Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)

1914-11-15 / 287. szám

12 tűket kedvező színben föltüntetni. A leg­kevesebb eltérést a normálistól bizonyára Anglia gazdasági élete mutatja, különösen amióta az „Emden11 lefegyverzése óta az indiai út ismét szabad lett. Most azonban a Szuezi-csatorna ellen irányuló török had­járat veszélyezteti az angol kereskedelmet. Érdekes lehet most az orosz közgazdaság jelenlegi alakulása. Az ország külkereske­delme jóformán teljesen szünetel; úgy a Fekete-tenger, mint a Keleti-tenger el van zárva a hadműveletek folytán; csak Nor­végián át és a Csendes-óceán felé vezet ki út az országból. Így az ország rengeteg élelmiszerfölöslege mind megmarad az or­szágban. Ehhez járul még a teljes szesz­fogyasztási tilalom folytán megmaradó rettenetes mennyiségű élelmiszer. Így való­színű, hogy Oroszországban most nagy élelm­is­zerbőség és olcsóság van. A semleges államok közgazdasági életét főleg az Anglia által űzött tengeri kalóz­kodás nehezíti meg. Anglia az egész Északi-tengert telehordta aknákkal, úgy­hogy a svéd, norvég, holland és dán hajók kénytelenek a La Manche-csatornán át menni, Doverben kikötni és onnan angol révkalauzok kíséretében folytatni az utat rendeltetési helyük felé. Az északeurópai semleges országok nagyon neheztelnek ezért Angliára és nagyon komoly formában fölvetődött a gondolat, hogy a­ semleges kapitalista államok, Amerikával élükön, egyesüljenek Anglia túlkapásai ellen. Az Unió gazdasági helyzetéről a legellent­mondóbb hírek érkeznek. Számos vállalat ezerszám bocsátja el alkalmazottait. Vi­szont a gabonatermés kitűnő volt, a gyapot idei termése is nagyobb, mint évek óta. Noha az eladás most nem megy simán, mert nincs elég hajó, amely a nyersgyapo­tot Németországba, Belgiumba és Ausztria-Magyarországba szállítja, a gyapot ára nem szállt le, mert egy óriási tröszt alakult a célból, hogy a gyapot áresését megaka­dályozza. Az élelmiszerek és nyerster­mények ára folyton emelkedik, különösen a bőr ért el eddig nem látott árakat. A kivitel Amerikából nagy méreteket ölt. A behozatal Angliából szeptemberben 35 mil­lió koronával, 28 százalékkal volt nagyobb, mint múlt év szeptemberében, ellenben Franciaországból csak egy harmadrészét, Németországból egy hatodrészét hozták csak be, mint tavaly. Külön közgazdasági érdekesség gyanánt említjük meg azt a hírt, hogy a nemzetközi cinkkartell a háború folytán ugyan föl­bomlott, azonban a német, osztrák-magyar és belga művek kartellje a háború ellenére fönn fog maradni! Magyarország külkereskedelmi forgal­mán is erősen meglátszik a háború hatása. A m­. kir. központi statisztikai hivatal köz­lése szerint Magyarország külkereskedelmi forgalma az 1914. év szeptember havában augusztus havához képest megélénkült, azon­ban még mindig jóval kisebb volt, mint az 1913. év szeptember havában. A legfontosabb behozatali cikkek erős csökkenését látjuk még szeptember havában is és exportcikkeinkben is általános a visszaesés és kivételt csak a vágó- és igásállatok képeznek, amelyekből még­­valamivel többet vittünk ki, mint az előző év szeptember havában. Az 1914. évi szeptember havi külforgalom értéke a maga egészében hat­tizedét sem tette az 1913. év szeptember havi forgalom értékének. Külforgalmunk fő ered­ményei a folyó évi szeptember havában, szembe­állítva az 191­3. év megfelelő időszakával, a kö­vetkezők: Természetes, hogy a háború folytán a kivitelnél, mint a behozatalnál még na­gyobb arányban szerepel Ausztria, mint eddig. A gabona és liszt, valamint egyéb­­élelmiszerek kivitele ugyan csökkent, de a vágómarha- és lókivitel, valamint a tojás -és bab kivitele Németországba nagyon föl­lendült. Érdekes, hogy szeptemberben még 85 ezer méter mázsa gabona- és lisztfélét is hoztak be az országba. Információnk sze­rint