Népszava, 1908. július (36. évfolyam, 156–182. sz.)

1908-07-23 / 175. szám

4 dobni. Nem a rabokkal kell azt megetetni. A bün­tetés célja nem az, hogy a „megjavítandó” testi­leg-lelkileg tönkretegye. Az igazságügyminiszté­riumban még nem jöttek rá erre az igazságra? — Magyar királyi munkásnyuzás. A győri selyemfonógyár állami üzlet. Az a címe, hogy m. kir. selyemfonógyár. Erről az állami pénzből csinált üzletről botrányos dolgokat írnak a győri lapok. A leglelket­lenebb kizsákmányolás kegyetlenkedik itt a leglelkiismeretlenebb üzérkedés mellett. Valóságos spekuláció folyik az emberi élet­tel. Nincs az a komisz kufár, aki na­gyobb ravaszsággal, több lelkiismeretlen­séggel tudná kiszipolyozni az igájába csalt munkásokat, mint a győri m. kir. selyem­fonógyár, ahol a legembertelenebb módon bánnak a munkásokkal. A legkülönbözőbb hitegetéssel odacsalják, becsapják, sanyar­gatják őket s ez a komisz bánásmód annyira ment, hogy a napokban két keservesen csalódott munkásnő öngyilkos­ kisérletet követett el. Ez a m. kir. munkásnyuzó telep az óbecsei selyemfelügyelőség utján 40—50 fiatal munkás­leányt hozatott azzal a föltétellel, hogy teljes ellátáson kivül 80—140 fillér napibért kap­nak. A teljes ellátás piszkos, mollékszerü leves­nek a kiosztása volt. A szombati bérfizetéskor pedig 60—70 fillérre olvadt le a 80—140 fillér. Mikor a leányok látták, hogy mily­eutul visszaéltek jóhiszeműségükkel, összebeszéltek s vasárnap reggel kijelentették a munka­felügyelőnek, hogy ők nem hajlandók tovább itt maradni, mert egyrészt éhen halnak, más­részt pedig 60 filléres napszámmal ők nem szegődtek. Kérték, hogy vitessék őket rögtön haza. A munkafelügyelő erre éktelen dühbe jött, szidalmazta őket s beterelte mindnyájukat egy szobába, kulccsal rájuk zárta az ajtót. Ebben a kétségbeejtő helyzetben Kunya Erzsébet és Porteleki Erzsébet fiatal munkásnők öngyilkos­kísérletet követtek el. Fölakasztották magukat, de társnőik észrevették, elvágták a kötelet. A gyárvezetőség nagyon megrémült, mikor erről értesült. Roppant nyájasan kezdtek beszélni a lányokkal, ígértek nekik minden jót és szé­pet, ha erről az esetről hallgatnak. Majd mi­kor a leányok kijelentették, hogy a gyár rög­tön bocsássa el őket, ebbe is belementek, csak azt kötötték ki, hogy az öngyilkosságról ne szóljanak senkinek. A rendőrséghez fordultak oltalomért és kaptak a kötött útlevelet. A fiatal, fejletlen, megkínzott lányokat a toloncút egyik fajtájával utaztatták vissza szüleikhez azzal a keserű tapasztalással, hogy a győri m. kir. selyemfonodában minden szabad. Szabad a munkást becsapni, kínozni, halálba kergetni, de ezért a szabadalomért nem jár más, mint kötött útlevél a kétségbeesés szélb­ről, a halál torkából kimentett munkásoknak. De talán az iparfelügyelő úrnak volna valami beleszólása ebbe az ügybe azért, hogy ő is m. kir., a gyár is m. kir. — Sikkasztott a főköny­velő. Megint nagyobb kaliberű takarékpénztári sikkasztás történt s ezúttal nem a bankpanamákról hires délvidé­ken, hanem Miskolcon. A sikkasztást a „Mis­kolci Takarékpénztár"-ban Farkas Ákos, a takarékpénztár volt főkönyvelője követte el. Farkas Ákos, a sikkasztó főkönyvelő mintegy hat hónappal ezelőtt fölmondotta állását, el­adta