Népszava, 1910. október (38. évfolyam, 233–258. sz.)
1910-10-30 / 258. szám
1910 október 27. NÉPSZAVA lábatlan lampion színes világa mellett egy óráig tartott a menet a városon át a Munkás Otthon helyiségéig, ahol Jócsák Kálmán elvtárs üdvözölte a budapesti kiküldötteket. A vasárnapi nagygyűlést az általános, egyenlő, titkos választójog érdekében hívtuk össze, mondotta. Az alföldi és a szegedi munkásság nevében bátorítja a küldötteket, hogy velük együtt harcoljanak mindaddig, amíg diadalra nem viszik az eszmét. Meg van győződve, hogy a szombat esti tüntetés és a vasárnapi nagygyűlés után azzal a tudattal távozhatnak Szegedről, hogy az Alföld népe lelkesedéssel fog fegyvert és megy a harcba a szocializmus diadaláért. Buchinger Manó párttitkár-elvtárs szólott ezután. Mindenekelőtt átadta a magyarországi szociáldemokrata párt üdvözletét a szegedi munkásságnak. Ez a nap történemi jelentőségű a magyarországi szociáldemokrácia történetében, mert megalakul az alföldi párttitkárság és pártszervezet. Történelmi jelentősége lesz a pártszervezet működésének, mert az ország ama területének munkásnépét fogja szervezni, amelyről a magyarországi tunya burzsoázia azt hirdeti, hogy ez a nép csöndes és nyugodt és épp úgy, mint ő, a forradalomról tudni nem akar. A mai tüntetésnek ez a városon keresztül kígyózó, hatalmas menete megdöntötte a burzsotiknak ezt az állítását és bizonyítja, hogy az Alföld munkásnépe tud és tudni akar a forradalomról, az újkor eszméiről. Ezekről csak az á rész nem akar tudni, amely a jogok élvezetében él és jól lakott. A dolgozó magyar nép lelkesedik a forradalmi eszmékért. Ez a hatalmas tüntetés az általános választójogért, ez a bizonyítéka annak, hogy ez a nép nem nyugodt és nem nyugszik mindaddig, amíg ki nem vívja jogát. A grófok, nagybirtokosok, klerikálisok erőszakolják a nyugalmat, mert ők minden jogok élvezetében vannak, de az önök föllépésének az a célja, hogy ezt a nyugalmat megzavarják. Az ország egész népe forrong, jogot, megélhetést követel, de a nép érdekében nem mer síkra szállni egyetlen más párt sem,csak a szociáldemokrata munkásság. Ez a tüntetés igazolja, hogy amikor az ország egész népe küzd, az Alföld munkássága is kiveszi részét a harcból. Tartsák meg azt a lelkesedést, amelyet ezen a tüntetésen tanúsítottak és azt a néhány órát, amely még hátra van a nagygyűlésig, használják föl lankadatlan agitációra és hívják az embereket a nagy akcióra. Legyen ez a nagy lelkesedés maradandó a nép jogaiért való küzdelemben. Akkor kiragadjuk ezt az országot a nyavalyák mocsarából és a kultúra és haladás útján vihetjük előre. (Óriási éljenzés és taps.) Ezután Csizmadia Sándor elvtársat kívánta a nép hallani. Csizmadia röviden a következőket mondta: A szép szavak után, amelyeket Buchinger elvtárs elmondott, ő már nem sokat mondhat. Átadja a magyarországi földmunkás-szövetség üdvözetét. A tüntetés alatt két kép ragadta meg figyelmét. Egyik kép a lelkes forradalmi menet, másik a sőt ablakok, amelyek mögött agyarkodó és gúnyos arcokat látott. Ez a két kép két világot tár elő: az egyik a múlté, a másik a jövőé. Akiket az ablakok mögött látott, azok a félénk, jó polgárok, akik félnek a forradalomtól, békét akrnak, csak enni és emészteni akarnak! Ezzel szemben áll a mi világunk, amely csak akkor épül föl, ha ők, a jó polgárok, kivesznek. Mi kötelességünket teljesítjük, amely nem egyéb, mint a jövő társadalmának fölépítése. A mai nap is egy tégla a jövő épületéhez. A jövő nem azokra az urakra lesz büszke, akik a ma társadalmáért lelkesednek, hanem azokra, akik a következő nemzedékekért küzdenek. Ha a szegedi munkásság megtartja azt a hitet, azt a lelkesedést, amelyet a tüntetésben mutatott, akkor nincs szükség idegen segítségre, akkor a munkásság önmaga fölépíti a szebb jövőt. Ezután Jócsák elvtárs fölhívta a közönséget a szétoszlásra. A vasárnapi gyűlés a legszebb reményekre jogosít. A környékbeli községek és városok küldötteinek egy része már szombat este megérkezett, a többiekét vasárnap reggelre várják. LAKÁSUKAT VÁLTOZTATÓ ELŐFIZETŐINKET fölkérjük, hogy címváltozásaikat a kihordolóknál erre a célra kibocsátott nyomtatványokon szíveskedjenek bejelenteni. Ha ezt elmulasztják, nem leszünk képesek szerdán, november 2-án az új lakásukba küldeni a lapot. Címváltozásoknál kérjük az előfizetőinket, hogy velünk a régi lakcímüket is tudassák. A NÉPSZAVA előfizetése a külföld részére: Németország részére havonta 1.90 kor., »/« év 5.70 kor., »/, év 11.40 kor., Amerika és a többi külföldi állam részére egy hó 3.40 kor.,« év 7.20 kor., »/» év 14.40 kor. A kiadóhivatal. 