Népszava, 1919. január (47. évfolyam, 1–27. sz.)
1919-01-30 / 26. szám
1919 január 30. NÉPSZAVA ket a®ő érzékeny lelkiismeretük szerint is igazolni lehet. Egyébként szerfölött csodálkozom általában azon urak tudományos érzékenységének kormányoztatóságán, akik nem akarják maguk közé beengedni a forradalmi szellem tudományos reprezentánsait, de semmit sem tettek arra nézve, hogy oly tanárokat, akiket cáfolatlanul illettek a plágium vádjaival —, például dr. Angyal Pált, aki egy gyászbeszédet plagizált egy rabbi írásaiból, vagy Pauer Imrét vagy Heinrich Gusztávot — el távoli teák az egyetemről Egyébként még csak azt akarnám megjegyezni: az egyetemet igen nagy költséggel a dolgozó néposztályok adófilléreiből tartották fönn. Ezen az egyetemen mindeddig a dolgozó néposztályok világnézetének, a szocializmusnak gyűlöletére oktatták az ifjúságot. Természetesnek tartom, hogy a jog és államtudományi kar, amely ennek a szellemnek igazi melegágya, az összes karucsringiákat fölköti akkor, amikor arról van szó, hogy szociáldemokrata tudósok bekerüljenek az egyetemre. De biztosíthatom az egyetem tanácsát, hogy az a szociáldemokrata munkásosztály, amely a saját politikailag megfelelő bizalmi embereit beültette a hatalom birtokába, véget fog vetni annak az állapotnak, hogy valaki ne lehessen egyetemi tanár, ha tudományosan rátermett arra, mert szociáldemokrata vagy haladó világfölfogású. Ez az egyetemi tanács állásfoglalásának az igazi lényege és a kérdésnek ilyen módon való fölvetése már önmagában világossá teszi azt a feleletet, amelyet erre a provokálásra a kormánynak adnia kell. * * A sajtószabadság banditái. Urmánczy Nándor volt képviselő, aki a kastélyai és földjei védelmében mindig egyforma lelkesedéssel kész lelövetni a magyar és román parasztokat most a Banga páter pénzén megjelenő „Uj Nemzedék" cimű lapban folytatja azt a piszkos munkát a forradalom ellen, amit a „Magyar Irredenta" néven megjelenő papiroson olyan aljas szertelenséggel elkezdett. Urmánczy az a „Uj Nemzedék" legutolsó számában cikket írt a Nemzeti Tanácsról és ebben a cikkben egy berúgott bngris féktelenségével támadja a forradalmat és a forradalom kormányát, köpköd és átkozódik minden ellen, ami jót és szépet a forradalom kitermelt magából és közben nagyokat hazudva, pökhendi pózzal kérdezgeti, hogy mit tett a Kerületi Tanács vagy mit tett a kormány, hogy a a saját külön osztályérdekeinek neo tetsző dolgokat megszüntesse és hogy az ország területi integritását megvédelmezze. Azt, hogy azelső forradalmi kormány rendelkezésére nem állott egymillió katona, nem lehet Ormánczyval megértetni, mert ő arra a hazugságára építi piszkolódáa annak a sorozatát, hogy a kormány rendelkezett annyival; azt pedig, hogy a kormány nem „napidíjas naplopókat" tenyészt a „legendás hírű magyar katona" helyett, hanem öntudatos, a demokrácia és a köztársaság védelmére alkalmas katonát, talán Urmánczy is meg fogja érteni nagyon rövid idő alatt. Azonban nem védekezni, nem magyarázkodni és cáfolgatni kell ennek az öntudatosan ellenforradalmat csináló, féktelenkedő bugrisnak a hazugságaival szemben, hanem meg kell állapítani végre, hogy a legsötétebb készülődéseknek angyali türelemmel való tűrése nem tarthat tovább. A sajtószabadság banditái, akik valamikor fogvacogva esküdtek a Nemzeti Tanácsra, nagyon merészen kidugták a fejüket a gallérjukból, ahova eddig gyáván behúzva tartották és mert nem a rémüldözve remélt akasztófát látják maguk előtt, hanem a forradalom vívmányait, a sajtószabadságot, a gyülekezés, az egyesülés jogát és a véleménynyilvánítás szabadságát, azt hiszik, hogy minden szabad és azt remélik, hogy a forradalmi vívmányokkal törhetik le magát a forradalmat. Gyáva és pimasz had támad neki a forradalomnak, gyáva és alávaló, mert hazugság és rágalmazás a fegyvere és mert nem vágnak nyomban a szájakra, ez az. Urmánczy is, akinek legyilkolt parasztok vére szárad a lelkén, tiszta és nagy hazafiak pózát ölti magára és a „hazaárulás háin bélyegét" meri sütni azokra, akik a forradalmat megcsinálták. Hát nem fogja és nem fogják merni sokáig. A sajtószabadságnak és minden szabadságnak a banditájával el kell intézni a dolgot olyan eszközökkel, amilyenekkel ők dolgoznak. Ez a forradalom érdeke. Miért zárják ki a kommunistákat a szociáldamokrata pártból — „Az Újság" szerint? A Munkástanács határozatáról adván hírt, „Az Újság" című lap a maga külön Információja alapján azt is megírja, hogy miért zárják ki a kommunistákat a szociáldemokrata pártból? Szerinte a következők miatt: ...A Munkástanács annak idején ugyanis a koalíciós kabinet megoldása mellett foglalt állást, azzal a kikötéssel, hogy a Károlyi-pártból kiszorítják a reakciósokat. A Munkástanács e kikötésére viszont a Károlyi-párt azt a követelést állította föl, hogy a szociáldemokrata párt erősebb rendszabályokat léptessen életbe a kommunistákkal szemben. A Károlyi-párt kettéválasztása szombaton megtörtént már és erre a szociáldemokrata pártnak és a Munkástanácsnak is eleget kellett tennie a megállapodásnak. Előrebocsátván, hogy a kommunistákra vonatkozóan a Károlyi-párttal semmiféle megállapodás nem történt, azt mondhatnánk, hogy „Az Újság" már megint sunyi, már megint csúnyán rosszhiszemű, mert hiszen rendelkezésére állott a Munkástanács üléséről szóló részletes és hiteles tudósítás és ebből megtudhatta, mely okok kényszerítették a Munkástanácsot ismert elhatározására? Azonban nem mondjuk azt, hogy csak sunyi és csak rosszhiszemű. Inkább bárgyúnak látszik az eljárása. De mert ebben is van jókora rosszhiszeműség, azért kell megemlíteni és megbélyegezni. A kommunistákról hozott határozatot reprodukálván, hasonló mesét tálal föl a „Pester Lloyd" is. A két mese között megvan az a kis különbség, hogy míg „Az Újság" a Károlyipárt, a „Lloyd" a kormány polgári tagjai között kötött megállapodás végrehajtásának jelzi a Munkástanács határozatát A „Lloyd" hazudozása, rosszhis Zsemfl tudatos hazudozása éppen olyan utálatos, mint „Az Ujság"-é és a hazudozások, a perfid rágalmazások fogatása alkalomadtán egyformán kiprovokálja a megtorlást. A Nemeti Tanára végktehajtó bizottsága szerdán délben Hock János elnöklésével ülést tartott amelyen a kormány képviseletében Nagy Vince belügyminiszter is rész vett A belügyminiszter előterjesztést, tett a tervezett községi és törvényhatósági választásokról valamint Bndaront főváros néptanácsainak összeállításáról. Részletesen beszámoltn kívül a külpolitikai helyzetről is. A Nemzeti Tanács a kormány bejelentését örömmel vette tudomásra! Ezután folyó ügyeket intéztek el Ady Endre temetése. * Ttreirati kísérté* wtotsá utktSwi. —tt kormdnp, a Szociáldemokrata P írt, a RadikálisPárt, a kMönbfixe irodalmi testkletek, az újságírók és a diákság bucsuja. Egyedülálló, töretlen új utakon járó nagy emberek sorsa: amig élnek, amig dacosan, meg nem alkuvóan hirdetik, harsogják az új idők új nagy dalait és döngetik az álmos agyakat addig nem látják, nem értik meg őket, vagy ha olyan erős és forradalmár egyéniségek, mint aminő Ady Endre is volt, összeröffennek ellene a szükagyuak és gonoszak, marják, tépik és feléje rúgnak. Csak amikor ezek a kiváltságosak távoznak vagy már nagyon meszszire vannak, akkor tekintenek utánuk megrendülten és akkor adóznak nekik az elismeréssel. Ady Endrének is ez lett volna a sorsa, ha meg nem éri az általa meglátott új idők beteljesülését. Az ő megálmodott forradalma volt az, amely itt beteljesült amely megrázta, fölrázta az átokülte álmos magyar rónát, sis ez az ő forradalma, ez az ő új forradalmi népe a megértésnek, értékelésnek és elvesztése miatt érzett megdöbbenésnek egész nagyságával állt a ravatala mellé hogy elköszönjön tőle, megmondja neki, mi tudtuk, mi tudjuk, hogy te voltál itt egyik legnagyobb, hogy a miénk voltak, az újat akaróké, forradalmároké, a te álmaidat valóra váltó proletároké. Megmondja ezt neki és fölavassa őt ezeknek a döbbenetesen nagy időknek nagy emberévé. Azzá, ami volt aminek mi mindig láttuk: az elnyomottak, az élettel verekedők, az ujat látók és ujat akarók, a proletárok, forradalmárok és forradalmak prófétája és szentje. Az ő forradalma és az ő forradalmi népe az őt megillető impozáns hódolattal és mélységes gyásszal kisérte el utolsó útjára. * A temetésen, amely szerdán délután folyt le a Nemzeti Múzeum előcsarnokából, olyan nagy embertömeg jelent meg, hogy az első pillanatokban szinte a rend fölbomlásától lehetett tartani. Bent a kertben, az előcsarnok előtti térséget már jóval két óra előtt egészen megtöltötték a sűrű embersorok és lassan kint az egész úttest is a megjelent, gyászolók ezreitől