Népszava, 1913. május (41. évfolyam, 103–128. sz.)
1913-05-15 / 114. szám
8 olvasta. A kormány e határozatában utasítja a főispánt, hogy Adakaleh-szigetét őfelsége a szorály nevében annektálja és azonnal birtokba vegye. A főispán azután az alispánhoz és a főszolgabíróhoz fordulva, magyar nyelvű beszédében röviden vázolta az esemény jelentőségét és szívükre kötötte, hogy működésükben szigorúan ügyeljenek arra, hogy a sziget lakosságának eddigi szokásait, különösen vallásuk gyakorlatát tiszteletben tartsák és működésükkel igyekezzenek mielőbb elérni azt, hogy a lakosok minél előbb egyenjogú polgároknak érezzék magukat a haza többi fiaival. Végül fölszólította a főszolgabírót, hogy a szigetet mint Krassószörény megyéhez tartozó területet mint közigazgatási hatóság vegye át. Az annesió megtörténtéről azután jegyzőkönyvet vettek föl Sheriff Eddin bej kormányzó kijelentette, hogy az annexiót tudomásul nem veheti, mert a török kormány részéről semmiféle utasítást nem kapott kénytelen tehát a jegyzőkönyv aláírását megtagadni és a sziget elfoglalása ellen tiltakozni. Medve Zoltán főispán utalt a magyar kormány határozatára és kijelentette, hogy a kormányzó tiltakozását figyelembe nem veheti. A főispán azonban kijelentette, hogy nincs kifogása az ellen, ha a kormányzó továbbra is a szigeten marad, amíg kormányától részletes utasításokat nem kap. Erre a főispán meghagyta a csendőröknek, hogy az annektálás megtörténtének jeléül a csendőrök a szigeten maradjanak és ott a rend és csend föntartásáról gondoskodjanak, a főispán és kísérete ezzel eltávoztak a szigetről. Egy újabb orsovai távirat szerint Sheriff Eddingej kedden este a szigetről elutazott, azonban senki sem tudja, hogy hova. Környezetében csak annyi hírlik, hogy a török kormány a sziget annektálása ellen a legerélyesebben tiltakozni fog a hatalmaknál. ** * Fent és lent, / Még nem melegedhetett meg Vadász Lipót doktor úr alatt az államtitkári szék, még a legújabb sütetű államtitkár úrnak naponként el kell látogatni Szterényi József nyugalmazott államtitkár úrhoz, hogy egyből-másból leckét vegyen, amire az új állásban szüksége lehet, hát még nem multa idejét, ha Vadász Lipót urat egyre figyelmeztetjük. Annyi az egész csak, hogy ne higgjen Tisza István grófnak, mert a gróf ur nem mond igazat akkor, amikor azt mondja, hogy a zsidót szereti. Azaz pardon, ilyet sohse mondott. Mindössze azt mondta, hogy nem gyűlöli. Tetszik rá emlékezni ? Amikor Vadász Lipót államtitkárságáról beszélni kezdtek az emberek, az első görcs volt az, amit a kákán megtaláltak. — De, kérem, hogy lehetne belőle államtitkár, hiszen zsidó! Senkinek se jutott eszébe, hogy egyéb természetű kvalitásait kutassa, rátermettségéről vagy nem odavalóságáról beszéljen: mindenki az ügyes zsidó fiskálist látta, aki nem keresztény, aki nem volt a Bazilikában, nem gyónt, nem áldozott, nem úrvacsorázott, nem hallgatta se Prohászkát, se Haspál Benőt, szóval a teljesen zsidót, akinek az édesapja táti, az édesanyja mámi, aki az első szavakat a zsidók üzleti nyelvén gagyogta és aki Tisza Pistáék segítségével most szép üzletet csinált, államtitkár lett, pedig valamelyik vidéki Chevra Chadisa ügyésze is lehetett volna. Horn Ede óta ilyen nem esett Magyarországon (Szterényi nem számít, ő már bócer korában az inge alatt hordta a keresztet és a talmud levelei között Mária-képeket rejtegetett.) A Vadász Lipót kinevezése körül támadt fölszisszenésbe belevágott Tisza István öblös hangon. Tessék csak visszaemlékezni, ilyenformát mondott: — Én nem nézem senkinek avallását, én a tehetséget nézem. No hát kérem ez az, alai nem igaz. Ha Tisza István a Vadász Lipót kedvéért megtagadja magát, filoszemitát játszik, az lehet csupán udvariassági tény, amire Tiszát a helyzet kényszerítette, az a helyzet amely megteremtette ezt a közmondást: Ha ló nincs, szamár is jó ! Ezt pedig nem a tehetségre kell érteni, hiszen