7 HÍREK. „Hatóságilag engedélyezett" uzsora. — A házmesterek és a lakásközvetítők maffiája. — A novemberi házbérnegyed közeledtével új embertipust vehetünk észre a főváros utcáin. Százszor is átgázol a kocsiúton, százszor is kockára teszi az életét a robogó kocsiáradatban. Lépten-nyomon beleütközik valakibe, mert nem néz maga elé, csak a kapukat vizsgálgatja. Sietős a dolga, de azért megáll minden kapu előtt, néha eltűnik mögötte, majd kijön, hogy folytassa az útját — még az előbbinél is kétségbeesettebb ábrázattal. Az utcának ez a háromhavonta megjelenő jellegzetes alakja: a lakáskereső. Már messziről rá lehet ismerni, mert ő legkétségbeesettebb embere a városnak. És van is rá oka elég. A mai viszonyok mellett alkalmas lakást találni nem sokkal kisebb szerencse, mint megütni a főnyereményt. Mert a lakáskeresőnek nemcsak azzal a szinte legyőzhetetlen nehézséggel kell megküzdenie, hogy kevés a lakás, hanem legújabban még azzal is, hogy még a meglévő üres lakásokat se kaphatja meg — sarc nélkül. Nem is olyan régen az üres lakásokról vagy a ház kapujára kiakasztott céduláról, vagy a lapok apróhirdetéseiből szerezhetett az ember tudomást. Ez a szokás most már teljesen kiveszőfélben van. Néhány szemfüles üzletember rájött, hogy a lakásínséget nyögő emberekről még egy nyolcadik bőr is lenyúzható és megnyitották a „hatóságilag engedélyezett lakásközvetítő irodáikat. Amióta ezek kiakasztották a cégtábláikat, a házak kapuiról boszorkányos gyorsasággal eltűntek a lakást kínáló cédulák, az apróhirdetések között pedig maholnap több lesz ezeknek az irodáknak a hirdetése, mint a lakáskínálat. Mi ennek az okozója? A közvetítő irodák megszervezték a házmestereket, akik most már egyenesen ezeknek az irodáknak jelentik be, hogy megüresedett itt, vagy ott egy-egy lakás. Ezért azután províziót kapnak a „hatóságilag engedélyezett" uzsora-irodáktól, amelyek kényük-kedvük szerint nyúzzák a hajléktalanság küszöbén átlóg , kiszolgáltatott lakáskeresőket. Mert a nyúzást ki ktűnően értik. Tíz koronától fölfelé megy a közvetítés díja. 10,20,30, koronát kell lefizetni csak azért, hogy hozzájusson néhány lakáscímhez az ember, hogy nyakába vehesse a várost és végigtapasztalja a legképtelenebb lakásárakat. Ha azután mégsem sikerül lakást kapni, a közvetítők a lefizetettköltség előlegéből egy fillért sem adnak vissza. Ha pedig akad megfelelő lakás és ki is veszi a lakáskereső, nem bizonyos benne, hogy három hónap múltán nem kell-e élőbről kezdenie az egész tortúrát. Mert a házmestereknek érdekük, hogy mennél sűrűbben történjék a lakásváltoztatás, hiszen ez mindig újabb és újabb províziót jelent a számukra. Hogy a lakó drága pénzen kitisztíttatta a lakást, hogy a költözködésbe beleölt jó csomó pénzt, azzal igazán nem törődik se a házmester, se a „hatóságilag engedélyezett", se maga a hatóság. Pedig ennek az utóbbinak módot kellene találnia ennek a legújabb uzsorának a letörésére, hiszen a felelősség nagyrészt őt terheli, mert ő adja a cégért ehhez a mindenképpen erkölcstelen nyugszáshoz, az ő gyámolító keze alatt indulhatott nö vésnek a házmesterek és a közvetítők maffiája. És ahogyan mi ismerjük a hatóságainkat, nincs is rá remény, hogy a legújabb bandita-szövetke- tzés letörjön. Gy. —- Ezt hogy bírjuk ki?! Egy szó nyilallott a hazán keresztül: Kossuth Ferenc kivándorol Magyarországból. Mennyi jaj sikoltott föl erre a vészhirre. Az anyák fölkapták gyermekeiket, a levegőbe emelték és ugy ör- jöngtek: — Isten, isten, ha elveszed