Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)
1914-11-15 / 287. szám
12 tűket kedvező színben föltüntetni. A legkevesebb eltérést a normálistól bizonyára Anglia gazdasági élete mutatja, különösen amióta az „Emden11 lefegyverzése óta az indiai út ismét szabad lett. Most azonban a Szuezi-csatorna ellen irányuló török hadjárat veszélyezteti az angol kereskedelmet. Érdekes lehet most az orosz közgazdaság jelenlegi alakulása. Az ország külkereskedelme jóformán teljesen szünetel; úgy a Fekete-tenger, mint a Keleti-tenger el van zárva a hadműveletek folytán; csak Norvégián át és a Csendes-óceán felé vezet ki út az országból. Így az ország rengeteg élelmiszerfölöslege mind megmarad az országban. Ehhez járul még a teljes szeszfogyasztási tilalom folytán megmaradó rettenetes mennyiségű élelmiszer. Így valószínű, hogy Oroszországban most nagy élelmiszerbőség és olcsóság van. A semleges államok közgazdasági életét főleg az Anglia által űzött tengeri kalózkodás nehezíti meg. Anglia az egész Északi-tengert telehordta aknákkal, úgyhogy a svéd, norvég, holland és dán hajók kénytelenek a La Manche-csatornán át menni, Doverben kikötni és onnan angol révkalauzok kíséretében folytatni az utat rendeltetési helyük felé. Az északeurópai semleges országok nagyon neheztelnek ezért Angliára és nagyon komoly formában fölvetődött a gondolat, hogy a semleges kapitalista államok, Amerikával élükön, egyesüljenek Anglia túlkapásai ellen. Az Unió gazdasági helyzetéről a legellentmondóbb hírek érkeznek. Számos vállalat ezerszám bocsátja el alkalmazottait. Viszont a gabonatermés kitűnő volt, a gyapot idei termése is nagyobb, mint évek óta. Noha az eladás most nem megy simán, mert nincs elég hajó, amely a nyersgyapotot Németországba, Belgiumba és Ausztria-Magyarországba szállítja, a gyapot ára nem szállt le, mert egy óriási tröszt alakult a célból, hogy a gyapot áresését megakadályozza. Az élelmiszerek és nyerstermények ára folyton emelkedik, különösen a bőr ért el eddig nem látott árakat. A kivitel Amerikából nagy méreteket ölt. A behozatal Angliából szeptemberben 35 millió koronával, 28 százalékkal volt nagyobb, mint múlt év szeptemberében, ellenben Franciaországból csak egy harmadrészét, Németországból egy hatodrészét hozták csak be, mint tavaly. Külön közgazdasági érdekesség gyanánt említjük meg azt a hírt, hogy a nemzetközi cinkkartell a háború folytán ugyan fölbomlott, azonban a német, osztrák-magyar és belga művek kartellje a háború ellenére fönn fog maradni! Magyarország külkereskedelmi forgalmán is erősen meglátszik a háború hatása. A m. kir. központi statisztikai hivatal közlése szerint Magyarország külkereskedelmi forgalma az 1914. év szeptember havában augusztus havához képest megélénkült, azonban még mindig jóval kisebb volt, mint az 1913. év szeptember havában. A legfontosabb behozatali cikkek erős csökkenését látjuk még szeptember havában is és exportcikkeinkben is általános a visszaesés és kivételt csak a vágó- és igásállatok képeznek, amelyekből mégvalamivel többet vittünk ki, mint az előző év szeptember havában. Az 1914. évi szeptember havi külforgalom értéke a maga egészében hattizedét sem tette az 1913. év szeptember havi forgalom értékének. Külforgalmunk fő eredményei a folyó évi szeptember havában, szembeállítva az 1913. év megfelelő időszakával, a következők: Természetes, hogy a háború folytán a kivitelnél, mint a behozatalnál még nagyobb arányban szerepel Ausztria, mint eddig. A gabona és liszt, valamint egyébélelmiszerek kivitele ugyan csökkent, de a vágómarha- és lókivitel, valamint a tojás -és bab kivitele Németországba nagyon föllendült. Érdekes, hogy szeptemberben még 85 ezer méter mázsa gabona- és lisztfélét is hoztak be az országba. Információnk szerint