Népszava, 1911. február (39. évfolyam, 27–50. sz.)

1911-02-22 / 45. szám

1911 február 14. NÉPSZAVA mán kifakadó országos veszedelemmé. Mert nem kell mathematikusnak lenni, olyan lai­kusnak is, mint a minő én vagyok, csak egy vizsgáló pillantást kell vetni az egyesület mű­ködési táblájára. 1909-ben például a rokkan­tak száma 553 volt, a kifizetett segélyösszeg 262.593 93 korona. Minthogy pedig rokkant­sági igény csak tíz évi tagság után támaszt­ható, ezt a rokkantlétszámot és segélyezést az egyesület tíz év előtti taglétszámával és va­gyoni állapotával kell egybevetni. Ki­derül, hogy 1899-ben a taglétszám 10.193 volt, tehát a rokkantak arányszáma 51­ százalék, a segélyezés összege pedig (262.593 93 korona) jóval nagyobb, mint az 1899-iki év végén fönnállott egyesületi össz­vagyon : 249.197 56 korona. Azaz egy évjárat­nak egy évi segélyezése többet emészt föl, mint amennyi az illető évjáratig összegyűjtött egész egyesületi vagyon. Nehogy nagyon hosszú le­gyen ezen fejtegetés, nem akarom ezt több példával illusztrálni, sem minden oldalról megvilágítani, ami hisz szakemberek előtt labáa felesleges is, csak megjegyzem, hogy ugyanolyan eredményre jutunk, ha a többi évjáratokat megvizsgáljuk, elégnek tartom még csak annak a konstatálását, hogy az eddigi kifizetett 669.095 korona 74 fillér összes segélyezés, amelyben csakis az 1899 év végéig (hét év alatt) belépett tagok (összesen 10.193) részesedhettek, majdnem annyit emésztett föl, mint amennyi vagyont az egye­sület 10 év alatt, 1902 végéig, kétszer akkora taglétszám (21.730) mellett, egyetlen egy fillér segély kifizetése nélkül, össze tudott gyűjteni ( 765150­04 korona.) A mostani óriásnak tetsző 5 milliós vagyon és 1-1 millió korona évi vagyonszaporulattal szemben, a tíz év múltán várható segélyezési szükséglet minimo calculo 31­2 millió korona s hozzászámítva a 40 szá­zalékot tevő adminisztrációs költséget, az egész évi szükséglet kerek 5 millió koronát fog tenni. Az egyesület ily módon mindig — már a­meddig fúja ! — három évre előre meg­eszi nem a kamatot és vagyonszaporulatot, ha­nem magát a tőkét. Ezek a muszka legények... Zajos ülés a képviselőházban a bankstatutumok miatt. Furcsa, zavaros az állapot a parlamentben. A Kossuth-párt, amely szerdai értekezletén akarja a minden eszközzel való harcot elhatá­rozni a kormány ellen, kedden üresen hagyja padjait. A Justh-párt, amely kijelenti, hogy nem obstruál, vagy legalább még most nem, név szerinti szavazásokkal és házszabályviták­kal, indítványokkal és határozatképességmeg­állapítással húzza az időt. A kérdés, amely már az általános vita során is fölhangzott, az, hogy a bankstatutumokat pontonként tár­gyalják-e, mint Justhék kívánják, vagy részletes tárgyalását. A címnél Polónyi és Jackó indítványoznak mó­dosítást, utóbbi az osztrák-magyar bank helyett az osztrák és magyar bank kifejezést ajánlja. Lukács pénzügyminiszter felszólalása után az el­nök elrendeli a szavazást, mire­­ a baloldalon kiabálnak: Nincs határozatképesség ! Az ellenzékiek kivonulnak, a munkapártiakat hajtják befelé a folyosóról, miközben az alig 3—4 ellenzéki képviselő felé durva szitkok rö­pülnek : — Nem szégyenlik magukat! Nem érdemlik meg itt a helyet ! Lopják az ország pénzét! Népbolon­dítók ! Nemzeti hősök ! Nagynehezen Összeolvasnak 106 honatyát és le­szavazzák az indítványokat. az ilyen első pillantásra vele sehogy össze nem függő jelenségekre is rányomja bélyegét. A divat változásának gazdasági tényezői nem kevésbé szembetűnők. Mai gyors vál­tozása csak a munka produktivitásának rend­kívüli megnövekedése által vált lehetségessé. Csak a gőz és villamos erőtől hajtott szövőgép teremtette nagy kelmebőség korszakában le­hetséges az, hogy nem egyes kiváltságosok, hanem előbbi időkhöz mérten nagyon sokan változtassák évről-évre, sőt ugyanazon eszten­dőn belül is ruházatukat. Azok nélkül a tények nélkül, amelyek Carrol D. Wright­nak, "az amerikai munkaügyi hivatal vezetőjé­nek számításaiban alapul szolgáltak s amelyek szerint 500 fős gyapotszövet elkészítésére