tőlünk a legkedvesebbet, a haza reményét, akkkor vedd el tőlünk ezt is . ! Az apák görcsösen szorították össze fogaiikat, kezükkel kitörő honfiúi könyeiket morzsolgatták és a csüggedésnek néma borujával ismételgették: — Lehhetetlen! Hihhetetlen ! A papok a templomokba rohantak, az oltár elé állva összetett kezekkel kérték a magyarok istenét: — Uram, múljék el tőlünk ez a keserű pohár ! A ceglédi toronyban busán lengett a fekete zászló és a félrevert nagyharang vésztjóslóan búgta. — Kivándorol Kossuth Ferenci Szinte érezni lehetett, hogy a dermedés átfogta az ország szivét, az ország szive megállt, nem dobogott, a gutaütés lebegett a vizek fölött. Hiszen érte már a magyart sok nagy csapás: tatárjárás, mohácsi vész, nagy kolera, koalíciós uralom, mindet kihevertük. De mi lesz, ha kivándorol Kossuth Ferenc? Vándoroltak már ki ebből az országból százezren, millión, akiken kívül elvesztettük még Dienes Mártont és Kecskeméthy Győzőt is, nem haltunk bele, igaz, de mi lesz belőlünk, ha kivándorol Kossuth Ferenc? Első pillanatra mindenki arra gondolt, hogy lehetetlenné kell tenni azt az országos csapást a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Ki kell szedni a vasutak kerekeit, el kell vágni a hajók istrángját, Fiuménál ki kell szivattyúzni az adriai tengert, szóval minden lehetőt meg kell kísérelni arra nézve, hogy Kossuth Ferenc továbbra is a mienk maradhasson. Nem lehet az ő elvesztését kibírni. Vegyük számításba azt is, hogy a tél folyamán Apponyit is elvesztjük, ő is kivándorol Amerikába, igen, de ki biztosít bennünket arról, hogy nem vándorol-e vissza? Szóval Kossuth Ferenc elvesztésébe nem mehetünk bele. Marasszuk itthon szép szóval, ígéretekkel. Horvayval faragtassunk neki lovasszobrot és leplezzük le. Hallgassuk meg a pohárköszöntőit, olvassuk el a cikkeit, dicsérjük festészeti tehetségét, költői kiválóságát és zeneszerzői talentumát. Fogjuk rá, hogy Szterényi az ő tudása nélkül meg se tudott volna mozdulni. Esküdjünk meg, hogy ragyogóbb elvhűséget, hajthatatlanabb kuruc derekát, élesebb lángelmét nem láttunk, mióta kihasadt a világ és hogy az ő puritánsága, nemes jellemszilárdsága ragyogó példa lesz a jövendő nemzedékek előtt. Fogadjuk meg, hogy mihelyt befagy a Duna, nyugdíjba küldjük a Habsburgokat és a Duna jegén Kossuth Ferencet királlyá választjuk. Ha nem lesz tél, műjeget veretünk a Dunára és igy tovább. Hátha itthon maradna, hátha nem ülne kivándorló hajóra, hátha nem mondaná, hogy isten veled Magyarország örökre!... Jaha-hajajj nekünk, bühü-hü-hü . . . atyám, fiai sírván sírjunk, mert elveszítjük az utolsó Kossuthunkat is. Avagy tán utána vándoroljunk mi is? Szedjük föl a sátorfánkat, kapjuk hónunk alá a Dunát, Tiszát, Tátra-Fátra. Mátrát és menjünk a mi vezérlő csillagunk után uj hazát keresni? Jobb lesz ez így, ő leszen a mi honkereső Árpádunk, aki nekünk uj, tehermentes hazát keres, aki elvisz bennünket az átkos Ausztria szomszédjából, megszabadít bennünket finánctól, adótól, kvótától, mindentől és őgészen a mi bölcs, jóságos, alkotmányos királyunk, császárunk, pápánk, mindenünk. Fogjátok be a vasutakat, kenjétek meg a hajókat, gyerünk Kossuth Ferenc után új hazát keresni ! Gyerünk, most már az istennek se maradunk ebben a nyomorult köpnivaló országban.Ejnye, az istenfáját. Kossuth Ferenc a „Neues Wiener Journal" tudósítója előtt kijelentette, hogy nem vándorol ki, szóval itthon maradtunk. Meg vagyunk lőve. Ezt hogy bírjuk ki, atyafiak !) — Bombát találtak szombat délelőtt Parisban az előtt a ház előtt, amelyben Larrent helyettes államtitkár lakik. A bomba gyújtózsinórja félig leégett, aztán elaludt. Még nem lehet tudni, vájjon merénylet vagy rossz tréfa történt-e. — Megrabolták a vonaton Sors Tódor oláh-Szentlászlói lakost, amint Amerikába igyekezett. E hó 27-én indult útnak. Arad és Kétegyháza között két férfi ült melléje a vonaton, valami kábítószert tartottak az orra alá, amitől elbódult Mire fölébredt, nem találta sem az útlevelét, sem a mellénye zsebébe varrt 450 korona papírpénzt A rablókat keresik.