ez kizárólag Romániából érkezett, ahonnan még most is érkezik gabona. A gabonatőzsdén a hét folyamán az áremelkedés ugyan tovább tartott, minden megszakítás nélkül. A tőzsdetanács közbenjárása folytán keresztülvitték, hogy a katonai foglalások egészen november hó 18-ig szünetelnek. Mivel pedig a kormány a hatósági árak elrendelésével még mindig késlekedik, az árak tovább emelkednek. Szombaton a legmagasabb árak a következők voltak: A drágulás persze fokozott mértékben mutatkozik a liszt és a kenyérnél. A zsemlék már oly aprók, hogy a nagytőkések lapja, a „P. IL", amely sohasem talál elítélő szót a malombárók áremelése ellen, lerajzolva közli egy pesti császárzsemlye nagyságát, illetve kicsiségét. De nemcsak a gabona, liszt és kenyér drágul, hanem jóformán minden árucikk, még a gyufa is, amelynek árát Ausztriában már 3 fillérben szabták meg skatulyánként. A drágulás ellen csak Németország lép föl erélyesen, ahol, mint ezt szombati számunkban megírtuk, minden dráguló árucikk árát hatóságilag szabják meg. Nálunk ez irányban semmi sem történik és az áruuzsora minden válfaja sújtja a szegény fogyasztókat. uwpii»» nnwna-TrngMarrimKie rv Millió korona 1913 1914 Behozatal 192 84 Kivitel 137 113 Buza 44.50 Kozs 34.90 Árpa 29.80 Zab 22.80 NÉPSZAVA 1914 november 15. Kepés a harctérvel. * Riméi*remzésse. a harcvonal mögött. 1911 október 29. Körülöttem a század nyüzsög, s ugyancsak vitatkoznak két vendég huszárral. Az ablak előtt nyavalyás kis patakban tisztálkodnak bakáink, künn az utcán pedig nap süt a hihetetlen sárfürdőre. Itt vagyunk északon, bizonyos kisded állatkák szelíd honában. Egészségesek vagyunk, s vidáman vágunk be tizenhétre, miközben a kényesebbek az ablak előtt vadászgatnak. Az őrmester rájuk szól, hogy ez nem úri dolog. Ilyesmit jó nevelésű ember nem csinál a szobában. (Notabene: az ablaktáblák kitörve, a padlón szalma, mellettünk pedig istálló.) Apuk kimennek hát az udvarra, s így megkezdődik az udvari vadászat. A háborús élet változatosságait már megszoktuk, s igazán nem történhetik semmi, ami nálunk szenzációt jelent. Mikor a minap azt a jelentést kaptuk, hogy a mieink megverték az oroszokat, 8000 foglyot ejtettünk, köztük 26 angol tisztet, az egész ügyet elintéztük öt perc alatt. Nem így azonban én. Kikeresek magamnak egy-egy elhagyott kis helyet, ahol legalább tíz lépést sétálhatok föl és alá. És így gondolkozom a nyakunkra nőtt történelmi idők fölött. Olvasom Anatole Francé nyilatkozatait, s megilletődéssel boncolgatom Vandervelde szavait, aki ezt a világháborút a háború elleni háborúnak tartja. Egyetlen számot kaptam csak a Népszavából is. Sehol sem látok tendenciát, de mégis minden náció a maga igazát vitatja, nincsenek politikai pártok, és nincsenek szociáldemokraták. Vájjon így van-e ez valójában, vagy csupán a nagy idők hatalmi pecsétje alatt húzódnak meg a temperamentumos kritikák? Nem tudom. Csak látom, hogy mint mennek harcba a 32-esek és 69-esek, 44-esek és 6-osok, akiknek soraiból kerül ki a százezer szervezett munkás, a sok-sok hazátlan bitang... Ahol mi megfordulunk, ahol a mi hadtestünk dolgozik, ott hadi dicsőségről szól a Hadúr krónikása... Drága cáfolat ez nagyon... Elszigetelten állok hát gondolataimmal, nincsen mellettem egyetlen ember sem, akivel otthon egy követ fújok, és aki elég értelmes is hozzá, hogy a világ folyását emelkedettebb helyről nézze. Olyan elhagyottnak érzem magam. Úgy fáj, hogy nincsen mellettem egy ember, aki politikai meggyőződés tekintetében közel állna hozzám. Magamban Anatole France-szal disputálok. Először egyszerűen apokrifoknak hittem a nyilatkozatait. És most a korábbi nyilatkozatok megerősítésének látszik a hír, hogy a hetven esztendős nagy költő berukkolt közlegénynek... Nem tehetek róla, de én