Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)
1914-09-27 / 238. szám
f. A háború az oroszok ellen. Hivatalos jelentés az északi harctérről. Az oroszok félmillió katonát vesztettek. Merénylet egy orosz vonat ellen: ezernél több katona elpusztult. Rémséges veszteségek érték az oroszokat már eddig is, holott — a jelek szerint — még nagyon messzire vagyunk a háború befejezésétől. Az oroszok veszteségei állítólag meghaladják a félmilliót. Ha szemügyre vesszük a fogságba jutott oroszok nagy számát (amiről több ízben jelentettek már), akkor ez a félmillió nem is látszik túlzottnak. Pedig még csak hat hét óta folyik a háború! Mi vár még az oroszokra. Ez az 'óriási vérveszteség máris szinte katasztrofális vereséget 'jelent az orosz hadseregre nézve. A galíciai harctérről érkezett hivatalos jelentés lényegében csak a hármas antant sajtójától terjesztett tendenciózus hazugságok cáfolásával foglalkozik. Londonban például az oroszok már elfoglalták Przemysl két erődjét. Ez persze nem igaz, de a londoni lapok nem is azért írták meg, mert azt hitték, hogy ez valóban igaz, hanem mert szeretnék, ha igaz lenne, ha úgy történne vagy történt volna. Másik jelentés is érkezett Galícia felől. Ez a jelentés hírül hozza, hogy az oroszok kisebb csapatai itt-ott nyugtalanítani kezdik a magyar határt. A jelentés szerint az ungmegyei uzsoknál, amely a galíciai határ tövében — Stryj galíciai várostól délnyugatra — fekszik és a máramaros megyei Toronyánál — ugyancsak közvetetlenül a határon, Lavréne galíciai határállomástól délkeletre — kisebb csetepaték voltak a határ védelmére rendelt csapatok és a kalandozó oroszok között. A betörés természetesen nem sikerült, de egyébként sem szabad ezeknek a nyugtalanításra szánt kísérleteknek jelentőséget tulajdonítanunk, mert arról ezidei szerint szó sem lehet, hogy az oroszok komolyan fenyegethessék Magyarország határát. Ezek a portyázások inkább csak arra valók, hogy zavart keltsenek a határszéleken lakó népek között. De a hadvezetőségnek bizonyára gondja lesz ezentúl reá, hogy még ezt se engedje meg az orosz kirándulóknak. * A galíciai harctérről. (Hivatalos jelentés. — Érkezett szeptember 26-án délelőtt, 10 óra 45 perckor. — „M. T. I.") Haderőnknek a lembergi csata után a San-tól nyugatra eső területen megkezdett gyülekeztetése nem csupán az antant sajtójának szolgáltatott alkalmat a legrosszabb indulatú kitalálásokra és legnevetségesebb kommentárokra, hanem máshelyütt is hadseregünk helyzetének téves fölfogására vezetett. Ezzel szemben utalnunk kell arra, hogy az említett gyülekezés teljesen önszántunkból történik, amire elég bizonyíték az, hogy az ellenfél megzavarni sehol sem tudta és meg sem kísérelte. Az ellenségnek a San vonalon való sikereiről szóló állítások teljességgel valótlanok. Mindössze egyes, harcszerűen biztosított nagymennyiségű és csupán kis erővel megszállott átkelési helyeket bombáztak, nagymennyiségű csapatoknak, lövegeknek és lőszernek fölhasználásával. Ezeket az átkelőhelyeket, miután céljukat betöltötték, a hidak fölrobbantása után önkényt hagytak el. Az a londoni hír, amely szerint Przemysl két erődje elesett volna, természetesen puszta koholmány. — Hofer vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyettese. Orosz fészkelődés a Kárpátoknál. A „Budapesti Tudósító" jelenti szeptember 26-án: Az oroszoknak egyes kisebb csapatai, úgy látszik, diverziókat kísérelnek meg a kárpáti szorosoknál. Tegnap