Népszava, 1910. március (38. évfolyam, 50–76. sz.)

1910-03-12 / 60. szám

4­ 60. szám. XXXVIII. évfolyam. Budapest, 1910 március 12. szombat. • KÖM' AZ ELŐFIZETÉS ÁS­A: egy évre .. 19.20 kor. | negye­d évre .... 4.80 kor. fél év­re 9.60 kor. | egy hóra 1.60 kor. A ,,SZOCXAI,SZEXTIS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap.­­ SZERKESZTŐSÉG: TIE, CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: Vn­., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Munkások! Elvtársak! Március 13-án, vasárnap délután a fővá­ros munkássága ik­n­­i­r indul Petőfi Sándor szobrához! A népjogokért, az igazi márciusi hagyo­mányokért ebben az országban már csak az öntudatos munkásosztály folytat komoly küzdelmet. A hazafiyak Petőfi eszméit becstelenül el­árulták s Petőfi nevével legföljebb keres­kednek. Készüljetek munkások, agitáljatok, hogy a vasárnapi fölvonulás érzéseitekhez méltó, imponáló legyen ! * Az összes szabadszervezetek vezetőségeit kérjük, hogy gyári értekezletek, bizalmi­férfiülések sürgős egybehivásával és külön szakmai fölhívások kibocsá­tásával igyekezzenek a fölvonulás sikerét biztosítani. * Az elvtársak március 13-án, vasárnap délután 2 órakor zászlókkal, a szakmák nevét jelző és a menet célját föltüntető táb­lákkal a Tisza Kálmán­ téren gyülekeznek. Onnan indulás pont 3 órakor. A menet útiránya: Kenyérmező-utca, Rákóczi-út, Kossuth Lajos-utca, Eskü-út, Petőfi-tér. A kerékpáros elvtársakat fölkérjük, szí­veskedjenek pont 2 órakor a menet élén gyülekezni. Testvéri üdvözlettel a magyarországi szociáldemokrata párt. Magyar Messina. Sziklaszilárd volt az alsó talaj, fölötte zsiros humusz. A tenger hulláma harsogva tört meg parti védő szirtjein és narancs­erdők illatosították a levegőjét. S az em­berek várost építettek rajta. A gazdagok még több pénzt akartak szerezni, odatele­pítettek tehát egy csomó szegényt, hogy műveljék az olajfaligeteket, dolgozzanak a narancserdőben, szakadjanak meg a munkában. Jutalmul építettek nekik templomot, amelyben vallásos mámorba szédítették a rongyosokat; építettek kaszár­nyát, amelyből fegyveres emberek vigyáz­tak az elégedetlenkedőkre; építettek korcs­mát, amelyben mámorító mérget kínáltak a lázongó gondolatok elűzésére; építettek 4 börtönt, amelybe lecsukták az éhes tolvajt és építettek szűk odvakkal teli házakat, amelyekben miazmás levegő pusztította a nekik drága pénzt fizető lakókat. Szóval rendezett társadalom fejlődött a szilárd talajon, „virágzott a kultúra", amint mondani szokás, azaz nőtt a gazdagok va­gyona, szép csöndesen szaporodott a sze­génység. A rend minden igaz barátjának öröm volt nézni azt a gyönyörű fejlődést, amely a szilárd talajon megindult és tar­tott ezer éven keresztül. Ezer éven át gon­dosan ápolták ezt a kultúrnövényt a papok, a gazdagok, akik különösen büszkék voltak arra, hogy vagyonukat eszükkel és tudá­sukkal szerezték. Mondom, a növény szépen fejlődött is a körültekintő, bölcs ápolás alatt, csak az volt a baj, hogy a nagy gondoskodás köz­ben elfelejtettek a derék kertészek észre­venni valamit: a sziklás altalajt százado­kon át mosta, gyöngítette a víz. Rétegek tolódtak el, földalatti tüzek emésztették el a föld­kérget. Átalakult, megváltozott lasan az alapzat és azt nem súgta meg sem az isten a papoknak, sem a tudomány nem magyarázta meg a bölcseknek. Nem tudtak semmit, nem láttak meg semmit. S egyszer, hirtelenül megindult a szikla­talaj, összeomlott a sziklaréteg s egy rette­netes katasztrófa percek alatt halomra döntött templomot és kaszárnyát, palotát és koldus­lakást, korcsmát és börtönt; a földrengés egyenlővé tette az épületet a földdel s a halálveszedelem a gazdagot a szegénnyel. És nem akadt bolond ember, aki