Népszava, 1909. július (37. évfolyam, 154–180. sz.)

1909-07-01 / 154. szám

XXXVII. évfolyam. Budapest, 1909 július 1. csütörtök. 154. szám. NÉP AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: egy évre. . . 19.20 kor. I negyed évre. 4.80 kor. fél évre .. . 8.60 „ I egy hóra. . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. S meg­jelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR-UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Munkások! Elvtársak! A multak bűnei megbosszulták magukat, összeomlott az az erkölcstelen szövetség, a koalíció, amely népcsaláson alakult s a munkásságnak teljes leigázását tűzte célul maga elé. Nem sikerült eltemetni az általá­nos, titkos és egyenlő választójogot s ha most erősek leszünk, évtizedes küz­delmünk megtermi gyümölcsét. A népcsalók ellen feliytatott harcban legerősebb fegyverünk volt s a harc ránk nézve csak ugy végződhetik teljes sikerrel, ha e fegyver erősebb, ha­talmasabb lesz, mint valaha. Nincs most fontosabb dolog, mint a Népszava terjesztése. Ha eddig hiba volt a közöny, most bűn. Senkinek sem szabad magát kivonnia a kötelesség teljesítése alól. Minden megnyert olvasóval kevesebb az ellenségünk, minden új előfizetővel szaporodik a munkásság harcosainak tábora. Me­g kell nyernünk a kétkedőket, föl kell ráznunk a tespedőket. A kizsákmányolók táborával erőteljes mun­kásmozgalom álljon szemben, a maszlagot hintők átkos munkáját hiúsítsa meg a munkások lapja, a Népszava. Gyárigazgatók, művezetők, papok terjesz­tik a munkásság ellenségeinek sajtóját, az állam minden intézménye rendelkezésükre áll, százezerszámra terjesztik a népbutító lapokat, milliószámra a klerikális maszla­got tartalmazó röpiratokat. Feleljetek erre a Népszava terjesz­tésével ! A munkásság árulója az, aki most nem lép csatasorba. A jogaiért küzdő munkás­ság jelszava most ez legyen: Terjesszük a Népszavát! Pusztuló Magyarország. 1. A függetlenségi párt visszautasította a Lukács-féle javaslatokat és ezzel legalább is elhalasztotta a válság megoldásának olyan módját, amely igazán érvényesíteni tudná a demokratikus választójogot. A vissza­utasításnak a jogcíme természetesen nem a függetlenségi párt egy részének ha­tározott, de letagadott ellenszenve a választójog demokratizálásával szemben: a jogcím más, az ok ez. Az a titkos fé­lelem, amely a­ mai politikai rendszer ér­dekeltjeit eltölti a demokrata választói re­form iránt, a függetlenségi párt radi­kálisainak a demokrácia érdekében való föllépése után nem mer ugyan kifejezésre jutni, a függetlenségi konzervatívok révén sem, de fönnáll és dolgozik a mai, a régi Magyarország föntartása érdekében. H­ogy a függetlenségi pártnak ez a magatartása meg fogja bőszülni magát, afelől nem le­het kétség. Akadályokat gördíteni biztosan bekövetkezendő események útjába, nem lehet büntetlenül. És aki tud következtetni a mai Magyar­ország közállapotaiból a jövendő szükség­szerűségeire, az kétségtelenül megállapít­hatja, hogy ezek között a szükségszerűsé­gek között megokoltságban és időrendben is első lesz az ország politikai demokrati­zálása. Az a statisztikai évkönyv legalább­ amely Magyarország közállapotairól be­szél az 1907. évre vonatkozólag, olyannak festi az ország helyzetét, hogy egy nagy katasztrófa elkerülhetetlen benne. Ez a katasztrófa lehet az oligarchiának katasz­trófája, amely be fog következni, ha a tömegeknek a választói reform nagyobb politikai súlyt ad. De lehet ez a katasz­trófa az egész ország katasztrófája, gazda­sági tönk és ennek nyomán az ország po­litikai létének teljes megszűnése, a nagy­osztrák ideák diadalmaskodása. Eszerint, a legutóbbi évkönyv szerint ugyanis a tömegek állapota ebben az or­szágban katasztrófák előtti állapot, az igények csökkentése lehetetlen, betöltésük szintén. A lét és nemlét között sok millió ínséges ember tengődik és ez a kuli nyo­morúság a népszaporodást