Népszava, 1909. június (37. évfolyam, 128–153. sz.)

1909-06-02 / 128. szám

2 újonclétszám emelésre meg a katonai követel­mények teljesítésére és mindezt engedmények nélkül. A császárnak csupán beleegyezését adnia ahhoz, hogy a magyar országgyűlés határozatilag mond­hassa ki az önálló bank létesítését. Arról már aztán szolidárisan kezeskedik a kormány, hogy ez a határozat a gyakorlatban be ne teljesedhessék. A kormánynak csupán az lenne megengedve, hogy a képviselőházban határozatot provokáljon és gon­doskodjék az önálló bank megvalósításának elő­készületeiről. Tárgyalnia kell pénzügyi szakembe­rekkel és csoportokkal, kidolgozni az alapszabály­tervezetet, a magyar bankjegyeket megtervezni és a döntő pillanatban, 1910 végén mondaná ki az uralkodó a vétót és az önálló bankról szóló tör­vény szentesítését egyszerűen megtagadná. Ennek a kibontakozási tervnek a megteremtői, amely mint kultúrtörténeti dokumentum a poli­tikai programmok históriájában egyedül való, az apostoli király személyét be akarják vonni egy különös merészségű manőverbe. Hirtelen nyilvánvalóvá válnak az egész bank­akció titkos mozgató­rugói, amik a kabinet buká­sához és a mai kuszáttsághoz vezettek. Hogy a memorandum szerzői teljes komolysággal véle­kednek tervükről, az tisztára megmutatkozott. Az emlékirat alig jutott az uralkodó kezéhez, már­is fölhangzottak az ujjongó kiáltások, mintha ki­nyíltak volna a paradicsom kapui. Közölték a meglepődött világgal, hogy most már a császár közvetlenül fog tárgyalni a függetlenségi párttal és hogy a hatvanhetesek halálra vannak ítélve. Hogy pedig a koronánál a jóakaratot biztosít­sák, titkos utakon összeköttetést igyekeztek szerezni a Belvedere-rel. A színfalak mögött történő ese­ményekbe beavatott személyiségek a megmond­hatói annak, hogy mik folytak le ezeken a titkos értekezleteken, amely értekezleteken Kristóffy ex­miniszter tárgyalt az utóbbi hetekben Bécsben ennek a csoportnak bizalmi embereivel. Magyarország politikai színházában egyre érde­kesebb színjátékokat adnak elő. Azonban a leg­újabb darab a Nestroy-féle régi recipe szerint készült. Rá lehet vonatkoztatni azt, hogy :„ Föld­szinten és az első emeleten". Míg lent We­kerle, Andrássy és Apponyi fáradozik az elfogad­ható kiegyezésen, addig fönn az ellenesek „királyhívó" játszmánál ülnek. És Kossuth, úgy­látszik, hol a földszinten, hol meg az első emele­ten kikicel. Kristóffy nyilatkozik, Kristóffy, volt belügyminiszter, akit An­drássyék­ belekevertek piszkos manőverükbe, így nyilatkozott a dologról: A „Neue Freie Presse" pünkösdi számában a függetlenségi párt kibontakozási tervéről megjelent cikk önmagán viseli a valótanság bélyegét. A tervnek azon alapgondolata, hogy a korona és a parlamenti többség meg­egyezzenek az ország egyenes becsapására, annyira a lehetetlenség szférájában mozog, hogy ennek megcáfolása még csak nyomda­festéket sem érdemel. Föl kell tennem, hogy a bécsi világlap vagy misztifikáció, vagy nagy tévedés áldozata. Azt hiszem, hogy a jelen esetben az utóbbiról van szó. A „Presse" cikkírója, úgy látszik, hallott valamit azon tervről, mely az összes vitás kérdéseknek ki­kapcsolása és az új parlamentre való áthárí­tása mellett, a kibontakozás alapjául az álta­lános, titkos és egyenlő választójog sürgős meg­valósítását jelöli meg, amely terv függetlenségi körökben tényleg komoly megbeszélések tár­gyát képezte. Ámde ez nem újság. Ezt a tervet Holló Lajos képviselő a függetlenségi pártkörben csak a napokban leplezte le és ennek nyo­mán két tekintélyes lap, a „Budapesti Hír­lap" és a „Pester Lloyd" részletesen is ismer­tette. És hogy ennek dacára a bécsi lap cikk­írója jónak látta, ezen tervet szenzációs két­szersült gyanánt, az ismert fantasztikus alakban újból föltálalni, ez csak azon forrást jellemzi, amelyből a szóban lévő cikk ered és ahol mindig készen állanak minden oly ki­bontakozási tervet kompromitálni, amelynek alapját az általános, titkos és egyenlő választó­jog képezi. A föntebbiekből önként követke­zik, hogy a cikknek az én személyemre vo­natkozó része is szemenszedett valótlanság, mert én sem Bécsben, sem Budapesten, semmiféle kibontakozási terv fölött, annál kevésbé a szó­ban