Népszava, 1909. június (37. évfolyam, 128–153. sz.)
1909-06-02 / 128. szám
2 újonclétszám emelésre meg a katonai követelmények teljesítésére és mindezt engedmények nélkül. A császárnak csupán beleegyezését adnia ahhoz, hogy a magyar országgyűlés határozatilag mondhassa ki az önálló bank létesítését. Arról már aztán szolidárisan kezeskedik a kormány, hogy ez a határozat a gyakorlatban be ne teljesedhessék. A kormánynak csupán az lenne megengedve, hogy a képviselőházban határozatot provokáljon és gondoskodjék az önálló bank megvalósításának előkészületeiről. Tárgyalnia kell pénzügyi szakemberekkel és csoportokkal, kidolgozni az alapszabálytervezetet, a magyar bankjegyeket megtervezni és a döntő pillanatban, 1910 végén mondaná ki az uralkodó a vétót és az önálló bankról szóló törvény szentesítését egyszerűen megtagadná. Ennek a kibontakozási tervnek a megteremtői, amely mint kultúrtörténeti dokumentum a politikai programmok históriájában egyedül való, az apostoli király személyét be akarják vonni egy különös merészségű manőverbe. Hirtelen nyilvánvalóvá válnak az egész bankakció titkos mozgatórugói, amik a kabinet bukásához és a mai kuszáttsághoz vezettek. Hogy a memorandum szerzői teljes komolysággal vélekednek tervükről, az tisztára megmutatkozott. Az emlékirat alig jutott az uralkodó kezéhez, máris fölhangzottak az ujjongó kiáltások, mintha kinyíltak volna a paradicsom kapui. Közölték a meglepődött világgal, hogy most már a császár közvetlenül fog tárgyalni a függetlenségi párttal és hogy a hatvanhetesek halálra vannak ítélve. Hogy pedig a koronánál a jóakaratot biztosítsák, titkos utakon összeköttetést igyekeztek szerezni a Belvedere-rel. A színfalak mögött történő eseményekbe beavatott személyiségek a megmondhatói annak, hogy mik folytak le ezeken a titkos értekezleteken, amely értekezleteken Kristóffy exminiszter tárgyalt az utóbbi hetekben Bécsben ennek a csoportnak bizalmi embereivel. Magyarország politikai színházában egyre érdekesebb színjátékokat adnak elő. Azonban a legújabb darab a Nestroy-féle régi recipe szerint készült. Rá lehet vonatkoztatni azt, hogy :„ Földszinten és az első emeleten". Míg lent Wekerle, Andrássy és Apponyi fáradozik az elfogadható kiegyezésen, addig fönn az ellenesek „királyhívó" játszmánál ülnek. És Kossuth, úgylátszik, hol a földszinten, hol meg az első emeleten kikicel. Kristóffy nyilatkozik, Kristóffy, volt belügyminiszter, akit Andrássyék belekevertek piszkos manőverükbe, így nyilatkozott a dologról: A „Neue Freie Presse" pünkösdi számában a függetlenségi párt kibontakozási tervéről megjelent cikk önmagán viseli a valótanság bélyegét. A tervnek azon alapgondolata, hogy a korona és a parlamenti többség megegyezzenek az ország egyenes becsapására, annyira a lehetetlenség szférájában mozog, hogy ennek megcáfolása még csak nyomdafestéket sem érdemel. Föl kell tennem, hogy a bécsi világlap vagy misztifikáció, vagy nagy tévedés áldozata. Azt hiszem, hogy a jelen esetben az utóbbiról van szó. A „Presse" cikkírója, úgy látszik, hallott valamit azon tervről, mely az összes vitás kérdéseknek kikapcsolása és az új parlamentre való áthárítása mellett, a kibontakozás alapjául az általános, titkos és egyenlő választójog sürgős megvalósítását jelöli meg, amely terv függetlenségi körökben tényleg komoly megbeszélések tárgyát képezte. Ámde ez nem újság. Ezt a tervet Holló Lajos képviselő a függetlenségi pártkörben csak a napokban leplezte le és ennek nyomán két tekintélyes lap, a „Budapesti Hírlap" és a „Pester Lloyd" részletesen is ismertette. És hogy ennek dacára a bécsi lap cikkírója jónak látta, ezen tervet szenzációs kétszersült gyanánt, az ismert fantasztikus alakban újból föltálalni, ez csak azon forrást jellemzi, amelyből a szóban lévő cikk ered és ahol mindig készen állanak minden oly kibontakozási tervet kompromitálni, amelynek alapját az általános, titkos és egyenlő választójog képezi. A föntebbiekből önként következik, hogy a cikknek az én személyemre vonatkozó része is szemenszedett valótlanság, mert én sem Bécsben, sem Budapesten, semmiféle kibontakozási terv fölött, annál kevésbé a szóban levő