Népszava, 1909. augusztus (37. évfolyam, 181–205. sz.)

1909-08-01 / 181. szám

1909 augusztus 1. NÉPSZAVA év és 6 hónap börtön, Albert 1 év és 6 hónap börtön, 200 100 Kari Péter 1 hónapi fogház, 20 korona. Steh­l Dezső 10 napi fogház. Klárik Ferenc 6 havi államfogház, 600 korona. Ben­csik István 2 havi államfogház, 200 korona. S­eb­éder Ágoston 2 havi államfogház, 50 korona. Wajdits Béla 2 havi fogház. Katterschinszky Ignác 7 napi fogház. Tamásy Károly 400 korona. Wajdits Béla 40 napi fogház. Salvioli Silvio, Germanis Ferenc, Usminani An­tal, kártérítés 6600 korona. (Fiumei rendőrség ítélete.) Marosvásárhelyi kőmivessztrájkból kifolyólag 12 elvtárs 2 évi és 11 havi fogház. Weltner Jakab 6 havi fogház. (Kúriai Ítélet egyhavi törvényszéki büntetés helyett). Varga József 4 havi államfogház, 40 korona. Fröhlich Rezső 4 évi börtön. (Fröhlich és az utána következő kilenc elvtársra a tábla által ki­szabott büntetés majdnem kétszer annyi, mint a törvényszéki ítélet büntetése). Vámosi Mihály 1 "" "" c 1 korona. Döményi korona. Kleiser József 1 év és 6 hónap börtön, 100 korona. Nagy Károly 1 év és 6 hónap börtön, 100 korona. Veszeli István 0 havi börtön. Gergely Gábor 6 havi börtön. Csernik István 6 havi börtön. Csomor Pál 2 év és 11 hónap börtön, 200 korona. Csávás Sándor 2 év börtön, 200 korona. Dóra János 1 évi állam fogház, 200 korona. Alpári Gyula 1 havi állam fogház. Wittieh Pál 1 havi államfogház, 100 korona. Andorka Sándor 3 havi államfogház, 200 korona. Wittieh Pál 200 korona. Bomber Sándor és 36 társa 39 napi elzárás, 800 korona. (Marosvásárhelyi rendőrség ítélete.) Friedrich Lajos 14 napi fogház, 20 korona. Faragó Dezső 800 korona. Tiz resicai elvtárs 50 napi fogház. Kappner József 6 havi államfogház, 1500 korona. Összesen 30 év, 5 hó, 23 nap, 11.960 korona. Ennek az üldözésnek nagyságát akkor álla­píthatjuk meg kellően, ha összehasonlítjuk a múlt évek adataival. Meg kell itt jegyeznünk, hogy az alábbi kimutatásban egy év március 15-től a következő év március 15-ig van szá­mítva. Tehát az 1899 március 15-től 1909 már­cius 15-ig kiszabott büntetések a következők: Úv Év Hó Nap Korona 1 s) Bánff­y-korszak.­­­­) Hozzászámítva az aratósztrájk miatti bünte­téseket. s) Ebből 23 év az élesdi vérfürdő áldozataira esik. Megállapítható tehát, hogy a legutóbbi félév alatt majdnem annyi büntetést szabtak ki, mint­­ az 1908 március 15-től 1909 március 15-ig terjedő — egy év alatt, majdnem annyit, mint a Dánffy-korszak egy évében, többet, mint a Tisza István uralmának egy évében. A föntebb részletezett, valamint korábbi büntetések folytán ezidőszerint tizenhét elv­társunk van fogságban. Ezek a következők: Weltner Jakab (pozsonyi fogház) .... 7 hó Klárik Ferenc (váci államfogház) .... 7 hó Vágó Béla (budapesti gyűjtőfogház) ... 3 hó Vince Sándor (szegedi államfogház) ... 1 év Schwartz Gábor (pozsonyi fogház) .... 3 hó Novák Traján (temesvári börtön) .... 10 hó Pompejus Géza (szegedi államfogház) . . 8 hó Mosornicki Szvetozár (szegedi állam­fogház) 8 hó Tusanovics Dusán (szegedi államfogház) . 6 hó Vajdics Béla (pozsonyi fogház) 3 hó Kaszaki György (budapesti gyűjtőfogház) Fleischmann Mór (váci államfogház) . . Francia Gyula (szegedi államfogház) . . Fröhlich Rezső (budapesti gyűjtőfogház) Csömör Pál (budapesti gyűjtőfogház) . . Vámosi Mihály (budapesti gyűjtőfogház) Csávás Sándor (budapesti gyűjtőfogház) . 2 Az október 8-iki tüntetés miatt a követ­kező napokban letartóztatott elvtársak közül azóta vizsgálati fogságban ülnek tizen­ketten, név szerint: Haszon Gyula, Molnár Ferenc, Koritár János, Kozma A. Lajos, Tita Árpád, Tomanicka Kálmán, Horváth András, Portkó Antal, Hácsi Béla, Molnár János, Spaczek Sebestyén, Horváth Nándor. Itt említjük meg, hogy számos elvtársunk ült ártatlanul vizsgálati fogságban, így a Lujza­utcai tüntetés miatt letartóztatottak közül a törvényszéki ítélet szerint öten, a táblai ítélet szerint hárman fejenként hét hónapot, továbbá számos elvtársunk hosszabb ideig ült vizsgá­lati