Népszava, 1911. február (39. évfolyam, 27–50. sz.)
1911-02-22 / 45. szám
1911 február 14. NÉPSZAVA mán kifakadó országos veszedelemmé. Mert nem kell mathematikusnak lenni, olyan laikusnak is, mint a minő én vagyok, csak egy vizsgáló pillantást kell vetni az egyesület működési táblájára. 1909-ben például a rokkantak száma 553 volt, a kifizetett segélyösszeg 262.593 93 korona. Minthogy pedig rokkantsági igény csak tíz évi tagság után támasztható, ezt a rokkantlétszámot és segélyezést az egyesület tíz év előtti taglétszámával és vagyoni állapotával kell egybevetni. Kiderül, hogy 1899-ben a taglétszám 10.193 volt, tehát a rokkantak arányszáma 51 százalék, a segélyezés összege pedig (262.593 93 korona) jóval nagyobb, mint az 1899-iki év végén fönnállott egyesületi összvagyon : 249.197 56 korona. Azaz egy évjáratnak egy évi segélyezése többet emészt föl, mint amennyi az illető évjáratig összegyűjtött egész egyesületi vagyon. Nehogy nagyon hosszú legyen ezen fejtegetés, nem akarom ezt több példával illusztrálni, sem minden oldalról megvilágítani, ami hisz szakemberek előtt labáa felesleges is, csak megjegyzem, hogy ugyanolyan eredményre jutunk, ha a többi évjáratokat megvizsgáljuk, elégnek tartom még csak annak a konstatálását, hogy az eddigi kifizetett 669.095 korona 74 fillér összes segélyezés, amelyben csakis az 1899 év végéig (hét év alatt) belépett tagok (összesen 10.193) részesedhettek, majdnem annyit emésztett föl, mint amennyi vagyont az egyesület 10 év alatt, 1902 végéig, kétszer akkora taglétszám (21.730) mellett, egyetlen egy fillér segély kifizetése nélkül, össze tudott gyűjteni ( 76515004 korona.) A mostani óriásnak tetsző 5 milliós vagyon és 1-1 millió korona évi vagyonszaporulattal szemben, a tíz év múltán várható segélyezési szükséglet minimo calculo 312 millió korona s hozzászámítva a 40 százalékot tevő adminisztrációs költséget, az egész évi szükséglet kerek 5 millió koronát fog tenni. Az egyesület ily módon mindig — már ameddig fúja ! — három évre előre megeszi nem a kamatot és vagyonszaporulatot, hanem magát a tőkét. Ezek a muszka legények... Zajos ülés a képviselőházban a bankstatutumok miatt. Furcsa, zavaros az állapot a parlamentben. A Kossuth-párt, amely szerdai értekezletén akarja a minden eszközzel való harcot elhatározni a kormány ellen, kedden üresen hagyja padjait. A Justh-párt, amely kijelenti, hogy nem obstruál, vagy legalább még most nem, név szerinti szavazásokkal és házszabályvitákkal, indítványokkal és határozatképességmegállapítással húzza az időt. A kérdés, amely már az általános vita során is fölhangzott, az, hogy a bankstatutumokat pontonként tárgyalják-e, mint Justhék kívánják, vagy részletes tárgyalását. A címnél Polónyi és Jackó indítványoznak módosítást, utóbbi az osztrák-magyar bank helyett az osztrák és magyar bank kifejezést ajánlja. Lukács pénzügyminiszter felszólalása után az elnök elrendeli a szavazást, mire a baloldalon kiabálnak: Nincs határozatképesség ! Az ellenzékiek kivonulnak, a munkapártiakat hajtják befelé a folyosóról, miközben az alig 3—4 ellenzéki képviselő felé durva szitkok röpülnek : — Nem szégyenlik magukat! Nem érdemlik meg itt a helyet ! Lopják az ország pénzét! Népbolondítók ! Nemzeti hősök ! Nagynehezen Összeolvasnak 106 honatyát és leszavazzák az indítványokat. az ilyen első pillantásra vele sehogy össze nem függő jelenségekre is rányomja bélyegét. A divat változásának gazdasági tényezői nem kevésbé szembetűnők. Mai gyors változása csak a munka produktivitásának rendkívüli megnövekedése által vált lehetségessé. Csak a gőz és villamos erőtől hajtott szövőgép teremtette nagy kelmebőség korszakában lehetséges az, hogy nem egyes kiváltságosok, hanem előbbi időkhöz mérten nagyon sokan változtassák évről-évre, sőt ugyanazon esztendőn belül is ruházatukat. Azok nélkül a tények nélkül, amelyek Carrol D. Wrightnak, "az amerikai munkaügyi hivatal vezetőjének számításaiban alapul szolgáltak s amelyek szerint 500 fős gyapotszövet elkészítésére kell