Népszava, 1919. január (47. évfolyam, 1–27. sz.)

1919-01-30 / 26. szám

4 ___ umbert köztük Gidrőt, a vu­lkáni csoport elnö­két, letartóztatta. Midőn a lupényi munkások­nak ez tudomásukra jutott, közbenjártak az ille­tőit szabadlábra helyezése ügyében, de ered­ménytelenül. Erre a­ kokszgyár gőzkürtjén ria­dót fújtak és a munkát beszüntették. A román katonák Kosztint, az ottani helyi csoport elnö­két, letartóztatták. Mialatt ez Lupényban tör­tént, azalatt a vulkáni bányamunkások fölfegyverkeztek dinamittal és fegyverrel, hogy tásasaikat erőszakkal kiszabadítsák. Ami­dőn ez a lupényi munkások tudomására ju­tott, s ők is fölfegyverkeztek és elmentek a­­Kar©iina-aknán levő tlinamitraktárhoz és az ottlervo készletből felszerelték maglikat. Igy fölszerelve elmw*eff Vulkánba az ottani elv­tarsak segi^gere. Vulkánban egyesültek az 'rwl!­í&SaUrasokkal, akik akkor már harcban álltak 'a román csapatokat, ki is verték őket ep­tt a falu szélén levő temetőig. A román ka­tonai parancsnok látva a túlerőt, gyűlést kezdeményezett E célra­­ Kosztint a lupényi csoport elnökét és Szedlacseket, a bányamun­kásszövetség zsilvölgyi titkárát aki szintén le volt tartóztatva, a tárgyalásra hívták E tár­gyalásnak az volt az eredménye, hogy meg­egyeztek abban, hogy a román gárda tartozik fegyvereit beszolgáltatni, ugyanakkor a ma­gyar munkások is hajlandók a fegyvereket letenni. A tárgyalás közben megérkeztek az aninószaiak 3 gépfegyverrel, így most már a gépfegyver állt a munkások rendelkezésére. Az egyik munkás, Német András, a gyűlésezi csoporthoz akart menni, mire a román gár­disták, akik odavaló munkások, minden előzetes figyelmeztetés nélkül lelőtték. Ez az eset a­ tárgyalásokat fölbontotta és a magyar munkások most már a végsőkig elke­sedve, újból­­fölvették a harcot a román csapa­tokkal. A lupényi csoport elnöke ismét közbe­lépett, hogy az ellenségeskedést szüntessék be, a vele jött két román tiszt ígéretet tett, hogy a munkásoknak ebből kifolyólag semmi bántó­dásuk nem lesz és a román gárda tartozik fegy­vereit leadni és megigérték, hogy a botbünte­tést beszüntetik. A munkásoknak minden pana­szát a lehető legnagyobb jóakarattal fogják or­vosolni. E harcban elesett a magyar munkások részéről öt a románok részéről három munkás és egy román katona Ez egyezség értelmében úgy a magyar, mint a román gárdisták, kiknek egy része hegyi lakó, elindult a kijelölt helyre, hogy a fegyvereket lerakják, a munkások ve­zetői és román tisztek előtt fölváltva két ma­gyar, azután két román gárdista rakta le a fegyvert A munkások vezetői azonban látták, hogy a román gárdából igen sokan hiányzanak. A munkások féltek, hogy ezek a hazatérő m­un­­kásokat meg fogják támadni, a román tisztek azonban felelősséget vállaltak, hogy bántódá­suk nem lesz. A megállapodások ellenére a kö­vetkező éjjel ismét felfegyverezték a román lakosságot még jobban, mint eddig voltak és még azon éjjel a román katonasággal együtt elindultak ösreefogni mindazon munkásokat akik fegy­verrel szálltak szembe a román gárdával. Mind­ez Vulkánban történt A lupényi munkások szerdán reggel föl akarták venni a munkát csak miután értesültek a vulkáni eseményekről, szüntették be továbbra is. Erre Lupényban is fölfegyverezték a román parancsnokok a román munkásokat és lakosokat A községházán Bo­csát mérnök gyűlést tartott a románokkal és arra akarta bírni a románokat hogy a magya­rok nélkül vegyék föl a munkát, nagyobb űze­tést ígért