Népszava, 1909. február (37. évfolyam, 27–50. sz.)

1909-02-02 / 27. szám

XXXVII. évfolyam. Budapest, 1909 február 2. kedd. 27. szám Z­AVA AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: egy évre. . . 19.20 kor.­­ negyed évre. 4.80 kor. fél évre . . . 9.60 „ s egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁK ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden m­i SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI­ ÚT 33. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR­ UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) A községi választójog és a munkásság­ január 14-i számában be­mutattuk azt a végtelen kárt és nyomorú­ságot, melyet a mai képviseleti rendszer Budapestre nagyban, a többi városokra és községekre kisebb mértékben zudít. Bebizo­nyítottuk, hogy addig, amíg a mai kép­viseleti rendszer fönnáll, az állapotok ja­vulását még csak nem is remélhetjük. Mert most — nagyon csekély kivétellel — csak azoknak van közvetve és közvetlenül bele­szólásuk a községi ügyek vitelébe, akiknek érdekében áll a mai állapotok föntartása. Ezen az állapoton segíteni kell. És­pedig annál is inkább, mert a helyi kormányzat végi az önkormányzaton kívül „az állami közigazgatás közvetítését" is, tehát föltétlen szükséges — amint már múltkori cikkünk­ben is hangsúlyoztuk, — hogy a helyi kormányzat a demokrácia erős ellenőrzése alá kerüljön. E végből a mostani helyi kormányzatnak két legfontosabb, de kor­hadt oszlopát kell ujakkal, erősekkel ki­cserélni : a mostani szűk választójog helyett a helyi kormányzatba is be kell hozni az általános, egyenlő és titkos választójogot, azonkívül pedig föltétlenül el kell törölni a virilizmust. Községi önkormányzatról szólván, ter­mészetszerűen a törvényhatóságokból kell kiindulnunk. Ugyanis törvényhatóságnak nyilvánítja a törvény a vármegyéken kívül a legnépesebb, legiparosabb, legműveltebb városokat is, amelyekben a legtöbb ipari munkás él együtt, jogok nélkül, kiszolgál­tatva az államhatalom mostohaságán kí­vül a helyi kormányzat önkényének és néprontó községi politikájának is. Hu­szonhat törvényhatósági joggal fölruhá­zott városunk van, amelyeknek önkormány­zati önállósága ugyanolyan, mint a vár­megyéké. Az ilyen városok száma a jövő­ben még szaporodni fog, mert a megnöve­kedett, megerősödött, iparban és kereskede­lemben előrehaladott városok lassanként bekívánkoznak a törvényhatóságok sorába. Azonkívül pedig a vármegyei törvény­hatóságok kormányzatát sem nézhetjük közönyösen, mert ezektől függ a nagy- és kisközségek kormányzata, tehát a nagy­községekben lakó ipari és kereskedelmi munkások jóléte, meg az összes községek mezőgazdasági proletariátusának sorsa. És noha a helyi kormányzat ténykedései közvetetlenül belevágnak minden egyes lakosnak az életviszonyaiba, befolyásolják a lakás árát, az élelmezés árát és minősé­gét, a közrendet, a közegészségügyet és a közoktatást, azért még sincs minden egyes lakosnak beleszólása a helyi kormány­ dolgaiba. A törvényhatósági képviselet választásánál szavazati joga csak annak van, akinek az országgyűlési képviselő­választásnál is van szavazati joga. Budapesten még ennél is korlátoltabb a szavazati jog: itt képviselőválasztói jegy­zékbe fölvett férfiak közül is csak azok szavazhatnak a községi választásoknál, akik írni-olvasni tudnak és legalább két év óta itt laknak. Pedig a közérdek határozottan azt kívánja, hogy a helyi kormányzat még demokratikusabb alapon nyugodjék, mint az országos kormányzat, miután itt olyan közvetetlen érdekekről van szó, amelyek­ről az érdekelt egyének beleszólása nélkül helyesen dönteni nem is lehet. Ezért van az, hogy Magyarországon kívül majdnem mindenütt, ahol nincs teljesen általános és egyenlő választójog, a helyi választórend­szer demokratikusabb az országosnál. Nincs is semmi elfogadható ok arra, hogy a helyi kormányzat antidemokratikus legyen. Még a helyesen fölfogott polgári érdek sem kívánja ezt, mert hiszen a tör­vényhatóságok minden szabályrendelete, minden nagyobb fontosságú