Népszava, 1908. május (36. évfolyam, 105–130. sz.)
1908-05-01 / 105. szám
XXXV. évfolyam. Budapest, 1908. május 1. péntek. 105. szám AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. . . 19.20 kor. negyed évre. 4.80 kor. egy hóra . fél évre 9.60 1.60 EGYES SZÁK ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Proletárok ünnepnapja. A munkásembernek egész élete a másé. Ami ereje, szépsége, az ő életének van, azt elveszik tőle, kisajtolják belőle a nagy alaktalan szörnyetegek, az állam és a tőke, sorsának ez a két hatalmas intézője. Ha végigmegy az utcán, ha szétnéz az emberi alkotások bámulatosan gazdag és szép világában, mindenfelé az ő teremtéseivel találkozik össze a szeme, de minden, azért alkotott, teremtett, a másé. A hatalmas gép, amelynek ő csak úgyszólván egyik kereke vagy csavara, az ő alkotása. A fegyver, amelynek gyilkos torkát feléje fordítják, ha kiozdulni mer, az ő munkájának gyümölcse. A suhogó selyem, amelynek zenéje annyiszor megüti az utcán végigjárva fülét, az ő keze műve. A világosság, amely nappallá varázsolja az éjszakát és bátorságossá teszi, az ő munkájából áramlik elé. A pompás paloták, amelyek oly sok gyönyörűség és henyélés fészkei, keze nyomán nőttek ki a földből. Mindez a sok szépség, mindez a hatalmas alkotmány, mindez az új kényelem, mindez a friss gyönyör és inger, amely szakadatlanul zuhog elő a munka mélységéből , mindez az utcán végighaladó proletár fülében súlyos vádbeszéddé, izgató szónoklattá lesz: — Nézz meg bennünket, mi mindanynyian a te alkotásod vagyunk. A tied és azoké is, akik hozzád hasonlatosak. Mi szép és nagy dolgok vagyunk, de nem csoda, hiszen emberéletből és emberélettel táplálkozunk. Gép, könyv, selyem, ékszer, vasút s mégannyi más dologban, ami mind a másé, ott szunnyad a ti életeteknek egy darabja. Aki elveszi tőletek azt, ami a munkátok gyümölcse, azaz életeteknek egy darabját veszi el ezzel tőletek. Mindennap egy kicsit, s mire megöregedtek, elfogy belőletek az élet ereje, kikerültek az ebek harmincadjára. Nézd, ennek az öreg, reszketős inű férfinak az élete sok százezer apró csavarban alussza örök álmát, amelyek az ő munkája mellett készültek. Ez a köhögős öreg asszony finom szivarokba rejtette el az életerejét, amelyeknek füstje távoli világokban jár. Ez a fogatlan, sebes arcú férfi, fekete és vörösfejű szép kis gyújtókban szórta el minden életét. Ez az öreg asszony, akinek csontjait olyan rosszul takarják el condrái, finom selyínekbe simította bele az életét. És lehet, hogy tán épp ebben a percben, amikor ez hiába nyújtaná ki kezét kenyér után, száz női testről siklik le ölelések közben az ő kezétől szőtt selyemruha. A szén, amellyel fölszítják kedélyes órán a kandalló melegét, a munkás életerejének a koporsója s a magasba nyúló templomtorony vagy kürtő a dolgozó proletár életerejének börtöne. Elvittek mindent tőletek, amiben benne van, kikristályosodva az életetek és nem maradt itt semmi a számotokra, csak a sötétség és a nyomorúság. Az éhség korbácsa hajt benneteket, oda kell mindent adnotok. Egy szép, régi magyar népköltemény, amelyet Kőmives Kelemennéről, a hőséről neveztek el, arról szól, hogy tizenkét kőmives összetanakodik s föl akará épiteni Déva várát. De hiába volt minden munkájuk. Ahányszor fölépiték a falat, annyiszor összeomlott az. S igy jártak velük mindaddig, amig az épités vezetőjének, Kelemen kőmivesnek a feleségét be nem falazták. Miután emberéletet kapott, megmaradt a fal, előállott az alkotás. A népköltészet jelképes nyelvén mondja el ez a költemény azt a nagy és szomorú igazságot, hogy emberéletből nő ki a munka s azt a másikat, hogy amiképpen igaz Heine mondása, hogy Golgota van mindenütt, ahol egy nagy ember a gondolatait mondja ki, azonképpen igaz az is, hogy mindenütt egy ilyen, dévai várfal mered felénk, ahol emberi munka vergődik és alkot, mostoha sorsban. Hogy munkája gyümölcséből emberséges rész jusson a munkásnak is, hogy ami közös munka eredménye, vagy mindannyiunknak szükséges, ne egyeseké, hanem mindannyiunké legyen: ez a nagy gondolat, ez a nagy cél mozgatja a szociáldemokráciának minden törekvését. A munka termékének visszakövetelésével a munkás számára, így hát a munkásosztály életének, életerejének visszahódításáért is küzd s igy nem volt még szabadságharc, amelyre jobban ráillenék, mint reá az a jelszó, hogy az életért harcol igazán. A nagy, teljes, sokágú és szines életért minden ember, minden munkás számára. S jó ezt fölidézni azon a napon, amelyet éppen a szociáldemokrácia küzdött ki a munkásnép számára. Május elsejét nem jelzi piros betűjével ünnepnek a naptár, amely a piros szín tisztességét és dicsőségét csak a szenteknek és hozzátartozóiknak juttatja. De piros nap azért ez most már, az érzések és gondolatok révén, amelyek mind több ember lelkében fűződnek hozzá. A mai társadalmi rend a dolgozó milliót elüti, megfosztja e rendnek minden kellemességétől, kirekeszti minden javából és éppen ezzel rákényszeríti, hogy ha emberségesen akar élni, csináljon új világot magának. Műveit vagy művelődő társadalmakban bármerre néz a kutató vagy figyelő szeme, mindenütt jeleket lát, amelyek egy uj világ eljövetelének a Keresztelő Jánosai, híradásokat a mélységnek megmozdult erőiről s kiütközni lát a tengerből uj sziklákat, fundamentumait a jövendő épületének s ahol fölszakad a szemhatár szélén a piros köd, csodás városok körvonalai tűnnek elő egy pillanatra. A munkának uj rendje csapzik ki amának zavaraiból, a társadalmi életnek uj intézményei feszegetik a régi burkokat, uj erkölcsi fölfogások döngetik a tízparancsolatos avult kapukat, uj szépségek illata reszketteti meg az idegeket és uj ünnepet ékelt bele szakadatlan robotja láncába a nép. A természet rejtelmes fölébredésének pogány ünnepét foglalta le a maga számára és bizony nem több és nem szebb életnek csirája mozdul meg ilyentájt a természet méhében, mint amennyi ott szunnyad a népéletnek titokzatos mélyeiben. Nagy és szent akarásnak ünnepe május elseje a szociáldemokrata, munkásság számára: mindezeket a benne szunnyadó lehetőségeket napvilágra hozni s összetörni minden gátat, ami ennek útjába áll. A belényugvásnak és megalázkodásnak néhány szentelt ünnepeivel szemben ez tisztán az övé: a merész föltámadásoknak és forradalmas, pezsgő akarásoknak az ünnepe. A munka és életöröm gondolata összefonódásának az ünnepe május elseje, amely ha csak egy napra is, de visszaadja a munkást annak a két nagy erőnek, amelyből elszakította a történelmi fejlődésnek egy mozzanata: ön önmagának és a természetnek. Lapunk mai száma 32 oldal.