és kilátásba helyezte, hogy mindenki annyi élelmiszert kap, amennyit akar. A román munkások féltek a magyaroktól, erre a mérnök őket mind az István- és Ilona-aknába, telepí­tette, a magyar munkásokat pedig a Karolin-és a Viktória-bányába, küldte. Ugyancsak kilá­tásba helyezte hogy a román munkásokat az új kolóniába helyezi, a magyarokat pedig a régibe. Szerdán délután 2 órakor megindult a munka. A rákövetkező éjjel azonban Bocsát mérnök 60 román munkással elindult és összefogdosta mindazokat akik a Vulkáni harcban részt­vettek. Valamennyi összefogott munkást a községházán megbotolták, ugy hogy mind kórházba került Közöttük volt a lupényi vasúti állomásfőnök és még három vasúti hivatalnok. Siebó állomásfőnököt súlyo­san megbotozták, ugy hogy életveszedelmes se­besüléssel került a kórházba. Ugy­an­csak meg­botozták a petrozsényi állomásfőnököt is. Basili mérnököt a lupényi csoport elnökét, Kosztin elvtársat és a lupényi katolikus káplánt mezte­lenre vetkőztették és a Zsil-folyóba kergették őket. A vulkáni bányagondnokot pedig főbe­lőtték. Ezek az embertelenségek és példátlan gazsá­gok váltották ki Erdély szervezett munkásságá­ból azt az elkeseredést, amely általános sztrájkba kergette őket * Kegyetlenkednek a Újabb hírek is vannak arról, hogy a román bojáruralom pandurai hogyan kegyetlenked­nek a magyarokkal. „Az Este közlése szerint a magyar államvasutak igazgatóságához nem­régiben Nagyváradról aláírás, nélkül a követ­kező távirat érkezett: „­Tessék azonnal intézkedni, a Nagyvárad-Kolozsvár-i vonalon a vasutasokat megsebesítik és besózzák.* A távirati jelentést bár hihetetlenül hang­zott nyomban megküldték az aradi üzletvezető-cégnek, amelynek vizsgálata megállapította, hogy Csúcsa és Kissebes között egy járőr ka­tonájának levágták karját és lábát, a sebhelye­ket besózták ,és így hagyták órákig a legna­gyobb kunok között vergődni. Barátkán tör­tént állítólag a másik eset Itt egy vasúti al­kalmazottnak a húsába vágtak, besózták és az­után bevarrták és órákig nézték a szerencsét­len ember szörnyű kínlódását A zsilvölgyi ál­lomásokról azt jelentették, hogy ott a botozáson kívül a sebek sózása már általános szokás lett Az államvasút igazgatósága a vizsgálat ada­tait fölterjesztette a kormányhoz, amely el fogja juttatni azokat a párisi békekonferen­ciához. E hihetetlennek hangzó hírrel szemben dr. Erdélyi János, a román kormányzótanács bu­dapesti meghatalmazott minisztere azt jelen­tette ki, hogy a hir elejétől végig szemen­szedett valótlanság­ra csak az­ a célja, hogy a magyarság körében gyűlölséget keltsenek a román lakosság ellen. A POLITIKA HÍREI. * * Az egyetemi tanács fölfüggeszti az új tanárok esküjének kivételét. * Kunfi elvtárs, közoktatásügyi miniszter nyilatkozik a tanács állásfoglalásáról. Az egyetemi tanács szerdán délben tartott ülésén foglalkozott azokkal a határozatokkal, amelyeket az egyetem egyes fakultásai az egyetemre újabban kinevezett hét egyetemi tanár ügyében hoztak. A tanács ülésén Mo­ravcsik Ernő rektor elnöklésével részt vettek a jogi kar részéről Király János és Szentmik­lósi Márton, a bölcsészeti kar részéről An­gyal Dávid és Goldzieher Ignác, a hittudományi kar részéről Kmoskó Mihály és Lekcsics Jó­zsef és az orvosi kar részéről Kromppeher Ödön és Buday Kálmán dékánok és prodé­kánok. A tanácsülés az új kinevezésekkel sz­em­ben a következő, állítólag egyhangú, határozatot fogadta el: Az egyetemi tanács törvénysértésnek minősíti a