Népszava, 1908. július (36. évfolyam, 156–182. sz.)

1908-07-01 / 156. szám

XXXVI. évfolyam. Budapest, 1908. julius 1. szerda. 156. szám. egy évre. . . 19.20 kor. fél évre . . . 9.60 AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: negyed évre. 4.80 kor. egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-Ú­T 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR-UTCA I. SZ. . .•.•. (Telefon-szám 82-61.) Sztrájk mindenáron. Ez a gázbárók legújabb jelszava. Minden provokáló eszközt fölhasználnak, hogy a munkásokat sztrájkba kergessék. Hiába­való a munkások bizalmi férfiainak békés törekvése. A legnagyobb engedékenység is kudarcot vall azzal a gonosz konoksággal szemben, amellyel a gázgyár urai a sztrájk kitörését siettetik. A terv tiszta és világos. A gázgyár igaz­gatósága perfid következetességgel ragad meg minden eszközt, amely a gázgyár meg­váltását elodázhatja. A polgári lapoknak odavetett százezer koronák nem tették meg a kívánt hatást. A dolognak nagy szaga volt, tehát nem sikerült a szemérmetlen sajtó­hadjárat. Amit a polgári lapok prostituálá­sával nem tudtak elérni, azt most a mun­kások sztrájkjával akarják végrehajtani. Be akarják igazolni, hogy milyen békétlen és követelő a gázgyár munkássága, hogy a főváros visszariadjon a gyár megváltá­sától. A sztrájk híre most azután alkalmat ad a sajtókalózoknak is, hogy teljes erővel megszolgálják a gázgyár százezer koronáit. A legtöbb lap már kezdettől fogva a leggazabb módon uszított a munká­sok ellen és megrágalmazta őket. A „Pesti Napló" keddi számában például el­követi azt a szemérmetlenséget, hogy a gázgyári munkások gyűlésével foglalkozva, a bevezetésben azt írja, hogy „a munkás­vezetők sztrájkra izgattak", „de a munká­sok a béke mellett voltak." A tudósításban azután közli, hogy a szónokok a békés megegyezést ajánlották. A délután meg­jelenő „Esti Újság", a Rákosiék kis szemétlapja pedig azt a koholt hírt közli, hogy a gázgyári munkások meg­támadták Hepp János művezetőt. A neve­zett művezető kijelentette, hogy az egész hír koholt rágalom, mert őt nem a laká­sán, hanem az utcán támadták meg és nem gázgyári munkások, hanem teljesen idegenek. A rágalmazó hadjárat most tervszerűen folyik a munkások ellen. El lehetünk készülve arra, hogy naponta új és újabb hazugságokat tálalnak föl a gázgyár ki­tartottjai. Eddig is hazudtak és rágalmaz­tak. Ezentúl fokozottabb mértékben fognak üvölteni. A gázgyár munkásai nem tartoz­nak előfizetőik közé, a milliós nyereséggel dolgozó gázgyár pedig dus koncot dob oda az éhes sajtó­ falkának. A gázgyár igazgatósága már a tárgyalá­sok kezdetén megegyezhetett volna munká­saival. Mikor a lapok azt hazudták, hogy a munkások képviselői minden indok nél­kül otthagyták a tárgyalást, akkor is az igazgatóság volt az, amely perfid módon a bé­kés megegyezést lehetetlenné tette, így történt kedden délután is. A munkások küldöttei kijelentették, hogy a megadott kedvezmé­nyek föntartásával hajlandók megegyezést kötni. Az igazgatóság kijelentette, hogy most már nem köt szerződést. Követeli mindenkitől a tárca aláírását. Aki nem ír alá, az el van bocsátva. Kitűnt különben az újabb tárgyalásoknál az is, hogy a gázgyári igazgatóságnak az a terve, hogy a munkások bizalmi fér­fiait ap­ránként elbocsássa. Utánuk természetesen a szervezett munkások következnének, hogy helyükbe szervezetlen rabszolgákat ve­gyenek. A gázgyárat ma már rendőrség és ka­tonaság őrzi. A koalíciós kormány szociá­lis politikájának eszközeit már érvényesí­tette. A rendőr és katona fölös számmal kapható a munkások leverésére. A kormány szívesen látja a sztrájk kitörését, mert azt hiszi, hogy brutális eszközeinek érvényesí­tésével leverhet egy szervezett csoportot. A szervezett munkást gyűlöli a koalíciós szé­delgők tábora, azért van katona, rendőr bőven az osztrák részvényesek védelmére, hogy a magyar munkások letiprásával emelkedjék az osztrák tőkések osztaléka. Közvetlenül a harc kitörése előtt meg­állapítjuk tehát, hogy a munkások hajlan­dóságot mutatnak a békés megegyezésre. Ha a gázgyár igazgatósága föntartja az