Népszava, 1918. szeptember (46. évfolyam, 204–228. sz.)

1918-09-11 / 212. szám

6 k­uiff az­on őszhajú zsidóasszony ü­l, falusi, alföldi teremtés, akinek igen tob­zik a kisasszonyok lármája. Nézi őket, nevet nekik, szinte biztatja, hogy rajta még, jobban még! Én is ilyen vol­tam valamikor!... A kisasszonyt­ák versenyezve üvöltenek: — Pityu, de jól mulattunk tegnap! Te isten, de jól!­­• Mennyit vicceltünk! Te isten, de mennyit! Minden pillanatban letegezik és szólongatják az istent, mintha az isten Pityu lett volna és ve­lük mulatott meg viccelt volna. Aztán nóták következnek. Émelygős pesti, kávéházi nóták, a fővárosi zengerárokban köl­tött harci dalok, buta szöveggel, összelopkodott melódiával. Annyira mérges lesz az ember, hogy egy szuszra ki sem öntheti a mérgét. Meg kell várni, hogy a vonat megálljon, az ember leszálljon a túri tanyák mellett és a kesergő égbolt felé rázza görbe botját: — No, magyarok istene, ha a te országodnak szivében ilyen nóták teremnek, akkor süssed meg uram az országod szivét. A frontra utazó katonák kocsijából szomorú nóta úszott kifelé a csillagtalan éjszakába. A szakaszvezető úr, tudom, nem dalolt. A galíciai gyertyájánál a hadnagy az orrát fújta és a kisasszonyok az ősz zsidónő olvado­zása között versenyezve sivalkodtak: — Bözsi, ne sírjon! Elég egy szuszra. Muszáj egy kicsit pihenni. Aztán majd beszélgetünk a Bözsi kis­asszonyról. — A püspök úr tőkét emelt. Gyönyörű vidék a dunántuli vidék. Szép és ,jó a szemnek, száj­nak egyaránt. Hala, vada, bora, búzája kitűnő. Csak egyetlen egy terméke van olyan, aminek bátran kipusztíthatta volna a magyarok istene a magvát: nem busulna utána senki, aztán a Dunántúl sem lenne vele szegényebb. Ez a ter­mék a klerikalizmu®, ami kövéren tenyészik, buján virágzik ezen a vidéken. Például az Al­földön nem tudna ilyen erős gyökeret verni, mert a kálvinizmus ekéje nekiakaszkodnék és kiszántaná. A dunántúli vidék jámbor népe, csöndes plébániái, zsíros káptalanjai, kövér püspökségei tenyésztik, hizlalják ezt a nö­vényt, amelynek egyik tömjénillatos virága a „Dunántúli Hírlap". Ez az újság a győri Káp­talandombon csinálódik, hát nagyon természe­tes, hogy a győri püspöknek minden megjele­nésekor pálinkás jó reggelt köszön és kezet csókol. Egyik legutóbbi számában a Népszavával kapcsolatban emlékezik meg a győri püspök­ről, hogy a Népszava nem meri kiírni, hogy a győri püspök milyen fejedelmi tetteket követ el, legutóbb is kétszázezer koronát adott a hadiárváknak és a győr-gyárvárosi munkások lelki kultúrájának a gondozására. A püspök úr pedig maga olyan szegény, mint a templom egere, mert a saját személyére nem költ any­nyit sem, mint a legszerényebb szociáldemo­krata agitátor. Csakhogy ehhez a puritánság­hoz — írja a Káptalandomb és Vidéke —, hódolatos parancsoló erkölcsi magasság, bölcs gazdálkodás és keresztényi lelkület kell. Ezek­hez pedig nekünk, vörös ördögüknek, semmi közünk, mi odáig nem tudunk fölérni. Szóval az nekünk magas. Ne gondolja a Győri Püspök és Környéke, hogy mi nem merjük kiírni azt a nyavalyás kétszázezer koronát. Hát ez is áldozat. Meny­nyivel nagyobb áldozatot