fogságban, mint amennyire később a bíró­ság elítélte. A fogságban sínylődő huszonkilenc elv­társunk és családjaik részére hetenkint 670 koronát fizet ki pártunk pénztára. Íme, számokban a­­magyar igazságszolgálta­tásnak a magyarországi munkásmozgalom el­fojtására törő működése. Nem mondjuk, hogy a kormány ráüzen a bíróságra, hogy: ítéld börtönre a szocialista vádlottat; de látja a bíróság, hogy a kor­mány üldözi a szocialistákat s a kormány kegyétől függő bírák beállnak az üldöző csa­patba. Hogy a bíróság mennyire a kormány szájaize szerint ítél, azt egy példával bizo­nyítjuk be. Nem szocialista pert hozunk föl, hogy annál kétségtelenebb legyen a példa ereje. 1906 márciusában kimondta a Kúria, hogy a próbaszolgálatot teljesítő rendőr, aki még esküst nem is tett, hatósági közeg és így vele szemben is el lehet követni a hatóság elleni erőszakot. 1906 áprilisában, amikor a Fejérváry-kor­mány után a koalíció jutott uralomra, ugyanaz a Kúria kimondta, hogy a kinevezett, de esküt még nem tett főispán nem hatóság és így nem követ el hatóság elleni erőszakot, aki az ilyen főispánt bántja. Így lehetett fölmenteni a koalíciós záptojás- és pecsétviasz-forradalom egyik hősét. Az a bíróság, amelynek legfelső fóruma, a Kúria, a koalíciós kormány előtt annak első napjaiban így behódolt, amely tisztelgett Po­lónyi előtt, a koalíció egész uralma alatt megbízható szolgának bizonyult. A papok és mágnások, a latifundiumok és kutyaszövetségek kormánya nem ismer ma­gára és uraira veszedelmesebb pártot a sze­gény emberek, a munkások pártjánál, a szo­ciáldemokráciánál. A középosztály és kispolgárság pártjával megalkuszik, összepaktál a „néhány ezer he­nyélő" pártja, de a „martirkodó milliók" párt­ját — úgy véli — csak üldözéssel tudja ártal­matlanná tenni. De hiába. Egyre szaporodik azok tábora, akik — miként Petőfi írta — „megsokalták tűrni, mint martirkodnak milliók, hogy né­hány ezren henyélhessenek". És ezt a tábort nem veri szét semmiféle hatalom, nem riasztja el semmiféle üldözés, történjék az akár őfelsége a király nevében kihirdetett, a törvény leplébe burkolt bírói ítéletekkel. Aki azt akarja, hogy a munka jutalma az emberhez méltó élet legyen, annak a mi tá­borunkban van a helye. 1 1­4 27, 2 év év év év év év év 1891)—19001) 35 1 18 20.846 1900—1901 2 8 29 3.465 1901—1902 - 1 19 .. 8.4.0 . 1902—1903 — 5 — 2.677 1903—1904 2) 28 6 14 25.827 1904—1905 3) 41 8 19 18.519 1805—1906 8 11 11 8.560 1906—1907 2 10 12 2.000 1907—1908 25 1 6 14.978 1808-1909 36 5 15 23.730 esett. Szerette, megbecsülte, derék embernek tartotta az urát. És boldogok voltak még nagyon sokáig. Az első szerelem nagy tüzével, gondtalanságával és boldogságával szerették egymást. Hancú­roztak, bohókásan, ömlengve, gyerekesen, senkivel sem törődve éltek ennek a nagy szerelmüknek. Büszkék voltak egymásra és a szű­k, piszkos, bátortalan konyha­lakást, úgy mondották sokszor, nem cserélték volna ki a háziárék nagy házával és pazar életével. Úgy volt, ahogy kitervezték : az asszony dolgozott nappal, az ember éjjel. És hajnalonként, amikor János pihenni tért, az asszony nagy szeretettel és boldogsággal ölelte magához. Már erősen benne voltak a télben, ami­kor egyszer Lidi délelőtt, a söprés után hányt. Másnap is, harmadnap is. A negyedik napon már megmondotta az urának. Az egy csöppet elhallgatott, de azután kitört belőle a nagy, a nem várt, az elérhetetlennek tartott boldog­ság hangja. Gyermekük lesz! Az asszony sírt és János össze-vissza csókolta. Hónapok multak és Lidi egyszer fölverte az urát. Könnyes volt a szeme. — Az asszony — mondotta akadozva — észrevette és azt mondja, hogy nem szabad . . . Hogy akkor el kell mennünk . . . Hogy a gyerek . . ., hogy akkor nem tudok dol­gozni . . . , hogy így nem érek semmit, hogy nekik beteg asszony nem kell, meg hogy ő így alkudta ki veled. Hogy valamit kell csi­nálni. Azt mondta, hogy lehet valamit csi­nálni, hogy ő nagyon sajnál bennünket, hogy jó népek voltunk," de így nem lehet. Hogy vigyázzunk