Népszava, 1909. május (37. évfolyam, 103–127. sz.)
1909-05-01 / 103. szám
évfolyam. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. . . 19.20 kor. I negyed évre. 4.80 kor. fél évre . . . 9.60 „ I egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI ÚT 33. (Telefonszám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., SrÁB-UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Budapest, 1909 május 1. szombat, 103. szám. A mi ünnepünk. Utunk göröngyös, ember nem járta, mi tapossuk ki vérző lábbal késő századok számára. Dédunokáink szedik a mi ültettük fa gyümölcseit, mi csak porhanyósítjuk a csemete földjét, öntözzük, óvjuk, fáradunk vele. A munkásmozgalom semmit, vagy igen keveset ad a híveinek ahoz képest, amit ki fog vívni az utódoknak, akik egyszerűen beleszületnek egy új társadalomba, anélkül, hogy dolgoztak volna érte, hogy hajszolták, börtönözték volna őket miatta. Úgy vagyunk az utódainkkal, mint a kizsákmányolóinkkal: élvezni fogják a mi munkánk eredményeit, amelyekből nekünk alig jut valami. Hogyan lehet az, hogy most, a családi ösztönök eleven erejének csökkenése korában, ezernyi és milliónyi ember akad, aki áldozni, dolgozni tud az utódok számára, akikkel nem gondol, akiket nem ismer? Miért vállalkozik az új társadalom megteremtésére éppen az a munkás, akinek a mai társadalomban legtöbb a baja, gondja . Miért taposnak a tömegek új uton, mikor a régit is annyi teherrel kell járniok? Mit törődnek a holnaputánnal, mikor a ma gondjai úgyis elegendők egy embernek? Azért, mert bármily keveset ad is a munkásmozgalom a híveinek ahhoz képest, amit az utódoknak ad, mégis sokat nyújt a jelen állapotokhoz arányítva. A szakegyesületi járulékot fizetni bizony keserves dolog, de a béremelésben mégis százszoros kamattal térül vissza. Tüntetni nem mulatság, a 126-os rendőrszobánál van paradicsomibb tájéka a világnak, de tüntetés nélkül nem lehet jogokhoz jutni, munkásvédő törvényeket kierőszakolni s egy bevert fejért ezernyi munkás életének meghosszabbodása a jutalma. A pártsajtóra pénzt adni nem esik jól , annál jobban esik a kulturális emelkedés tudata s a munkáshelyzet anyagi javulása, amely a párt ilyetén erősítésének is következménye. A tömegek érzik, hogy helyzetük javítása csak azon az úton érhető el, amely a jövő társadalom felé vezet s tapossák azt az utat, amelyen egymás után a ma céljai s a holnap végcélja is elérhetők. Csakhogy a ma céljai s a holnap végcélja nem mindig esnek nyílegyenes vonalban össze. Kényelmes kitérők csalogatnak ; árkot ugrani nehezebb, mint megkerülni; árnyékban jobb heverni messze az úttól, mint a forró napon csetlenibotlani a göröngyökön. Hogy ne vehessen erőt a kísértés, hogy ne adjuk el a mai verébért a holnapi túzokot — ahhoz mindannyiunknak éreznünk kell, hogy a mai helyzet minden javítása átmeneti, hogy a mai céloknál magasabbrendű a holnap célja, mert csak annak elérése biztosíthatja véglegesen az átmeneti vívmányok megtartását. A ma politikája kicsinyes a holnap politikája nélkül, a holnap politikája vérszegény ábrándozás a ma politikája nélkül. A szociáldemokrácia szerencsés egyesítése a kettőnek. Nem irreális anarchista fanatizmus és nem lélektelen trade-unionista szatócskodás. S hogy le ne térjen erről a csapásról, egyszerre növelnie kell a tömegek praktikus érzékét is és ápolnia kell a magasabb kulturideálért való lelkesedést is. Ezért kellett megteremteni a kulturideál ünnepét, május elsejét. A tavaszi ünnepet az emberiség tavaszának ünnepévé kellett tenni. A bimbófakadás napja az örömöket, szépséget teremtő munka napja lett. A megújhodott természet ünnepén tüntet a munkásszolidaritás a társadalom megújhodása mellett. Ahol öntudatos munkás csak van a világon, beleharsog a maradiak fülébe a kiáltás. Jogünk "van az Mfiés fa lét'Jáváihoz. A mi munkánk teremti őket, élvezni akarjuk mi is. Mi tartjuk fönn ezt a világot, legyenek a miénk az örömei is! Mi teremtjük, ami szép, ami jó és ne jusson nekünk belőle csak a