Népszava, 1908. október (36. évfolyam, 234–260. sz.)

1908-10-01 / 234. szám

2 . száma, akik ilyen módon továbbra is ki­vannak tagadva a legfontosabb polgári jogból; ezeknek a közreműködését pedig a nemzetiségi politikusok nem nélkülözhetik, ha komolyan meg akarják valósítani program­jukat. A nemzetiségeknek ennélfogva életérde­kük, hogy kivívjuk a minden vagyoni és értelmi cenzus nélkül való, igazi általános, egyenlő választójogot, mert az ország ügyeinek intézésében csak úgy vehetnek részt a szám­arányuknak megfelelő súllyal. Csak így ér­hetik el, hogy ne csupán 382 százalék ará­nyában vehessenek részt az ország ügyei­nek intézésében, mint ahogy Andrássy ter­vezi, hanem 4- 6 százalék arányában, mint ahogy számarányuknál fogva dukál nekik. Ettől a céltól nincsenek nagyon messze, ha az írni-olvasni tudáshoz kötött egyenlő szavazati jog lép életbe, mert innentől fogva minden cenzus eltörléséig csak egy lépést kell megtenni. De ha a többes szavazati jog lép életbe, akkor két nagy lépés áll előttünk: előbb a pluralitást kell megszüntetni és csak azután kerülhet a sor az úgynevezett ér­telmi cenzus eltörlésére. Ugyanis, ha az általános választójog híveinek most nem lenne elég erejük a pluralitás megakadá­lyozására, akkor valószínűleg nem lenne egyhamar elég erejük a pluralitás és a cenzus egyszerre való eltörlésére sem; de ha most meg tudjuk akadályozni a plura­litást, akkor egy újabb jogkiterjesztésre bizonyára nem kell túlságos sokáig várnunk. Egyébként is a minél radikálisabb jog­kiterjesztést követeli a nemzetiségek ér­deke. Mert ha magyar demokratikus ele­mek jutnak be a parlamentbe, azok bizo­nyára inkább ki fogják elégíteni a jogos nemzetiségi követeléseket, mint a szűk választójogból kikerülő nacionalista feudá­lisok. Ezek után, azt hisszük, mindenki előtt világosan áll ez a dolog; mindenki tudja, hogy a kormány választójogi tervezetében mi a hazugság és mi az igazság. És ezzel szemben a szociáldemokrata munkásság tudni fogja a kötelességét. De tudni fogják a maguk kötelességét a nemzetiségi politi­kusok is, ha nem űznek egyszerű mandá­tum politikát, megspóroltunk volna, ha egy füst alatt intézzük el a két kitüntető látogatást. Mert legalább 100.000 koronába került Budapest fővárosának ez a látogatás. 50.000 koronáért állítottak föl egy otromba diadal­kaput, amelyet teleraktak a keleti ízléste­lenség minden ragyogásával és a barbár cifrázatokat embervérrel locsolták meg, a sürgős munka szerencsétlenné tett egy munkást. Föllobogózzák az utcákat, kövez­nek lóhalálában. A főváros nem kimél pénzt, nem kimél munkát, hogy kimutat­hassa bizantinizmusát a minden haladást gyűlölő és korántsem túlságos észbeli te­hetséggel megáldott uralkodó iránt. Az a főváros, amelyben ma is vannak is­kolakerülők, mert apjuk nem bírja fizetni az iskolai beiratás díját; az a főváros, amely az ő alkalmazottait nem fizeti tisztességesen s amelytől még apró munkabéremeléseket is sztrájkkal kell kicsikarni; az a főváros, amelynek kulturális és szociálpolitikai célokra pénze nincs; az a főváros, amely lakásügyi po­litikát — állítólagos pénzhiány miatt — egyáltalán nem csinál; az a főváros, amelynek külső részeiben gyalázatos a kö­vezet, nincs világítás, rossz a csatorná­zás — ez a Budapest egy koronás fiatal úr egy-két napos látogatása kedvéért száz­ezer koronát dobál ki és diadalkaput állít egy ifjú embernek, akinek egyetlen sikere