Népszava, 1909. december (37. évfolyam, 284–309. sz.)
1909-12-01 / 284. szám
AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: .... 19.20 kor. | negyed évre .... 4.80 kor. h. 9.60 kor. | egy hóra 1.00 kor. A. „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. Budapest, 1909 december 1. szerda. KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VH. CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 64—94.) KIADÓHIVATAL: VHL, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) egy évre, fél évre A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT Ki az országból! A magyar határt rendőrök veszik körül. Becses az emberanyag, nem engedik kiszökni. Szigorú, embertelen törvény kemény büntetésekkel sújtja azokat, akik el akarják hagyni az országot. Cifraruhás határrendőrök járnak vonatról-vonatra, hogy kiszimatolják azokat a vakmerőket, akik el akarják hagyni ezt a tejes-mézzel bővelkedő Eldorádót. Mindennap új csapatok töltik meg a határrendőr kapitányságok piszkos, szűk helyiségeit. A menekülni akaró férfiakat, nőket és gyermekeket átmotozzák, pénzüket elszedik, azután lezárják őket tolvajok és betörők módjára, hogy a hazaszeretet lángját kifejlesszék bennük. És mégis tízezrével szökik a jó magyar nép. Nemcsak a nagyhasú kivándorló-halk üregei telnek meg a menekülők tízezreivel. A féltve őrzött határállomásokon is csapatosan szökik a nép. Hiába ad ki szigorú ultásokat a kivándorlási biztos, hiába szabnak ki súlyos, kegyetlen büntetéseket. A nép szökik, menekül. Aki rászánja magát és engedélyt kap, az a Cunard-Line piszkos hajóin kínlódik hetekig. Akik olcsóbban akarnak utazni, vagy akiket nem engednek kimenekülni, azok éjnek éjszakáján az erdők őrizetlen ösvényein bujdosnak kifelé és hálaadó imát rebegnek, ha a szeretett hazát a hátuk mögött tudják. Ezzel a hazafigas marasztaló munkával homlokegyenest ellenkező a hivatalos testületeknek az a munkás, amelyet az idehaza kényszeritett munkásokkal szemben folytatnak. Minden hatóság korbáccsal űzi a munkásokat: ki az országból, számotokra nincs itt hely! Kilenc hete folyik éles, elkeseredett küzdelem Brennbergben. Hétszáz bányászcsalád folytat élet-halál harcot egy hatalmi tébolyban szenvedő igazgató ellen. A munkások nem követelnek semmit. Nyugodtan, békésen dolgoztak, amíg buta ukázokkal egyenesen rákényszerítették őket, hogy jövőjük, megélhetésük érdekében harcra keljenek. Az események eléggé ismertek. Október hó 1-én Riegl, a bánya igazgatója — akit Resicáról kirúgtak — elrendelte, hogy a kőszén osztályozásánál alkalmazott nők és gyermekek — a föld alatt dolgozó bányászok feleségei és gyermekei — ezentúl napi 10 órai munkaidő helyett 12 órát tartoznak dolgozni. Ezért 10, azaz tíz fillér fizetésemelést ígért a nemeskeblű férfiú. A legutóbbi statisztikai évkönyv szerint a nők legnagyobb munkabére 160 fillér, a legkisebb 50 fillér. Az átlagos munkabér tehát 1 korona és ezért követelt napi 12 órai fárasztó munkát a brennbergi hajcsár. A munkások visszautasították e hallatlan követelést. De azért nem léptek sztrájkba. Küldöttséget menesztettek az igazgatóhoz, hogy szállíttassa el a szenet, mert nem tudnak dolgozni. Az igazgató erre azt felelte, „ha nem tudtok dolgozni, akkor lépjetek sztrájkba Tudatosan, előre kieszelt komisz bitangsággal kihajtotta a bányászokat a munkából, hogy a szervezett munkásokat elküldhesse és a munkások virágzó fogyasztási szövetkezetét a kezei közé kaparinthassa. Sopron városa 75 évre egy pénzéhes kapitalista csoportnak adta kezébe a brennbergi bányákat. A bel- és külföldi részvényesek zavartalanul akarják kizsákmányolni a bányát és a munkásokat. Szervezett munkást nem akarnak megtűrni, csak öntudatnélküli rabszolgákat. Ezt a feladatot vállalta el a resicai véreb, aki régi helyén is kitűnt kegyetlenkedéseivel és azzal, hogy a munkások közé lövetett. Mikor a sztrájk kitört, akkor az egész szervezett banda a munkások