Népszava, 1917. december (45. évfolyam, 297–321. sz.)

1917-12-30 / 321. szám

2017 december SGL SFFIPSARITA úgy bánjanak, mint ahogyan Németország el­jár Oroszországgal szemben. Jogunk van kér­dezni, hogy miért nem követték ezt az u­tat különösen Törökországra vonatkozóan- Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy Oroszorszá­got tartósan ellenségeink kezében hagyjuk. Henderson végü­l formális indítványt tett az emlékirat elfogadására vonatkozóan. Havelock Wilson, a tengerészet képviselője azt javasolta, hogy vessék el az emlékiratot, amelyről nagyon skeptikusan nyilatkozott. Azt mondta, hogy sohasem terjesztettek a szak­szervezeti kongresszus elé oly írást, mint az az indítvány, amely tele van el­len m­on­d só ok­k­al . A szónok szeretné tudni, hogy azok közül, akik az emlékirat mellett foglalnak állást, mily sokan vannak, akik helyeslik az abban foglalt nézeteket A munkások nem tudják, hogy tu­lajdonképen miért viselünk háborút. A hábo­rút azért folytatjuk, hogy a porosz autokrá­ciát és a mili­tarizmust megsemmisítsük. Wil­son továbbá kifejtette, hogy a német nemzet, valamint, a német kormány vétkesek és a ten­gerészek sohasem fognak többé oly hajókon járni, amelyeken németek vannak, mindaddig, amíg a német nemzet be nem látja, hogy súlyos hibát követett el és meg nem bánja gyáva szó­szegését. Egy glasgowi delegátus, aki csatlakozott Ha­velock Wilson nézetéhez, azt mondta, hogy Henderson nyilván kétféle módon akarta a bé­két előidézni,"egyszer a győzelem által és más­kor tárgyalások útján. Ezzel végezte beszédét: Mi, mint munkások, a kormányt támogatni fogjuk, amíg a németeket legyőztük. Havelock Wilsonnak azt az indítványát, hogy az emlékiratot ne fogadják el, elvetették. Thomas, az alsóház, tagja, azt mondja, hogy a kormány a hadicélokról a munkások háta mögött akart tárgyalni, tekintet nélkül arra, hogy a munkások hozzájárulnak-e vagy nem a hadicélokhoz. Hendersonnak az Ausztria-Ma­gyarországgal, Törökországgal kötendő külön­békére vonatkozó megjegyzéséről Thomas azt mondta, hogy durva hiba volna, ha kifejezésre jutna, hogy az emlékirat aláírói hinnének a Törökországgal és Ausztria-Magyarországgal való különbékében és hadicéljaik tekintetében nem volnának egységesek. Nekünk tovább kell harcolnunk, amíg a helyeseknek elismert hadi­célokat elértük. Az emlékiratot kézemeléssel elfogadták., A munkáspárt­ végrehajtó bizottsága és­­ a szakszervezeti kongresszus parlamenti bizott­sága ezután táviratot fogalmaztak meg Huys­mansnak, a stockholmi nemzetközi szocialista iroda titkárának, amelyben azt kérik, hogy közölje a határozatot­ a pétervári szovjettel és tudassa vele, hogy a szakszervezeti kongrsz­szus és a­ munkáspárt erősen ellenzi -­ külön­békét és hogy közölje mindezt Brandinggal is. Lloyd George későnek nyilatkozott mindkét bizottság fogadására. Ez az értekezlet nagyon figyelemre méltó, mert azt mutatja, hogy az a háború- és béke­politika, amelyet Lloyd George képvisel, keve­sebb követőre talál a munkásság soraiban, mint Henderson politikája. Lloyd George be­folyása csökken. Hendersoné növekszik ,— ez mindenesetre a béke esélyeinek növekedését jelenti. nek a békének teljes kiépítése és fentartása érdekében kito­ott, a fegyverkezés fokozatos és