tesznek a haza oltá­rára azok, akik az életükkel és vérükkel fizet­nek azért, hogy a katolikus egyházi javak, kövér földjén ne taposson az ellenség lova­sába. A proletárok százezrei ezek a gavallé­rok és Tomori büszke vezér óta nagyon kevés magyar főpap hullott el a fronton, úgy tudjuk. A püspök urak az államadta egyházi javak fejében ma nem szaladnak a csatába, nem tartanak hadsereget, hanem szépen otthon csücsükölnek és bölcsen gazdálkodnak. Óh, ebben a háborúban nagyon sok püspök és nem püspök, keresztény és nem-keresztény tudott bölcsen gazdálkodni. Nem szántottak, nem ve­tettek és mégis arattak. A pénz úgy dúzódott hozzájuk, hogy majd eltemette őket. A győri püspöknek sem kellett kapálni, kaszálni, mégis megvolt a maga háborús jövedelme. A győri püspök­­uradalmában sem volt háború alatt ötforintos birka, ötvenpengős mázsás disznó, százforintos tehén. A győri püspök tyúkja is egy koronáért tojik ma egyet és a győri püspök szénája sem olcsóbb, mint az árendás zsidóé. A győri püspök sem mondott le a há­borús jövedelemről és a győri püspök kasszá­jában is éppen ugy fölszaporodott a bankó, mint a hadseregszállítással foglalkozó izraeli­táéban No, most ebből a jövedelemből — amit a munkásai kuporgattak neki össze, amíg ő imádkozott — elcsíp kétszer százezer koronát, hát ez olyan fejedelmi tett, amint a Káptalan­dombi Harsona kürtöli? Nem úgy van. Ez a tett nem nyereségrészesedés a hadiárvák és gyárvárosi munkásság számára, csupán tőke­emelés. Ezzel a pénzzel a klerikalizmus üzletét akarják nagyobbítani. Ez reklámozása a kleri­kalizmus üzletének: a hadiárvákat, a munká­sokat akarja a kuncsaftjai sorába toborozni. A győri munkások lelki ápolása alatt nem ért­hetünk mást, mint a keresztény-szociális agi­táció megfizetését: nesztek a püspök pénze, gyűjtsetek rajta papszamarakat. Amit a püspök veszt a réven, megnyeri a vámon. Ennek az üzleti befektetésnek, ennek a kleri­kális tőkeemelésnek tapsoljunk? Nem érdemli meg. Minden bölcs gazdálkodó tudja, hogy most a jószágállomány szaporítása hasznos gazdasági befektetés. A püspök úr is szaporí­tani akarja a maga állományát. Aztán az sem olyan bizonyos, hogy a püspök úr konyhája szegényebb volna, mint akárme­lyik szociáldemokrata agitátoré. Nem gondol­juk, hogy a püspök úr a győri ellátatlanok listáján szerepeljen, az ottani közélelmezés emlőjét szopja, a bódék előtt ácsorogjon és gyomorbajt kapna a hadikoszttól. A püspöki udvarban van zsír is és a tejet sem orvosi utalvány alapján öntik a püspök úr bögré­jébe és jegy nélkül kerül olyasmi is, amit a tejbe szoktak aprítani. De hát van is ott tányérnyaló elég. Magá­nak a Jézus Krisztusnak sem volt annyi. Az igaz, hogy a Messiásnak nem is volt püspöki udvara és háborús jövedelme. — Báró Kétlyék lakásharca. A báró Kétly László egyetemi orvostanár és a harctéren levő öccse, felesége, báró Kétly Endréné között dúló lakásharcról már többször írtunk. Ennek a harcnak a­ legutolsó mozzanata az volt, ami­kor Wekerle, mint belügyminiszter Kétly László javára döntött és megsemmisítette a Lakáshivatalnak azt a határozatát, amely­­ Kétly Endrénének ítélte a tanár