Népszava, 1916. december (44. évfolyam, 333–362. sz.)
1916-12-14 / 346. szám
1916 1916 december 13. JSTEPSLAVA nek erkölcsi hatása minden körülmények között óriási és amelyek praktikus hatása remélhetőleg a legnagyobb lesz. Trevelyan levele Wilsonfoot. (Bern, december 13.) A „Times"-nak jelentik Newyorkból, hogy Trevelyan Angliából egy futárral levelet küldött Wilson elnökhöz, amelyben arra sürgeti őt, hogy a béke érdekében gyorsan tegyen lépéseket, mégpedig nem a háborús nemzetek kormányainál, hanem azok népeinél. Tegyük föl — írja levelében Trevelyan —, hogy az amerikai elnök egyszerű és nyílt beszédben tudtára adná a brit nemzetnek, hogy Németország hajlandó helyreállítani Belgiumot és visszaadni Franciaországnak az elhódított provinciákat, ha a brit kormány viszont hajlandó alkudozásokba bocsátkozni. Erre először nagy lenne a fölháborodás a brit reakcionárius sajtóban. A kormánykörök megborzadnának az ilyen diplomáciai lépéstől. Lehet, hogy Wilson nem kapna azonnal feleletet, de attól a naptól kezdve, hogy az elnök beszéde elhangzott, a közvéleményben meggyökereződnék az a tudat, hogy kielégítő békét lehetne elérni, mégpedig olyant, amely az angol népnek is megfelel. Ha engem megkérdeznének, hogy honfitársaim zömének mi az álláspontja, csak azt felelhetném, hogy szívükből megelégelték a háborút, de mivel még nem tudják, hogy a német kormány hajlandó az alkudozásokra, nem akarnak a béke mellett agitálni. Ha azonban a brit polgároknak értésére adnák, hogy Németország kész egy tisztességes béke megkötésére, föladva hódításait és mindenekelőtt evakuálva Belgiumot, biztos vagyok, hogy gyors és radikális változás állana be az általános véleményben. (Ezt a hírt röviden már közöltük a minap. — A szerk.) . fgy legérettít a háború a fo«2fejjel,ésB'e»fS (Stockholm, december 13.) A „Stockholms Tidningen" vezércikkében azt írja, hogy Románia jelentékeny részének meghódításával a világ egy lépéssel közelebb jutott a békéhez. Németország az az állam, amely eddigelé a legtöbbször nyilvánította a béke iránt való hajlandóságát. Az antantnak most már ki kell józanodnia és a katonai helyzetet mérlegelve, be kell látnia, hogy megérett a háború a befejezésre. Németország és szövetségesei legutóbbi sikerei után most már egészen nyíltan előállhatnak békeajánlatukkal, anélkül, hogy ezt bárki is a gyöngeség jelének tekinthetné. (Ez a cikk még napokkal ezelőtt íródott, amikor Stockholmban mit sem tudhattak a központi hatalmak békeajánlatáról.) Egyss angol ausztráliai minisztereknek nyulaoffeoxata. (London, december 13. — Reuter.) Massey újzélandi miniszterelnök egy tegnap Londonban tartott beszédében ezt mondotta: — Azt hallom, hogy ma délután a német birodalmi gyűlésen fontos kijelentést tettek a béketárgyalások nyomban való megkezdéséről. Ez lehet a németek álláspontja, de nem hiszem, hogy a mienk is volna. (Tetszés.) Mi akkor beszélünk a békéről (a birodalom szempontjából beszélek), mihelyt elérkezettnek látjuk az időt. Ez minden, amit erről a tényről mondhatok, mert egy fegyverszünet, amely valóban az ellenségeskedések tartós föladását hozná magával, a szövetségeseket Németországgal szemben hátrányos helyzetbe juttatná. Ha most fegyverszünetet adnának, ez annak a reménynek a föladását jelentené, hogy Németországot valaha leverhessük és ez árulás volna a civilizációnak a barbárság visszatérése ellen irányuló forradalma ellen. Mi vállaljuk a teljes felelősséget azért, hogy megmentjük a jövőbeli nemzedékeket ama borzalmak visszatérésétől, amelyeket Németország istenkáromlással hazug ajkain még most is titokban tervez. Mindez elsősorban annak a jele, hogy Németország tudatában van gyöngeségének. A szövetségeseknek a közvetítés minden eszméjét bármily formában és bármely oldalról jön is, mindaddig föltétlenül vissza kell utasítaniuk, amíg a javaslatba hozott békealap a hatalom győzelme és nem a jogé._ A szövetségeseknek mindaddig vonakodniuk kell, hogy a fegyverszünetről tárgyaljanak, amíg azok az országok, amelyeket az ellenség megrohant, föl nem szabadulnak és kártérítést nem kapnak. (Lapzárta után érkezett.) Mackensen csapatai. * ffi ialemitársail a románok miitől megkísérelték az el?