ellen fordult. A magyar hivatalos eljárás megkezdődött. Az üldözés és a hatósági kilakoltatás vérfagyastó jeleneteit minek idézzük újra föl ? Elég jellemzésül, hogy ezúttal még a katonaság kivezényelt tisztjei is emberségesebbek voltak mint a polgári hatóságok. Ezek nyugodtan nézték, hogyan tanyáz ötven kilakoltatott család szélben, viharban, esőben az erdők fái között. Egy katonai laktanya fogadta be a polgári hatóságok gazságának áldozatait. Hetekig változatlan kitartással folyt a harc. Sopron városa, a bánya igazi tulajdonosa semmit sem tett a munkások érdekében. A polgármester és a főispán a tessék-lássék kedvéért ott járt ugyan a hatalmas bányaigazgatónál, de az alig méltatta őket megszólitásra és azzal bocsátotta el a közbenjárókat, hogyha a fejük tetején táncolnak, akkor sem enged. Már megírtuk, hogy Sopron város legutóbbi közgyűlésén a pénzügyminisztérium fölfogását is leleplezték. A polgármester elmondta, hogy Budapesten járt a főispánnal együtt a pénzügyminisztérium bányászati szakosztályában, de ott majdnem megdorgálták őket, hogy minek járnak el a munkások érdekében. A pénzügyminisztérium bányaszakértőinek fölfogása szerint Magyarországban nem szabad tűrni szervezett bányamunkást, „a brennbergi bányászok hatalmi kérdése vezetett erre a küzdelemre." így beszéltek a pénzügyminisztériumban. Hogy ki, azt nem tudjuk. Lehet, hogy Wahlner főbányatanácsos, a bányák legfőbb őre. Ugyanaz a Wahlner, aki néhány év előtt megírta, hogy a bányák dúsgazdag urai lelketlen kapzsisággal elmulasztják a munkások életét megvédelmezni. Ugyanaz a Wahlner, aki bebizonyította, hogy míg más külföldi államokban a balesetek száma a mélyművelésű bányák mellett is hanyatló irányzatot mutat,addig nálunk a balesetek száma folyton növekszik. 1900-ban 194 súlyos és 478 könnyű baleset volt, 1907-ben pedig 451 súlyos és 609 könnyű baleset. Ha Wahlner szónokolt a soproni küldöttségnek, akkor ez az úr nagy átalakuláson ment keresztül, mert néhány év előtt még számadatokkal bizonyította, hogy a bányatulajonosok a társládákban százezrekkel meglopják a szegény munkásokat. Sopron városa egy bizottságot küldött ki, hogy a bányában rendet teremtsen. A bizottság kiszállt Brennbergben és tárgyalni akart az igazgatóval, aki hat olyan munkást kívánt a tárgyalásra, akik nem bírták volna a munkások érdekeit megvédelmezni. A munkások küldötteivel a bányatulajonosok hajcsárja szóba se állt. A tárgyalás tehát ismét eredménytelenül végződött. A kilenchetes küzdelem után ott állunk, hogy 500 ember, munkára szokott, dolgozni akaró férfi erélyesen követeli az útlevelét. Semmit sem akarnak már, csak útlevelet. Egyetlen vágyuk: ki az országból! El akarják hagyni azt az országot, ahol a miniszterek is vidéki csendőrök brutális gőgjével és szociálpolitikai bölcseségével intézik a munkások ügyeit. A brennbergi sztrájk élesen bevilágít a magyar pandúrpolitika rejtelmeibe. Idegen külföldi tőkések érdekében lelketlenül kiűznek 500 dolgos magyar munkást, holott a koalíciós betyárok folyton a haza érdekeivel maslagolják a népet. A brennbergi eset ismét egy a sok mellé, amely beigazolja, hogy a külföldi kizsákmányoló sokkal kedvesebb a fa magyar hazaffyak előtt, mint a magyar munkás. Lapunk mai száma 14 oldal. SZEMLE. BELFÖLD. Az igazi nemzeti vívmány. Nemzeti vívmányokért folyik a magyar nemességtől vezetett s szolgálatában álló politikai pártoknak a harca. Katonai téren követel az egyik engedményeket s vívmányokat. Gazdasági téren támaszt a másik csoport ugyanilyen természetű követeléseket. Ezek a követelések politikai válságot idéztek elő, amelynek következtében a törvényhozás már több mint hét hónapa egyáltalán nem működik, fogyasztja az időt általában s fogyasztja különösen az általános választójog megalkotására rendelt és rohamosan apadó időt. Mert nemcsak a bank fölállítása, hanem az általános választójog megalkotása is pontos határidőhöz van kötve.