Népszava, 1909. június (37. évfolyam, 128–153. sz.)

1909-06-02 / 128. szám

fil XXXVII. évfolyam. Budapest, 1909 junins 1, kedd. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: évre. . . 19.20 kor. I negyed évre. 4.80 kor. évre . . . 9.60 „­­ egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁG! SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. 128. szám, SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI­ ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR­ UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) rt/fc. Munkások! Elvtársak! A parlamenti pártok új árulásra készül­nek : folyton újabb és újabb kísérleteket tesznek arra, hogy eltereljék a figyelmet az általános, egyenlő, titkos választójogról. Ezzel szemben Magyarország öntudatos munkásságának az a kötelessége, hogy az ország ez időszerinti legsürgősebb ügye mellett rendezzen hatalmas országos tün­tetést. Fölszólítjuk tehát az ország öntuda­tos munkásságát, hogy vasárnap, június 6-án az egész országban tartson tüntető nép­gyűléseket az általános, egyenlő, tit­kos választójogért. Budapest munkássága június 6-án, vasár­nap délután nagy tüntető népgyűlést tart. A gyűlés helyét és idejét a Népszavá­ban közölni fogjuk. Elvtársak! Június 6-án az általános, egyenlő, titkos választójog követelé­sétől kell visszhangoznia az egész országnak . Készüljetek a tüntető gyűlé­sekre ! A magyarországi szociáldemokrata párt. Szenzációs kétszersült. A bécsi ,,Neue Freie Presse" komoly és jól értesült lapnak tartja magát s azt hir­deti, hogy célja nem megtévesztése, hanem informálása az olvasó­közönségnek. S ez a lap mégis kész eszközül dobta oda magát egy abszurd, perverz politikai fogáshoz, amikor pünkösdi számában föltálalt valami képtelen szenzációt, amelyről hamar ki­derült, hogy kacsa, pedig nem kacsának, hanem­­ bűzbombának készült. A bűzbomba a pluralitás-imádó hatvan­hetesek műhelyéből került ki. Wekerle és Andrássy rájöttek, hogy a függetlenségi pártban fölülkerekedni kezdett józan ész Veszélyeztetni kezdi terveiket, hogy a füg­getlenségi pártban tényleg kezdett kiala­kulni az a fölfogás, hogy a válság meg­oldása csak a függetlenségi párt követelé­seinek fölfüggesztése s a tényleg demo­krata választói reform megalkotása árán érhető el. Ha pedig a függetlenségi több­ség kormányt vállal az általános, egyenlő és titkos választói reform megalkotására i­s az új parlamentre bízza a bank ügyét, akkor a 67-es intrikák útja egy csapásra elvágódott. Meg kellett tehát akadályozni, hogy a függetlenségiek kettévágják a gordiusi cso­mót. Kompromittálni kellett a demokrata reformnak, mint kibontakozási alapnak híveit. Meg kellett akadályozni, hogy a király és a függetlenségi párt a nép ja­vára kössön megegyezést. Rossz hírbe kellett keverni az ország előtt a becsületes kibontakozást keresőket, akik még meg­tudnák akadályozni a pluralitás zavaros­ban halászó hiveinek manőverezéseit. Erre kellett a pünkösdi szenzáció, ezért kellett ráfogni a bankcsoportra, hogy lefelé licitáló memorandumot nyújtott be a ki­rálynak, hogy piszkos paklit kinált a ko­ronának s hogy a paklit kínálókat a király nem rúgta ki rendes szokása szerint, hanem tárgyal velük. Ezért kellett minde­nek tetejébe ráfogni a vad magyar Holló csoportra, hogy paklija sikerének érdeké­ben Kristóffyval alkudozik Bécsben. A memorandum története természetesen mese. A király nem szokott olyan ajánlatokat figyelembe venni, amelyek azt kívánják tőle, hogy hazudja el az álláspontját és holmi álszerződéseket kössön. Már­pedig ez az állítólagos memorandum ilyesmit kíván tőle, amikor a bank­ügyben a semlegesség álláspontjára helyez­kedést kéri az­­ utolsó pillanatig, amikor a korona újra kimondhatja a vétót. A me­sét egyszerűen azért hozták a „tekintélyes", a „megbízható" német lapok útján forga­lomba a lojális 67-esek, hogy akár a király kompromittálása árán is, de mindenképpen megakadályozzák a függetlenségi párt egyed­uralomra jutását s vele a pluralitásos svindli teljes kudarcát. Ugratás ez az álhír. Belekényszerítése akar lenni a függetlenségi pártnak abba a merev magatartásba, amely elzárja előle a kormányrajutás útját. Olyan fölfogást akar rákényszeríteni a 67-es manőver a 48-as pártra, amely lehetetlenné teszi a király szemében a 48-as kormányzást és a kedves, az engedékeny 67-es urak pluralitásos ter­veit kedvezőbb színben tünteti föl. Bármily durva is