határozata „csak miniszteri jóváhagyás után hajtathatik végre", a kevésbé fontos határozatokat pedig meg lehet fölebbezni a belügyminiszterhez, aki azoktól a jóváhagyást megtagadhatja. Sőt, ha nem akadna fölebbező, hát a kormány kreatúrája, a főispán, „ha valamely köz­gyűlési határozatot a törvénybe, vagy valamely miniszteri rendeletbe ütköző­nek, vagy az állam érdekeire sérelmes­nek vél, annak felülvizsgálat végett le­endő fölterjesztését elrendelheti s er­ről az illető miniszternek indokolt jelen­tést tesz: az ilyen határozat . . . szintén csak miniszteri jóváhagyás után hajtható végre . . De még ez sem elég. A kor­mány nemcsak a törvényhatóságok meg­hozott szabályrendeleteinek és határozatai­nak végrehajtását akaszthatja meg, hanem — törvény által meghatározott — szabály­rendeletek alkotására is kötelezheti a tör­vényhatóságokat ; és ha ezek vonakodnak ilyen szabályrendeletet alkotni, akkor „a kormány jogosítva van rendeleti úton in­tézkedni." Az ilyen koros önkormányzat mellett persze a törvényhatóságok teljesen a kormány markában vannak és így egy­általában nem kell attól tartani, hogy itt akár a legdemokratikusabb választójog is „ugrás a sötétbe" lehetne, vagy a fönálló társadalmi rendre nézve akár csak a leg­kisebb veszedelmet is jelentené. Mintha a szűk választójog nem volna elég a helyi kormányzat konzervatív és reakciós irányának biztosítására, itt van ráadásul a virilizmus intézménye a törvény­hatóságokban, a nagy- és kisközségekben ; úgy, hogy a helyi képviselőtestületek fele még csak nem is a cenzusos választójog­ból, hanem a legtöbb adót fizetők közül kerül ki. A legtöbb adót fizetők minden választás nélkül beülnek a képviselő­testületbe és annak felét alkotják. Mint­hogy pedig a választott képviselők egy része is közülök kerül ki, meg a főtisztvi­selők — akiknek szintén szavazatuk van a közgyűlésen — szintén velük tartanak: hát előre biztosítva van a vármegyékben a nagybirtokosok uralma, a városokban pe­dig a nagyiparosok, nagykereskedők, nagy­vállalkozók, bankigazgatók házbér- és élelmiszer nagyuzsorások érdekszövetségé­nek uralma. De ha az önkormányzat jobbára úgyis csak névleges, ha a törvényhatóságok úgyis a kormány markában vannak, akkor mit ér a demokráciából kisarjadó helyi kép­viselet ? Hát még így is sokat ér. Mert megakadályozhatja mindenekelőtt azt, hogy a helyi kormányzat reakciósabb legyen, mint az országos kormányzat és hogy az országos törvényeket egy kis érdekcso­portnak a kitartottjai hajtsák végre demokratikus ellenőrzés nélkül, ké­nyük-kedvük szerint, túlmenve a nép­rontásnak azon a mértékén is, amelyet maga az országgyűlés — osztályérdekből — megengedhetőnek tart. Egy demokrati­kus helyi kormányzat igenis ki van téve annak a veszélynek, hogy az országos kor­mány nem hagyja jóvá demokratikus irányú, a nép kizsákmányolását korlátozó határozatait; de ha az ilyen határozatok következetesen megismétlődnek, akkor végre is kénytelen előttük meghajolni az orszá­gos kormány. Emellett a demokratikus ellen­őrzés még a mai körülmények közt is vé­get vetne annak a gaz­rablásnak és hará­csolásnak, amelyet a most korlátlanul uralkodó elemek a közvagyonban véghez visznek. És mindezeken fölül bizonyos, hogy az egyetemes népakaratból született helyi kormányzat csakhamar szétfeszítené a mostani autonómia szűk kereteit és ki­vívná a nagyobb autonómiát, amely a mostaninál nagyobb teret biztosítana a lakosoknak a helyi ügyek intézésében. A törvényhatósági joggal nem bíró köz­ségek — nagy- és kisközségek — választó­joga már ma is demokratikusabb, mint az országgyűlési választójog. Itt községi választó „minden 20 évet betöltött községi lakos, ki saját vagyonától vagy jövedelmétől az állami adót a községben már két év óta fizeti ..." De a virilizmus ezt a demokra­tikus intézkedést is teljesen ellensúlyozza. Azonkívül a községek autonómiája tiszta komédia. Itt már „a törvényhatóság évényben lévő szabályrendeletei" is gátat vetnek a szabad fejlődés elé, a közön. A Népszava Lapunk mai száma 14 oldal.

Next