Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)
1914-09-04 / 215. szám
8 utasította a küldöttséget, hogy a tandíj elengedése iránti kérésüket írásban terjesszék be. Iratkozni úgyis szeptember 30-ig lehet, addig a kérvényt elintézik. A memorandumot be itt adták. A polgármester azt a kérést, hogy a főiskolai hallgatók a fővárostól olcsó ebédet kapjanak, elvben elfogadta, részletes megállapodás azonban még nem történt. Egy-két nap múlva azonban ez is meglesz. A szívósabb ellenfél. .* JSx mosz ha&set^sgw&K. Hugo Schultz elvtárs, az 'Arbeiter-Zeitung haditudósítója irja nekünk augusztus 29-iki kelettel a sajtófőhadiszállásról: Borzalmas küzdelemben múlik nap nap Után. És mialatt fagyos szellő riasztja el a perzselő hőséget, estéről-estére kivöröslik a nap korongja, mintha magába szívta volna mindazokat a vérpatakokat, amelyek Galícia földjén szivárognak. Az ütközetek félelmetes hatással vannak a harcolók megfeszített idegeire, de kinteljes a félénk várakozás, a tehetetlen, passzív várakozás, amely lidércnyomásként nehezedik a lélekre. Könnyebbülést csak a bizalom, csapataink szellemébe, áldozatkészségébe és taktikai ügyességébe, valamint a vezetés körültekintésébe és kezdeményező képességébe vetett sziklaszilárd bizalom és az a remény ad, hogy a vezetőség évtizedeken keresztül nem hiába fáradozott azon, hogy kikémlelje a háború minden lehetőségeit és minden elképzelhető helyzetbe beletalálja magát. De ne tévesszük meg magunkat! Az orosz milliókkal szemben nehéz kivívni a győzelmet, sokkal nehezebb, mint a franciákkal szemben. A franciák ellen lehet megsemmisítő csatákat vívni, az orosz hadseregeket azonban csak nagy fáradsággal lehet visszaszorítani a harctérről. Az oroszok eddig még sohasem tudtak nagystílű győzelmet aratni, de eddig ki is tudták kerülni a nagystílű vereségeket. Már Napóleonnak is tapasztalnia kellett, hogy milyen nehéz az orosz seregeket teljesen megverni és döntő győzelemben megsemmisíteni. Napóleonnak Eylaunál, Fundlandnál, Solensknál és Moszkvánál kivívott győzelmeinek a legcsekélyebb döntő befolyásuk sem volt. Az a körülmény, hogy az orosz seregek ilyen rendkívül szívós ellenség, mélységes magyarázatát leli az orosz lélekben és az orosz gondolkodásban. Az orosz a háborúban valóságos ellentéte a franciának, akinek a háborúról való patetikus-lovagias fölfogásával merőben ellentétben áll. Az orosz muzsik már születésénél és környezeténél fogva békeszerető és kevéssé mozgékony. Az évszázadokon át tartó régi elnyomatás és merevség nyomta rá bélyegét és ugyanaz szabja meg katonai jellegét. A muzsik nem tud a franciához hasonlóan támadó hős lenni, de sztoikus megadással képes a kábult engedelmesség mártírjaként meghalni. A francia katonaságnál a cselekvésre vágyó forró igyekezet hamarosan megváltozik, mihelyt a veszteségek bizonyos mértéket túllépnek. Mihelyt az ellenség a tüzelésben fölénybe jutott, a francia katona akarata megszűnt és avisszavonuló francia csapat kiégett salak, amellyel mást nem tehetnek, minthogy félredobják. A franciák elveszítenek minden bizalmat önmagukban és a vezetésben arról, azt ordítozzák, hogy elárulták és eladták őket és hetek múlnak el, mire a mélységes demoralizációból megtalálják a magasba vivő utat-Egészen másként áll ez az orosz muzsiknál, akinél a háborús érzések nem fokozódnak a forrpontig, akinek azonban az a rendkívüli, talán szolgai életének egyhangúságából származó képessége van, hogy beleilleszkedjék a harc borzalmaiba és a veszteséget olyan képességgel viselje, amely messze túllépi a normális mértéket. A harci fölénynek, amely pozíciójának elhagyására kényszerítse, nagyon jelentékenynek kell lennie és még a szuronnyal való fenyegetéssel is kell párosulnia. Ha az orosz csapatokat a visszavonulásra kényszerítik, el kell készülve