az ung megyei Uzsoki-szorosnál volt kisebb csatározás a szoros védelmére kirendelt kis csapatokés az oroszok között. Ma Máramaros megyében, Toronyánál került összeütközésre a sor, anélkül, hogy bármelyik ponton is sikerült volna az oroszoknak a határon behatolni. Természetesen, ezek a nagy események színterétől messze oldalt eső csetepaték egyáltalában semmi jelentőséggel nem bírnak. Céljuk csakis az lehet, hogy a főharctérről eltereljék a figyelmet és nyugtalanságot keltsenek a lakosságban. Ezen nyilvánvaló szándék fölismerésében és helyes értékelésében egyúttal annak meghiúsítása is rejlik. (Diverzio: speciális katonai kifejezés; voltaképen annyit tesz: elterelés. A diverzio a katonaságnál az ellenség fimyelmét reánk nézve fontos ponttól más, reánk nézve nem fontos pontra elterelő hadműködés vagy harctevékenység.) Az oroszok veszteségei. (Bécs, szeptember 26.) Bécsbe érkezettés feltétlenül megbízható harctéri jelentések a keleti és nyugati csataterek eredményeit foglalják össze. Ezek a számadatok az oroszokra lesújtóak. A megbízható összeállításból az derül ki, hogy az oroszok veszteségei a német és osztrák-magyar hadseregek ellen vívott véres csatákban meghaladják a félmilliót. Még az orosz hadsereg nagy tömegeit alapul véve is, mérhetetlen nagy szám ez és olyan vérveszteség, amely pótolhatatlan lévén, a háború további folyamán az orosz hadsereg teljes összeroppanására vezethet. Ekkora veszteségre már a háború első hat hetében is még az orosz hadvezetőség sem számított, bár tudjuk, hogy ez a hadvezetés a vágóhídra vitt emberanyaggal nem is akart takarékoskodni. "(Zürich, szeptember 26.) Hiteles jelentéseket közölnek a londoni nagy lapok az orosz sereg veszteségeiről keleti Poroszországban és keleti Galíciában. Nyíltan megírják — mint a „N. Züricher Zig."-nak Londonból jelentik —-, hogy az orosz hadvezetőség az osztrák-magyar sereg nagyságát félreismerte és tévedését a galíciai csatatereken százezer orosz katona életével fizette meg. A galíciai csapatok nem szenvedtek az esőtől. 9 .* * Soiam! flórráS Előre! Egy tartalékos tiszt leveleiből. Azzal kezdem, hogy hogyan kezdődött a dolog. Először biztosító szolgálatot teljesítettünk. Ez elég unalmas volt. Egy nagy, legalább is két négyzetméter területű sátorban laktam egyedül. Ágyam a föld. Íróasztalom a térképtartó, szekrényem a hátizsákom, bal fülem a takaró és messzelátóm tokja a párnám. Szolgám nagyon ügyes legény: kenyeremet, kétszersültemet rendesen ő eszi meg. A 25 cigarettámat, amit naponta kapok, szintén ő vágja zsebre, ezzel a kifogással: — Azt hittem, a hadnagy úrnak úgy sem kell! Augusztus 14-én voltam először tűzben. Kora reggel mentünk az ellenség ellen. Szakaszom az élen haladt. A szürke ködben alig láttam valamit. Egyszerre hangzik egy lövés, azután jön a többi. Viszonoztuk a tüzet és visszakergettük az ellenséget. Egészen nyugodtak maradtunk, mikor a golyók körülöttünk fütyültek. Egy erdő közepében találtuk magunkat, az ellenségből alig láttunk valamit, csak a golyók fütyülését hallottuk. Úgy hallatszott, mint a méhek zümmögése, de sokkal erősebben. De megnyugtató érzés, ha a koncertbe saját tüzérségünk is beleszól egy pár srapnellel. Ez azonban csak előőrsi harc volt. Másnap szünet. Augusztus 16-án tovább mentünk és egy meredek domboldalon foglaltunk állást. 