Népszava, 1913. október (41. évfolyam, 230–256. sz.)

1913-10-01 / 230. szám

1913 október 1. NÉPBSAVA 3 ruházatot előállító szabómunkásoknál. 1912-ben 5099 munkáltató keresett a szakegylet­nél munkaerőt, 1913 első félévében csak 2209. 0 1912-ben az egész év folyamán csupán 5980 munkás jelentkezett munkáért, ezzel szem­ben 1913 első félévében a munkára jelentke­zők száma 12.404-re emelkedett. A Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége 1912 első félévében 64­­.490 korona munkanélküli segélyt folyósított, 1913 első félévében ötven­négyezer koronával többet, 118.742 koronát.­­A Famunkások Országos Szövetsége 1912-ben az egész év folyamán összesen 72.048 ko­ronát fizetett ki segély címén, ezzel szem­ben az 1913. év első félévében 56 ezer koroná­val többet, mint az előző egész évben, össze­sen 128.640 koronát. A Famunkás Szövetség­nek az első félévben kerek számban 94 ezer korona járulék bevétele volt, ezzel szemben 128 ezer korona segélyt fizetett ki. A nyo­mort, a munkásság helyzetének bizonytalan­ságát fokozza az a körülmény, h­ogy legna­gyobb iparvállalataink csak megszorított üzemet tartanak fönn. Sok üzemben csak fél, sőt negyednapot dolgoztatnak. Kétségtelen, hogy e fenyegető társadalmi és közgazdasági veszedelem ellen a védelem vezetését a közhatóságoknak kell vállalniuk. A külföldön Nyugateurópában ezt már föl­ismerték. A közhatóságok sokkal nagyobb erélyt fejtenek ki a munkanélküliség elleni küzdelemben, mint nálunk. Berlinben pél­dául a munkanélküliség csak most kezd na­gyobb arányokban terjedni. A „Reichsarbeit­blatt" jelentése szerint 1913 augusztus 1-én az elmúlt év augusztus elsejével szemben a betegpénztárak taglétszáma még csupán 451 taggal csökkent. S íme, a berlini városi képviselőtestület előrelátással már szeptem­ber hó 4-én megtartott ülésén foglalkozott a munkanélküliség kérdésével s ebben az ügyben a következő határozatot hozta : A fenyegető munkanélküliség s az ebből származó nyomor enyhítése s fokozottabb munkaalkalom előteremtése céljából a kép­viselőtestület fölszólítja a városi tanácsot: 1. hogy a már megszavazott összes magas­és mélyépítkezések végrehajtását haladékta­lanul rendelje el. Azonfölül intézkedjék, hogy a megkezdett közmunkák a téli időszak­ban is folytathatók legyenek. 2. Végül a képviselőtestület fölszólítja a munkanélküliség esetére szóló biztosítást tárgyaló bizottságot, hogy a munkanélküliek segélyezésére vonatkozólag haladéktalanul terjessze elő javaslatait. Hasonló határozatot hozott szeptember 10-én tartott ülésén Charlottenburg város képviselőtestülete. Azonfelül a berlini köz­ségtanács tanácskozásra hívta a Nagy Berlin és környéke képviselőtestületeket, h­ogy a munkanélküliség esetére való biztosítás ügyében lehetőleg egységes megállapodásra jussanak. Túlságos hosszúra nyúlna előterjeszté­sünk, ha a külföldi államok és városok ide­vonatkozó szociális törvényhozását föl akar­nák sorolni. Csupán annak a megállapítására szorítkozunk, hogy ez idő szerint Angliában, Dániában, Finnországban, Franciaország­ban, Luxemburgban, Norvégiában és Svájc­ban állami törvénnyel biztosítják a munka­nélküliek segélyezését, azonfelül több német szövetséges állam, Svédország, Spanyolor­szág és Olaszország törvényhozása foglal­kozik a kérdéssel. Mailand és Bologne olasz­országi városokban, Hollandia harminc vá­rosában, több svájci városban, Németország tizenegy városában a városi képviselőtestü­letek állami hozzájárulás nélkül rendszere­sítették a munkanélküliek segélyezését. Nálunk a munkanélküliek segélyezésére több rendbeli ígéret ellenére az állam még egy fillért sem áldozott. Csupán egyetlen esetben részesítették nálunk alkalmi segély­ben a munkanélküli nyomorgókat. A főváros tanácsa az elmúlt tavaszi nagy munkanél­küliség idején e célra 50.000 korona segélyt szavazott meg. Ez a segély — az összeg nagy­ságát a munkanélküliek számához