levő fölött, senkivel a mai parlamenti pár­tokból, tárgyalást nem folytattam. Még csak azt sem tudom, hogy valamelyes­­j kibonta­kozási terv feküdne a király asztalán. Ha azonban ilyen terv létezik és annak alapját az általános, titkos és egyenlő választójog sürgős megvalósítása képezi, bárkitől is eredne az, én ezt a tervet, a magam szerény hatáskörében, szívesen fogom támogatni, akár tetszik ez a plurális 67-eseknek, akár nem. Kossuth cáfolata. A „Presse" sületlenségeivel szemben Kossuth a következő cáfolatot adta ki: A „Magy. Tud." jelenti: A „Neue Freie Presse" pünkösdi számában egy közlemény jelent meg, amelynek értelmében a függet­lenségi párt egy része memorandumot inté­zett volna a királyhoz, amelyben a válság­ból való kibontakozásra nézve javaslatot ter­jeszt a felség elé. Erre nézve a­ „Magy. Tud." munkatársának alkalma volt beszélgetést folytatni Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszterrel, aki határozottan kijelentette, hogy ilyen memorandumról egyáltalán nin­csen tudomása, de­ még egy _percig_ sem hi­heti, hogy a függetlenségi párt tagjai közül bárki is ilyen memorandummal terhelte volna ő felségét. Az állítólagos memorandum több részletére vonatkozólag a miniszter egyenesen azt mondotta, hogy csak egy őrült agyában születhetnek ilyen gondolatok. Vájjon tudja-e Kossuth, hogy politikai „barátjai" minisztertársai, „szövetségesei" agyá­ban születhettek ezek a nyilatkozatok ? Az óvatos Apponyi. A ceglédi állami főgimnázium hétfőn avatta föl a zászlaját. Az ünnepi cécó után díszebéd következett, amelyen Apponyi is mondott be­szédet. Többek között ezeket mondotta : — Ne kívánják, hogy politikáról beszéljek, mert ez alkalommal szentül föltettem, hogy kerülni kívánok minden politikai célzást. Ne kívánják tőlem tehát, hogy önmagamnak adott szavamat megszegjem. De erre nincs is szük­ség. Vannak helyzetek, vannak pillanatok, melyekben a hallgatás ékesebben beszél minden szónál. Az önmagunkbaszállás pillanatait éljük most, oly kockázatos órában, amikor jobbra, vagy balra eldőlhet az ország sorsa. Ilyenkor mindenkinek, de különösen azoknak, akik a nemzet többségének bizalmából politikai veze­tésre jutottak, kettős kötelességük, hogy ne szí­vükben dúló érzelmeket, ne vágyaikat kövessék, hanem rideg megfontolással egyedül a nemzet jövőjének biztosítását tartsák szem előtt. Eljön az az idő, midőn szólni fogunk, midőn utat fogunk mutatni a nemzetnek. Adja isten, hogy ezt az utat a békés fejlődés felé mutat­hassuk, ne pedig a harcok felé, amelyeket kerülni fogunk, amíg csak becsülettel lehet, hogy annál nyugodtabb lelkiismerettel vállal­hassuk őket akkor, ha — amitől isten óvjon — kikerülni nem lehet. Az önálló bankért. A pünkösd két napján népgyűléseken és be­számolókon agitált a függetlenségi párt bankcso­portja az önálló bankért. Mezőcsát­on Kubik Gyula hétfőn mondott be­számoló beszédet. Sorra vette a parlament három év alatt kifejtett működését. A koalíciót — úgy­mond — lehet bírálni, de el kell ismerni, hogy nagy szorgalmat, fáradtságot és hazafias készséget fejtett ki. A választói reformra vonatkozólag a benyújtott törvényjavaslat nem biztosítja a ma­gyarság fölényét, különösen azért, mert a szabad demokratikus fejlődésnek nem nyújt biztos ala­p­ot. Támadja a pluralitást; az önálló nemzeti ank fölállításának föltétlen híve. Az önálló banknak 1911-ben leendő fölállítását követelő határozati javaslatokat fogadtak el a Te­mesváron, Sátoraljaújhelyen, Hódmezővásárhelyen, Zentán, Désen, Peéren, Bácsalmáson és a Szen­tesen tartott függetlenségi párti népgyűlések. Mint Komáromból táviratozzák, Komárom megye múlt p­énteki közgyűlésén Szabolcs megyének az önálló­ank érdekében a megyéhez intézett átirata fölött a közgyűlés napirendre tért. Az Ember. — Irta: Lázár István. — Olyan szép éjszaka vala az, mint midőn Jákob, fejét a kőre hajtván, a csillagokban a számtalan utód igéretét olvasta s a titokzatos létrát szemlélte, melyen Elohim angyalai a földre szálltak. A Hold sejtelmes fényben égett és Mária-hegy sötét körvonalait ezüst lepellel vonta be. Csönd volt. Kedron völgye aludt. Aludt minden. Csak a bethphagei olaj­fák sóhajtoztak szomorúan és mélyen, midőn