17-én reggel hangos dörgést, majd különös zugó süvítést hallottunk, azután robbanást és a levegőben füstfelhőt. Ellenséges Grapnel volt. Tőlünk messze robbant föl. Egymásra nézünk és a földön fekve, közelebb húzódunk egymáshoz. Új lövés, már közelebb. Azután egyik srapnel a másik után röpül fejünk fölött. Senki sem sebesül meg. Délfelé elhallgatnak. Este újra kezdik. Agyúink buzgón válaszolnak. 18-án reggel fedezetet ásunk, azután belemászunk. Megkezdődik a harc. Egy hadnagy elesik és két közlegény megsebesül. Délben pihenés, azután megkezdődik a tüzelés, tart estig és másnap újra. Már egészen megszoktuk. Már nagyon jól meg tudjuk különböztetni az ágyuk hangjait. Tudjuk, hogy ez a mi srapnelünk volt. Srapneleinket örömmel üdvözöljük: — Csak üssetek agyon többet belőlük! Na az ágyúdörgés elnémult, kimászunk fedezetünkből. Alig kezdi azonban újra az ellenség a lövést, minden ember bemászik a lyukba fejével lefelé. Egy másodpercnél hamarább eltűnünk. A látvány egy kissé komikus. Egy állva maradt baka káromkodik: — Ne bolondozz, átkozott dög! Éppen az ember fejét akarod leszakítani? Három borzasztó idegtépő nap volt. De jött még rosszabb is. Kellemetlen mulatság három napig ágyutűzben állani, de tréningnek jó. Evés után mindig pompásan aludtam, de földühödtem, amikor fejem fölött srapnel zúgott és álmomból fölriasztott. Augusztus 20-án, hajnali 3 órakor kivonultunk fele(Krákó, szeptember 26.) Az utolsó napok vigasztalan és szakadatlan esőzése mindenkiben az aggodalom érzését keltette : mi lehet most a harctéren küzdő katonákkal, akik az időjárás viszontagságainak a legnehezebb viszonyok között vannak kitéve ! Örömmel jegyezhetjük föl, hogy a hadvezetőség nagy előrelátással és bölcseséggel gondoskodott katonáink egészségének megóvásáról, a szenvedések enyhítéséről. Olyan kedvező pozíciókat foglaltunk el, amelyek lehetővé tették, hogy a harcoló csapatok jelentékeny részét fedél alá lehetett vinni, ahol bevárhatták a szürke felhők elvonulását ezetünkből. Általános előnyomulás, ágyú- és puskatűz. Egy hegy mögött fekszünk és látjuk, amint a srapnelek és gránátok röpülnek. Előnyomulunk: először az egész zászlóalj zárt sorokban, azután szakaszomat tűzvonalba küldik. Rajvonalban megyek szakaszommal a meredek hegyoldalra. Fejünk fölött srapnelek röpülnek. A hegytetőre érve megkezdjük a tüzelést. Az ellenség két-háromszáz méternyire áll előttünk. Most már minden mindegy. Vezényelek: — Tüzet szüntess! Rohamra! Hurrá! Előre! Megrohanjuk az ellenséges hadállást. Én browningomból lövök. A szerbek menekülnek, hullanak, mint szilva a szélben. Ránk lőnek, fegyverükkel felénk csapkodnak, nem érezzük. Rohamra! Hurrá! Már a második magaslatot is elfoglaltuk. Harmadik roham! Elértük a csúcsot, ott állunk a 817 méternyi magaslaton. A szerbek menekülnek. Futásközben mindent eldobnak: fegyvert, szereléket, sapkát. Egy gépfegyverosztályt foglaltunk. Az ellenséget lelőttük, s két gépfegyver fekszik előttünk. Mindenütt szerb hullák. A szerbek megkísérlik elvesztett állásaikat visszahódítani. A támadókat visszaverjük. Amikor 14-én az első halottat eltemettük, meg voltunk rendülve, sírtunk. És most? Itt fekszenek a szerbek és a mieink egymás hegyén-hátán. A sebesültek csodásan tűrik fájdalmaikat. Másnap reggel megyünk tovább. Közvetlen közelünkben megdördülnek ágyúink. A föld reszket dörgésüktől. Szinte keressük a helyet, ahol srapneleink fölrobbantak. Szeretnénk őket megsimogatni, cirógatni. Megint elesik egy hadnagy. Gépfegyverünk oldalba kap egy szerb rajvona- NÉPSZAVA 1914 szeptember 27.