eleddig az, hogy sikerült nyomorgó népé­vel alaposan meggyűlöltetnie magát. A főváros nem kímél időt és pénzt, hogy bebizonyítsa: van még egy darabka föld a világon, ahol körültömjénezik az otthon gyűlölt uralkodókat, ahol százezreket tud­nak kidobálni az ablakon annak a ked­véért, aki miatt a százezrek nyomorognak a hidalgók és vak koldusok földjén. Amíg a budapestinizmus — bizantinizmus­nak is mondják — a közpénzek pazarlá­sában tobzódik, addig a rendőrség sem maradhat tétlen. A rendőrségnek is meg kell mutatnia, hogy lojális, hogy jó ven­déglátó gazda, ha nem munkát kereső kül­földiekről van szó, akiknek talán egy ko­ronájuk sincs, hanem munkátalan kül­földi koronatulajdonosokról. Mivel pe­dig a rendőrség — pénzt alig — legföljebb alkalmazottainak és áldozatainak idejét meg szabadságát pocsékolhatja, pusztítja leg­alább ezt pazar bőkezűséggel. Fölverik az éjszakát, hajtóvadászatot rendeznek a gya­núsakra, csöndesen spriccerező jámbor filiszter-forradalmárokkal teli korcsmákat ostromolnak meg egész hadsereggel, a spiclik beleütik az orrukat minden helyi­ség üregébe s mivel erre a munkára kevés a detektív, még a házmestereket is fölru­házzák orosz módra spiclijogokkal és kö­telességekkel. Üldözik az anarchistákat oly buzgalommal, mint Kecskeméthyt, mintha ezeknek az embereknek nem volna a Kecskeméthyénél is több gyakorlatuk, ügyességük, szimatjuk ahhoz, hogy ezer lépésről fölismerjék a m. kir. titkosrendőrt. S mivel pedig az anarchistáknak nem szokásuk jelentkezni a Zrinyi­ utcában : „a bal nadrágzsebemben tőr, a jobbikban bomba, a mellényzsebemben a királygyil­kosok igazolványa, meg revolver, fogjanak el, mert különben megölöm azt a nagy­orrut" — az egész herce-hurca csak a rendőrlegénység kifárasztására és földühí­tésére s némely főrendőr gomblyukfájdal­mainak csillapítására való. Napok óta folyik a diadalkapu-építés, pénzpocséklás, razziázás, hogy Alfonzó egy tízperces kocsiutat tehessen a városban. S mire a nagy pillanat elérkezik, amely­ben a spanyol munkásüldözések hőse kocsi­jának gummitalpával érinteni szíveskedik a főváros kövezetét, akkorára már órák hosz­szára elállták a közlekedést, megállították a villamosokat, katonák, rendőrök tiporták össze a járókelő publikumot. A belügy­miniszter lapjának nem jut most eszébe, mint munkástüntetések idején, energikusan figyelmeztetni a rendőrséget, hogy az utca a forgalomé. Ki törődik most a boltosok kárával, a forgalom fönakadásával, az utca elfoglalásával politikai célokra? Hol van az a hatóság, amelynek eszébe jutna aka­dályozni a fejedelmek utcai tüntetését? . .. Magyarország és Spanyolország uralko­dója találkoznak. Diadalkapu épül nekik a nép pénzéből. Nyugalmuk lesz a nép zak­lakatása árán. Ünnepelni fogják őket: a két legtöbb halottat gyászoló ország ural­kodóját. Éljenezni fogják őket: a lassú éh­halálban pusztuló népek fejedelmét. Vájjon marad-e az ünneplések, a lakomák, bálok s a diplomáciai furfangok letárgyalása után néhány percnyi idejük, amelyet a korgó gyomrú és mégis éljenző, a koldus és mégis diadalkaput építő, az elnyomott és mégis tűrő népek jogairól, jobblétéről való beszélgetéssel töltenek el? A királyt váró Budapest. Három állam van Európában, amelyben minden negyedik ember elpusztul évente: Oroszország, Magyarország, Spanyolország. Három ország van, amelyben föltétlen­ül a klerikalizmus : Orosz-, Spanyol-, Magyar­ország. Az a három