ez kizárólag Romániából érkezett, ahonnan még most is érkezik gabona. A gabonatőzsdén a hét folyamán az ár­emelkedés ugyan tovább tartott, minden megszakítás nélkül. A tőzsdetanács közben­járása folytán keresztülvitték, hogy a katonai foglalások egészen november hó 18-ig szünetelnek. Mivel pedig a kormány a hatósági árak elrendelésével még mindig késlekedik, az árak tovább emelkednek. Szombaton a legmagasabb árak a követke­zők voltak: A drágulás persze fokozott mértékben mutatkozik a liszt és a kenyérnél. A zsem­lék már oly aprók, hogy a nagytőkések lapja, a „P. IL", amely sohasem talál elítélő szót a malombárók áremelése ellen, lerajzolva közli egy pesti császárzsemlye nagyságát, illetve kicsiségét. De nemcsak a gabona, liszt és kenyér drágul, hanem jóformán minden árucikk, még a gyufa is, amelynek árát Ausztriában már 3 fillérben szabták meg skatulyánként. A drágulás ellen csak Németország lép föl erélyesen, ahol, mint ezt szombati szá­munkban megírtuk, minden dráguló áru­cikk árát hatóságilag szabják meg. Nálunk ez irányban semmi sem történik és az áru­uzsora minden válfaja sújtja a szegény fo­gyasztókat. uwpii­»» nnwna-TrngMarrimK­ie rv Millió korona 1913 1914 Behozatal 192 84 Kivitel 137 113 Buza 44.50 Kozs 34.90 Árpa 29.80 Zab 22.80 NÉPSZAVA 1914 november 15. Kepés a harctérvel. * Riméi*remzésse. a harcvonal mögött. 1911 október 29. Körülöttem a­ század nyüzsög, s ugyancsak vitatkoznak két vendég huszárral. Az ablak előtt nyavalyás kis patakban tisztálkodnak bakáink, künn az utcán pedig nap süt a hihe­tetlen sárfürdőre. Itt vagyunk északon, bizo­nyos kisded állatkák szelíd honában. Egész­ségesek vagyunk, s vidáman vágunk be tizen­hétre, miközben a kényesebbek az ablak előtt vadászgatnak. Az őrmester rájuk szól, hogy ez nem úri dolog. Ilyesmit jó nevelésű ember nem csinál a szobában. (Notabene: az ablak­táblák kitörve, a padlón szalma, mellettünk pedig istálló.) A­puk kimennek hát az udvarra, s így megkezdődik az udvari vadászat. A há­borús élet változatosságait már megszoktuk, s igazán nem történhetik semmi, ami nálunk szenzációt jelent. Mikor a minap azt a jelentést kaptuk, hogy a mieink megverték az oroszokat, 8000 foglyot ejtettünk, köztük 26 angol tisztet,­ az egész ügyet elintéztük öt perc alatt. Nem így azonban én. Kikeresek magamnak egy-egy elhagyott kis helyet, ahol legalább tíz lépést sétálhatok föl és alá. És így gondol­kozom a nyakunkra nőtt történelmi idők fölött. Olvasom Anatole Francé nyilatkozatait, s meg­illetődéssel boncolgatom Vandervelde szavait, aki ezt a világháborút a háború elleni háború­nak tartja. Egyetlen számot kaptam csak a Népszavából is. Sehol sem látok tendenciát, de mégis minden náció a maga igazát vitatja, nincsenek politikai pártok, és nincsenek szo­ciáldemokraták. Vájjon így van-e ez valójá­ban, vagy csupán a nagy idők hatalmi pecsétje alatt húzódnak meg a temperamentumos kriti­kák? Nem tudom. Csak látom, hogy mint men­nek harcba a 32-esek és 69-esek, 44-esek és 6-osok, akiknek soraiból kerül ki a százezer szervezett munkás, a sok-sok hazátlan bitang... Ahol mi megfordulunk, ahol a mi hadtestünk dolgozik, ott hadi dicsőségről szól a Hadúr krónikása... Drága cáfolat ez nagyon... Elszigetelten állok hát gondolataimmal, nincsen mellettem egyetlen ember sem, akivel otthon egy követ fújok, és aki elég értelmes is hozzá, hogy a világ folyását emelkedettebb helyről nézze. Olyan elhagyottnak érzem ma­gam. Úgy fáj, hogy nincsen mellettem egy em­ber, aki politikai meggyőződés tekintetében közel állna hozzám. Magamban Anatole France-szal disputálok. Először egyszerűen apokrifoknak hittem a nyilatkozatait. És most a korábbi nyilatkozatok megerősítésének látszik a hír, hogy a hetven esztendős nagy költő berukkolt közlegénynek... Nem tehetek róla, de én ebben