fölött, senkivel a mai parlamenti pártokból, tárgyalást nem folytattam. Még csak azt sem tudom, hogy valamelyesj kibontakozási terv feküdne a király asztalán. Ha azonban ilyen terv létezik és annak alapját az általános, titkos és egyenlő választójog sürgős megvalósítása képezi, bárkitől is eredne az, én ezt a tervet, a magam szerény hatáskörében, szívesen fogom támogatni, akár tetszik ez a plurális 67-eseknek, akár nem. Kossuth cáfolata. A „Presse" sületlenségeivel szemben Kossuth a következő cáfolatot adta ki: A „Magy. Tud." jelenti: A „Neue Freie Presse" pünkösdi számában egy közlemény jelent meg, amelynek értelmében a függetlenségi párt egy része memorandumot intézett volna a királyhoz, amelyben a válságból való kibontakozásra nézve javaslatot terjeszt a felség elé. Erre nézve a „Magy. Tud." munkatársának alkalma volt beszélgetést folytatni Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszterrel, aki határozottan kijelentette, hogy ilyen memorandumról egyáltalán nincsen tudomása, de még egy _percig_ sem hiheti, hogy a függetlenségi párt tagjai közül bárki is ilyen memorandummal terhelte volna ő felségét. Az állítólagos memorandum több részletére vonatkozólag a miniszter egyenesen azt mondotta, hogy csak egy őrült agyában születhetnek ilyen gondolatok. Vájjon tudja-e Kossuth, hogy politikai „barátjai" minisztertársai, „szövetségesei" agyában születhettek ezek a nyilatkozatok ? Az óvatos Apponyi. A ceglédi állami főgimnázium hétfőn avatta föl a zászlaját. Az ünnepi cécó után díszebéd következett, amelyen Apponyi is mondott beszédet. Többek között ezeket mondotta : — Ne kívánják, hogy politikáról beszéljek, mert ez alkalommal szentül föltettem, hogy kerülni kívánok minden politikai célzást. Ne kívánják tőlem tehát, hogy önmagamnak adott szavamat megszegjem. De erre nincs is szükség. Vannak helyzetek, vannak pillanatok, melyekben a hallgatás ékesebben beszél minden szónál. Az önmagunkbaszállás pillanatait éljük most, oly kockázatos órában, amikor jobbra, vagy balra eldőlhet az ország sorsa. Ilyenkor mindenkinek, de különösen azoknak, akik a nemzet többségének bizalmából politikai vezetésre jutottak, kettős kötelességük, hogy ne szívükben dúló érzelmeket, ne vágyaikat kövessék, hanem rideg megfontolással egyedül a nemzet jövőjének biztosítását tartsák szem előtt. Eljön az az idő, midőn szólni fogunk, midőn utat fogunk mutatni a nemzetnek. Adja isten, hogy ezt az utat a békés fejlődés felé mutathassuk, ne pedig a harcok felé, amelyeket kerülni fogunk, amíg csak becsülettel lehet, hogy annál nyugodtabb lelkiismerettel vállalhassuk őket akkor, ha — amitől isten óvjon — kikerülni nem lehet. Az önálló bankért. A pünkösd két napján népgyűléseken és beszámolókon agitált a függetlenségi párt bankcsoportja az önálló bankért. Mezőcsáton Kubik Gyula hétfőn mondott beszámoló beszédet. Sorra vette a parlament három év alatt kifejtett működését. A koalíciót — úgymond — lehet bírálni, de el kell ismerni, hogy nagy szorgalmat, fáradtságot és hazafias készséget fejtett ki. A választói reformra vonatkozólag a benyújtott törvényjavaslat nem biztosítja a magyarság fölényét, különösen azért, mert a szabad demokratikus fejlődésnek nem nyújt biztos alapot. Támadja a pluralitást; az önálló nemzeti ank fölállításának föltétlen híve. Az önálló banknak 1911-ben leendő fölállítását követelő határozati javaslatokat fogadtak el a Temesváron, Sátoraljaújhelyen, Hódmezővásárhelyen, Zentán, Désen, Peéren, Bácsalmáson és a Szentesen tartott függetlenségi párti népgyűlések. Mint Komáromból táviratozzák, Komárom megye múlt pénteki közgyűlésén Szabolcs megyének az önállóank érdekében a megyéhez intézett átirata fölött a közgyűlés napirendre tért. Az Ember. — Irta: Lázár István. — Olyan szép éjszaka vala az, mint midőn Jákob, fejét a kőre hajtván, a csillagokban a számtalan utód igéretét olvasta s a titokzatos létrát szemlélte, melyen Elohim angyalai a földre szálltak. A Hold sejtelmes fényben égett és Mária-hegy sötét körvonalait ezüst lepellel vonta be. Csönd volt. Kedron völgye aludt. Aludt minden. Csak a bethphagei olajfák sóhajtoztak szomorúan és mélyen, midőn