Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)

1914-09-27 / 238. szám

f. A háború­ az oroszok ellen. Hivatalos jelentés az északi harctérről. Az oroszok félmillió katonát vesztettek. Merénylet egy orosz vonat ellen: ezernél több katona elpusztult. Rémséges veszteségek érték az oroszokat már eddig is, holott — a jelek szerint — még nagyon messzire vagyunk a háború befejezésétől. Az oroszok veszteségei állí­tólag meghaladják a félmilliót. Ha szem­ügyre vesszük a fogságba jutott oroszok nagy számát (amiről több ízben jelentettek már), akkor ez a félmillió nem is látszik túlzottnak. Pedig még csak hat hét óta fo­lyik a háború! Mi vár még az oroszokra. Ez az 'óriási vérveszteség máris szinte ka­tasztrofális vereséget 'jelent az orosz had­seregre nézve. A galíciai harctérről érkezett hivatalos jelentés lényegében csak a hár­mas antant sajtójától terjesztett tendenció­zus hazugságok cáfolásával foglalkozik. Londonban például az oroszok már elfog­lalták Przemysl két erődjét. Ez persze nem igaz, de a londoni lapok nem is azért írták meg, mert azt hitték, hogy ez valóban igaz, hanem mert szeretnék, ha igaz lenne, ha úgy történne vagy történt volna. Másik je­lentés is érkezett Galícia felől. Ez a jelen­tés hírül hozza, hogy az oroszok kisebb csa­patai itt-ott nyugtalanítani kezdik a ma­gyar határt. A jelentés szerint az ungme­gyei uzsoknál, amely a galíciai határ tövé­ben — Stryj galíciai várostól délnyugatra — fekszik és a máramaros megyei Toronyá­nál — ugyancsak közvetetlenü­l a határon, Lavréne galíciai határállomástól délke­letre — kisebb csetepaték voltak a határ védelmére rendelt csapatok és a kalandozó oroszok között. A betörés természetesen nem sikerült, de egyébként sem szabad ezeknek a nyugtalanításra szánt kísérletek­nek jelentőséget tulajdonítanunk, mert ar­ról ezidei szerint szó sem lehet, hogy az oro­szok komolyan fenyegethessék Magyaror­szág határát. Ezek a portyázások inkább csak arra valók, hogy zavart keltsenek a határszéleken lakó népek között. De a had­vezetőségnek bizonyára gondja lesz ezentúl reá, hogy még ezt se engedje meg az orosz kirándulóknak. * A galíciai harctérről. (Hivatalos jelentés. — Érkezett szeptem­ber 26-án délelőtt, 10 óra 45 perckor. — „M. T. I.") Haderőnknek a lembergi csata után a San-tól nyugatra eső területen meg­kezdett gyülekeztetése nem csupán az an­tant sajtójának szolgáltatott alkalmat a legrosszabb indulatú kitalálásokra és leg­n­­evetségesebb kommentárokra, hanem más­helyü­tt is hadseregünk helyzetének téves fölfogására vezetett. Ezzel szemben utal­nunk kell arra, hogy az említett gyülekezés teljesen önszántunkból történik, amire elég bizonyíték az, hogy az ellenfél megzavarni sehol sem tudta és meg sem kísérelte. Az el­lenségnek a San vonalon való sikereiről szóló állítások teljességgel valótlanok. Mindössze egyes, harcszerűen biztosított nagymennyiségű és csupán kis erővel meg­szállott átkelési helyeket bombáztak, nagy­mennyiségű csapatoknak, lövegeknek és lő­szernek fölhasználásával. Ezeket az átkelő­hely­eket, miután céljukat betöltötték, a hidak fölrobbantása után önkényt hagy­tak el. Az a londoni hír, amely szerint Prze­mysl két erődje elesett volna, természetesen puszta koholmány. — Hof­er vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyettese. Orosz fészkelődés a Kárpátoknál. A „Budapesti Tudósító" jelenti szep­tember 26-án: Az oroszoknak egyes kisebb csapatai, úgy látszik, diverziókat kísérel­nek meg a kárpáti