eddigi en­gedményeket és megígéri, hogy senkit sem fog elbocsátani, akkor kész a béke. A rágalma­zókat figyelmeztetjük ezekre a sorokra. A kormány figyelmét pedig fölhívjuk erre a kijelentésünkre. Nincs semmi gát a békés megegyezés előtt, csak a gázgyár millio­mosainak gonosz terve, amelynek végre­hajtására okvetlenül sztrájkot akarnak. Megfigyeljük, mit szeretnek tehát jobban. A békét vagy a harcot. Várjuk, várjon ok­vetlenül rászabadítják-e a katonákat és rendőröket a gázgyári munkásokra. Ha komolyan békét akarnak, ennek nincs akadálya. Ha tehát mégis harc lesz, ez azt jelenti, hogy fönt is a sztrájkot kívánják. A katonaság és rendőrség kive­zénylése ebben az esetben a koalíciós szo­ciálpolitika egy újabb gazságát jelenti. A gázgyári munkások békét akarnak, de nem félnek a harctól sem. Akik föltétlenül a harcot kívánják, azok esetleg a katona­ság és rendőrség segélye mellett is keser­vesen fölsülhetnek. A rendőrkard jó a szúrásra és vágásra, de nem tud gázt fejleszteni. A főváros világítására azonban gáz kell. Figyelmeztetjük tehát előre a fővárosi tanácsot, hogy még ide­jében lépjen közbe és ne tűrje el, hogy a gázgyár urai hatalmi elvakultságukban el­zárják a békés megegyezés lehetőségét. Lapunk mai száma 12 oldal. 1 ". — Szocializmus és szociálpolitika. Valamennyi modern állam egész belső és javarészt külső politikáján is egyetlen szempont uralkodik már évtizedek óta: a szocializmus ellen való küzdelem. Az állam a kifejezője, a képviselője, a megtestesítője mindannak, ami ellen a szocializmus romboló harcot vív. Az állam jelenti az osztályuralmat, az osztályelnyo­matást és kizsákmányolást, a magántulaj­don-rendszert; a szocializmus jelenti az osztályuralom ledöntését, az osztályelnyo­matás és kizsákmányolás megszüntetését, a termelő eszközök közös tulajdonná tételét. Az állam védelmezi mindazt, ami fönnáll, ami neki hatalmat és erőt ad; a szocializmus jelenti e hatalom és erő gyöngítését és ezzel magának a mai államnak végső pusz­tulását. Érthető és szükségszerű tehát, hogy az állam a maga mindenkori szervei, az államhatalom kezelői által, legelső és leg­fontosabb teendőjének a szocializmus ki­pusztítását ismeri. Mi szocialisták tehát sohasem lepődünk meg azon, hogy az államhatalom bir­tokosai mindig és mindenhol azon igye­keznek, hogy a munkásság szervezkedésé­vel együtt növekedő szocializmus diadalá­nak útját állják. Az uralkodó osztályok önvédelmi harca ez, amelyet a mai „rend" föntartásáért vívnak, hogy föntartsák vele a maguk hatalmát és kiváltságát. És éppen ezen önvédelmi harc természetszerű szük­ségessége az uralkodó osztályok részéről: ez az, ami a támadásnak, a munkásosztály küzdelemre való szervezkedésének és ön­tudatos osztályharcának szükségességét és elengedhetetlenségét hirdeti a mi szá­munkra. Az államhatalom harca a szocializmus ellen egyetemes minden kulturállamban. A harc módja azonban sokféle, még­pedig nemcsak államonként változó, hanem egy­egy államban magában időnként is, sőt ugyanazon időben egyszerre is különböző. Az egyik állam okos, előrelátó, a végső határig engedékeny szociális politikával igyekszik elvonni a talajt az „izgatás" alól, mint­­például Anglia. A másik radi­kális, messzemenően progresszív kultúr­politikát űz ugyanazzal a célzattal, mint például Franciaország. A harmadik ebből is, abból is próbálgat valamit, de mikor a recipe nem válik be, akkor megpróbálko­zik más módszerrel is: az üldözésekkel, börtönnel, bilinccsel, mint például Német­ország. A negyediktől már csak vad, esz­telen, embertelen brutalitás, börtön, golyó és akasztófa kerül ki, mint Oroszországtól. És az eredmény? A szocializmus hódító útját nem állították meg sem az angol liberális reformok,, sem a francia kultúr­politika, sem a német „szociális olajcsöpp", melyet a szocialista­ törvény méregcsöppjé­vel vegyítve adtak be a német munkásság­nak, sem az orosz brutalitás. Nem állítot­ták meg, mert a szocializmus nemcsak hogy kiirthatatlan, hanem diadala is meg­gátolhatatlan. A szocializmus elválaszthatatlan a kapi­talizmustól. Ahol nincs szocializmus, ott

Next