kell kézzel 3 munkás, 19 művelet, 7534 munkaóra, és 135 dollár munkabér, géppel való elkészí­tésére pedig 252 munkás, 43 művelet, 84 óra és 6­84 dollár munkabér, mondom, a munka produktivitásának ezekben a számokban ki­fejeződő megnövekedése nélkül semmi hatalom nem tudná a divat mai változásának mai üte­mét előidézni. Azt lehetne mondani, hogy eb­ben a tényben rejlik a divat változásának anatómiája, a társadalmi munka ilyen szer­vezete nélkül a mai divatváltozás alól ki volna húzva a talaj. A divat változásának a munka nagy pro­duktivitása megteremtette lehetőségét a kapi­talizmusnak profit után való hajszája és a verseny viszi át a lehetőségek birodalmából a valóság birodalmába. Vannak iparágak, amelyek nem valódi, tényleges szükségletek kielégítésére szolgálnak elsősorban, mert ezek­nek szolgálata nem adnak neki elegendő mun­kát és így profitot, hanem arra kell töreked­niök, hogy szükségleteket teremtsenek. Mind­azok az iparágak, amelyek kapcsolatban van­nak a divattal, ilyenek. A ruha, fehérnemű, ka­lapkészítés sokkal kevesebb tőke számára volna gyümölcsöző s így sokkal kevesebb profitot is hajtana, ha az emberek csak akkor vásárol­nának új ruhákat, kalapokat, cipőket, amikor valóban használhatatlanná vált számukra a régi. Más iparágakban is a verseny megteremti az egymástól többé vagy kevésbé eltérő tipeket, modelleket, de olyan mértékben, mint ahogy az öltözködés terén látjuk, nem iparkodnak használhatatlanná tenni a régi árukat és új szükségleteket kelteni az emberekben. Ezen új szükségletek — divatszükségletek — fölkeltésé­nek eszköze az emberekben meglévő föltünési és utánzási vágynak a kihasználása, mestersé­ges izgatása s egy egész csomó más, a társada­lomban hatékony szuggesztív erőnek a kihasz­nálása. Nem véletlen dolog, hogy éppen a nők azok, akiknek öltözködése terén legin­kább érvényesülnek ezek a szuggesztív hatá­sok, amelyeknek erejét rendkívül módon nö­veli a ruházkodásnak a nemi élettel való szoros összefüggése. Azok a nők, akik tavaly bukj-el-szoknyákban tipegtek végig az utcákon és akik minden valószínűség s­zerint az idén nadrágszoknyákban fogják merényleteiket a jó ízlés ellen elkövetni, nem is tudják, hogy csak bábuk, dróton rángatott öntudatlan bá­buk, abban a színházban, amelynek gépeze­tében a hajtó­erő a tőkének nagyobb profit után való öntudatlan törekvése. Azt mondhatná valaki, hogy ezen fejtege­tések alapján a divatot mint munkateremtőt, munkaalkalmat adó valamit, éppen a mun­kások szempontjából üdvözölni és becsülni kellene. Bizonyos dolog, mondhatnák, hogyha a divat változása nem vásároltatna évről-évre az emberekkel sok új kelmét, a ruházkodás­hoz való holmit, akkor igen sok gyárat, mű­helyt be kellene csukni s a munkások egy része elveszítené kenyerét. Ebben a fölfogás­ban van egy szemernyi igazság is. De ez az okfejtés csak akkor állna helyt, ha egyáltalán ki volna zárva a lehetősége annak, hogy az ily munkaalkalmat elveszített munkások más hasz­nosabb munkát találjanak. A divat gyors változá­sának társadalomellenes jellege éppen abban van, hogy a tőke profit­vágyának hatása alatt rengeteg társadalmi munkát kell fölhasználni fényűzési szükségletek kielégítésére, akkor amikor a hasznos és szükséges szükségletek kielégítésére nem gondol a társadalom. A bukj­el-szoknyák és a malomkerék-kalapok csak az egyik oldalát jelentik annak az érem­nek, amelynek a másik oldalán a rongyos, cafatokba takaródzó, hasadt cipőjű emberek milliói láthatók. Ezen a ponton is nyilván­valóvá lesz a mai társadalomnak az a tulaj­donsága, hogy az egyesek fényének és pom­pájának, a nagy tömegek szegénysége és nyo­morúsága az ellensúlya. A kapitalista társadalom munkamódjának anarchikus, célszerűtlen berendezése beszédes módon nyilatkozik meg a divatban is. Ha az emberek nagy többsége még manapság is sze­gény, noha a munka produktivitása csodála­tos módon megnövekedett, annak előidézésé­ben nagy oka van annak, hogy a mai gazdál­kodás módja mellett minden téren gyártják a bukj­el- és nadrágszoknyákat, vagyis társa­dalmi szempontból