©n51íS5ást visszaverték és Eldösüs Shet. — & 125. és a dunai hadsereg az egész arcvonalon előnyomul. — Ujabb 46TOO fogoly. — Visszaver® ©?©sz támadások Erdély keleti határán. — Sb szerbek és franciák abbahagyták támadásaikat a Cérnánál. — Csak tüzérségi tevékenység a nyugaton. — Csend az olasz fronton. A világ tekintete most nem a harcterekre, hanem London, Pakis és Pétervár felé fordul: izgalmas, remegő érdeklődéssel várja mindenki az antant válaszát a központi hatalmak békejegyzékére. Lesz-e fegyverszünet, béketárgyalás, megkötik-e a békét? — ezek a kérdések háttérbe szorítanak minden egyebet. A fegyverszünetig azonban harcolni kell, — ez a háború parancsa és csak fájó szívvel gondolhatunk a katonákra, akiket a kényszerűség még most is vérük, életük föláldozására szerí. Még örülnünk kell, hogy most, amikor a béke megszületését végre komolyan remélhetjük, csupán egy hadiszíntéren dúlnak a harcok. A vezérkari kommünikék a tegnapi napról csak a keddi harctéren végbement fontosabb harci eseményeket jelentenek, a többi fronton nyugalom volt. Nyugaton, a Sommenál és a Maas partján időnként élénkebben dörgött a tüzérségek munkája, de egyébként egyik hadsereg sem kezdett említésre érdemes harci tevékenységet. A macedóniai fronton az antant csapatok, amelyek Bukarest eleste óta nagy erőkkel támadták a német-bolgár állásokat, úgy látszik, kimerültek. A tegnapi, december 12-iki, bolgár jelentés, amely késéssel csak 13-án érkezett ide, még heves harcokról számolhat be; a hai J.luieudorff-kommüniké" azonban már csöndet jelent, a Cerna-hajlásban, a Strumafronton, a tengermelléken pihennek a fegyverek. Nem történt semmi jelentős az olasz harctéren sem, ugyanígy változatlan a helyzet az albániai arcvonalon is. A romániai frontról már a német főhadiszállás tegnap éjszaka érkezett esti kommünikéje jelezte, hogy „Nagyoláhországban győzelmes élőhaladást érünk el". Eredményt ez a jelentés még nem közölhetett, azzal a mai vezérkari kommünikék szolgálnak. A visszavonuló románok, amint az előző jelentésekből tudjuk, a Ialomita előtt, a Ploesti—Harsova-vonal mentén, megkísérelték az ellenállást az üldöző csapatokkal szemben. Ez a kísérlet egyelőre csak a Ploestitől délkeletre eső szakaszra szorítkozhatott, mert a támadók itt értek először a Ialomitához és innen szólt a jelentés 10-éről Receanu, 11-éről Urziceni elfoglalásáról. Az előnyomuló IX. hadsereg jobbszárnya tehát megtörte itt a románok ellenállását, átkelt a Ialomitán, elfoglalta a Ploesti—Harsova-vasút nyugati szakaszát és tovább folytatta az üldözést északkelet felé. Időközben azonban a dunai hadsereg is erős tempóban menetelt kelet és északkelet felé; a bolgárok Tutrakan és Csernavoda között való átkelése nyomást gyakorolt a román védősereg centrumára és balszárnyára, amely visszavonulásra kényszerült és így Mackensen dunai serege előtt is megnyílt az út a Ialomita felé. Bukarest elestekor, sőt már néhány nappal azelőtt is, amikor az antant-sajtónak elő kellett készítenie a román főváros várható elvesztését, az orosz, francia és angol lapok egybehangzóan azt írták, hogy a románok és orosz segítőcsapataik Bukarest mögött alkalmas, erős állásban várják a támadókat, akiket itt minden bizonnyal föl fognak tartóztatni. Ez az állás a Ialomita-vonal volt, amelynek nyugati szakaszán már napokkal ezelőtt megtört a románok ellenállása. A folyó mentén húzódó állás középső és talán már a keleti részéhez is most értek el az előnyomuló csapatok, amint az a mai vezérkari jelentésekből kiderül, és a románok és az oroszok újból megkísérelték a támadók feltartóztatását. Az ellenállás most sem sikerült, a román-orosz csapatok M^fétri A) \(Lr r