nagyobb ország, amely­ben legtöbb az analfabéta: ugyanez a há­rom. Az a három állam, amelyben legjobban üldözik a munkásmozgalmat, ugyanez a három. Ahol legkisebb a szociálpolitikai érzék, legnagyobb az a nagybirtok, ahol a feuda­lizmuson még a kapitalizmus sem vett gőzelmet, ahol a feudális oligarchiának titkolt vagy nyílt abszolutizmusa paran­csol: ez a három ország Spanyol-, Orosz-, Magyarország. Sajnálattal nélkülözzük tehát Magyar­ország és Spanyolország uralkodójának találkozásakor a harmadik uralkodót, aki­nek jelenléte stílszerű lett volna: a muszka cárt. Sajnáljuk elmaradását különösen azért, mert a minden oroszok cárja is tervbe vette — amint pár hete híre járt — a látogatását s legalább 100.000 koronát NÉPSZAVA 1908 október 1. SZEMLE. BELFÖLD. Antiszemitizmus és választójog. Klerikális oldalról napról-napra szembe­tűnőbb módon lép föl az a szándék, hogy egy kis hepp-hepp mulatságot keverjenek bele a választójogért folyó küzdelembe. A „Magyar Állam" például azt írja, hogy a pluralitás révén minden zsidónak kettős meg hármas szavazata lesz. De ebből nem azt az ő álláspontjának megfelelő ter­mészetes következtetést vonja le, hogy vigye az ör­dög a pluralitást, hanem azt,­ hogy vigye az ördög a zsidókat. Az „Alkotmány" pedig olyan intézkedéseket akar a választó­jogba bevezetni, amelyek segítségével a zsidókat ki lehet rekeszteni a választójog gyakorlásából, mert a papszakácsnék lapja szerint az igazi népet meg kell védeni hat­hatósan bizonyos vándor idegen faj ellen. A gyöngébbek kedvéért meg kell jegyezni, hogy az idegen fajon a keresztényi szeretet lapja a zsidókat érti, ellenben nem nevezi ide­gen fajnak a római pápa magyarországi papi cselédjeit, sem pedig a Franciaország­ból ebrudon kihányt csuhásokat, akik Ma­gyarországon nemcsak menedéket, hanem még polgárjogot is nyernek. A klerikális népbolonditók még a választójog kérdésé­ből is ki tudnak csiholni egy kis parázs antiszemita heccet. De azért persze a zsidók vigan tolják a koalíciós kormánypártnak a szekerét és támogatják a hepp-hepp apos­tolait. Vallásegyenlőségi Szövetség. A harcos klerikalizmus tarajának megnöve­kedése fölébresztette az országban élő összes vallásfelekezetek féltékenységét. A katolikus klerikalizmus mellett van most már luterá­nus, kálvinista, unitárius, zsidó és más egyéb klerikalizmus. A protestáns klerikalizmus bontotta ki szerdán Budapesten lobogó­ját, megalakítván a Katolikus Népszövet­ség protestáns kiadását, amelyet erre a névre kereszteltek: Országos Vallásegyenlő­ségi Szövetség. Most már majd a vegyes­vallású helyeken nemcsak a plébánosok és káplánok járnak házról-házra taggyűjtő-ívek­kel, hanem a tiszteletes urak is, meg legá­tusaik is. A Vallásegyenlőségi Szövetség ugyan mindenféle szép dolgokat hirdet pro­gram­­jául: a fölvilágosodás, haladás, sza­badelvűség előmozdítását, alapjában véve azonban éppen olyan klerikális és reakciós szervezet, mint a Rakovszkyék népbolon­dító bandája, csak gyöngébb és tehetetlenebb lesz amainál. Mert reakciós és klerikális vol­tánál fogva minden olyan szervezkedés, amely vallási jelszavakat visz be a politikába és a társadalmi életet a vallási és felekezeti szem­pontok igájába akarja hajtani. A vallásnak és papnak nincsen keresni valója a közélet­ben. Épp úgy el kell ítélni tehát a protestán­sokat, akik a vallást beviszik a politikába, mint ahogy el kell ítélni a katolikusokat.

Next