láttunk mi már államtitkári másformát is, hanem így kell érteni. Ha keresztény nem akad, zsidó is jó. Csakhogy ez se így van. Amikor a geszti körjegyzőségben megüresedett a körorvosi állás, Tisza István gróf másként nyilatkozott a zsidókról. A pályázatra nem jelentkezett senki, csak egyetlen egy zsidó orvos. Aki tudja, hogy Biharban milyen lábon áll a közegészségügy, aki ismeri, hogy a bihari körorvosi állásoktól mennyire fáznak a doktorok és aki csak egy kicsit is szivén viseli a közérdeket, az kapva kapott volna azon az egy szál zsidó doktoron. Tisza István gróf nem igy tett. Neki nem fájt a doktorhiány, hiszen neki annyi doktora kerül, amennyit parancsol. Ő a zsidó doktorban nem látott egyebet, csak a zsidót és a geszti körjegyzőség elöljáróságainak kiadta az ordrét: — Nem kell nekünk zsidó doktor, meg ne válasszák kendtek, mert a zsidó a népet nyúzza. Két esztendeig orvos nélkül volt a geszti körjegyzőség, mert a kegyelmes ur csak a felekezetét nézte a pályázónak és nem a tudását, az értékét, a szükségességet. Ezért mondom a legújabb államtitkár úrnak, meg a szolgálatra kész Farkas Páloknak, Pál Alfrédéknek és Nagy Sándoroknak, hogy ne üljenek föl Tisza Istvánnak. Kezet szorít velük, rájuk is mosolyog, de amikor magára marad, mindjárt fertőtlenít. Rossz a kegyelmes úr szeme, de akár lent, akár fönt van valaki, rögtön meglátja benne a zsidót. Róka Tóni. * * * •— Tartalékos nap is lesz már. A balkáni háború okozta nyomorúságok nálunk is fölérnek egy középtermetű tatárjárás pusztításával. A fenekestül fölfordult gazdasági viszonyok nagy embert, kis embert maguk alá temettek. A pénzügyi kátyúból nem tud kimászni a szekerünk és teljes elpusztulás fenyeget bennünket minden oldalról. Amit Nikita bátyánk börzei manipulációival nyert a réven, mi azt százezerszeresen elvesztettük a vámon. A kecskekirály milliomossá gyapjasodott és nekünk a bőrünket is lehúzták itthon, pedig még a puskánkat se lőttük ki, de meg vagyunk lőve cudarul. A rendkívüli katonai szolgálatra behivottak családjában dühöng a nyomorúság. Nem elég az, amit a közgazdasági pangás, az üzleti krach csinált, hogy egymás után borogatta föl az ipart és kereskedelmet, hozzájárult a nyomorusághoz az is, hogy a kenyérkeresőt bornya cipelésre és bakancspucolásra rántották be és a szabadulás napja még folyton késik. Szegedről jelentik, hogy a tejjel-mézzel folyó Kánaánnak ebben a metropolisában olyan nyomor dúl a katonai szolgálatot teljesítő iparosok és munkások családja között, aminőre a legöregebb szegedi szobrok sem emlékeznek. Koplalnak a kenyérkereső nélkül maradt családok, rettenetesen koplalnak. Attól a parányi segítségtől is elestek már, amit a nyomorúságuk tengerébe a város, meg a jótékony egyesületek csöpögtettek. Eddig nagykeservesen havi tíz koronához juthatott egy-egy família, de most már ez is megszűnik, mert a segítségforrások bedugultak vagy kiapadtak. Nincs pénz sehol, de annál több ínség van. A szűkölködés oly nagy, hogy maga a polgármester volt az, aki a gyermeknapi koldulások idei hadjáratát azzal az indokolással tiltotta be, hogy nincs pénze a publikumnak, hát ne fosztogassák az utcán a járókelő, ügyes-bajos embereket. A gyermeknap egyelőre elmaradt, de a szegediek még ezzel nem szabadultak meg a jótékonykodás rettegett angyalaitól. A katonáskodó szegediek otthon maradt éhezőit a házbérhátralék fojtogatja. A bútorukat akarják elszedni, azt a bizonyos utolsó párnát akarják kiráncigálni a fejük alól és minthogy nincs se hivatalos, se társadalmi intézmény, ami a segítségükre legyen, hát a legkeservesebb napok várnak a szegény katona éhes famíliájára. Valakinek az a gondolata támadt, hogy a szűkölködők mentésére olyan társadalmi akcióval siessenek, ami nő a gyermeknap. Meg kell csinálni a tartalékos napot. A gyermeknap,"fa-nap, madár-nap, tűzoltó-nap, mi-ördög nap" után jöjjön a tartalékos-nap, amikor az utcára merészkedőket a