mintegy 60.000 korona értékű miskolci ingatlanait alig 40.000 koronáért, pazar lakás­berendezését, amelyben értékes műtárgyak, ezreket érő szőnyegek és szobrok voltak, po­tom áron és körülbelül hat héttel ezelőtt eltá­vozott Miskolcról. Az a föltevés, hogy San­ Franciscoba utazott, valótlannak látszik, mert alapos a gyanú, hogy még most is Európá­ban bujkál. Az ügyészségnél tett büntető föl­jelentés alapján országos körözését rendelték el. Alapos a gyanú arra is, hogy bűntársai is voltak, akiknek segítségével követte el sik­kasztásait hamis betétkönyvek kiállítása és a főkönyvi tételek meghamisítása útján. A ro­vancsolás megállapította, hogy Farkas a pénz­intézetet 133.075 korona 62 fillérrel károsította meg. A sikkasztást mintegy négy-öt nappal ezelőtt fedezték föl. A „Miskolci Takarék­pénztár" igazgatóságának keddi ülésén hozott az a határozata, hogy a hiányzó összeget sa­játjából teljesen fedezi, megnyugtatólag hatott, úgyannyira, hogy alig jelentkezett betevő, aki pénzét követelte volna. Az igazgatóság kijelentette, hogy minden betétet fölmondás nélkül kifizet. Farkas Ákos, a „Miskolci Takarékpénztár" sikkasztója nem egyedül szökött meg, hanem vele együtt eltűnt a takarékpénztárnak egy másik tisztviselője, Lipták Géza 23 éves gya­kornok is, aki azon a címen, hogy beteg és hogy szanatóriumba megy, ugyanakkor ami­kor­ Farkas, szabadságot kért és kapott. Lip­ták szülei Miskolcon laknak, de nem tudnak fiuk hollétéről semmit. Nagyon valószínű, hogy Lipták bűnrészes Farkas manipulációiban és hogy együtt szöktek. — Minek munkásvédő szerszám? Ugyan minek ? Igaz, hogy törvény rendeli, hatóság parancsolná, józan ész diktálná, hiszen a vég­kielégítés, a kártérítés, a származható üzem­zavar, a balesetek hírének terjedése nagyobb anyagi kárt okoz, mint amibe egyik-másik munkásvédő eszköz kerülne. De hát a mun­kásvédő eszköz alkalmaztatását helyettesíteni is lehet. Hogyan ? Megmondják a rózsahegyiek. illetőleg a rózsahegyiek papjai. Azok, akik tömeggyilkosságot okoznak, medvét küldenek a mennyországba, meg gyárat szentelnek. Mert a napokban gyárat szenteltek. Nagy ap­parátussal bevonultak az új papirosgyárba. A menetben Rakovszky és Beniczky néppárti kép­viselők vettek részt, katolikus papok, több lutheránus igazgatósági tag, meg egynéhány zsidó vallású. Elkezdődött a gyárszentelés. Füs­töltek, cerimoniáztak. Lett is foganatja. A föl­szentelés napjának estéjén 9 órakor a villany­világítás fölmondta a szolgálatot és jó hosszú időbe került, míg helyreigazíthatták. De a gyár fölszentelődött­ Föl, aki adta. Most már vigan lakmározhatnak a tőke urai. Vigan gyilkolhat a gép is. Pusztulhatnak a munká­sok, vagy dolgozhatnak éhségbér mellett. Nem kellenek munkásvédelmi készülékek sem. Hall­gasson el a szociálpolitika! A vallás-erkölcs uralkodik. Csönd legyen: a gyárat fölszen­telték. — Hazudni, azt tudnak. Lapunk keddi számá­nak hírrovatában Néptelenedik a falu címmel a következőket írtuk: Amerikában még tart a gazdasági pangás, a nemzeti dicsőség, a magyar imperializmus lapjai még hirdetgetik a visszavándorlás nagy voltát,­­ a klerikalizmus, az elmaradottság, a nyo­morúság, a koalíció földjéről azonban még mindig tart, vagy­ most megint