és csináljunk valamit. János bement a háziúrhoz, beszélt az úrral is, az asszonnyal is. Kérte őket, könyörgött nekik. Ő fog dolgozni, ha az asszony nem bírja, ő fog sikálni, vegyenek a háziurék cse­lédet, ő ad hozzá egypár forintot, csak most hagyják itt őket, a gyereket majd hazaküldik Némedire, megint csak ketten lesznek, azután vigyázni fognak, nagyon meg fogják hálálni, csak most hagyják őket, csak ezt az egy gye­reket ne sajnálják tőlük. Egynéhány hónap csak az egész ... • Megkönyörültek rajtuk. Lidi azért dolgozott tovább. Szombatonként csak délben feküdt le Bányai. Addig ketten sikáltak. Az asszony vizezett, az ember törült. A lépcsőket már csak az ember törülte föl söprünyélre akasz­tott ronggyal. Ilyenkor persze szidták a házi­urat, a kövér, nagylakás feleségét, a finnyás, lármás lakókat. És már kevesebbszer csókolództak. Egyszer­kétszer síráson is érte Bányai a feleségét. Ilyenkor káromkodott is és ezzel vigasztalta az asszonyt. Aztán már Lidi sem tudott dol­gozni. A sikáláshoz már napszámos­ asszonyt kel­lett fogadni. A cseléd béréhez is hozzá kel­lett adni három forintot. .Munkája volt elég, kapupénz is akadt, de elfogyott mind és sok­szor kenyér sem volt. Azután egyszer jött a tisztiorvos vagy miféle úr és nem találta elég tisztának az udvart meg a lépcsőházat. Egy­szer meg reggel hétkor a rendőrnek volt na­gyon sikos a járda, kevés fűrészpor volt rajta és fölírta a házmestert. Aztán az asszonynak kellett patikára, bővebb ruhára. A háziasszony is újra kezdte a nótát, hogy ő nem tűri így tovább, hogy legyen már egyszer vége ennek a rendetlenségnek és már a lakók előtt is kiabált. Csőstül szakadt rájuk a baj és az asszony is gyáva volt, mindig sírt, átkozta az életét és félt a jövőtől. — Ne rijj már folyton a nyakamon— pirított rá egyszer a férje, amikor este a munkához látott. — Hát hiszen tudhattad volna, hogy így lesz majd ez. Nem vickándozás mindig az élet. Hát most jobban kell küzködnünk és összehúznunk magunkat. Ne keseríts te is, hiszen dolgozom helyetted is, az enyém min­den baj. Ne pityeregj rajtam. — Mert te is goromba vagy hozzám — sirt tovább az asszony. — Mert te is megváltoztál. Te sem ilyen voltál. És éppen most vagy rosszabb, éppen most. Azután mi lesz? Hova küldjük Némedibe a gyereket? Kihez? Kinek kell ? És úgy is hiába küldjük. Azt mondta reggel az asszony, hogy most már csak addig vár . .. Azután mehetünk a gyerekkel együtt. Már van is neki más. — Hát akkor elmegyünk — mondta Bányai. — Elmegyünk másfelé. De te ne rijj itt raj­tam. Nem rivónak vettelek magamhoz. Nem ríttál akkor, amikor megkértelek. Akkor se volt többünk, akkor is megéltünk, most se veszünk éhen. Ne pityeregj itt rajtam. — Te is másképp beszéltél akkor—mondta Lidi és nagyot sóhajtolt. — Akkor. Akkor másképp beszéltél. Bányai János odaült a kis asztalához, a tér­dére vett egy vastag bőrt, fölkapta a kalapá­csot és dolgozni kezdett. Verte, ütötte, kala­pácsolta a bőrt, erősen, mintha csak azon akarta volna a bosszúját kitölteni, de a kala­pácsolás tompa lármájának, az asszony keser­ves sírásának a zaját is túlharsogta, amikor mérgesen, káromkodva mondta: — Akkor. Akkor. Akkor másképp volt. Az úristen pofozta volna m­eg azt is, aki ezt az életet kitalálta . . . SZEMLE. BELFÖLD. A nép jogáért. A politikai élet ma általános elernye­désben van. A parlamenti politika minden valamire való embere félrevonult és a nyilvánosság előtt nem történik semmi. Sem pártok, sem miniszterek, sem egyes politikusok nem mernek nyilatkozni, mert nem tudják merre fordul ősszel­­a kocka és nem akarják magukat olyan álláspont mellé lekö­ni, amely talán a hatalomtól, való megválásra kényszerí­teni őket. Mindenki kertel, hazudik, félre­vonul vagy hallgat és az általános meg­g­yőződéstelenség lesz a mai magyar politi­kának uralkodó jellemvonása. Azon az egy dolgon kívü­l, hogy a hatalmat akarják megmenteni és biztosítani a maguk szá­mára, nincsen más komoly meggyőző­dése és állandó politikai akarata azok­ 11

Next