Népszava, 1908. november (36. évfolyam, 261–285. sz.)

1908-11-01 / 261. szám

XLXV. évfolyam. Budapest, 1908 november 1. vasárnap AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. . . 19.20 kor.­­ negyed évre. 4.80 kor. fel évre . . . 6.60 „ s egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁSZ ÁR­A 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. B­egjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI­ ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR-UTCA I. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Munkások! Szociáldemokraták! November 10-én akarja Magyarország belügyminisztere, a fekete gróf, a fekete választójog törvényja­slatát a parlament elé terjeszteni. Erre a szándékra Budapest munkássága azzal feleljen, hogy november 9-én, szán­dékolt meggyalázásának előestéjén tüntető esti séta formájában tízezrével lepje el Budapest főbb utcáit. Munkások, november 9-én este: ki az utcára/ Ne féljetek holmi rendőr­pribékek gazságaitól. Mi nem akarunk rombolni, nem akarjuk magánosok kárát, mi jogunkért akarunk tüntetni. Ez szabad­ságunkban áll, ezt a jogot senki tőlünk el nem rabolhatja. Békés föllépésünket a rendőrpribékek meg nem zavarhatják s ha mégis megkísérel­nék, ugy lesz erre is méltó válaszunk! A november 9-iki tüntető esti séta ren­dezésére vonatkozó részletekről elvtársain­kat idejekorán értesíteni fogjuk. Addig is az általános, egyenlő, titkos vá­lasztójog minden igaz harcosa dolgozzon és agitáljon a műhelyben, gyárban, otthoná­ban egyaránt azon, hogy november 9-én este Budapest munkássága az utcán legyen! Elvtársak! Föl a munkára! A magyarországi szociáldemokrata párt. Csönd legyen! A nép ne lármázzék. Várja békés türe­lemmel, minden zaj nélkül, hogy mit főz­nek ki részére a „felsőbbek", a hatalom kezelői. Ne izgatódjék, ne türelmetlenked­jék és főleg csöndben legyen, mert a koa­lícióra kellemetlenek a tüntetések és a velük járó lárma. A választójoggal űzött csalást csak akkor lehet sikeresen végre­hajtani, ha a nép teljesen elfelejti, hogy legfontosabb életérdekeiről van szó és birka­türelemmel várja, hogy a jogok terített asztalánál lakmározók milyen morzsákat hagynak részére. A koalíciónak szemérmetlen kormány­zása óta minden társadalmi osztály részt kért azokból az előnyökből, amelyek a hatalommal járnak. A „nemzeti küzdelem" csapatai, a tisztviselők mindenféle fajtája, milliókat kapott hű szolgálataiért. Termé­szetesen csak a főbb tisztviselők, akik amúgy is kedvező gazdasági viszonyok kö­zött voltak. A kisebbek, az alacsony fizeté­sűek nem nyertek semmit, sőt helyzetük sok tekintetben rosszabb lett. Az agráriusok is odatolakodtak a meg­hódított ország terített asztalához. A koa­líció kiegyezése csupán csak az ő érdekei­ket tartotta szem előtt. Tízmilliókat rabol­tak el a szegényebb néposztályok zsebei­ből és odaszórták a renyhe tétlenségben élő dúsgazdag tízezerholdasoknak, hogy gyakrabban dőzsölhessenek és fényűzésüket fokozhassák. Ezenkívül bilincseket raktak a mezőgazdasági cselédekre, hogy ki ne szabadulhassanak a nyomot szorító járma alól. Az agráriusok gazdasági erejét egy új törvénnyel még fokozni akarják. A mező­gazdasági érdekképviselet létesítésével kor­látlan hatalommal ruházzák föl a föld­birtokost és tehetetlen rabszolgává a mező­gazdasági munkást. A klerikális népbutítók is aratnak az új kormányzat jóvoltából. A néptanítók fize­tésrendezésénél, az „ingyenes" népoktatás nagy vívmányánál évi 10 millió koronát harácsoltak össze. Ez az összeg évről-évre növekszik. Ezenkívül állami és városi­ pénzekből, milliókat kaptak templomaik részére. Szabad bevándorlást biztosítottak a Franciaországból kiűzött szerzeteseknek és apácáknak, hogy a fekete métely ter­jedjen. Végül a katolikus autonómiának