lenni arra, hogy a csak néhány kilométernyire előre elkészített, megerősített állásaikból megint ellentállást fognak kifejteni. A megvert orosz hadseregek részéről valósággal jellemző a fokonként való visszavonulás, az egymás mögött lévő állásokba való visszavonulás és ha eddig egyetlen orosz hadvezérnek sem sikerült valóságos hadvezéri képességet bizonyítani, mégis már igen sok orosztábornok hírnévre tett szert a visszavonulás művészetében. Az orosz hadvezetőnél általában hiányzik a bátor, messze kiterjedt akcióra való hajlandóság, minden bizalom az alárendelt vezetők képességeiben és mindenekelőtt hiányzik belőle az a meggyőződés, hogy csapatai eredményes támadást vihessenek végbe, még akkor sem, ha az ellenfél nincsen túlnyomó többségben. Ezért minden orosz hadvezérnél tipikus a gondoskodás a hátrafelé való összeköttetésekről. Az orosz hadvezér sohasem használja föl teljesen a tartalékját és képes az utolsó pillanatban föladni a ránézve kedvezőnek ígérkező döntést, semhogy elveszítse a viszszavonulás biztosságát. Ezért borzasztóan nehéz az orosz hadsereggel egyetlen döntő ütközetben végezni és bármennyire forró legyen is vágyakozásunk, csapataink ellenállhatatlan akaratával együtt a győzelemre, mégis el kell készülnünk arra, hogy rendkívül nehéz csatákat kell vívnunk. A japánoknak is tapasztalniuk kellett ezt, amikor a megvert oroszok minden vereség után néhány kilométernyire a csatatértől, megint megvetették a lábukat és a sahói, két napig tartó csata után a győzők közvetlen közelében megállapodtak és még a mugdeni vereség után is, amely pedig részben katasztrofális jellegű volt, csak körülbelül 70 kilométerre vonultak vissza, hogy Tielinnél meglepően rövid idő alatt újra összeszedjék szétszórt hadseregüket. NÉFSZAWM 1914 szeptember4. Az odesszai véres napok. * Egy szemtanú elbeszélése. A cári véreb a világháború rémét zúdította Európa kulturnépeire. Az elnyomott orosz nép azonban mit sem akar tudni a háborúról és forradalmi kitörésekkel adta ezt tudtára Oroszország kormányának és Európának. Az elkeseredett nép lázongása Odesszában volt legerősebb, ahol napokon keresztül barrikádharcokat vívtak a katonasággal. A forradalmi harcot azonban nem a nép, hanem az egyik hadihajó matrózai kezdték meg, akik hatalmukba kerítették a hajót, a tisztjeiket lemészárolták, azután bombazáport zúdítottak Odesszára. Ekkor kezdődött meg a nép harca a kormányhoz hű katonai csapatokkal. Ezekről a véres napokról mond el most az alábbiakban érdekes részleteket egy Czernowitzból való gimnáziumi tanár, aki akkor éppen Odesszában tartózkodott. Augusztus 2-ánjött a híre, hogy Ausztria-Magyarország háborúba keveredett Oroszországgal. Rendőrök szaladgáltak ide-oda a városban, kozákok szaladtak mindenfelé szerteszéjjel. A piszkos és csöndes utcák megelevenedtek. A rendőrök maguk köré gyűjtve a fiatalságot, iszonyú zsivajt rendeztek. Detektívek, rendőrök ágáltak, ír nép fütyült, lármázott és éktelen zsivajjal kezdte éltetni a háborút, az atyuskát és Szerbiát. A lakosság tudta, mit jelent a néphangulat ilyen formálása és a boltosok első dolga volt, hogy üzleteiket nagy gyorsasággal bezárták. A háborús tüntetési nagyon is groteszk volt a forradalmárokkal teli városban. Katonaköteles még véletlenül se volt a tüntetők között. Már akkor látták a hatóságok, hogy a katonaság nem szívesen megy a hadba, a nép pedig nemcsak közönnyel, de a mérvadó orosz körök iránti gyűlölettel eltelve fog kényszerülve fegyvert. Egyetlen egyszer se éljenezték a háborús párt vezérét, Nikolajevics nagyherceget, amikor kihirdették a háborús állapotot és az általános mozgósítást. A város forradalmi képe, most már kezdett kialakulni. A forradalmi elemeket összefogdosták, az idegenek kitiltása és elfogatása már előbb megkezdődött. Hatodika