Népszava, 1916. december (44. évfolyam, 333–362. sz.)

1916-12-14 / 346. szám

1916 1916 december 13. JSTEPSLAVA nek erkölcsi hatása minden körülmények kö­zött óriási és amelyek praktikus hatása remél­hetőleg a legnagyobb lesz. Trevelyan levele Wilsonfoot. (Bern, december 13.) A „Times"-nak jelentik Newyorkból, hogy Trevelyan Angliából egy futárral levelet küldött Wilson elnökhöz, amelyben arra sürgeti őt, hogy a béke érdeké­ben gyorsan tegyen lépéseket, még­pedig nem a háborús nemzetek kormányainál, hanem azok népeinél. Tegyük föl — írja levelében Treve­lyan —, hogy az amerikai elnök egyszerű és nyílt beszédben tudtára adná a brit nemzet­nek, hogy Németország hajlandó helyreállítani Belgiumot és visszaadni Franciaországnak az elhódított provin­ciákat, ha a brit kormány viszont hajlandó alkudozásokba bocsátkozni. Erre először nagy lenne a fölháborodás a brit reakcionárius sajtóban. A kormánykörök meg­borzadnának az ilyen diplomáciai lépéstől. Lehet, h­ogy Wilson nem kapna azonnal felele­tet, de attól a naptól kezdve, hogy az elnök beszéde elhangzott, a közvéleményben meg­gyökereződnék az a tudat, hogy kielégítő békét lehetne elérni, még­pedig olyant, amely az angol népnek is megfelel. Ha engem meg­kérdeznének, hogy honfitársaim zömének mi az álláspontja, csak azt felelhetném, hogy szí­vükből megelégelték a háborút, de mivel még nem tudják, hogy a német kormány hajlandó az alkudozásokra, nem akarnak a béke mellett agitálni. Ha azonban a brit polgároknak érté­sére adnák, hogy Németország kész egy tisz­tességes béke megkötésére, föladva hódításait és mindenekelőtt evakuálva Belgiumot, biztos vagyok, hogy gyors és radikális változás állana be az általános véleményben. (Ezt a hírt röviden már közöltük a minap. — A szerk.) . fgy legérettít a háború a fo«2fejjel,ésB'e»fS (Stockholm, december 13.) A „Stockholms Tidningen" vezércikkében azt írja, hogy Romá­nia jelentékeny részének meghódításával a világ egy lépéssel közelebb jutott a békéhez. Német­ország az az állam, amely eddigelé a legtöbb­ször nyilvánította a béke iránt való hajlandó­ságát. Az antantnak most már ki kell józanod­nia és a katonai helyzetet mérlegelve, be kell látnia, hogy megérett a háború a befejezésre. Né­metország és szövetségesei legutóbbi sikerei után most már egészen nyíltan előállhatnak békeajánlatukkal, anélkül, hogy ezt bárki is a gyöngeség jelének­ tekinthetné. (Ez a cikk még napokkal ezelőtt íródott, amikor Stockholmban mit sem tudhattak a központi hatalmak béke­ajánlatáról.) Egyss angol ausztráliai miniszter­­ek­nek nyulaoffeoxata. (London, december 13. — Reuter.) Massey újzélandi miniszterelnök egy tegnap London­ban tartott beszédében ezt mondotta: — Azt hallom, hogy ma délután a német birodalmi gyűlésen fontos kijelentést tettek a béketárgyalások nyomban való megkezdé­séről. Ez lehet a németek álláspontja, de nem hiszem, hogy a mienk is volna. (Tetszés.) Mi akkor beszélünk a békéről (a birodalom szempontjából beszélek), mihelyt elérkezett­nek látjuk az időt. Ez minden, amit erről a tényről mondhatok, mert egy fegyverszünet, amely valóban az ellenségeskedések tartós föladását hozná magával, a szövetségeseket Németországgal szemben hátrányos helyzetbe juttatná. Ha most fegyverszünetet adnának, ez annak a reménynek a föladását jelentené, hogy Németországot valaha leverhessük és ez árulás volna a civilizációnak a barbárság visszatérése ellen irányuló forradalma ellen. Mi vállaljuk a teljes felelősséget azért, hogy megmentjük a jövőbeli nemzedékeket ama borzalmak visszatérésétől, amelyeket Német­ország istenkáromlással hazug ajkain még most is titokban tervez. Mind­ez elsősorban annak a jele, hogy Né­metország tudatában van gyöngeségének. A szövetségeseknek a közvetítés minden esz­méjét bármily formában és bármely oldalról jön is, mindaddig föltétlenül vissza kell uta­sítaniuk, amíg a javaslatba hozott békealap a hatalom győzelme és nem a jogé._ A szö­vetségeseknek mindaddig vonakodniuk kell, hogy a fegyverszünetről tárgyaljanak, amíg azok az országok, amelyeket az ellenség megrohant, föl nem szabadulnak és kártérí­tést nem kapnak. (Lapzárta után érkezett.) Mackensen csapatai. * ffi ialemitársail a románok miitől megkí­sérelték az el?