kézzel 3 munkás, 19 művelet, 7534 munkaóra, és 135 dollár munkabér, géppel való elkészítésére pedig 252 munkás, 43 művelet, 84 óra és 684 dollár munkabér, mondom, a munka produktivitásának ezekben a számokban kifejeződő megnövekedése nélkül semmi hatalom nem tudná a divat mai változásának mai ütemét előidézni. Azt lehetne mondani, hogy ebben a tényben rejlik a divat változásának anatómiája, a társadalmi munka ilyen szervezete nélkül a mai divatváltozás alól ki volna húzva a talaj. A divat változásának a munka nagy produktivitása megteremtette lehetőségét a kapitalizmusnak profit után való hajszája és a verseny viszi át a lehetőségek birodalmából a valóság birodalmába. Vannak iparágak, amelyek nem valódi, tényleges szükségletek kielégítésére szolgálnak elsősorban, mert ezeknek szolgálata nem adnak neki elegendő munkát és így profitot, hanem arra kell törekedniök, hogy szükségleteket teremtsenek. Mindazok az iparágak, amelyek kapcsolatban vannak a divattal, ilyenek. A ruha, fehérnemű, kalapkészítés sokkal kevesebb tőke számára volna gyümölcsöző s így sokkal kevesebb profitot is hajtana, ha az emberek csak akkor vásárolnának új ruhákat, kalapokat, cipőket, amikor valóban használhatatlanná vált számukra a régi. Más iparágakban is a verseny megteremti az egymástól többé vagy kevésbé eltérő tipeket, modelleket, de olyan mértékben, mint ahogy az öltözködés terén látjuk, nem iparkodnak használhatatlanná tenni a régi árukat és új szükségleteket kelteni az emberekben. Ezen új szükségletek — divatszükségletek — fölkeltésének eszköze az emberekben meglévő föltünési és utánzási vágynak a kihasználása, mesterséges izgatása s egy egész csomó más, a társadalomban hatékony szuggesztív erőnek a kihasználása. Nem véletlen dolog, hogy éppen a nők azok, akiknek öltözködése terén leginkább érvényesülnek ezek a szuggesztív hatások, amelyeknek erejét rendkívül módon növeli a ruházkodásnak a nemi élettel való szoros összefüggése. Azok a nők, akik tavaly bukj-el-szoknyákban tipegtek végig az utcákon és akik minden valószínűség szerint az idén nadrágszoknyákban fogják merényleteiket a jó ízlés ellen elkövetni, nem is tudják, hogy csak bábuk, dróton rángatott öntudatlan bábuk, abban a színházban, amelynek gépezetében a hajtóerő a tőkének nagyobb profit után való öntudatlan törekvése. Azt mondhatná valaki, hogy ezen fejtegetések alapján a divatot mint munkateremtőt, munkaalkalmat adó valamit, éppen a munkások szempontjából üdvözölni és becsülni kellene. Bizonyos dolog, mondhatnák, hogyha a divat változása nem vásároltatna évről-évre az emberekkel sok új kelmét, a ruházkodáshoz való holmit, akkor igen sok gyárat, műhelyt be kellene csukni s a munkások egy része elveszítené kenyerét. Ebben a fölfogásban van egy szemernyi igazság is. De ez az okfejtés csak akkor állna helyt, ha egyáltalán ki volna zárva a lehetősége annak, hogy az ily munkaalkalmat elveszített munkások más hasznosabb munkát találjanak. A divat gyors változásának társadalomellenes jellege éppen abban van, hogy a tőke profitvágyának hatása alatt rengeteg társadalmi munkát kell fölhasználni fényűzési szükségletek kielégítésére, akkor amikor a hasznos és szükséges szükségletek kielégítésére nem gondol a társadalom. A bukjel-szoknyák és a malomkerék-kalapok csak az egyik oldalát jelentik annak az éremnek, amelynek a másik oldalán a rongyos, cafatokba takaródzó, hasadt cipőjű emberek milliói láthatók. Ezen a ponton is nyilvánvalóvá lesz a mai társadalomnak az a tulajdonsága, hogy az egyesek fényének és pompájának, a nagy tömegek szegénysége és nyomorúsága az ellensúlya. A kapitalista társadalom munkamódjának anarchikus, célszerűtlen berendezése beszédes módon nyilatkozik meg a divatban is. Ha az emberek nagy többsége még manapság is szegény, noha a munka produktivitása csodálatos módon megnövekedett, annak előidézésében nagy oka van annak, hogy a mai gazdálkodás módja mellett minden téren gyártják a bukjel- és nadrágszoknyákat, vagyis társadalmi szempontból haszontalan