azonban a háló, a függetlenségi párt mégsem akarja meglátni. Máris van hatása az ugratásnak, máris hallatszanak függetlenségi hangok, amelyek az önálló bank és a demokrata választói reform ügyét ellentétesnek állítják s azt hirdetik: „vagy bankprovizórium és vá­lasztói reform, vagy a bankönállóság — harmadik út nincs." Pedig a helyzet nem ez. Fölösleges a bankprovizórium, ha a demokrata választói reform megvaló­sításába azonnal belefognak. A bank­szabadalomnak provizórikus meghosszab­bítása nélkül is együtt lehet a demokrata parlament akkorára, mire a szabadalom lejár. A reform elvállalása tehát nem egy­értelmű a bankszabadalom meghosszabbí­tásának elvállalásával. Ezt elhinni a füg­getlenségi párttól bornírtság, elhitetni akarni Andrássy és Wekerle részéről rossz­hiszemű és tisztességtelen politikai fogás. * A „Presse" cikke — Kristóffy szerint: szenzációs kétszersült — arra vall, hogy a magyar válság nem a korona és a parla­ment konfliktusa többé, hanem a 48-as tehetetlenség és a 67-es intrika viaskodása. Alább közöljük ezt a cikket, cáfolataival együtt, újabb bizonyságául politikai életünk eldurvulásának, a kaszinólovagok politikai erkölcstelenségének. Lapunk mai száma 10 oldal A „Presse" cikke. A „N. Fr. Presse" pünkösd vasárnapi szá­mában „kiváló helyről" (Von hervorragender Seite) eredő cikket közöl, amelynek fontosabb része igy szól: Egy memorandum fekszik a császár előtt. Ér­dekes irat, mely erősen eltér az ilyenfajta doku­mentumok sablonjától. Érdekes elsőbben azért, mert kerülő úton jutott az uralkodó asztalára és nem olyan férfiú terjesztette föl, aki a korona tanácsában ül. Kétszeresen érdekessé teszi a tar­talom, amely állítólag nem más, mint a független­ségi párt kor­­á­nyprogrammja. Ebben az emlék­iratban ki van fejtve, hogy a függetlenségi párt minő feltételekkel vehetné át Magyarországon az ügyek vitelét és minő kezességeket nyújthat a békés állapotoknak Magyarországon való létreho­zására és föntartására. A császár előtt fekvő memorandumnak nem Kossuth Ferenc a szerzője. Nem a függetlenségi párt látható feje az, aki a maga és pártja szolgá­latait fölkínálja a koronának. Nem lehet meg­állapítani, hogy Kossuth mennyire értett egyet az említett emlékirat tartalmával, mert ahogy a nyilvánosság és a még mindig fönnálló We­kerle-kormány tagjai informálódtak, Kossuth szolidárisnak mondotta magát azzal a kibonta­kozási tervvel, amit Wekerle terjesztett a császár elé. A korona ezt a tervet nem utasította vissza és nem hiúsultak meg a tárgyalások azok­kal a tényezőkkel, amelyek a tervet keresztülvin­nék, ha a király azt elfogadja. Kossuth a kartár­saival szemben orin­góban van és más kibontako­zási tervet nyilvánosan nem támogathat. A politi­kán kiválóbb jelentőségű titokzatosságok vannak, mint akárhol másutt és van arra támpont, hogy a memorandum esetleg Kossuth hozzájárulásával fog találkozni. Mert ez a terv attól a csoporttól ered, amelyik biztosan és céltudatosan követi a maga po­litikáját; attól a csoporttól, amelyik egyre nagyo­bodott, míg aztán Kossuth többé nem merészke­dett vele szembehelyezkedni. Milyen árért akarja a függetlenségi párt a kor­mányzást átvenni? A memorandumban megvan erre pontosan a felelet. Röviden és velősen így szól: a Kossuth-párt egyszerűen kevesebbet kiván, mint Wekerle d­r. és Andrássy gróf. Az emlékirat nyíltan és becsületesen bevallja, hogy a függetlenségi párt — Bismarck kifejezését használva — a nyeregbe óhajtja magát emeltetni, akkor reméli, hogy maga is tud már lovagolni. Garanciákat nyújt az egyeduralmáért és a hatvan­hetesekkel való végleges szakításért. Jól jegyez­tessék meg, nem a hatvanhetes politikától való el­szakadásról van szó, mert azt maguk fogják tovább folytatni. Mind­en kazot­ai követelést sutba akarnak hajítani, gazdasági különválási törekvéseket elméletben hirdetni, de gya­korlatban megvalósítatlanul hagyni, sőt még a külön bankról is lemondani. És ez a legszenzációsabb az emlékiratban. Min­denki azon töpreng, hogy miként lehetne a bank­kérdéssel dűlőre jutni, ekkor megjelenik a szín­téren a varázsló és boszorkányos gyorsasággal megoldja a gordiusi csomót. A terv a következő: A császár tiszta függetlenségi kormány nevezzen ki. A kabinet kötelezettséget vállal az összes állami szükségletek kielégítésére, egy választójogi reform keresztülvitelére, az annexió és az annexiós költségek parlamen­táris elintézésére.

Next