tartalékosok javára vetkőztetik ki az utolsó garasból. A polgármester valószínűen megengedi, hogy a legközelebbi vasárnapok egyike tartalékos nap legyen. Hát legyen. A garas oly becses lett, hogy egyetlen fillérjét se szabad kicsúfolni, amely a nyomorúság enyhítésére hull az úrhölgyek perselyébe. Akármilyen úton, ha mindjárt sohsem taposott úton is, de a nyomorgók megmentésére kell sietni. Egy menyecske már Temespéteriben fölakasztotta magát, mert az urát Cattaróból nem eresztik haza a katona bácsik és nem tudott tovább várni, tűrni, nyomorogni. Ennek a fölakasztott menyecskének a kötelét meg kell hordozni Szeged utcáin, mint hajdan a véres kardot, hogy baj van, segítsünk. Aztán ha ilyen módon megtörténik a társadalmi mentés, ha az utcán járókelők zsebéből kell kiszedni a kenyeret a monarchia katonáinak koplaló családjai részére, akkor az akasztott menyecske kötelét sósvízbe kell áztatni és azzal huszonötöt hegedülni azokon a hivatalos urakon, akik ezt az állapotot előidézték és most, összetett kézzel nézik, hogy a társadalmi jótékonyság elkeseredtében kiáll az útra fosztogatni. — A militarizmus békében is gyilkol. Berlinből jelentik, hogy az „S. 148" nevű torpedónaszádon, amely Helgolandnál gyakorlatozik, szerdán géprongálódás következtében két ember életét vesztette, hárman súlyosan megsebesültek. Másik távirat szerint a naszád gépházában fölrobbant a gőzhenger és három matróz meghalt, négy súlyosan megsebesült. — A műveltség és a rendőrség címen több ízben foglalkoztunk H. Anna esetével, akinek az a bűne, hogy nagy műveltséggel rendelkezik és ez gyanús volt a pesti rendőrség szemében. A művelt fiatal leányt a rendőrség a toloncházba csukta, ott tartotta két hétig,és miután meggyőződött róla, hogy semmi büntetendő cselekményt nem követett el, néhány nap előtt szabadon bocsátotta. Nem sokáig tartott az üldözött leány szabadsága, a rendőrség szerdán megint előállította és most el fogják toloncolni illetőségi helyére, Wasserburgba. A sajtóiroda hosszabb közleményben tesz jelentést az eltoloncolásról. Keressük benne az eljárás okát, mindössze azt találjuk, hogy a leány törvénytelen születésű és külföldön régebben apróbb szélhámosságokat követett el. Arról, hogy itt, minálunk követett-e el valamit, egy szó sincs a jelentésben, aminthogy nem is lehet, mert H. Anna Budapesten szorgalmasan dolgozott és egy ártatlan tréfán kívül semmi olyant nem tett, amiért a rendőrségnek oka és joga lett volna ellene eljárni. A rendőrség nyilatkozata után is változatlanul megmarad tehát az a tény, hogy toloncházba csuktak egy leányt, mert nagy műveltsége van. És ez bűn. A rendőrség testületének tagjai ebből a szempontból valóban ártatlanabbak, mint a meghurcolt leány, ők nem esnek a nagy műveltség bűnébe. Meg is látszik rajtuk. — Vasutassors. Kardos József hatvani mozdonyvezetőt a fűtőházban, állítólag saját vigyázatlansága következtében, a mozdony elgázolta. Kardos azonnal meghalt, így építenek Pesten. A Práter utca 33. száma alatt folyó építkezésnél súlyos baleset történt, amelynek oka és körülményei híven jellemzik a pesti építők lelkiismeretlenségét. A négyemeletes bérház építése közel van a befejezéshez és most rakják föl az emeleti folyosók vasrácsait. A munkálattal Bulyovszky Károly lakatosmestert bízták meg. Kedden délután öt óra tájban a negyedik emeleten erősítették meg a vasrácsokat. A nehéz és gondos figyelmet kívánó munkát állítólag két lakatosinasra bízták, akik vagy nem győzték erővel vagy gondatlanok voltak, mert amikor a folyosó sarokrészén a másfélméteres vasrácsot meg akarták erősíteni, az lezuhant a negyedik emeletről és az udvarban dolgozó Benkő Julia huszonegyéves napszámosnőt fején súlyosan megsértette. A szerencsétlenül járt leányt a mentők a Rókus-kórházba szállították. A két lakatosinas a szerencsétlenség után elrohant és azóta munkáltatójukhoz nem tértek vissza 1 NÉP SZAVA 1913 május 15.