kölcsönös csökkentését, a tengerek szabadságá­nak biztosítását és a kötelező döntő­bíráskodás egyidejű behozatalát. Eljutottunk ahhoz a várva-várt fordulóponthoz, hogy Oroszország már tárgyalásokat indított velünk. Az Orosz­országgal való békekötést nem akadályozhatja az­ a körülmény, hogy a lengyel királyságot önálló alkotmányos állammá proklamáltuk,­­annál kevésbé, mert az orosz kormány is elis­merte a népek önrendelkezési jogát Nem más­ról, mint egy régi igazságtalanság megszünte­téséről, egy hosszú időn át elnyomott nagy nemzet fölszabadításáról van szó. A magyar országos bizottság a legnagyobb örömmel üd­vözli az önálló lengyel királyság visszaállítá­sát. Sajnos, az ellenséges nyugati hatalmak még mindig nem látják elérkezettnek az időt, hogy a céltalan emberölésnek véget vessenek. Velük szervben nem marad más hátra, mint hogy a­ békére kell őket kényszeríteni. Az al­bizottság azt az indítványt terjeszti a­­, orszá­gos bizottság elé, hogy vegye tudomásul a­ kül­ügyminiszter expozéját nyilvánítsa elismeré­sét és bizalmát külügyi politikája és a béke előkészítése körüli tevékenysége iránt egyben fejezze ki megelégedését ama kijelentésén, amelyet a nemzetiségi önrendelkező jogra vo­natkozólag tett Az albizottság határozottan tiltakozott az ellen, hogy­­ily kérdések a béke­tárgyalásokba belevonassanak és egyenesen merényletnek és hazaárulásnak minősítette azoknak az osztrák politikusoknak az eljárását, akik nem átallottak ily követelményeket nyíl­tan támogatni és ezzel ellenségeink mellé sze­gődni. E tiltakozást a külügyminiszter is tel­jesen magáévá tette­* * A­ király megállapította a kvótát. Az 1867-iki kiegyezési törvény szerint, ha ti Reichsrat és a magyar országgyűlés között a kvóta tekinte­tében megállapodás nem jönne létre, a király döntésére bízzák a kvóta, megállapítását. Mi­után tudvalevőleg a két ország képviselőtes­tülete megegyezésre nem jutott a királynak kellett döntenie és a király most Wekerléhez intézett kéziratában az eddigi kvótát, vagyis Magyarország részéről 30,4 százalékot állapí­tott meg egy év tartamára. Miniszterek Bécsben. Wekerle miniszterel­nök szombaton délután Bécsbe utazott. Seré­nyi kereskedelemügyi és Mezőssy Béla földmi­velésügyi miniszterek szombaton este Bécsbe utaztak, ahol a két országot közösen érdeklő gazdasági kérdésekből fognak tárgyalásokat ( politika hlPál. .* * Békét! A külügyi albizottság jelentései) A magyar delegáció külügyi albizottsága el­készítette jelentését a közös külügyminiszter expozéjáról. A jelentés a hivatalos okmányokból és a té­nyekből arra a következtetésre jut, hogy kül­ügyi politikánk távol állott minden hódító szándéktól. Szerinte a Szerbiának üzent háború is valójában védelmi cselekedet volt A Szerbia ellen tett megtorló lépésünk ürügyül szolgált Oroszország beavatkozására, Franciaország re­vanspolitikájára és Angliának a német gaz­dasági verseny megtörésére. Olasz­ország és Ro­mánia még komoly ürügyet se hozhatott föl velünk szemben. Harctéri sikereink közelebb hozták az annyira óhajtott célt, hogy az em­bertelen mészárlásnak véget vessünk s olyan békét teremtsünk, amely biztosíték lesz arra, hogy területi épségünk és nyugalmas fejlődé­sünk nem lesz célpontja újabb támadásoknak. A jelenlegi