táján a katonák közötti nyílt elégedetlenség, az anarchisták erélyes akciói napirendre hozták már a Szibériába való deportálásokat és kivégzéseket. Ekdor jött a hír, hogy a német seregek elfoglalták Oroszlengyelország főbb pontjait és a lengyelek és kisoroszok három prefektúrában föllázadtak. Odessza régtől fogva főfészke volt a katonai forradalmároknak és a szervezett antimilitaristáknak. A forradalmárok 8-ikán este tüntetve bejárták a várost és a kaszárnyákda vonultak. Percek alatt valóságos forradalmi jelenetek játszódtak le. A kaszárnyabeli őrség nem lőtt a forradalmárokra, mert teljesen szaturálva volt a forradalmár elemekkel és tisztek kancsukai és átkozódásai semmit se értek. Kilencedikén kihirdették az ostromállapotot. A legkisebb vétséget az egész kerületben halállal sújtották. A különben elszánt kozákok egész valóját keserűség töltötte el. Közben a lengyelek és a kisoroszok röpiratokat terjeszti'' Atek, hogy a német és osztrák hadsereg jön fölszabadítani a népeket a moszkovita járom alól. Napokon át tartott a leglehetetlenebb állapot. Tizennegyedikén a katonák között úgy megerősödött a forradalmi szekta mozgalmi, hogy a szó szoros értelmében kiverték maguk közül a tiszteket. A forradalmárok birtokukba vették a kaszárnyákat és innen dirigálták akciójukat. A várost sajtójától megfosztották, a békés lakosság és a megtűrt idegenek kezdtek menekülni, mert a prefektus kihirdette, hogy négy csatahajóval porrá löveti a várost, ha helyre nem áll a legteljesebb nyugalom. A matrózok lázadásáról és a város bombázásáról már nem is tudtak semmi hiteleset, 20-án, aki tehette, menekült. A városból kiérve, látták csak, hogy a gyárak közül több föl van teljesen perzselve és a forradalmárok valóságos katonai védőintézkedéseket tettek. m munkanélküliség és a kormány, a Tisza válasza a Szaktanács beadványára. Legutóbbi számunkban közöltük egész terjedelmében azt a beadványt, amelyet a Szakszervezeti Tanács intézett a miniszter-,elnökhöz s a kereskedelmi és igazságügyi miniszterekhez a munkanélküliség ügyében. A miniszterelnök erre a beadványra a következő választ küldötte: Magyar Királyi Miniszterelnök, 6604/M. E. I. Folyó hó 8-án kelt beadványuk kapcsán értesítemi a Szakszervezeti Tanácsot, miszerint a kormány a munkanélküliség problémájával és az ezzel kapcsolatos kérdésekkel a legnagyobb odaadással foglalkozik s munkájában számit az összes számbajövő társadalmi tényezők közreműködésére is. Ezen tényezők közé soroljuk a Szakszervezeti Tanácsot is s a magunk részéről bizalommal és örömmel fogadjuk, ha a Tanács tagjai az ügy rendelkezésére bocsátják ismereteiket és képességeiket. Magát a megindítandó akciót azonban nem bízhatjuk a Tanácsra, mert ez természetszerűleg saját tagjait venné elsősorban figyelembe, márpedig a kormány és a munkanélküliek sorsán javítani kívánó nemzeti társadalom ebben a kérdésben nem tehet különbséget szervezett és nem szervezett munkások között. Egész bizalommal fordulok tehát a Tanács tagjaihoz azzal a kéréssel, hogy e munkában olyan szervezet keretében vegyék ki részüket, amely egyenlő mértékkel mér az összes munkásoknak. Budapest, 1914 szeptember 1. Tisza, s. k. Erre a válaszra meg kell jegyeznünk, hogy a miniszterelnök a Szakszervezeti Tanács hivatását és működésének eredményét nem fogja föl helyesen. Igaz ugyan, hogy a Tanács a szervezett munkások intézménye, ez azonban nem jelenti azt, hogy a munkanélküliség elleni küzdelemben a Szakszervezeti Tanács „saját tagjait venné elsősorban figye- lembe". Sőt ellenkezőleg. A közéleti működés önzetlenségének példája a szervezett munkások egyesületi tevékenysége, mert ennek terheit ők maguk, a szervezett munkások viselik, de hasznait, a munkabérek emelését, a munkaidő csökkenését, egyáltalán a munkaviszonyok javulását az egész