haszontalan és nem szük­séges munkát végeznek. Elképzelhetetlen csak azt a nyolc pontot tárgyalják egyenként, amelyre a kormány módosí­tást ajánl, mint ezt az elnök és a többség akarja és — amint természetesen el is határozták. Csakhogy ez nem ment si­mán. Tagadhatatlan, hogy az ellenzék húzni akarja az időt, vagyis obstruál, mert nyilván­való, hogy előbb-utóbb leszavazzák és a kép­viselőház­ határozatainak érdemére befolyást nem tud gyakorolni. Ebből a szempontból tehát jogos az időlopás vádja. De éppenséggel nem rokonszenves a vádaskodók dühe és most egyszerre föllobbant hősiessége, mert hát ők miért sietnek olyan nagyon ? Nekik miért olyan drága most az ország ideje? Azért, mert sürgősen meg akarják szavazni a népnyomorító hadügyi terheket, a fölemelt milliókat. Hát az ilyen nemzeti munka kés­leltetését nem lehet a nemzet elleni bűnnek minősíteni és ha a harcias muszka legények a népbolondító kifejezést belevetették a vitába, akkor az őket inkább megillető címeket osz­togatták az ellenzéknek. Mert vájjon melyik népképviselő úr hirdette a programmbeszédé­ben, hogy a legsürgősebb nemzeti munka a fölemelt hadügyi költségek, a Dreadnougthok megszavazása lesz ? Magáról a vitáról beszélni nem érdemes. A szó­nokok ujabb érveket nem igen hoztak föl. Gróf Batthyányi Tivadar és Bakonyi Samu után Po­lónyi Géza állt föl szólásra, akit a muszka szel­lemesség ezredesnek nevezett el s egész beszéde folyamán gyerekesen akart zavarni. Polónyi kifej­tette, hogy az elnök intézkedése megfosztja a kép­viselőket attól a joguktól, hogy az egész bank­statumhoz hozzászóljanak, ami annál nagyobb sé­relem, mert ez a statutum most nincs is hatály­ban. Győrffy Gyula és Holló Lajos után Berzeviczy elnök két precedensre hivatkozva, csak a módosí­tandó pontokat bocsátja tárgyalás alá, de Batthyány kérdésére kijelenti, hogy minden képviselő indít­­ványozhat módosításokat és új szakaszokat. Végre megkezdték a javaslat A zaj tovább is tart, a harcias tábor üvöltését csak nehezen tudja az elnöki csengő elnémítani. Közben történnek nagy fogadkozások holmi kipofo­zásokról is, ha az ellenzék még tovább is obstruál, sőt még arról sem gondoskodik, hogy a ház hatá­rozatképes legyen. Az 1. §-nál Földes Béla szólal föl s indítvá­nyozza, hogy a bankot kötelezzék jegyei értékének állandó biztosítására. Bikády Antal a mezőgazdaság és ipar érdekében kér megnyugtatást s azt mondja, hogy több munkapárti képviselő beismerte előtte, hogy nem is olvasták a bankstatutumokat. Erre megint lárma támadt, amiközben elnök az ülést bezárta. BELFÖLD A feketék gyorsan dolgoznak, Bosnyákot már félretolták. Huszonnégy órával ezelőtt írtuk meg, hogy ugyanazok az előkelő, sőt legmagasabb rangú szoknyás alakok, akik Barkóczyt védik és tartják a magyar középiskolai oktatás meg­nyomorítására, a másik miniszteri tanácsosra, Bosnyák Zoltánra kimondották, hogy pusztulnia kell az állami gyermekvédelem vezetéséből, mert nem engedi be oda a klerikális reakció szelle­mét. Barkóczy ellen öt év óta hangzik a pa­nasz s a kormány félhivatalosa, a „Budapesti Napló" éppen most ígéri, hogy ami „már ré­gebben elhatároztatott", az majd talán egy­szer, végre-valahára meg fog történni: ezt a sötét és szennyes botránykövet elhelyezik va­lami más helyre, ahol kevesebbet árthat. „Ha késik is, de nem múlik" — ilyen szerényen biztat az igével. Mennyivel erősebbek a je­zsuiták ! Csak egy nap előtt pattant ki gonosz tervük és ma már kénytelenek vagyunk ter­vük sikeres keresztülvitelét jelenteni. Bosnyák Zoltánt az állami gyermekvédelem ügyosztályának éléről áthelyezték a belügymi­nisztérium elnöki ügyosztályának vezetésére. Az aknamunka régen folyhatik és hogy mily alaposan, mily erővel folyt, az nyilvánvaló abból, hogy a leleplezés nem hogy visszariasz­­totta volna a fölbujtókat, a cinkosokat és a szolgailag engedelmeskedő kormányt, hanem még siettette a gyümölcs megélését, lesza­kítását. Nagy igazságtalanság történt az emberen is, akit akarata ellen, méltatlanul lelöknek arról a helyről, amelyen becsületes 3

Next