ará­nyítva — csekély volt, azonfelül a segítés módja nélkülözte a modern szociálpolitikai segély jellegét. Nálunk a munkanélküliek segélyezése még fontosabb és szükségesebb a közhatósági feladat, mint bárhol másutt, lünk bizonytalanabb az ipari vállalkozás, akoribb a munkanélküliség, hosszabb a­unkanélküliségi időtartam, tehát szükség ,z intézményes védekezésre. Azonfölül ve­edelmesebb a munkanélküliség hatása is, ezt az ijesztő drágaság és rossz megélhetési lakásviszonyok mellett az állandó keresől­ány a város lakosságának egészségét al­udó veszedelemmel fenyegeti. A miniszter nem ígér. Harkányi János báró kereskedelemügyi miniszter válasza következett most. Ennek a válasznak az a fő tulajdonsága, hogy a mi­niszter váltig hangsúlyozza, hogy ő nem szo­kott igérni és valóban még csak nem is igér. A beszéd különben így hangzott: — Tisztelt Uraim ! Én a magam részéről kész­ségesen meghallgattam Önöket, de azt hiszem, nem volnék hű magamhoz, ha mostan ígéretek­kel, amelyeknek beváltása esetleg nem áll mó­domban, iparkodnék Önöket megnyugtatni. Én tisztelt Uraim, az Ígéretek dolgában azok közé tartozom, akik ígéretekre igen nehezen szánják magukat. Teszem ezt azér­t, hogy azután annál könnyebben válthassam be azokat. Én egész multamnál fogva inkább a tett, mint a szó em­bere vagyok s ennélfogva most csak annyit mondhatok, hogy a kormány kötelességének fogja tartani az Önök memorandumát sürgősen beható, komoly és jóakaró vizsgálat tárgyává tenni. Arra nézve, hogy mit tud a kormány tenni, éppen az előzményeknél fogva, mostan nem akarok esetleg reményeket kelteni, amelyeket talán nincs módomban teljesíteni. Viszont azonban éppen ezért szűkszavú válaszomat ne vegyék elutasításnak. Egyre bátor vagyok kitérni. Szónokuk utalt arra, hogy a kormány a szakszervezeteknek minden megnyilatkozását azonnal elfojtja. Tudtommal ez csak akkor történt, ha a szak­szervezet nem tulajdonképpeni teendőit illető­leg nyilatkozott meg, hanem politikával foglal­kozott. Én csak disztingválásra kérem Önöket, tisztelt Uraim. Minden olyan törekvésben, amely tulajdonképpeni teendője a szakszerve­zetnek, meg vagyok győződve, hogy a kormány nem emel gátat. Azon kéréseket illetőleg, hogy tekintettel az Önök helyzetére, a kormány nagyobb munka­programot vigyen mielőbb keresztül, megjegy­zem, hogy amint erre nézve Önök is tisztában vannak , az ország pénzügyi helyzetével szá­molnom kell. Megígérem azonban, hogy ennek határain belül a jóakaraton nem fog múlni. A miniszter, úgy látszik, maga is érezte, hogy semmitmondó válasza nem elégíti ki a küldöttség tagjait s ezért azzal akarta őket kárpótolni, hogy­­ kezet fogott velük. Ez a miniszteri kézfogás azonban, sajnos, még csak arra sem alkalmas, hogy zálogba csap­ják és egy kiló kenyeret is vegyenek belőle. A munkanélkülieknek munka kell és szégyen és vérlázító, hogy a kereskedelmi miniszter még csak kilátásba sem helyezi komolyan, hogy lesz munka. Az ügyeknek ama bizonyos „mélyreható tanulmányozását" már jól is­merjük. Küldöttség a polgármesternél. Párhuzamosan a miniszter előtt való kül­döttség-járással, a főváros polgármesteri hi­vatalában is megjelent a munkanélkülieknek egy küldöttsége. Ezt a deputációt Jászai Samu elvtárs vezette és Bárczy István pol­gármester távollétében Bódy Tivadar alpol­gármester fogadta a munkanélkülieket. Já­szai Samu elvtárs a következő beszéd kísére­tében nyújtotta át Bódy alpolgármesternek a munkanélküliek kiáltványát: Nagyságos Polgármester Úr ! A munkanélküli ipari munkások megbízá­sából jöttünk ide. Hosszú évek óta nem volt Budapesten oly nagy a munkanélküliség, mint mostanában. Hogy mennyi a munkanélküliek száma, arra nézve nincsenek pontos adataink, de az egyes intézmények adataiból következ­tetni lehet, hogy jelenleg Budapest és környé­kén 40 ezer munkás dolgozni szeretne és leg­jobb akarata mellett sem jut munkához. Csak néhány adatot idézek : A munkaközvetítő intézet jelenti, hogy 1912 II. negyedében 3558 1913 II.