és nem szükséges munkát végeznek. Elképzelhetetlen csak azt a nyolc pontot tárgyalják egyenként, amelyre a kormány módosítást ajánl, mint ezt az elnök és a többség akarja és — amint természetesen el is határozták. Csakhogy ez nem ment simán. Tagadhatatlan, hogy az ellenzék húzni akarja az időt, vagyis obstruál, mert nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb leszavazzák és a képviselőház határozatainak érdemére befolyást nem tud gyakorolni. Ebből a szempontból tehát jogos az időlopás vádja. De éppenséggel nem rokonszenves a vádaskodók dühe és most egyszerre föllobbant hősiessége, mert hát ők miért sietnek olyan nagyon ? Nekik miért olyan drága most az ország ideje? Azért, mert sürgősen meg akarják szavazni a népnyomorító hadügyi terheket, a fölemelt milliókat. Hát az ilyen nemzeti munka késleltetését nem lehet a nemzet elleni bűnnek minősíteni és ha a harcias muszka legények a népbolondító kifejezést belevetették a vitába, akkor az őket inkább megillető címeket osztogatták az ellenzéknek. Mert vájjon melyik népképviselő úr hirdette a programmbeszédében, hogy a legsürgősebb nemzeti munka a fölemelt hadügyi költségek, a Dreadnougthok megszavazása lesz ? Magáról a vitáról beszélni nem érdemes. A szónokok ujabb érveket nem igen hoztak föl. Gróf Batthyányi Tivadar és Bakonyi Samu után Polónyi Géza állt föl szólásra, akit a muszka szellemesség ezredesnek nevezett el s egész beszéde folyamán gyerekesen akart zavarni. Polónyi kifejtette, hogy az elnök intézkedése megfosztja a képviselőket attól a joguktól, hogy az egész bankstatumhoz hozzászóljanak, ami annál nagyobb sérelem, mert ez a statutum most nincs is hatályban. Győrffy Gyula és Holló Lajos után Berzeviczy elnök két precedensre hivatkozva, csak a módosítandó pontokat bocsátja tárgyalás alá, de Batthyány kérdésére kijelenti, hogy minden képviselő indítványozhat módosításokat és új szakaszokat. Végre megkezdték a javaslat A zaj tovább is tart, a harcias tábor üvöltését csak nehezen tudja az elnöki csengő elnémítani. Közben történnek nagy fogadkozások holmi kipofozásokról is, ha az ellenzék még tovább is obstruál, sőt még arról sem gondoskodik, hogy a ház határozatképes legyen. Az 1. §-nál Földes Béla szólal föl s indítványozza, hogy a bankot kötelezzék jegyei értékének állandó biztosítására. Bikády Antal a mezőgazdaság és ipar érdekében kér megnyugtatást s azt mondja, hogy több munkapárti képviselő beismerte előtte, hogy nem is olvasták a bankstatutumokat. Erre megint lárma támadt, amiközben elnök az ülést bezárta. BELFÖLD A feketék gyorsan dolgoznak, Bosnyákot már félretolták. Huszonnégy órával ezelőtt írtuk meg, hogy ugyanazok az előkelő, sőt legmagasabb rangú szoknyás alakok, akik Barkóczyt védik és tartják a magyar középiskolai oktatás megnyomorítására, a másik miniszteri tanácsosra, Bosnyák Zoltánra kimondották, hogy pusztulnia kell az állami gyermekvédelem vezetéséből, mert nem engedi be oda a klerikális reakció szellemét. Barkóczy ellen öt év óta hangzik a panasz s a kormány félhivatalosa, a „Budapesti Napló" éppen most ígéri, hogy ami „már régebben elhatároztatott", az majd talán egyszer, végre-valahára meg fog történni: ezt a sötét és szennyes botránykövet elhelyezik valami más helyre, ahol kevesebbet árthat. „Ha késik is, de nem múlik" — ilyen szerényen biztat az igével. Mennyivel erősebbek a jezsuiták ! Csak egy nap előtt pattant ki gonosz tervük és ma már kénytelenek vagyunk tervük sikeres keresztülvitelét jelenteni. Bosnyák Zoltánt az állami gyermekvédelem ügyosztályának éléről áthelyezték a belügyminisztérium elnöki ügyosztályának vezetésére. Az aknamunka régen folyhatik és hogy mily alaposan, mily erővel folyt, az nyilvánvaló abból, hogy a leleplezés nem hogy visszariasztotta volna a fölbujtókat, a cinkosokat és a szolgailag engedelmeskedő kormányt, hanem még siettette a gyümölcs megélését, leszakítását. Nagy igazságtalanság történt az emberen is, akit akarata ellen, méltatlanul lelöknek arról a helyről, amelyen becsületes 3