hősi pózzal támasztotta volna meg a templom­tornyot, hátát feszítve neki , hogy össze ne dűljön. Ha akadt volna ilyen őrült, agyonverte volna az összeomló torony. S azt mondták volna rá: megőrült szegény a félelemtől... * Az a társadalmi alap, amelyen a 48-as, aztán a 67-es alkotmány fölépült, nagy át­formálódáson megy keresztül. A primitív mezőgazdasági termelés, amely a középkor óta csak annyit változott, hogy a gazdasá­gosabb munkás­rendszerrel termelt, mert sokallotta a jobbágyról való nyomorúságos gondoskodás terheit is, kezd átalakulni. Faeke helyett gőzeire hasogatja a hu­muszt, cséplőgép dug és nem csép­hadaró zuhog. A gép napról-napra hódit egy darabot a földből s vele apró folyócskákban mosogatja, gyöngíti, mor­zsolja az ősi sziklatalajt, amelyen a feuda­lizmus vára épült, a kapitalizmus áradata. Eltolódnak a rétegek: a jobbágy unokája városi munkás, a középnemes földbirtokos utódja hivatalnok, nőnek a városok, nép­telednek a falvak. És gyülemlik a földalatti lávatömeg, nő a forró gázok feszítőereje, erősödik a ka­pitalizmus, szaporodnak a gyárkémények és gyarapodik erőben, számban a forra­dalmi proletárság. 1901-ben csak 2642 ipartelepe volt az országnak. Öt év alatt másfélszer annyi lett: 4059. 1901-ben csak 259 ezer embert alkalma­zott a gyáripar, öt év múlva 336 ezret. Több a gyár és több munkaerőt szív föl a faluból, amelyhez uj gondolatokat, új igényeket szivárogtat el fizetségül. Több a gyár és több a gyári munkás, de pusztul a régi rend egyik oszlopa, a család. Több a munkás, de kevesebb köz­tük a családos (a %-os arány 58-ról 51-re csökkent öt év alatt), több a gyermek (42 ezer) és több a nő (74 ezer) a gyárakban. S a gyár mellett szaporodik a kéziipa­ros-telepek, a boltok, a bankok, a bányák száma is. A házizsidó helyett nagystílű pénzemberek vannak s a feud­ális úrral szemben már nem az uradalmi kovács, hanem nagypénzü kapitalista képviseli az ipart. Még a pap is lázadozik kegyura ellen: a maga, az egyháza érdekében fölcsap keresztény-szociálisnak és még béreme­lést is mer emlegetni. Egyszerű, semmitmondó tények ezek. Elbujtatják őket unalmas statisztikákba, amelyekből csak érző szívü és erős fan­táziáju ember tudja az átalakulás egész hatását kiolvasni. Mindennapos és nehezen konstatálható jelenségek, mint aminő az is, hogy a víz porlasztja a sziklát s hogy a talaj­rétegek lassan eltolódnak . . . * Morajlik valami a föld alatt. A föld fölött pedig repedeznek a templomok, a paloták, a börtönök és kaszárnyák falai. Magyar Messinában nagy a rémület. A Tiszák, a grófok érzik a nagy katasztrófa előjeleit. Kitört köztük a pánik arra a gondolatra, hogy palotáikat egyenlővé tehetik a nagy események a kunyhóval, a gazdagot a sze­génnyel. És az ijedelem addig korbácsolja az agy­velejüket, míg el nem borul kicsiny agy­velejük világa és a vak rémület fejvesz­tettsége oda nem űzi őket hátukkal tá­masztani a tornyot, a börtönfalat, a palotát és a kaszárnyát. Ha majd rájuk roskad a fal és össze­zúzza őket a törmelék, mostani hódolóik is kézlegyintéssel intézik el a dolgot: köz­veszélyes őrültek voltak, nem kár értük... Lapunk mai száma 12 oldal. A Népszava a Máv. pályaudvarain. — A Máv. igazgatósága megengedte a Népszava árusítását. — Az u­j­ság­árus-vállalat cenzorkodni szeretne. — Kossuth Ferenc, a sajtószabadság mar­tijának vigéc-fia, dicsőséges uralkodásá­nak szép napjaiban azzal rúgta oldalba a sajtószabadságot, hogy a Népszavát kitil­totta a Máv­ pályaudvarairól. Azt hitte a Lipótrendes vén piperkőc, hogy az igazság megszűnik igazság lenni, ha nem árusítják a pályaudvarokon a Népszavát, az egyetlen lapot, amely becsületesen, kíméletlenül bírálta a Kossuth—Szterényi bejegyzetten

Next