alattuk, a kékes homályban föltűnt a törvény által üldözött... Megállt. Szétnézett, mint a bujdosó vad. Vérdijat adnak a gaz poroszlónak, ha életére ráteszi kezét. A kék rigónak is van fészke: csak az ember fia számára nincsen egy zug, hová elfáradt fejét lehajtsa. A hatalom pribéke jár nyomában Szétnézett s aztán a reszkető homályban, mint egy imbolygó árnyék, lopva surrant a szent város felé. _ Ott lenn mulatott a város. Hárfák zengtek. Üstdobok peregtek. Szomorú, nagy szemeit a lapos födelü, ragyogó ormokkal fölékesített templomra vetette, melyben a szegények csak megaláztatásra találtak. Szomorú, könnyes szemeit a nagy, barna palotákra vetette, amelyekben bíboros, gaz, büntetett papok, durva, részeg zsoldoskatonák és kizaimedukia-schikmi-farizeusok ültek lakomát. Letekintett a városrészre, mely hangos és világos vola; oda, hol Jeruzsálem nevető asszonyai aranypénzekért árulták a szerelmet. Száz néma átkot szórt el az éjszakában s aztán tovább haladt. Arra, ahol a viskók állottak : a külvárosba, honnan a langyos hedvenvölgyi szél éhező gyermekek sirámát hozta, ezreknek kínjaival együtt; a legázolt, elnyomott, rongyokba takart párnák világa fele, abba a világba, melyben meghalt az ima, föltámadt a rettenetes átok. S az éjszaka, mintha védelmezni akarta volna a mezítlábas, hosszúfürtú ágrólszakadtat, körülövezte sötétséggel. Eltűnt. De egyszer csak előbukkant a külvárosi hosszú halpiacon, ahol két fenyőfafáklya vöröses, rémüldöző világánál kockát vetettek a durva halászok. Odalépett és megszólalt: — Nyerészkedtek és nem tudjátok, hogy uj föld és uj ég lesz. Elmúlik a törvény, mely a jót és igazat a porba taszítja. És eljön az én országom, melyben a koldusok is királyokká lesznek .. . — Ki vagy te, hogy így beszélsz? — kérdezte egy rekedt hang. — Én a Messiás vagyok. És a halászok nevetének, durva, részeg vihogással. Egy bozontos fejű, fekete legény pedig így szólt: — Kiejtésed szerint Galileából valónak kell lenned. No, ugye? Tudtam, hogy az vagy. És vájjon mi jó jöhet Galileából? A Messiás vagy? No ne, mit beszél! Bolond vagy, barátom. Eredj tovább békével és ne zavard játékunkat ... Megint nevetőnek és tovább kockázának. Az Ember pedig lehajtott fejjel, szomorúan ballagott odább a sikátorok felé, de amint a fordulónál visszapillantott, könnyeit letörülte, mert látta, hogy egy fiatal halász otthagyó társait és követi őt. Megállt. Bevárta. És megindult a beszéd: — Zebedáus fia vagyok, János, a fiatalabb. Anyám Saloma. Kilenc csónakunk van a Jordán vizén. Beszélj nekem az eljövendőről és szavaidért egyik csónakot a hálóval együtt neked adom ... — Nem , kell nekem sem a csónakod, sem a hálód. Én emberekre halászom, akik megértik az igazságot; szivekre halászom, akikhez eljut az elhagyottak panasza ... — Bethsaidából hetven ezüstöt kaptam s felét a templomnak adtam . . . — Rosszul cselekedtél. Adtad volna a világ szegényeinek, azoknak, akiktől a hatalmasok elveszik a kaprot, a köményt és a mentát. Adtad volna az árváknak, az özvegyeknek, kiknek olajos korsóit a gazdagok megdézsmálják ! — Te békét hirdetsz és . . . — Nem békét, hanem harcot hoztam a világra ! Harcot a farizeusok ellen, akik meggörbített lábbal, behunyt szemmel és törvényihordó vállal járnak. Harcot a papok ellen, akik az unióköveket gyűjtve, gúnyt űznek a szenvedők áhítatából és meggyalázzák Atyám hajlékát. Harcot a Hatalom ellen, mely a nép jogát és szabadságát elrabolta s Rómának martalékul dobta Izraelt. Harcot hoztam a világra mindazok ellen, akik a népek millióját nyomorba és kétségbeesésbe taszították ... é s János, Zebedáus fia, a fiatalabb, kinek anyja Saloma vola, csendesen hallgatá az Ember beszédét. NÉPSZAVA 1909 jtraius 1. SZEMLE. BELFOLD: Ki a papokkal az iskolából! Minden józan eszű ember tiltakozik az ellen, hogy a gyermekeket az iskolában a vallástani oktatás révén ócska babonákkal butítsák, lelkileg megnyomorítsák, bilincsekbe verjék. Franciaország már régen kidobta a papokat a nyilvános iskolákból. Olaszország kilenctizedrészben szintén kilökte már őket és például Rómában, a pápa városában, már coki a papnak a népnevelésre és nem —mint nálunk — népbuti.