a közeljövőben várható törvénybe iktatásá­val az összes főiskolákat és azok mintegy 250 millió korona vagyonát is magukhoz ragadják. Az ipari tőkések is hozzájárultak ahhoz, hogy ez a rablógazdálkodás ellentmondás nélkül létesülhessen. Igazi érdekeiket alá­rendelték a pillanatnyi előnyöknek és uj­jongva követték a kormány munkásüldöző és néprontó politikáját. Az ipari szerveze­tek ellen intézett hajsza az ipari tőkések­nek tett kedvezmény volt. A kormány, ar­culcsapva minden írott törvényes biztosí­tékot, ráuszította rendőrkapitányait és szolga­bíráit a szervezetekre, hogy megvásárolja a nagyiparosok hallgatását. Csak a népre, a dolgozó, az elnyomott, az üldözött népre nem gondolt senki. Négy év óta szörnyű gazdasági válság nehezedik az országra. Az óriási mértékű munka­nélküliség az év nagy részében szánalmas nyomorúságba sülyeszti a munkálkodók tömegének százezreit. Az állami rablógaz­dálkodás súlya teljesen a nép vállaira ne­hezül. Az uralkodó osztályok között el­osztott százmilliókat a munkásoknak kell kiizzadniuk terhes munkával. A koalíciós népcsalás minden hátrányát a nép viseli. A koalíció rabszolgatörvényeinek nyo­masztó súlya a munkálkodókra nehezedik. A „nemzeti" népcsalók garázdálkodását tovább tűrni öngyilkosság. A tüntetésekkel­­ szemben megnyilvánult brutális kozák­rohamok igazolják, hogy a koalíció fél a zajtól. Ha csönd lesz, akkor folytatják a nép kiuzsorázását. Ha nyugalommal tűrjük a jogfosztást, akkor jogtalanok maradunk a jövőben is. Ma már a legtudatlanabbak is tudják, hogy az uralkodó osztályok nem a hazát féltik az általános választójogtól, hanem gazdasági érdekeiket. Az osztályparlament a teherviselés egész súlyát a vagyontalanok óriási tömegére hárítja és az osztály­törvényhozás rideg önzésével szaporítja a tehetősek jövedelmeit. Az általános választójogért indított harc, bár a jellege politikai küzdelem, mégis gazdasági érdekekért folyik. A kifosztottak is szóhoz akarnak jutni, hogy a kizsákmá­nyolók szűkkörű társaságát megzavarják és olyan törvények alkotására kényszerít­sék, amely a vagyontalanok terheit kiseb­bíti és a tehetősebbek hozzájárulását növeli. A koalíció csöndet akar, tehát zajra van szükség. A tüntetés az elnyomottak egye­düli fegyvere. Nincs törvény, amely eltilt­hatná, hogy a nyomorgók az utcára vigyék panaszukat és tiltakozásukat. Nincs tör­vény, amely az éhenhalónak azt paran­csolhatná, hogy hangtalanul forduljon fel. Gyáva és pipogya nép az, amely eltűrné, hogy mikor az ő legszentebb érdekeiről van szó, akkor még azt se mondhassa, mit kíván. A jogtalanok tömege pedig nem beszél­het máshol, mint az utcán. Szívesen sem­milyen korban sem látták ezen a terüle­ten. A gazdagok mindig féltették kiraka­taikat, a hatalmasok mindig arra hivatkoz­tak, hogy a tüntetések meggátolják az utca rendes forgalmát. De azért az összes forradalmi mozgalmak az utcán játszódtak le és az összes modern államok népe az utcán vívta ki a polgári társadalom ja­vára a kapitalisztikus fejlődés részére nélkülözhetetlen polgári szabadságjogokat. Az „alkotmányos" Magyarország is az utcán született meg. Sőt a koalíciós nép­csalók is az utca segélyével jutottak hata­lomra. Apponyi és Kossuth a „Royal"­szálloda erkélyéről követelték a „nemzeti vívmányokat". Az Erzsébet-körúton tüntető egyetemi „ifjúságnak" az utcán szónokoltak „a zsarnok hatalom és az osztrák császár" ellen. A jogfosztottak nem tehetnek arról, hogy most a koalíció maga lett a zsarnok hatalom, hogy a forradalmárokból udvari lakájok lettek. Ha a „nemzeti ellentállás" most hatal­mon levő vezéreinek szabad volt az utcát lefoglalniok a maguk részére, akkor a nép­nek ezerszer több joga van az utcán tün­tetni. Ha Kossuthék fölhasználhatták a tér- Lapunk mai száma 24 oldal

Next