feketéllett. A koporsó a fekete drapériával egészen bevont előcsarnokban volt fölravatalozva, ahova két órakor megérkeztek a köztársaság elnökének, a kormánynak, a Nemzeti Tanácsnak, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, az irodalmi és újságírói testületeknek, a Radikális Pártnak a kiküldöttei. Mialatt künn egyre óriásibbá nőtt a gyászoló tömeg, bent megkezdődött a nagy halott búcsúztatása. Az operaházi énekkar gyászdala után Kaypál Benő budai református lelkész mondott gyászbeszédet — Ady Endre, úgymond többek között kálvinista magyar volt Mialatt irigység, rágalom és sötétség bántotta, ő a választott emberek nemes fölényével haladt egyenesen a maga töretlen útján. Akkor hazátlannak mondották, mert az emberiség szolidaritásának megtépett virágait öntözgette. Egész élete szenvedés volt másokért és másokkal. És most egy ország gyászoló nemzete kíséri utolsó útján. Utána Kunfi Zsigmond elvtárs, közoktatásügyi miniszter beszélt A forradalomból megszületett magyar népköztársaság kormányának a nevében, a forradalmi megújhodást számazó magyar nép nevében búcsúzom Ady Endrétől — mondotta — akinél tüzesebb, gyújtogatóbb csóvákkal senki sem járt azalatt a nagy grófi szérv alatt, amely a régi Magyarország volt Aki hisz abban, hogy a félembereknek és félnemzeteknek készült szégyen kai ódának ÖSJV-sze kell zúzatnia a forradalom pörölyétől, aki hisz abban, hogy a tombéklakású, nagyétű gémeknek, a homálymadaraknak, a halászó, hizlalt nagynyakú gémeknek ki kell irtódniok, aki hisz a forradalmak megújuló tüzében, annak megindult és gyászoló szível kell fejet hajtania Ady Endre ravatala előtt amelyen kiterítve pihen a forradalom egyik nagy magvetője, a lelkek fölgyújtója, bátor cselekvések és akaratok ébresztgetője. Mindannyian adósai, öntudatos vagy eszméletlen neveltjei vagyunk ennek az oly korán és oly szörnyen rossz pillanatban kirobbant géniusznak. A második magyar forradalom Petőfijétől kell most elbúcsúzni. Ady Endre költészete azok közül az értékek közül való, amit át kell menteni az új életbe. Az a kormány, amely azzal a bús és nehéz föladattal tisztelt meg, hogy a részvét és kegyelet szavait tegyem le Ady Endre koporsójára igaznak érzi azt amit a népnek és nemzetnek, művészetnek és forradalmi akaratnak ez a nagy halottja prófétáé szavakkal hirdetett: Vajgy bolondok vagytnk elvo«*funk egy «blBk. Vagy e» a mi hitünk valósakra ilik. _Móricz Zsigmond búcsúztatta ezután Adyt Költői beszédében többek között ezeket mondotta: A forradalom költője éppen ez átalakult világszemlélet szellemi vezére fekszik ravatalon: megilleti őt a lelkeknek minden hódolata, tömjéne és aranya. Ember testvérünk fekszik itt akinek egész élete abban telt el, hogy ő sírta el a mi bánatunkat ő átkozta el a mi átkainkat szerette mi helyettünk az emberiséget és ő szenvedett érettünk az emberektől. Itt járt közöttük, élt halt közöttünk, embertestvérünk és prófétánk vala és egyre jobban látjuk, prófétánk valt. Ez volt. Ady Endre, a próféta, a jós, aki elültette a lelkekbe a jövendő világok gondolatát Emlékezzetek Ady Endrére, emeljétek föl az ő igéit és hajtsátok végre az ő életének törvényét. Vincze Sándor elvtárs, a szociáldemokrata párt nevében mondott nemes gondolatokkal teli bucsut A magyar poétának soha el nem múló szeretetének virágait hoztam el Neked — mondotta többek között — nagyok közül is fejjel kimagasló, utunkat mutató, velünk és értünk harcoló poéta, drága Ady Endre. A ravatal, melyre föltette a halál törékeny testedet beteg, fonnyadt derekadat megnyúlik és nőttön nő és átfogja e feldarabolt ország minden faluját és városát mély gyászba borítván itt az esték zümmjét és friss sóhaját a reggeleknek. Mi magyar proletárok mindigre megtartunk és igy látunk téged. Gyújtsatok meg elvtársak minden mécset a beborult magyar ég alatt, éjesebb gyász sose ülte meg még egünket soha szebbet soha jobbat nem vesztettünk el. Bárhova vigye törékeny testedet az élet nagy törvénye, — Ady Endre itt maradsz velünk, amit írtál és sirtá! amit láttál ég akartál, azért továbbra is állunk és élünk és rátesszük lábunk a magyar rögre és esküszünk, mozdulni fog ez is és minden eddigit jobbal pótolunk, vagy minden vész itt — ámen. — mindörökre. Babits Mihály a „Nyugat" nevében, Pikter Gyula az Alkotó Művészek és Tudományos 5