­­ 5144 munkás várt munkára. Az elhelyezések száma 9798-al csökkent. A Kerületi Munkásbiztosító Pénztárnak 17.500-al kevesebb tagja van, mint a múlt év ezen időszakában. A vállalati pénztárakban szintén óriási módon csökkent a taglétszám. Az építőiparban : 1911 júliusban 31.900 1912 „ 26.700 1913 „ 11.600 munkás volt alkalmazva. A szakegyesületek tömve vannak munkanél­küliekkel. És ezek az egyesületek az egyedü­liek, akik óriási áldozatokat hoztak a munka­nélküliek nyomorának enyhítésére. Csupán a famunkások, nyomdászok és vas- és fémmunká­sok egyesületei 332.121 korona segélyben része­sítette munkanélküli tagjait ez év első felében. E három szervezeten kívül még 30 szervezet segélyezi munkanélküli tagjait. De ez nem elég. Az egyesületek csak az alapszabályokban meghatározott időben adnak segélyt és óriási azok száma, akik sehonnan sem segélyeztetnek­. Ilyen körülmények között a városnak és a kor­mánynak kellene valamit tenni a munkanélkü­liség enyhítése ügyében. Hiszen nemcsak az ér­dekeltek érzik a munka hiányát és nyomorog­nak, hanem közgazdasági és társadalmi tekin­tetben is óriási károkkal jár a munkanélküli­ség. N­a föltesszük, hogy 40.000 ember nyomorog munkahiány miatt, akkor ez négy korona átla­gos napibér mellett egy millió korona munka­bérveszteséget jelent hetenként. Ezt érzi a ke­reskedelem, az ipar és minden társadalmi té­nyező. Mi elsősorban kérjük, hogy a főváros sürgő­sen adja ki a közmunkákat, másodsorban rend­szeresítse a munkanélküliség elleni biztosítást. Ezt nemcsak a munkások, hanem a polgárság érdeke is kívánja. A munkanélküliségnek első szomorú következménye, hogy a munkanélkü­liek tömegesen kivándorolnak és bekövetkezhe­tik az, hogy az ipari föllendülés esetén nem lesz munkás, aki dolgozzék. Kérjük Polgármes­ter Úr jóakaratú támogatását. • •A hi­ t­imunkanélküliek gyűlése. Tizenegy órára gyűlésre h­ívták meg a munkanélkülieket a vas- és fémmunkások szakszervezetének Thököly-úton lévő nagy udvarába. Tizenegy órára sokezer munka­nélküli munkás jelent meg a vas- és fémmun­kások szakszervezetének udvarán. Ezer és ezer agyoncsigázott éhező munkás jelent meg a gyűlés színhelyén, hogy meghallja, mit is üzen hát Budapest 40.000 munkanélküliének a miniszter és a polgármester. A munkások a végsőkig elkeseredve várták a küldöttsé­gek eljárásának eredményéről a jelentést. A­ gyűlésre óriási előkészületeket tett a rend­őrség, amely nemcsak a vas- és fémmunkások szakszervezetének udvarát és a ház környé­ Az alpolgármester válasza: Bódy Tivadar alpolgármester a beszédre a következőket felelte : A tanács méltányolja és átérzi kötelességét, amellyel a munkanélküliséggel szemben tarto­zik. Az 1913. és 1914. évi közmunkákat gyors tárgyalás alá fogja venni és hogy a munkanél­küliségen ne csak ideiglenesen segítsen, megfon­tolás tárgyává teszi a munkanélküliség esetére való biztosítást is. A tanács a kormánnyal együtt fog eljárni, hogy megszervezze a mun­kanélküliség elleni küzdelmet. Ami a segélye­zést illeti, azt a munkásság összességére való tekintettel kell megoldani, még­pedig olyan módon, hogy minden önhibáján kívül munka­nélkülivé lett ember részesüljön segélyben. Ezt azonban csak a fővárosnak és a munkásságnak együttes igyekezetével lehet elérni. A főváros e tekintetben számít a szervezett munkásság­közreműködésére és a tanács minden lehetőt el fog követni, hogy mielőbb enyhítse a munka­nélküliséget. Az alpolgármester felelete sem túlságosan alkalmas arra, hogy az éhező munkanélkü­lieket valami nagy mértékben megnyugtassa, de mégis mintha ebből már kicsillanna va­lami jóakarat, amelytől mégis lehet tán várni valamit. Egyelőre tehát várakozó álláspontra kell helyezkednünk: lássuk, mit fog tenni a főváros, amely a szájával állandóan csinálja az üdvös szociálpolitikát.

Next