alattuk, a kékes homályban föltűnt a tör­vény által üldözött... Megállt. Szétnézett, mint a bujdosó vad. Vérdijat adnak a gaz poroszlónak, ha életére ráteszi kezét. A kék rigónak is van fészke: csak az ember fia számára nincsen egy zug, hová elfáradt fejét lehajtsa. A hatalom pri­béke jár nyomában Szétnézett s aztán a reszkető homályban, mint egy imbolygó ár­nyék, lopva surrant a szent város felé. _ Ott lenn mulatott a város. Hárfák zengtek. Üstdobok peregtek. Szomorú, nagy szemeit a lapos födelü, ragyogó ormokkal fölékesített templomra vetette, melyben a szegények csak megaláztatásra találtak. Szomorú, könnyes szemeit a nagy, barna palotákra vetette, amelyekben bíboros, gaz, büntetett papok, durva, részeg zsoldoskatonák és kizai­medukia-schikmi-farizeusok ültek lakomát. Letekintett a városrészre, mely hangos és világos vola; oda, hol Jeruzsálem nevető asszonyai aranypénzekért árulták a szerelmet. Száz néma átkot szórt el az éjszakában s aztán tovább haladt. Arra, ahol a viskók ál­lottak : a külvárosba, honnan a langyos hed­venvölgyi szél éhező gyermekek sirámát hozta, ezreknek kínjaival együtt; a legázolt, elnyomott, rongyokba takart párnák világa fele, abba a világba, melyben meghalt az ima, föltámadt a rettenetes átok. S az éjszaka, mintha védelmezni akarta volna a mezítlábas, hosszúfürtú ágrólszakad­tat, körülövezte sötétséggel. Eltűnt. De egyszer csak előbukkant a külvárosi hosszú halpia­con, ahol két fenyőfafáklya vöröses, rémül­döző világánál kockát vetettek a durva halászok. Odalépett és megszólalt: — Nyerészkedtek és nem tudjátok, hogy uj föld és uj ég lesz. Elmúlik a törvény, mely a jót és igazat a porba taszítja. És eljön az én országom, melyben a koldusok is királyokká lesznek .. . — Ki vagy te, hogy így beszélsz? — kér­dezte egy rekedt hang. — Én a Messiás vagyok. És a halászok nevetének, durva, részeg vihogással. Egy bozontos fejű, fekete legény pedig így szólt: — Kiejtésed szerint Galileából valónak kell lenned. No, ugy­e? Tudtam, hogy az vagy. És vájjon mi jó jöhet Galileából? A Messiás vagy? No ne, mit beszél! Bolond vagy, bará­tom. Eredj tovább békével és ne zavard játé­kunkat ... Megint nevetőnek és tovább kockázának. Az Ember pedig lehajtott fejjel, szomorúan ballagott odább a sikátorok felé, de amint a fordulónál visszapillantott, könnyeit letörülte, mert látta, hogy egy fiatal halász otthagyó társait és követi őt. Megállt. Bevárta. És megindult a beszéd: — Zebedáus fia vagyok, János, a fiatalabb. Anyám Saloma. Kilenc csónakunk van a Jor­dán vizén. Beszélj nekem az eljövendőről és szavaidért egyik csónakot a hálóval együtt neked adom ... — Nem , kell nekem sem a csónakod, sem a hálód. Én emberekre halászom, akik meg­értik az igazságot; szivekre halászom, akikhez eljut az elhagyottak panasza ... — Bethsaidából hetven ezüstöt kaptam s felét a templomnak adtam . . . — Rosszul cselekedtél. Adtad volna a világ szegényeinek, azoknak, akiktől a hatalmasok elveszik a kaprot, a köményt és a mentát. Adtad volna az árváknak, az özvegyeknek, kiknek olajos korsóit a gazdagok meg­dézsmálják ! — Te békét hirdetsz és . . . — Nem békét, hanem harcot hoztam a világra ! Harcot a farizeusok ellen, akik meggörbített lábbal, behunyt szemmel és törvényihordó vállal járnak. Harcot a papok ellen, akik az unióköveket gyűjtve, gúnyt űznek­ a szenvedők áhítatából és meggyaláz­zák Atyám hajlékát. Harcot a Hatalom ellen, mely a nép jogát és szabadságát elrabolta s Rómának martalékul dobta Izraelt. Harcot hoztam a világra mindazok ellen, akik a népek millióját nyomorba és kétségbeesésbe taszították ... é­ s János, Zebedáus fia, a fiatalabb, kinek anyja Saloma vola, csendesen hallgatá az Ember beszédét. NÉPSZAVA 1909 jtraius 1. SZEMLE. BELFOLD: Ki a papokkal az iskolából! Minden józan eszű ember tiltakozik az ellen, hogy a gyermekeket az iskolában a vallástani oktatás révén ócska babonákkal butítsák, lelkileg megnyomorítsák, bilin­csekbe verjék. Franciaország már régen kidobta a papokat a nyilvános iskolákból. Olaszország kilenctizedrészben szintén ki­lökte már őket és például Rómában, a pápa városában, már coki a papnak a nép­nevelésre és nem —mint nálunk — népbuti.

Next