Népszava, 1913. május (41. évfolyam, 103–128. sz.)

1913-05-15 / 114. szám

8 olvasta. A kormány e határozatában utasítja a főispánt, hogy Adakaleh-szigetét őfelsége a szorály nevében annektálja és azonnal bir­tokba vegye. A főispán azután az alispánhoz és a főszol­gabíróhoz fordulva, magyar nyelvű beszédé­ben röviden vázolta az esemény jelentőségét és szívükre kötötte, hogy működésükben szi­gorúan ügyeljenek arra, hogy a sziget lakos­ságának eddigi szokásait, különösen vallá­suk gyakorlatát tiszteletben tartsák és mű­ködésükkel igyekezzenek mielőbb elérni azt, hogy a lakosok minél előbb egyenjogú pol­gároknak érezzék magukat a haza többi fiai­val. Végül fölszólította a főszolgabírót, hogy a szigetet mint Krassószörény megyéhez tartozó területet mint közigazgatási hatóság vegye át. Az annesió megtörténtéről azután jegyző­könyvet vettek föl Sheriff Eddin bej kor­mányzó kijelentette, hogy az annexiót tudo­másul nem veheti, mert a török kormány ré­széről semmiféle utasítást nem kapott kény­telen tehát a jegyzőkönyv aláírását megta­gadni és a sziget elfoglalása ellen tiltakozni. Medve Zoltán főispán utalt a magyar kor­mány határozatára és kijelentette, hogy a kormányzó tiltakozását figyelembe nem ve­heti. A főispán azonban kijelentette, hogy nincs kifogása az ellen, ha a kormányzó to­vábbra is a szigeten marad, amíg kormányá­tól részletes utasításokat nem kap. Erre a főispán meghagyta a csendőröknek, hogy az annektálás megtörténtének jeléül a csend­őrök a szigeten maradjanak és ott a rend és csend föntartásáról gondoskodjanak, a fő­ispán és kísérete ezzel eltávoztak a szigetről. Egy újabb orsovai távirat szerint Sheriff Eddin­gej kedden este a szigetről elutazott, azonban senki sem tudja, hogy hova. Környez­­etében csak annyi hírlik, hogy a török kor­mány a sziget annektálása ellen a legerélye­sebben tiltakozni fog a hatalmaknál. *­­* * Fent és lent, / Még nem melegedhetett meg Vadász Lipót doktor úr alatt az államtitkári szék, még a legújabb sütetű államtitkár úrnak naponként el kell látogatni Szterényi József nyugalmazott államtitkár úrhoz, hogy egyből-másból leckét vegyen, amire az új állásban szüksége lehet, hát még nem multa idejét, ha Vadász Lipót urat egyre figyelmeztetjük. Annyi az egész csak, hogy ne higgjen Tisza István grófnak, mert a gróf ur nem mond iga­zat akkor, amikor azt mondja, hogy a zsidót szereti. Azaz pardon, ilyet sohse mondott. Mind­össze azt mondta, hogy nem gyűlöli. Tetszik rá emlékezni ? Amikor Vadász Lipót államtitkárságáról be­szélni kezdtek az emberek, az első görcs volt az, amit a kákán megtaláltak. — De, kérem, hogy lehetne belőle államtit­kár, hiszen zsidó! Senkinek se jutott eszébe, hogy egyéb­ termé­szetű kvalitásait kutassa, rátermettségéről vagy nem odavalóságáról beszéljen: mindenki az ügyes zsidó fiskálist látta, aki nem keresz­tény, aki nem volt a Bazilikában, nem gyónt, nem áldozott, nem úrvacsorázott, nem hall­gatta se Prohászkát, se Haspál Benőt, szóval a teljesen zsidót, akinek az édes­apja táti, az édes­anyja mámi, aki az első szavakat a zsidók üzleti nyelvén gagyogta és aki Tisza Pistáék segítségével most szép üzletet csinált, állam­titkár lett, pedig valamelyik vidéki Ch­evra Chadisa ügyésze is lehetett volna. Horn Ede óta ilyen nem esett Magyarországon (Szte­rényi nem számít, ő már bóc­er korában az inge alatt hordta a keresztet és a talmud leve­lei között Mária-képeket rejtegetett.) A Vadász Lipót kinevezése körül támadt föl­szisszenésbe belevágott Tisza István öblös han­gon. Tessék csak visszaemlékezni, ilyenformát mondott: — Én nem nézem senkinek a­­vallását, én a tehetséget néz­em­. No hát kérem ez az, alai nem igaz. Ha Tisza István a Vadász Lipót kedvéért megtagadja magát, filoszemitát játszik, az lehet csupán udvariassági tény, amire Tiszát a helyzet kény­szerítette, az a helyzet amely megteremtette ezt a közmondást: Ha ló nincs, szamár is jó ! Ezt pedig nem a tehetségre kell érteni, hiszen­­ láttunk mi már államtitkári másformát is, ha­­­nem így kell érteni. Ha keresztény nem akad, zsidó is jó. Csakhogy ez se így van. Amikor a geszti körjegyzőségben megüresedett a körorvosi ál­lás, Tisza István gróf másként nyilatkozott a zsidókról. A pályázatra nem jelentkezett senki, csak egyetlen egy zsidó orvos. Aki tudja, hogy Biharban milyen lábon áll a köz­egészségügy, aki ismeri, hogy a bihari kör­orvosi állásoktól mennyire fáznak a doktorok és aki csak egy kicsit is szivén viseli a közér­deket, az kapva kapott volna azon az egy szál zsidó doktoron. Tisza István gróf nem igy tett. Neki nem fájt a doktor­hiány, hiszen neki annyi doktora kerül, amennyit parancsol. Ő a zsidó doktorban nem látott egyebet, csak a zsidót és a geszti körjegyzőség elöljáróságai­nak kiadta az ordrét: — Nem kell nekünk zsidó doktor, meg ne válasszák kendtek, mert a zsidó a népet nyúzza. Két esztendeig orvos nélkül volt a geszti körjegyzőség, mert a kegyelmes ur csak a fele­kezetét nézte a pályázónak és nem a tudását, az értékét, a szükségességet. Ezért mondom a legújabb államtitkár úrnak, meg a szolgálatra kész Farkas Páloknak, Pál Alfrédéknek és Nagy Sándoroknak, hogy ne üljenek föl Tisza Istvánnak. Kezet szorít ve­lük, rájuk is mosolyog, de amikor magára ma­rad, mindjárt fertőtlenít. Rossz a kegyelmes úr szeme, de akár lent, akár fönt van valaki, rögtön meglátja benne a zsidót. Róka Tóni. * * * •— Tartalékos­ nap is lesz már. A balkáni háború­ okozta nyomorúságok nálunk is föl­érnek egy középtermetű tatárjárás pusztítá­sával. A fenekestül fölfordult gazdasági vi­szonyok nagy embert, kis embert maguk alá temettek. A pénzügyi kátyúból nem tud ki­mászni a szekerünk és teljes elpusztulás fe­nyeget bennünket minden oldalról. Amit Ni­kita bátyánk börzei manipulációival nyert a réven, mi azt százezerszeresen elvesztettük a vámon. A kecskekirály milliomossá gyapja­sodott és nekünk a bőrünket is lehúzták itt­hon, pedig még a puskánkat se lőttük ki, de meg vagyunk lőve cudarul. A rendkívüli katonai szolgálatra behivot­tak családjában dühöng a nyomorúság. Nem elég az, amit a közgazdasági pangás, az üz­leti krach csinált, hogy egymás után boro­gatta föl az ipart és kereskedelmet, hozzájá­rult a nyomorusághoz az is, hogy a kenyér­keresőt bornya­ cipelésre és bakancspucolás­ra rántották be és a szabadulás napja még folyton késik. Szegedről jelentik, hogy a tej­jel-mézzel folyó Kánaánnak ebben a metropolisában olyan nyomor dúl a katonai szolgálatot tel­jesítő iparosok és munkások családja között, aminőre a legöregebb szegedi szobrok sem emlékeznek. Koplalnak a kenyérkereső nél­kül maradt családok, rettenetesen koplalnak. Attól a parányi segítségtől is elestek már, amit a nyomorúságuk tengerébe a város, meg a jótékony egyesületek csöpögtettek. Eddig nagykeservesen havi tíz koronához juthatott egy-egy família, de most már ez is megszűnik, mert a segítségforrások bedugul­tak vagy kiapadtak. Nincs pénz sehol, de an­nál több ínség van. A szűkölködés oly nagy, hogy maga a pol­gármester volt az, aki a gyermeknapi koldu­lások idei hadjáratát azzal az indokolással tiltotta be, hogy nincs pénze a publikumnak, hát ne fosztogassák az utcán a járókelő, ügyes-bajos embereket. A gyermeknap egy­előre elmaradt, de a szegediek még ezzel nem szabadultak meg a jótékonykodás rettegett angyalaitól. A katonáskodó szegediek otthon maradt éhezőit a házbérhátralék fojtogatja. A búto­rukat akarják elszedni, azt a bizonyos utolsó párnát akarják kiráncigálni a fejük alól és minthogy nincs se hivatalos, se társadalmi intézmény, ami a segítségükre legyen, hát a legkeservesebb napok várnak a szegény ka­tona éhes famíliájára. Valakinek az a gondolata támadt, hogy a szűkölködők mentésére olyan társadalmi ak­cióval siessenek, ami nő a gyermek­nap. Meg kell csinálni a tartalékos­ napot. A gyermek­nap,"fa-nap, madár-nap, tűzoltó-nap, mi-ördög nap" után jöjjön a tartalékos-nap, amikor az utcára merészkedőket a