szimbólumot látok... Sok-sok és nagy érzés, lángoló szel­lem lakozik a nagy francia mesterben... De már hetven esztendős... Megható, de szomorú és egyben... Franciaország és Oroszország! Köztársaság és cárizmus! A szabad francia nemzet büszke fiainak szive együtt dobog a despota cáréval! A világ legműveltebb nemzetének mai egyet akarnak az analfabéták hazájával! Valóban, ekkora perverzitás méltó a két állam geográ­fiai dimenziójához is... Szó sincs róla: lehet a kérdés fölött általáno­sabb nézőszögből is ítélkezni. A civilizáció és haladás nézőszögéből. De hiába látjuk az ántátban Franciaországot és Angliát, minden kultúrembernek borzadva kell arra a győze­lemre gondolnia, amelyben olyan despota­kolosszus is részes, mint a minden szabadságot és emberi jogot lecsizmázó Oroszország. Ne­künk magyaroknak például igazán nem lehet érdekünk, hogy politikai szabadságunkat és állampolgári jogainkat a dumában állapítsák meg, vagy csak ott szó is eshessék róluk. Ilyen gondolatokkal foglalkozom. Sajnos, köz­ben figyelmen kívül kell hagynom a háború előzményeit. Itt csak magáról az adott helyzet­ről lehet szó. A mostani napok nem alkalmasak körültekintőbb elmélkedésre, amelynek szálai esetleg még visszanyúlnak a letűnt idők arany­napsugaras békességébe, a munka és emberi szorgalom, tehát a zavartalan kultúra boldog korszakába. Mert bizony annyi mindenekfölött igaz, hogy ez a harc, a háború maga már nem mai embernek való érzés és látványosság. Ez Európában legföljebb csak a Balkánon lehet virtus. Itt többre becsülik a munkát, mint a veszekedést, noha attól sem ijednek meg. Hiába, talán még Oroszországot sem véve ki, a hu­szadik század stambilja már rajtunk van. No de ha ezekről nem is vitatkozunk, annál több szó esik köztünk a békekilátásokról. Itt nálunk eddig az a reménység járta, hogy ka­rácsonyig hazakerülünk. Persze a reménység­nek nem volt pozitív alapja. Csupán abban bi­zakodunk, hogy ennyi idő alatt nemcsak meg­verjük az ellenséget, hanem a pénzmag is köl­csönösen megfogy. Már pedig mit mondott Montecuccoli? Páris elestét is várjuk. Mi en­nek a nagy kavarodásnak a kellős közepén úgy okoskodunk, hogy a francia főváros elesté­vel megszűnnének az ellenségeskedések, mert a francia kénytelen lévén békére hajlani, szö­vetségesei sem térnének ki előle, már annál in­kább sem, mert hiszen Oroszország bankárt is veszítene a franciákban. Itt talán nem lesz meg levelemben a sima át­menet, mert időközben megzavartaik. Tollam elvette a káplár út, s így ceruzával kell foly­tatnom. Ez még a kis­ebbik baj azonban. Iro­dánkban, amely otthon még fáskamrának sem válnék be, olyan sötét van, hogy kénytelen va­gyok átvonulni a tiszti menázsiba. — Itt meg­húzódom egyik sarokban, de három apró kis gyermek nyivákol a fülembe. De mi ez az ágyú­szóhoz képest? Pedig ilyen zene mellett is ír­tam már bakaleveleket, amelyek megjelentek. Az ilyesmi itt nem újság. Éppen a napokban cenzuráltam egy levelet, amelyben így írt az illető: „Nem is hiszed, Anyikám, honnan írok Neked. A tűzvonalban fekszem eg­y Decking­ban. A golyók fütyülnek körülöttem, de én fé­lelem nélkül rovom a sorokat, mert a muszkák úgy sem tudnak lőni, nem találnak el." Kü­lönben is igen érdekesek ezek a hazainduló levelek, de vannak, amelyek egyenesen meg­érdemlik, hogy megörökítsék őket. A muszkák­ról esvén bennük szó, csupa magyar tendencia, minden soruk. Egyik tábori csendőr például ezt írja haza: „Mondja meg, Édesanyám, a Ró­zának, hogy nekem ne írjon többet, ha nem volt benne annyi női becsület, hogy engem meg­várt volna..." Annyi bizonyos, hogy ha semmire sem volt jó ez a háború, a költészet mindenesetre sokáig fog belőle élősködni. Reméljük, hogy ez az élős­ködés végeredményben mégis a kultúra győ­zelmét zengi majd egész Európában. Szilágyi József. I

Next