Népszava, 1910. március (38. évfolyam, 50–76. sz.)
1910-03-12 / 60. szám
4 60. szám. XXXVIII. évfolyam. Budapest, 1910 március 12. szombat. • KÖM' AZ ELŐFIZETÉS ÁSA: egy évre .. 19.20 kor. | negyed évre .... 4.80 kor. fél évre 9.60 kor. | egy hóra 1.60 kor. A ,,SZOCXAI,SZEXTIS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: TIE, CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: Vn., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Munkások! Elvtársak! Március 13-án, vasárnap délután a főváros munkássága iknir indul Petőfi Sándor szobrához! A népjogokért, az igazi márciusi hagyományokért ebben az országban már csak az öntudatos munkásosztály folytat komoly küzdelmet. A hazafiyak Petőfi eszméit becstelenül elárulták s Petőfi nevével legföljebb kereskednek. Készüljetek munkások, agitáljatok, hogy a vasárnapi fölvonulás érzéseitekhez méltó, imponáló legyen ! * Az összes szabadszervezetek vezetőségeit kérjük, hogy gyári értekezletek, bizalmiférfiülések sürgős egybehivásával és külön szakmai fölhívások kibocsátásával igyekezzenek a fölvonulás sikerét biztosítani. * Az elvtársak március 13-án, vasárnap délután 2 órakor zászlókkal, a szakmák nevét jelző és a menet célját föltüntető táblákkal a Tisza Kálmán téren gyülekeznek. Onnan indulás pont 3 órakor. A menet útiránya: Kenyérmező-utca, Rákóczi-út, Kossuth Lajos-utca, Eskü-út, Petőfi-tér. A kerékpáros elvtársakat fölkérjük, szíveskedjenek pont 2 órakor a menet élén gyülekezni. Testvéri üdvözlettel a magyarországi szociáldemokrata párt. Magyar Messina. Sziklaszilárd volt az alsó talaj, fölötte zsiros humusz. A tenger hulláma harsogva tört meg parti védő szirtjein és narancserdők illatosították a levegőjét. S az emberek várost építettek rajta. A gazdagok még több pénzt akartak szerezni, odatelepítettek tehát egy csomó szegényt, hogy műveljék az olajfaligeteket, dolgozzanak a narancserdőben, szakadjanak meg a munkában. Jutalmul építettek nekik templomot, amelyben vallásos mámorba szédítették a rongyosokat; építettek kaszárnyát, amelyből fegyveres emberek vigyáztak az elégedetlenkedőkre; építettek korcsmát, amelyben mámorító mérget kínáltak a lázongó gondolatok elűzésére; építettek 4 börtönt, amelybe lecsukták az éhes tolvajt és építettek szűk odvakkal teli házakat, amelyekben miazmás levegő pusztította a nekik drága pénzt fizető lakókat. Szóval rendezett társadalom fejlődött a szilárd talajon, „virágzott a kultúra", amint mondani szokás, azaz nőtt a gazdagok vagyona, szép csöndesen szaporodott a szegénység. A rend minden igaz barátjának öröm volt nézni azt a gyönyörű fejlődést, amely a szilárd talajon megindult és tartott ezer éven keresztül. Ezer éven át gondosan ápolták ezt a kultúrnövényt a papok, a gazdagok, akik különösen büszkék voltak arra, hogy vagyonukat eszükkel és tudásukkal szerezték. Mondom, a növény szépen fejlődött is a körültekintő, bölcs ápolás alatt, csak az volt a baj, hogy a nagy gondoskodás közben elfelejtettek a derék kertészek észrevenni valamit: a sziklás altalajt századokon át mosta, gyöngítette a víz. Rétegek tolódtak el, földalatti tüzek emésztették el a földkérget. Átalakult, megváltozott lasan az alapzat és azt nem súgta meg sem az isten a papoknak, sem a tudomány nem magyarázta meg a bölcseknek. Nem tudtak semmit, nem láttak meg semmit. S egyszer, hirtelenül megindult a sziklatalaj, összeomlott a sziklaréteg s egy rettenetes katasztrófa percek alatt halomra döntött templomot és kaszárnyát, palotát és kolduslakást, korcsmát és börtönt; a földrengés egyenlővé tette az épületet a földdel s a halálveszedelem a gazdagot a szegénnyel. És nem akadt bolond ember, aki hősi