ronda és rossz?! Mi vagyunk föntartója az emberiségnek, szülője a jövendőnek, miért ne rendezhetnék úgy be ezt a világot, amint nekünk tetszik: az emberiség ellenségeivel szemben az emberiség javára ?! ... Ünneppé kellett tenni május elsejét, hogy legyen az egész évben robotolók számára egy napja az örömnek, h hogy legyen az elnyomottaknak egy napjuk, amelyen hatalmukat érzik, egy nap, amelyen megrázza a vállát a földgömböt tartó Herkules , hadd érezzék meg, hogy földrengés van. Május elseje így lesz a jövendő kultúráért való lelkesedés ünnepévé s egyszersmind praktikus seregszámlává, amely megtanít erőink mérlegelésébe is. Lelkesít és megfontolásra is bír. A jövendő nagy céljai mellett is tüntet s a három nyolcas mellett is. A szociáldemokrácia május elsején összeforrasztja a praktikust az ideálissal mindenütt, tehát nálunk is. így lesz Magyarországon a munka világünnepe a választójogért való harc mozzanata és a Népszava napja is. A három nyolcas és a kétezer új előfizető követelése egyesül: az utóbbi, amelyet magunktól követelünk, amelyet magunknak kell teljesítenünk, mert csak magunk teljesíthetünk — találkozik az előbbivel, mint eszköze a három nyolcas megvalósításának, mint fegyver a kivívásához. Az ideál : a társadalom megújítása, az új emberiség. Napját kicsinyesnek, sőt első pillanatra nevetségesnek látszik egyszersmint előfizető-gyűjtő nappá is tenni. Éppen ilyen nevetséges összehasonlítani kilométeres utakat egyetlen lépéssel. Pedig a kilométereket is csak ilyen kicsinyes, egyhangú, folytonos lépésekkel kell végiggyalogolni. Aki nagyot akar, merjen kicsinyt is. Aki sokat akar, legyen képes a kevésre is. Köznapi téglákból rakják össze a pompás palota falát és a lokomotív dugattyújánaka kis ide-odalöködések egyhangú munkáját milliószor kell elvégeznie, hogy a gyorsvonat mérföldeken száguldhasson végig — ezért lehet a munka világünnepe, a kulturideál napja, a proletariátus seregszámlája egyszersmint Népszava-nap is. És ezért kell annak lennie. Lapunk mai száma 42 oldal. Valamennyi ország munkásaihoz. Nemsokára húsz éve lesz, hogy a Parisban 1889 július 20-án összeült nemzetközi kongresszus határozatban kimondta, hogy a munkásság május elsején a munkaidő törvényes megrövidítésének érdekében tüntessen. 1891-ben a zürichi kongresszus kibővítette ezt a határozatot azzal, hogy a munkásság egy időben az emberiség kizsákmányolásának megszüntetését, a fegyverkezés csökkentését és a háború megszüntetését követelje, így május elseje negyed évszázadnál rövidebb idő alatt jelentőségteljes nappá lett. Követeléseinek jogossága a munkásság fölfogásában mindjobban meggyökerezett. Május elseje minden ország proletárainak közös tulajdona lett. Úgy, hogy ezt a napot az ó- és újvilág központjaiban éppúgy megünnepelik, mint Szibéria síkságain és börtöneiben. A munkásság megértette, hogy a munkaidőt előbb korlátozni kell, hogy a kizsákmányolást teljesen megszüntethessük, hogy a fegyverkezést korlátozni kell, mielőtt az állandó hadsereget megszüntethetjük, vagyis kisebbítenünk kell a bajokat, mielőtt végképp megszüntethetjük azokat. Ha a proletariátus ilyenformán a munkaidő korlátozásáért rendez tüntetéseket és ha az utóbbi években szervezetének erejével és politikai tevékenységével eredményeket is ért el, mégis a politikai krízisek, amelyek az 1908. év és az 1909. év kezdetének jellemzője, parancsoló módon arra kötelezik, hogy ezen év május elsején különös nyomatékkal tüntessen a világbéke fentartása mellett. Az utóbbi események tényleg azt mutatták, hogy az imperialista kapitalizmus kamarillái úgy Németországban, mint Angliában, valamint az egész „civilizált" világon a nemzetiségi előítéleteket igyekeznek fölkorbácsolni, hogy politikai céljaikat elérhessék és ugyanakkor zsebeiket megtömhessék. A gyarmatokban való hadjáratok és a spekuláció ma jobban napirenden vannak, mint valaha sa cárizmus, amely újabb kölcsönök után futkos, igyekszik a politikai helyzetet megzavarni s azt te-