megindul a kivándorlás. Itt is van gazdasági pan­gás és ez nagyobb, fojtóbb, kínzóbb az amerikainál. Menekülnek az emberek: az ezer­holdas­ uralom veszteségszámlája nő, a „kivándor­lási láz" megint „lábrakapott". Szabadkáról írják nekünk, hogy a bácsbodrogvármegyei Regdice községből tizenhét család kért külföldi útlevelet „kivándorlási célzattal". Mindannyia családostól hagyja el szülőfaluját és megy messze idegenbe új kenyérkereseti forrást keresni. A kivándorlók egy része Németország felé, egy más része pedig Északamerika felé törekszik. A „Szövetkezés" című klerikális-agrárius újság szerdán megjelent számában erre a hírünkre vo­natkozólag a következőket olvastuk : Az anyagyilkos kötelet kap mindenütt, ahol a halálbüntetés még fönmaradt. De mennyivel ki­sebb a bűne annak, aki látja, mint ömlik vére anyjának s kárörvendve mulat, gúnyolódik fö­lötte? A mi hazánk is egy anya, amely fiainak életet, táplálékot ad. Vére ömlik, vérét veszti. Ma már nem annyira, mint azelőtt. A kivándorlók csoportjai gyérebben, de ma is mutatkoznak. Ennek örül a szocialisták lapja. A honáruló humo­rával tombol, hogy még­sem állt el az ország vérvesztése. A szocialista vezérkar örvend, hogy „néptelenedik a falu." Ezek a szerencsétlenek már nemcsak a nyomor vámszedőinek a nevét érdem­lik meg, hanem a pusztuló falvak hiénái is lettek... Tessék a két közleményt elolvasni. Aztán tessék gondolkodni: a Népszava soraiban hol a kárör­vendés, a múlatás, a gúnyolódás, a humor, a tom­bolás ? Végül tessék nyilatkozni: nem érdemelné­nek-e huszonötöt az ilyen nyomorult sajtóbetyárok? — Templomépítés munkásvérrel. Ber­linből jelentik, hogy a nemrég leégett hely­őrségi templom újjáépítésénél szerdán dél­előtt összeomlottak az állványok. Hét mun­kást súlyos sebekkel borítva húztak ki a romok alól. A Lumpáciusz Vagabundusz vagy a három máramarosszigeti jómadár. Máramarosszigetről írja tudósítónk: Az ország északkeleti részében, a zordon, vad Máramarosban van egy munkásbizto­sító pénztár. Évekkel ezelőtt alakult, de a rossz adminisztráció s az avatatlan kezek szinte temet­kezési egyletté sülyesztették. Három évvel ezelőtt sikerült elvtársainknak nagy küzdelem árán ki­buktatni a sok vaskalapos nyárspolgárt és bejutni a pénztárba. Ezóta a bizottságokban elvtársaink foglalnak helyet s a pénztár egyre fejlődik, ugy hogy a két évvel ezelőtt 2000 tagot számláló pénz­tárnak ma 7000 rendes tagja, 30 ezer forintos saját háza, orvosi rendelőhelyisége van, sőt most már azon fáradoznak elvtársaink, hogy egy tüdőbete­gek gyógyítására szolgáló szanatóriumot létesít­senek. A tervet illetékes helyen elfogadták és most már az előkészületek is folynak. Nagy hátrányára van azonban a békés együtt­működésnek az a körülmény, hogy van az igazga­tóságban három alak, név szerint Rosenzweig La­jos kibojkottált festő, valami Pankler Rudolf nevü vasalós és Májer Antal, akik egyebet sem tesznek, mint elárulják a munkásság érdekét s homlok­egyenest ellenkezőleg cselekszenek azzal, amint, ha öntudatos munkások volnának, cselekedniük kellene. A munkások érdekét nem képviselik be­csületesen, működésüket nem az észszerűség és a józan belátás vezeti, hanem az elfojtott düh és az irigység. A tisztviselők