ebben szimbólumot látok... Sok-sok és nagy érzés, lángoló szellem lakozik a nagy francia mesterben... De már hetven esztendős... Megható, de szomorú és egyben... Franciaország és Oroszország! Köztársaság és cárizmus! A szabad francia nemzet büszke fiainak szive együtt dobog a despota cáréval! A világ legműveltebb nemzetének mai egyet akarnak az analfabéták hazájával! Valóban, ekkora perverzitás méltó a két állam geográfiai dimenziójához is... Szó sincs róla: lehet a kérdés fölött általánosabb nézőszögből is ítélkezni. A civilizáció és haladás nézőszögéből. De hiába látjuk az ántátban Franciaországot és Angliát, minden kultúrembernek borzadva kell arra a győzelemre gondolnia, amelyben olyan despotakolosszus is részes, mint a minden szabadságot és emberi jogot lecsizmázó Oroszország. Nekünk magyaroknak például igazán nem lehet érdekünk, hogy politikai szabadságunkat és állampolgári jogainkat a dumában állapítsák meg, vagy csak ott szó is eshessék róluk. Ilyen gondolatokkal foglalkozom. Sajnos, közben figyelmen kívül kell hagynom a háború előzményeit. Itt csak magáról az adott helyzetről lehet szó. A mostani napok nem alkalmasak körültekintőbb elmélkedésre, amelynek szálai esetleg még visszanyúlnak a letűnt idők aranynapsugaras békességébe, a munka és emberi szorgalom, tehát a zavartalan kultúra boldog korszakába. Mert bizony annyi mindenekfölött igaz, hogy ez a harc, a háború maga már nem mai embernek való érzés és látványosság. Ez Európában legföljebb csak a Balkánon lehet virtus. Itt többre becsülik a munkát, mint a veszekedést, noha attól sem ijednek meg. Hiába, talán még Oroszországot sem véve ki, a huszadik század stambilja már rajtunk van. No de ha ezekről nem is vitatkozunk, annál több szó esik köztünk a békekilátásokról. Itt nálunk eddig az a reménység járta, hogy karácsonyig hazakerülünk. Persze a reménységnek nem volt pozitív alapja. Csupán abban bizakodunk, hogy ennyi idő alatt nemcsak megverjük az ellenséget, hanem a pénzmag is kölcsönösen megfogy. Már pedig mit mondott Montecuccoli? Páris elestét is várjuk. Mi ennek a nagy kavarodásnak a kellős közepén úgy okoskodunk, hogy a francia főváros elestével megszűnnének az ellenségeskedések, mert a francia kénytelen lévén békére hajlani, szövetségesei sem térnének ki előle, már annál inkább sem, mert hiszen Oroszország bankárt is veszítene a franciákban. Itt talán nem lesz meg levelemben a sima átmenet, mert időközben megzavartaik. Tollam elvette a káplár út, s így ceruzával kell folytatnom. Ez még a kisebbik baj azonban. Irodánkban, amely otthon még fáskamrának sem válnék be, olyan sötét van, hogy kénytelen vagyok átvonulni a tiszti menázsiba. — Itt meghúzódom egyik sarokban, de három apró kis gyermek nyivákol a fülembe. De mi ez az ágyúszóhoz képest? Pedig ilyen zene mellett is írtam már bakaleveleket, amelyek megjelentek. Az ilyesmi itt nem újság. Éppen a napokban cenzuráltam egy levelet, amelyben így írt az illető: „Nem is hiszed, Anyikám, honnan írok Neked. A tűzvonalban fekszem egy Deckingban. A golyók fütyülnek körülöttem, de én félelem nélkül rovom a sorokat, mert a muszkák úgy sem tudnak lőni, nem találnak el." Különben is igen érdekesek ezek a hazainduló levelek, de vannak, amelyek egyenesen megérdemlik, hogy megörökítsék őket. A muszkákról esvén bennük szó, csupa magyar tendencia, minden soruk. Egyik tábori csendőr például ezt írja haza: „Mondja meg, Édesanyám, a Rózának, hogy nekem ne írjon többet, ha nem volt benne annyi női becsület, hogy engem megvárt volna..." Annyi bizonyos, hogy ha semmire sem volt jó ez a háború, a költészet mindenesetre sokáig fog belőle élősködni. Reméljük, hogy ez az élősködés végeredményben mégis a kultúra győzelmét zengi majd egész Európában. Szilágyi József. I