külügyminiszter nem tűzhetett ki magának nagyobb világtörténeti jelentőségű feladatot mint a "népek becsületét exiszten­ciáját és fejlődésszabadságát" b­iztosí­tó béke megvalósítását amint az a békeajánlatban pro­klamáltatok. Ebbe­­ a cselekvésében számíthat az országos bizottság és az egész magyar nem­zet támogatására. A békeprogramban nyíltan kifejezésre jut hogy a velünk harcban álló né­pek elnyomására nem gondolunk, hanem csak oly békét akarunk, amely „Ausztria és Magyar­ország szabadságát önállóságát és területi bir­tokállományát csorbítatlanul biztosítja". Az or­szágos bizottság magáévá teszi azokat a bizto­sítékokat is, amelyeket a külügyminiszter­en­ Kik az okai a Hogy..*ti­anít meg az: uxsoma* hogyan Befist Zest&zd­eniz Magyarországon már megszoktuk, hogy minden, a nagy tömegek érdekeit érintő dolgot elkésve csinálnak. Szándékosan vagy tudat­lanságból történik-e ez, nem tudjuk, de így van. A cipőellátás szervezése is elsősorban rosszul, másodsorban későn történt Pedig a baj elég korán jelentkezett. Már 1915-ben erő­sen érezhető volt a cipőhiány és a cipőuzsora. A cipőnyomoruság leküzdésére azonban nem történt semmi. Az alsóanyag árát maximálta a kormány, de ez nem enyhítette a cipőnyomo­ruságot Két éve elmúlatt, hogy a kormány maximálta a talpbőr árát, de az uzsora még mindig nő. A 14 koronás maximális ár mellett 80—110 koronát fizetnek egy kiló talpbőrért. Így van ez a csőtbőröknél is. A nerró- és bokszbőrök kvadrátja S.10 koronára van maxi­málva. A borkereskedőknél azonban ezért az árért nem­ kapni árat „kéz alatt" 22—28 koro­náért azonban lehet egy kvadrát felsőbőrt szerezni. A maximális áron beszerzett anyag is — a hanyag és tökéletlen ellenőrzés folytán — mire a fogyasztóhoz jut, eléri az uzsoraárat . Egy cikk keretében lehetetlen leírni azt a sok visszaélést, ami a bőráruk forgalomba­hozatalánál és a lábbelitermel­ésnél a maximális árak körül történik. Csak azt fogjuk bizonyí­tani, hogy ha a kormányok csak egy kevés előrelátással és lelkiismeretességgel intézték volna a cipőellátás ügyét, akkor ma nem járna a közönség 80—10—180 koronás cipőkben. A" Népruházasi Bizottság csak" a folyó évi október 20-án kiadott kormányrendelet alapján létesült. A népruházattal csak távolról foglal­kozók is tudják, hogy ez az intézkedés, is el­késett ha a bizottság még a legjobb akarata mellett sem lesz képes arra, hogy a korai tél folytán megnövekedett cipőnyomorúságon lé­nyegesen segíthessen. „Mire a szervezésen át­esik, tavasz lesz, amikor már az idő is segít a baj megoldásán. A Népruházati Bizottság mű­ködéséhez egyébként sem fűzhetünk nagy remé­nyeket. A kormányok eddig még minden ha­sonló intézkedést csak tessék-lássék alapon szerveztek. Miért legyen kivétel a Népruházati Bizottságra vonatkozó rendelet? Mindjárt a bizottság megalakulásánál megmozdultak a hatalmas bőripari, érdekeltségek, hogy a bizott­ságból mellőzzék a munkások szakszervezetei­nek az érdekképviseleteit. A kormány leg­nagyobb részben engedett a nagytőke nyomá­sának, hogy a nagytőke kalkulációit a mun­kásság és a fogyasztók érdekeit ismerő nem védő szakszervezeti emberek minél kevésbé zavarhassák. Ha a kormányok komolyan akartak­ volna foglalkozni a népruházás kérdésével, úgy már régen kellett