úr tizenkét­szobás lakásárnak egy részét. Egyben azonban utasította a Lakáshivatalt, hogy szerezzen Kétlynének lakást. A Lakáshivatal elnöke most értesítette Kétly Endrénét, hogy a bel­ügyminiszter leirata értelmében rekvirált szá­mára lakást. A rekvirált lakás dr. Gál Gezső ügyvédé (Vilmos császár­ ut 33. II. em. 20), aki kétszobás, mellékhelyiség nélküli lakásából, fellebbvitelre való tekintet nélkül, három na­pon belül kihurcolkodni­ köteles. Báró Kétly Endréné a lakásrekviátást azonban nem fo­gadja el, mivel dr. Gál ügyvéd katona és ka­tonai szolgálata mellett is folytatja az ügyvéd­séget. Ha tőle lakását elvennék, úgy dr. Gál meg lenne fosztva ügyvédségének gyakorlásá­tól. Ezért Kétly Endréné ismét a Lakáshivatal­hoz fordult, ahol bejelentette, hogy lakáspere újrafölvételéhez ragaszkodik, annál is inkább, mert szeptember 15-én három gyermekével együtt lakás nélkü­l áll.­­ A román vasúti munkások sztrájkja. Bu­karestből táviratozzák. Tranci-Iasi képviselő a vasúti műhelymunkások sztrájkja ügyében in­terpellált a román kamarában és panaszt tett, hogy a munkások vezetőit letartóztatták, mert társaik helyzetének javítását kérték. Marghilo­man miniszterelnök rögtön válaszolt az inter­pellációra.­ Kijelentette, hogy máris könnyítet­tek a vasúti munkások helyzetén és evégből kétmillió lejt vettek föl a költségvetésbe. Te­kintetbe kell venni, hogy a kormány három hónap óta folyton javít a munkások helyzetén,­­ akik azonban mégis folyton sztrájkolnak. Fe­­j­­enkint 300 lejt kaptak, hogy kifizethessék adós­ságukat és hogy hazautazhassanak a megszál­lott Romániába. — Mi van a központi járásbíróság bijnokai­­nak hadisegélyével? (Panaszos levél.) Egy kat­a­tona elvtársunk írt hozzánk panaszos levelet arról, hogy a budapesti központi járásbíróság osirnokainak és szolgáinak a hozzátartozói még a mai napig sem kapták meg a fölemelt hadi­segélyt. Pedig a fölemelt segélyt az egyes elöl­járóságoknál már több mint öt hónapja ki­fizették (Aláírás.) . A kezelőorvosok igazolják a tejigányt. Amint arról már írtunk, szeptember 20-tól kezdve a tejigazolványok kiadása körül úgy­nevezett reformot valósít meg a főváros taná­csa, hogy a munkával amúgy is túlhalmozott kerületi orvosokat némileg mentesítse. Eddig a kerületi orvosok igazolták a tejigazolványo­kat. 20-ikától kezdve már a kezelőorvos bizo­nyítványa alapján adják ki a lisztbizottságok. A fertőző betegek részére a tejigazolványt ugyancsak a kezelőorvos igazolványa alapján nem a Lisztbizottság, hanem a központi Liszt­hivatal adja ki. — Elválik majd, hogy mi lesz ennek a reformnak a következménye. —­ Harmincezer koronát sikkasztott. A nagy-­ lévárdi csendőrön, éllesí­tte a budapesti fő­kapitányságot, hogy a nagylévárdi postahiva­tal egyik alkalmazottja, Fekete Aladár posta­kiadó, 30.000 koronát sikkasztott és megszö­kött. A csendőrségnek az a gyanúja, hogy a sikkasztó Budapestre jött. A­ gáz megölte. Balog Imréné 21 éves sza­kácsnő a Várfok­ utca 8. száma alatt levő laká­sán nyitva felejtette este a­ gázcsapot és más­nap reggel holtan találtak rá az ágyában. / / _____ RTE­PSZAV.fr 1918 szeptember 11.

Next