tartalékosok ja­vára vetkőztetik ki az utolsó garasból. A polgármester valószínűen megengedi, hogy a legközelebbi vasárnapok egyike tar­talékos­ nap legyen. Hát legyen. A garas oly becses lett, hogy egyetlen fillérjét se szabad kicsúfolni, amely a nyomorúság enyhítésére hull az úrhölgyek perselyébe. Akármilyen úton, ha mindjárt sohsem taposott úton is, de a nyomorgók megmentésére kell sietni. Egy menyecske már Temespéteriben föl­akasztotta magát, mert az urát Cattaróból nem eresztik haza a katona bácsik és nem tudott tovább várni, tűrni, nyomorogni. En­nek a fölakasztott menyecskének a kötelét meg kell hordozni Szeged utcáin, m­int haj­dan a véres kardot, hogy baj van, segítsünk. Aztán ha ilyen módon megtörténik a tár­sadalmi mentés, ha az utcán járókelők zse­béből kell kiszedni a kenyeret a monarchia katonáinak koplaló családjai részére, akkor az akasztott menyecske kötelét sósvízbe kell áztatni és az­zal huszonötöt hegedülni azokon a hivatalos urakon, akik ezt az állapotot elő­idézték és most, összetett kézzel nézik, hogy a társadalmi jótékonyság elkeseredtében kiáll az útra fosztogatni. — A militarizmus békében is gyilkol. Berlinből jelentik, hogy az „S. 148" nevű­ torpedónaszádon, amely Helgolandnál gya­korlatozik, szerdán géprongálódás követ­keztében két ember életét vesztette, hárman súlyosan megsebesültek. Másik távirat sze­rint a naszád gépházában fölrobbant a gőzhenger és három matróz meghalt, négy súlyosan megsebesült. — A műveltség és a rendőrség címen több ízben foglalkoztunk H. Anna esetével, akinek az a bűne, hogy nagy műveltséggel rendelke­zik és ez gyanús volt a pesti rendőrség szemé­ben. A művelt fiatal leányt a rendőrség a toloncházba csukta, ott tartotta két h­étig,és miután meggyőződött róla, hogy semmi bün­tetendő cselekményt nem követett el, néhány nap előtt szabadon bocsátotta. Nem sokáig tar­tott az üldözött leány szabadsága, a rendőrség szerdán megint előállította és most el fogják toloncolni illetőségi helyére, Wasserburgba. A sajtóiroda hosszabb közleményben tesz jelen­tést az eltoloncolásról. Keressük benne az el­járás okát, mindössze azt találjuk, hogy a leány törvénytelen születésű és külföldön ré­gebben apróbb szélhámosságokat követett el. Arról, hogy itt, minálunk követett-e el vala­mit, egy szó sincs a jelentésben, aminthogy nem is lehet, mert H. Anna Budapesten szor­galmasan dolgozott és egy ártatlan tréfán kí­vül semmi olyant nem tett, amiért a rendőr­ségnek oka és joga lett volna ellene eljárni. A rendőrség nyilatkozata után is változatlanul megmarad tehát az a tény, hogy toloncházba csuktak egy leányt, mert nagy műveltsége van. És ez bűn. A rendőrség testületének tagjai ebből a szempontból valóban ártatla­nabbak, mint a meghurcolt leány, ők nem es­nek a nagy műveltség bűnébe. Meg is látszik rajtuk. — Vasutassors. Kardos József hatvani mozdonyvezetőt a fűtőházban, állítólag sa­ját vigyázatlansága következtében, a moz­dony elgázolta. Kardos azonnal meghalt,­­ így építenek Pesten. A Práter­ utca 33. száma alatt folyó építkezésnél súlyos bal­eset történt, amelynek oka és körülményei híven jellemzik a pesti építők lelkiismeret­lenségét. A négyemeletes bérház építése kö­zel van a befejezéshez és most rakják föl az emeleti folyosók vasrácsait. A munkálat­tal Bulyovszky Károly lakatosmestert bíz­ták meg. Kedden délután öt óra tájban a negyedik emeleten erősítették meg a vas­rácsokat. A nehéz és gondos figyelmet kí­vánó munkát állítólag két lakatosinasra bízták, akik vagy nem győzték erővel vagy gondatlanok voltak, mert amikor a folyosó sarokrészén a másfélméteres vasrácsot meg akarták erősíteni, az lezuhant a negyedik emeletről és az udvarban dolgozó Benkő Julia huszonegyéves napszámosnőt fején súlyosan megsértette. A szerencsétlenül járt leányt a mentők a Rókus-kórházba szállí­tották. A két lakatosinas a szerencsétlenség után elrohant és azóta munkáltatójukhoz nem tértek vissza 1 N­ÉP SZAVA 1913 május 15.

Next