volna megszervezni egy messze­menő hatáskörrel ellátott testületet vagy bi­zottságot E bizottságnak legelső teendője az kellett volna, hogy legyen­ a termelésnek a fo­gyasztás arányainak megfelelő megszervezése. Első és legfontosabb feladata lett volna a láb­belikészítéshez szükséges anyag előte­remtése. Második teendő a cipőgyárak és k­i­üzemek­ termelésének a kihasználása és fokozása. Ha a lábbelikészítéshez szükséges anyag meg­szerzése után kevés hozzáértéssel és jóakarattal a cipőgyártás fokozását ez év július havában megkezdték volna, ma legalább 350—400.000 párral több cipője lehetne az országnak. Még a nyár folyamán a cipőgyárak termelését hetentn­ként minden megerőltetés nélkül fokozni lehe­tett volna 16—18.000 párral. A kisebb gép- és kézi üzemek is tudtak volna heti 2000 párral többet termelni. Ez összesen heti 20.000 pár. Ha pedig a gyárak, úgy mint a háború elején a hadsereg részére, dolgoztak volna éjjel és nappal, hetenként 28—30.000 pár cipővel termelh­hettek volna többet. Hogy ez nem légből kapott állítás, azt azon­nal igazoljuk. A Schmidt és Wolfner hadfel­szerelési üzemekben állandóan voltak üzem­zavarok. Ezekben a üzemekben hetenként, megfelelő, munkáslétszámmal legalább 10 MKI pár erősebb munkásbakanccsal vagy cipővel lehetett volna többet termelni. A Wolfner-gyár­ban minden lehetőség meg­van a polgári mun­­kák termelésére is. A „Rob­nt", a Kisiparosok Szövetsége, a szegedi, miskolci szövetkezetek, „Turul", „Hungária" és „Embe" cipőgyárai*, amelyekben a termelt cipőknek 75 százaléka polgári fogyasztók részére való, állandóan üzemzavarokkal küzdöttek. Helyes anyag-, elosztási eljárással és a meglévő munkaerővel hetenkint­ül 7000 pár polgári cipővel tud­tak volna többet termelni. Az országban három teljesen fölszerelt cipőgyár van bezárva. Ezek egyike a váci Kobrak-gyár, amely az ország legjobb gyára volt (Most rokkant kato­nák tanításával kísérleteznek benne.)­­A bea zárt cipőgyárak üzembehelyezésével hetenként szintén lehetett volna 2500—3000 párt előállí­tani. A kézi üzemek termelésének a fokozásá­val, a fennakadások megszüntetésével szintén legalább 2000 pár többtermelést lehetett volna elérni. A bezárt gyárak ü­zembehelyezésének, az üzemben levők termelésének a fokozásával­­ még a cipőgyártáshoz szükséges tanult munka-­­erő hiánya sem lehetett akadálya. A háború alatt­­ezrével vont el a hadvezetőség a cipő­gyáraktól munkásokat, akiket különböző jas­t vitó műhelyekben, más szakmákban, semmi-* esetre sem képességeiknek és hasznosságuknak megfelelő helyen, tartanak. Ma is lehetséges volna, a szén­hiány dacára, 8—10.000 pár cipővel többet termelni hetenkint ha a termelés helyesen volna szervezve. Ma a cipőgyártás a legfontosabb termelési ág. A­ Wolfner- és Turul-gyárak most rendezkednek be több heti szünetelésre. A Schmidt-gyárban a nők félnapokat dolgoznak, de minden nap be­­következhet a teljes szünetelés is. Szegeden­, Miskolcon szintén üzemzavarok vannak, mun­kaerő, gépek állnak, fölszerelt cipőgyárak be-­ zárva, az üzemben levők féleredményt prodin­kálnak. A fenti termelés több k­íséréséhez semmi másra nem lett volna szükség, mint az összes, lábbelikészítéshez szükséges anyagok szigorú rekvirálásához és az­tl készíté a helyet megszeg

Next