szorosoknál. Tegnap az ung megyei Uzsoki-szorosnál volt kisebb csatározás a szoros védelmére kirendelt kis csapatok­­és az oroszok között. Ma Mára­maros megyében, Toronyánál került össze­ütközésre a sor, anélkül, hogy bármelyik ponton is sikerült volna az oroszoknak a határon behatolni. Természetesen, ezek a nagy események színterétől messze oldalt eső csetepaték egyáltalában semm­i jelen­tőséggel nem bírnak. Céljuk csakis az lehet, hogy a főharctérről eltereljék a figyelmet és nyugtalanságot keltsenek a lakosság­ban. Ezen nyilvánvaló szándék fölismeré­sében és helyes értékelésében egyúttal an­nak meghiúsítása is rejlik. (Diverzio: speciális katonai kifejezés; volta­képen annyit tesz: elterelés. A diverzio a ka­tonaságnál az ellenség fimyelmét reánk nézve fontos ponttól más, reánk nézve nem fontos pontra elterelő hadműködés vagy harctevé­kenység.) Az oroszok veszteségei. (Bécs, szeptember 26.) Bécsbe érkezett­­és feltétlenül megbízható harctéri jelentések a keleti és nyugati csataterek eredményeit foglalják össze. Ezek a számadatok az oro­szokra lesújtóak. A megbízható összeállítás­ból az derül ki, hogy az oroszok veszteségei a német és osztrák-magyar hadseregek ellen vívott véres csatákban meghaladják a fél­milliót. Még az orosz hadsereg nagy töme­geit alapul véve is, mérhetetlen nagy szám ez és olyan vérveszteség, amely pótolhatatlan lévén, a háború további folyamán az orosz hadsereg teljes összeroppanására vezethet. Ekkora veszteségre már a háború első hat hetében i­s még az orosz hadvezetőség sem számított, bár tudjuk, hogy ez a hadvezetés a vágóhídra vitt emberanyaggal nem is akart takarékoskodni. "(Zürich, szeptember 26.) Hiteles jelentése­ket közölnek a londoni nagy lapok az orosz sereg veszteségeiről keleti Poroszországban és keleti Galíciában. Nyíltan megírják — mint a „N. Züricher Zig."-nak Londonból je­lentik —-, hogy az orosz hadvezetőség az osz­trák-magyar sereg nagyságát félreismerte és tévedését a galíciai csatatereken százezer orosz katona életével fizette meg. A galíciai csapatok nem szenvedtek az esőtől. 9 .* * Soiam! flórráS Előre! Egy tartalékos tiszt leveleiből. Azzal kezdem, hogy hogyan kezdődött a dolog. Először biztosító szolgálatot teljesítet­tünk. Ez elég unalmas volt. Egy nagy, leg­alább is két négyzetméter területű sátorban laktam egyedül. Ágyam a föld. Íróasztalom a térképtartó, szekrényem a hátizsákom, bal fü­­lem a takaró és messzelátóm tokja a pár­nám. Szolgám nagyon ü­gyes legény: kenye­remet, kétszersültemet rendesen ő eszi meg. A 25 cigarettámat, amit naponta kapok, szintén ő vágja zsebre, ezzel a kifogással: — Azt hittem, a hadnagy úrnak úgy sem kell! Augusztus 14-én voltam először tűzben. Kora reggel mentünk az ellenség ellen. Sza­kaszom az élen haladt. A szürke ködben alig láttam valamit. Egyszerre hangzik egy lö­vés, azután jön a többi. Viszonoztuk a tüzet és visszakergettük az ellenséget. Egészen nyugodtak maradtunk, mikor a golyók kö­rülöttünk fütyültek. Egy erdő közepében ta­láltuk magunkat, az ellenségből alig láttunk valamit, csak a golyók fütyülését hallottuk. Úgy hallatszott, mint a méhek zümmögése, de sokkal erősebben. De megnyugtató érzés, ha a koncertbe saját tüzérségünk is beleszól egy pár srapnellel. Ez azonban csak előőrsi harc volt. Másnap szünet. Augusztus 16-án tovább mentünk és egy meredek domboldalon foglaltunk állást. 