pózzal támasztotta volna meg a templomtornyot, hátát feszítve neki , hogy össze ne dűljön. Ha akadt volna ilyen őrült, agyonverte volna az összeomló torony. S azt mondták volna rá: megőrült szegény a félelemtől... * Az a társadalmi alap, amelyen a 48-as, aztán a 67-es alkotmány fölépült, nagy átformálódáson megy keresztül. A primitív mezőgazdasági termelés, amely a középkor óta csak annyit változott, hogy a gazdaságosabb munkásrendszerrel termelt, mert sokallotta a jobbágyról való nyomorúságos gondoskodás terheit is, kezd átalakulni. Faeke helyett gőzeire hasogatja a humuszt, cséplőgép dug és nem cséphadaró zuhog. A gép napról-napra hódit egy darabot a földből s vele apró folyócskákban mosogatja, gyöngíti, morzsolja az ősi sziklatalajt, amelyen a feudalizmus vára épült, a kapitalizmus áradata. Eltolódnak a rétegek: a jobbágy unokája városi munkás, a középnemes földbirtokos utódja hivatalnok, nőnek a városok, néptelednek a falvak. És gyülemlik a földalatti lávatömeg, nő a forró gázok feszítőereje, erősödik a kapitalizmus, szaporodnak a gyárkémények és gyarapodik erőben, számban a forradalmi proletárság. 1901-ben csak 2642 ipartelepe volt az országnak. Öt év alatt másfélszer annyi lett: 4059. 1901-ben csak 259 ezer embert alkalmazott a gyáripar, öt év múlva 336 ezret. Több a gyár és több munkaerőt szív föl a faluból, amelyhez uj gondolatokat, új igényeket szivárogtat el fizetségül. Több a gyár és több a gyári munkás, de pusztul a régi rend egyik oszlopa, a család. Több a munkás, de kevesebb köztük a családos (a %-os arány 58-ról 51-re csökkent öt év alatt), több a gyermek (42 ezer) és több a nő (74 ezer) a gyárakban. S a gyár mellett szaporodik a kéziiparos-telepek, a boltok, a bankok, a bányák száma is. A házizsidó helyett nagystílű pénzemberek vannak s a feudális úrral szemben már nem az uradalmi kovács, hanem nagypénzü kapitalista képviseli az ipart. Még a pap is lázadozik kegyura ellen: a maga, az egyháza érdekében fölcsap keresztény-szociálisnak és még béremelést is mer emlegetni. Egyszerű, semmitmondó tények ezek. Elbujtatják őket unalmas statisztikákba, amelyekből csak érző szívü és erős fantáziáju ember tudja az átalakulás egész hatását kiolvasni. Mindennapos és nehezen konstatálható jelenségek, mint aminő az is, hogy a víz porlasztja a sziklát s hogy a talajrétegek lassan eltolódnak . . . * Morajlik valami a föld alatt. A föld fölött pedig repedeznek a templomok, a paloták, a börtönök és kaszárnyák falai. Magyar Messinában nagy a rémület. A Tiszák, a grófok érzik a nagy katasztrófa előjeleit. Kitört köztük a pánik arra a gondolatra, hogy palotáikat egyenlővé tehetik a nagy események a kunyhóval, a gazdagot a szegénnyel. És az ijedelem addig korbácsolja az agyvelejüket, míg el nem borul kicsiny agyvelejük világa és a vak rémület fejvesztettsége oda nem űzi őket hátukkal támasztani a tornyot, a börtönfalat, a palotát és a kaszárnyát. Ha majd rájuk roskad a fal és összezúzza őket a törmelék, mostani hódolóik is kézlegyintéssel intézik el a dolgot: közveszélyes őrültek voltak, nem kár értük... Lapunk mai száma 12 oldal. A Népszava a Máv. pályaudvarain. — A Máv. igazgatósága megengedte a Népszava árusítását. — Az ujságárus-vállalat cenzorkodni szeretne. — Kossuth Ferenc, a sajtószabadság martijának vigéc-fia, dicsőséges uralkodásának szép napjaiban azzal rúgta oldalba a sajtószabadságot, hogy a Népszavát kitiltotta a Máv pályaudvarairól. Azt hitte a Lipótrendes vén piperkőc, hogy az igazság megszűnik igazság lenni, ha nem árusítják a pályaudvarokon a Népszavát, az egyetlen lapot, amely becsületesen, kíméletlenül bírálta a Kossuth—Szterényi bejegyzetten