sorsát nem viselik a szí­vükön, szóval visszaélnek hatalmukkal és a mun­kásságtól nyert bizalmi tisztséget nem úgy töltik be, mint ahogyan azt a munkásság méltán elvár­hatná tőlük. íme egy eset. A múlt hónapban a pénztár elnök­sége a fölszaporodott munka miatt a rendes hiva­talos órákat meghaladó napi 2-3 órai túlórázásra rendelte be a tisztviselőket oly kikötéssel, hogy egy-egy órai túlmunka 10—20 fillérjével fog hono­ráltatni. Mikor aztán a tisztviselők a restanciát földolgozták, kérték a megígért munkadíjat. Rosen­zweig, Pankler és Májer igazgatósági tag urak azonban kijelentették, hogy ők senkit sem díjaz­nak, mert a tisztviselőknek addig kell dolgozni, ha éppen szükséges, éjjel is, míg hátralék van, ezért azonban külön díjazást nem követelhetnek. Szerencsére azonban az ügy felebbezés folytán az Országos Pénztár igazgatósága elé került, mely leiratában alaposan orrára koppintott a három lovagnak, kitanítván, hogy bár joga van az igaz­gatóságnak túlórázásra kötelezni a tisztviselőket, ebben a cselekvésében azonban korlátozza az em­beri belátás, az igazságérzet, a humanizmus és a józan belátása. — Szélvihar, jégeső, felhőszakadás. Torda­aranyos vármegyében a hétfői felhőszakadás leg­hevesebb volt Alsójára községben és környé­kén. Majdnem egy óráig tartott és megdagasz­totta az Aranyos-folyót és a Jára-patakot, hogy azok kiléptek medrükből, elöntötték az utcákat és az országút nagy részét; a víz be­nyomult a kertekbe és udvarokba, nagyszámú szárnyast sodorva magával. Az esővel egyide­jűleg orkán dühöngött, amely fákat tépett ki s megrongálta az állami telefonvezetéket. Fel­vinc községben a kedd délutáni jégeső a gaz­dagnak ígérkező szőlőtermést teljesen tönkre­tette. A kár mintegy 50.000 korona. Déváról táviratozzák. A Sztrij-folyó vize lassan apadóban van, bár az eső még egyre esik. A távíró- és telefonvezetékeket szerda reggelre sikerült helyreállítani. Az árvíztől elpusztult utak nagy része még mindig járha­tatlan. Hátszeg város környékének postáját az erdőkön keresztül viszik a váralljai állomásra. A nép körében nagy a kétségbeesés, mert ami termést a szárazság meghagyott, a víz el­vitte. A Peccol-féle fűrészgyárban nagyon sok munkás maradt kenyér nélkül. Nagytótinál az árvíz egy negyven méter nyílású hidat dön­tött romba. Az árvíznek emberáldozata is van. Oláh-Bretyénél egy idegen fuvaros át akart hajtani a hídon. Ebben a pillanatban szakí­totta el a rohanó víz a hidat és a fuvaros lovaival együtt az alatta rohanó folyóba fult. Az utak helyreállításán lázasan dolgoznak. A munka hosszabb ideig tart, mert sok helyen harminc-negyven méternyi darabon teljesen elmosta az utat a viz. Kaposvárról irják nekünk, hogy Drávaszent­márton község fölött nagy orkán vonult végig a minap. Este 6—7 óra között a villám be­ütött egy pajtába, melyet fölgyújtott , az égő pajtától a lakóház is tüzet fogott s csakhamar mintegy negyven gazdasági épület lett a pusz­tító elem martalékává. Tizenhét gazda va­gyona égett porrá, mert itt az udvarok túl vannak zsúfolva épületekkel és egy-egy ud­varban 3—4 gazda lakik, akik közül sokat ér­zékenyen sújtott a csapás. Ugyanebben az időben égett le a drávántúli Vaka község is. NÉPSZAVA 19,08 július 19.

Next