©n51íS5ást­ visszaverték és Eldösüs Shet. — & 125. és a dunai hadsereg az egész arcvonalon előnyomul. — Ujabb 46TOO fogoly. — Visszaver® ©?©sz támadá­­sok Erdély keleti határán. — Sb szerbek és franciák abbahagyták támadásaikat a Cérnánál. — Csak tüzérségi tevékeny­ség a nyugaton. — Csend az olasz fronton. A világ tekintete most nem a harcterekre, h­anem London, Pakis és Pétervár felé for­dul: izgalmas, remegő érdeklődéssel várja mindenki az antant válaszát a központi ha­talmak békejegyzékére. Lesz-e fegyverszü­net, béketárgyalás, megkötik-e a békét? — ezek a kérdések háttérbe szorítanak minden egyebet. A fegyverszünetig azonban har­colni kell, — ez a háború parancsa és csak fájó szívvel gondolhatunk a katonákra, akiket a kényszerűség még most is vérük, életük föláldozására szerí­. Még örülnünk kell, hogy most, amikor a béke megszületé­sét végre komolyan remélhetjük, csupán egy hadiszíntéren dúlnak a harcok. A vezér­kari kommünikék a tegnapi napról csak a kedd­i harctéren végbement fontosabb harci eseményeket jelentenek, a többi fronton nyugalom volt. Nyugaton, a Sommenál és a Maas partján időnként élénkebben dör­gött a tüzérségek munkája, de egyébként egyik hadsereg sem kezdett említésre érde­mes harci tevékenységet. A macedóniai f­ro­nton az antant­ csapatok, amelyek Buka­rest eleste óta nagy erőkkel támadták a német-bolgár állásokat, úgy látszik, kime­rültek. A tegnapi, december 12-iki, bolgár jelentés, amely késéssel csak 13-án érkezett ide, mé­g heves harcokról számolhat be; a h­ai J.lu­ieudorff-kommüniké" azonban már csöndet jelent, a Cerna-hajlásban, a Struma­fronton, a tengermelléken pihennek a fegy­verek. Nem történt semmi jelentős az olasz harctéren sem, ugyanígy változatlan a hely­zet az albániai arcvonalon is. A romániai frontról már a német főhadi­szállás tegnap éjszaka érkezett esti kom­münikéje jelezte, hogy „Nagyoláhország­ban győzelmes élőhaladást érünk el". Ered­ményt ez a jelentés még nem közölhetett, azzal a mai vezérkari kommünikék szolgál­nak. A visszavonuló románok, amint az előző jelentésekből tudjuk, a Ialomita előtt, a Ploesti—Harsova-vonal mentén, megkísérelték az ellenállást az üldöző csa­patokkal szemben. Ez a kísérlet egyelőre csak a Ploestitől délkeletre eső szakaszra szorítkozhatott, mert a támadók itt értek először a Ialomitához és innen szólt a jelen­tés 10-éről Receanu, 11-éről Urziceni elfog­lalásáról. Az előnyomuló IX. hadsereg jobbszárnya tehát megtörte itt a románok ellenállását, átkelt a Ialomitán, elfoglalta a Ploesti—Harsova-vasút nyugati szakaszát és tovább folytatta az üldözést északkelet felé. Időközben azonban a dunai hadsereg is erős tempóban menetelt kelet és észak­kelet felé; a bolgárok Tutrakan és Cserna­voda között való átkelése nyomást gyako­rolt a román védősereg centrumára és bal­szárnyára, amely visszavonulásra kénysze­rült és így Mackensen dunai serege előtt is megnyílt az út a Ialomita felé. Bukarest elestekor, sőt már néhány nappal azelőtt is, amikor az antant-sajtónak elő kellett ké­szítenie a román főváros várható elveszté­sét, az orosz, francia és angol lapok egybe­hangzóan azt írták, hogy a románok és orosz segítőcsapataik Bukarest mögött al­kalmas, erős állásban várják a támadókat, akiket itt minden bizonnyal föl fognak tar­tóztatni. Ez az állás a Ialomita-vonal volt, amelynek nyugati szakaszán már napokkal ezelőtt megtört a románok ellenállása. A folyó mentén húzódó állás középső és talán már a keleti részéhez is most értek el az előnyomuló csapatok, amint az a mai ve­zérkari jelentésekből kiderül, é­s a romá­nok és az oroszok újból megkísérelték a támadók feltartóztatását. Az ellenállás most sem sikerült, a román-orosz csapatok M^fé­­tri A) \(Lr r

Next