17-én reggel hangos dörgést, majd különös zugó süvítést hallottunk, azután robbanást és a levegőben füstfelhőt. Ellenséges Grapnel volt. Tőlünk messze robbant föl. Egymásra nézünk és a földön fekve, közelebb húzó­dunk egymáshoz. Új lövés,­­ már közelebb. Azután egyik srapnel a másik után röpül fejünk fölött. Senki sem sebesül meg. Dél­felé elhallgatnak. Este újra kezdik. Agyúink buzgón válaszolnak. 18-án reggel fedezetet ásunk, azután belemászunk. Megkezdődik a harc. Egy hadnagy elesik és két közlegény megsebesül. Délben pihenés, azután megkez­dődik a tüzelés, tart estig és másnap újra. Már egészen megszoktuk. Már nagyon jól meg tudjuk különböztetni az ágyuk hangjait. Tudjuk, hogy ez a mi srapnelünk volt. Srap­neleinket örömmel üdvözöljük: — Csak üssetek agyon többet belőlük! N­a az ágyúdörgés elnémult, kimászunk fe­dezetünkből. Alig kezdi azonban újra az el­­lenség a lövést, minden ember bemászik a lyukba fejével lefelé. Egy másodpercnél ha­marább eltűnünk. A látvány egy kissé komi­kus. Egy állva maradt baka káromkodik: — Ne bolondozz, átkozott dög! Éppen az ember fejét akarod leszakítani? Három borzasztó idegtépő nap volt. De jött még rosszabb is. Kellemetlen mulatság há­rom napig ágyutűzben állani, de tréning­nek jó. Evés után mindig pompásan aludtam, de földühödtem, amikor fejem fölött srapnel zúgott és álmomból fölriasztott. Augusztus 20-án, hajnali 3 órakor kivonultunk fele­(Krákó, szeptember 26.) Az utolsó napok vigasztalan és szakadatlan esőzése minden­kiben az aggodalom érzését keltette : mi le­het most a harctéren küzdő katonákkal, akik az időjárás viszontagságainak a legnehezebb viszonyok között vannak kitéve ! Örömmel jegyezhetjük föl, hogy a hadvezetőség nagy előrelátással és bölcseséggel gondoskodott katonáink egészségének megóvásáról, a szen­vedések enyhítéséről. Olyan kedvező pozí­ciókat foglaltunk el, amelyek lehetővé tették, hogy a harcoló csapatok jelentékeny részét fedél alá lehetett vinni, ahol bevárhatták a szürke felhők elvonulását e­zetünkből. Általános előnyomulás, ágyú- és puskatűz. Egy hegy mögött fekszünk és lát­juk, amint a srapnelek és gránátok röpül­nek. Előnyomulunk: először az egész zászló­alj zárt sorokban, azután szakaszomat tűz­vonalba küldik. Rajvonalban megyek sza­kaszommal a meredek hegyoldalra. Fejünk fölött srapnelek röpülnek. A hegytetőre érve megkezdjük a tüzelést. Az ellenség két-háromszáz méternyire áll előttünk. Most már minden mindegy. Vezényelek: — Tüzet szüntess! Rohamra! Hurrá! Előre! Megrohanjuk az ellenséges hadállást. Én browningomból lövök. A szerbek menekül­nek, hullanak, mint szilva a szélben. Ránk lőnek, fegyverükkel felénk csapkodnak, nem érezzük. Rohamra! Hurrá! Már a második magaslatot is elfoglaltuk. Harmadik roham! Elértük a csúcsot, ott állunk a 817 méternyi magaslaton. A szerbek menekülnek. Futás­közben mindent eldobnak: fegyvert, szere­léket, sapkát. Egy gépfegyverosztályt foglal­tunk. Az ellenséget lelőttük, s két gépfegyver fek­szik előttünk. Mindenütt szerb hullák. A szerbek megkísérlik elvesztett állásaikat visszahódítani. A támadókat visszaverjük. Amikor 14-én az első halottat eltemettük, meg voltunk rendülve, sírtunk. És most? Itt fekszenek a szerbek és a mieink egymás h­egyén-hátán. A sebesültek csodásan tűrik fájdalmaikat. Másnap reggel megyünk to­vább. Közvetlen közelünkben megdördülnek ágyúink. A föld reszket dörgésüktől. Szinte keressük a helyet, ahol srapneleink fölrob­bantak. Szeretnénk őket megsimogatni, ci­rógatni. Megint elesik egy hadnagy. Gép­fegyverünk oldalba kap egy szerb rajvona- NÉPSZAVA 1914 szeptember 27.

Next