is minimumra csökkenti és a legközelebbi időben már a stagnálásra kényszeríti. A bizonytalan gaz­dasági helyzet apasztja a házasságok szá­mát. A családok tengő-lengő egzisztenciája megnöveli a fölbomlott házasságok per­centjét. A múlt évtized első felének átlagában ezer új házasságra 9 elválás esett, 1907-ben fokozatos emelkedés után 40. A házasságok nem is történhetnek idején, a házasélet nem is lehet nyugodt, a nyomorúságos viszonyok közt élő párok nem is tekint­hetik „istenáldásnak" a gyermeket: a születések aránya tízezer lakosra szá­mítva 426 volt másfél évtized előtt, 1907-ben 364. Kevés a házasság, sok a törvénytelen gyermek. Az 1891—95. évek átlagában 100 gyermek közül 9 volt tör­vénytelen, 1907-ben 10, 65 ezernyi nem törvényes születés történt a Dráván inneni Magyarországon s amelyik gyermek meg­születik, azt pusztítja a szülők nyomorú­sága, a terheltség, a gondozatlanság, az éhség. Száz halott közül 44,5 öt éven aluli gyermek, 100 élveszületett gyermekre 31,5 gyermekhalálozás esik. A fel­nőttek azonban ne vigasztalódjanak, őket sem kíméli a szabadság szigetének emberpusztító levegője. A halandóság aránya nálunk ezer életre 26:1, ami meghaladja a nyugateurópai államok halandósági ará­nyát. A népszaporodásnak állandó növe­kedése nem tapasztalható. A fertőző beteg­ségek pusztítása elé alig vetnek korlátot. 1906-ban 105.5, 1907-ben 109.4 ezer embert pusztított el Magyarországon fertőző beteg­ség. A proletárbetegség 1896—900 évek át­lagában 61, 1907-ben már 68 ezer embert, tízezer ember közül 38-at gyilkolt meg. Az öngyilkosságok abnormis módon sza­porodnak : a múlt évtized második felében átlag 2900, 1907-ben már 3400 öngyilkos­ság történt egy év alatt. S emelett a közegészségügy javítására sem ad elegendő pénzt az osztályuralom, amely száz­milliókat fecsérel el militáris és agrá­rius célokra. Száz halott közül 54-et ke­zelt orvos betegségében Magyarországon, a Királyhágón túl 30 embert, egyes megyék­ben, mint például Árvamegyében 9-et sem. Máramarosban 16-ot, Kolozsban 15-öt, Szolnokdobokában 13-at, Tordaaranyosban 14-et stb. A gyermekek még rosszabbul járnak. Árvamegyében 8, Szolnokdoboká­ban 11, Tordaaranyosban 12, Máramaros­ban 13 hat éven aluli gyermeket kezelt betegségében orvos minden száz halott kö­zött. Száz halott közül 40-nél nem is orvos konstatálta a halált. Vannak megyék, ame­lyekben minden 4-ik, 5-ik, sőt 10-ik ha­lottról állapította csak meg szakértő orvos, hogy igazán halott és nen­ kerül esetleg élve a sírba. A természetes népszaporodás ilyeténképpen nem a leg­jobb lábon áll, de azért, ha kivándorlás nem lenne, egészen normális volna a né­pesség szaporodása. A kivándorlás azon­ban nagyon befolyásolja a népesség szá­mának évenként való alakulását. Kiván­dorolt Magyarországból a magyar hiva­talos statisztika szerint 193 ezer ember. Az európai kikötőkön át az illető ki­kötők följegyzései szerint 209 ezer. Hogy a kivándorlás még nagyobb volt, mint ahogy ezek az adatok mutatják, bizonyítja, hogy a magyar birodalomban 287 ezer útlevelet engedélyeztek, ezek közül 207 ezer Ame­rikába szólt. Útlevél pedig nem kell min­den egyes kivándorlónak, egész családok vándorolnak ki a családfő útlevelével: 358 ezer utasra szólott a 287 ezer útlevél. Magyarország urai önmagukat áltatják azzal, ha nem hisznek az ország népessége megcsökkenésében. Pedig minden okuk megvolna rá, hogy a magyar birodalom 227 ezer főnyi természetes népszaporodás révén létrejött népességtöbbletének ará­nyát összevetnék az útlevelük révén az országból menekülni jogosultak arányával. Aki menekülhet ebből az országból, van rá pénze és oka, az menekül. Idebenn egy pár esztendő alatt nem marad más, mint az, aki a hajójegy árát nem tudja elő­keríteni és az, aki még hajójegyre valót sem hagy meg a birtokán, a gyárában­­ kiszipolyozott proletárnak. Az elnép- Lapunk mai száma 12 oldal.

Next