miniszternek azt a tényét hogy az egyetem meghallgatása nélkül tanszé­ket szervez és tölt be. A tanács felfüggeszti az eskü­ kivételét a miniszteri leiratban említett uraktól és kéri a minisztert hogy a leiratban fölsorolt tanszékek fölállítását és az azokra kinevezettek kinevezését he­lyezze hatályon kívü­l. Ilyen értelemben já­­­rult hozzá egyhangúlag a jogi- és állam­tudományi karnak a többi tudományka­rokkal egyező javaslatához és fölterjeszté­sét ilyent, értelemben fogja megtenni. Az egyetemi ta­nácsnak erről az állásfogla­lásáról kérdést intéztünk Kunfi Zsigmond, elv­társ, közoktatásügyi miniszterhez. A közoktatásügyi miniszter nyilatkozata a föltett kérdésre a következő volt: A budapesti egyetem tanácsának határoza­tát csak az újságokból ismerem és mivel hi­vatalos úton ez a határozat még ne­m jutott­ el hozzám, nem tudom, hiteles-e? Amennyi­ben azonban, legalább lényegében, hiteles az újságok, közlése, azt hiszem, hogy a forra­d­almi kormány és a budapesti egyetem ta­nácsa között a harc kikerülhetetlen és én bennem minden akarat megvan arra, hogy ezt a harcot megvívjuk és ebben a kormány álláspontját győzelemre segítsük. Az egyetemi tanács állítólag törvénysér­tésnek minősíti az én eljárásomat. Ezzel szem­ben meg akarom állapítani azt, hogy egyet­len egyetemi törvény nincsen, amely a bu­dapesti tudományegyetemre nézve megálla­pítaná a miniszternek azt a kötelezettségét hogy az egyetemet megbhívogassa. A kolozs­vári és az újonnan fölállított egyetemekre nézve a törvény kimondja az egyetemeknek ezt a jogát de a budapesti egyetemre n­éve nem. Maga Kmetty professzor, aki varm­i túl heves forradalmárnak nem nevezhető, ál­lapítja meg azt hogy „a budapesti egyetem autonóm hatóságainak a miniszterhez való viszonya" „tisztázást igénylő kérdés" és azt írja, hogy amellett a fölfogás mellett „amelynél fogva az egyetemi autonómia nem valami átruházott állami hatáskör, hanem mint saját hatalom a kormány által csak el­lenőrizhető", „az újabb tételes jogi fejlődés nem bizonyít". Sőt ő idézi Lechner jegyze­­teit amelyek szerint „az egyetem felekezeti jelleg nélküli állami intéz­et amelynek köz­vetlen igazgatását a karok, a rektor, az egyetemi tanács, a miniszternek teljes aláve­tettségben viszik." De nincs igaza az egyetemi tanácsnak azért sem, mert nem felel meg a tényeknek az az állítás, hogy az egyetemet az új taná­rok kinevezésére nézve a közoktatásügyi kormányzat nem kérdezte meg. Két kineve­zett tanárra, dr. Varga Jenő és dr. Rónai Zoltán elvtársaimra — s azt hogy ők szo­ciáldemokraták, én itt nyomatékosan hang­súlyozni kívánom — Lovászy Márton volt miniszter úr kérdést intézett az egyetemhez és fölszólította, hogy rájuk vonatkozó jelen­tését nyolc nap alatt terjessze be hozzá. Az­óta körülbelül nyolc hét is eltelt , az egye­tem állásfoglalásáról mindeddig semmi hír sem érkezett a közoktatásügyi minisztérium­hoz. Egyszerűen azért mert a budapesti egyetem jogi karának reakciós, konzervatív és az én szememben ellenforradalmi elemei egyszerűen obstrukciót kezdettek a forra­dalmi kormánynak az ellen a törekvése el­len, amely a forradalomban győzedelmeske­dett új világföl­fogás előtt az egyetemet is meg akarta nyitni. Ez pedig meg fog tör­ténni; ha kell, meg fog történni a legkímé­letlenebb küzdelem és a legerélyesebb rend­szabályok alkalmazása révén, mert én sem mint szociáldemokrata, sem mint közoktatás­ügyi miniszter, nem vagyok hajlandó bele­nyugodni abba, hogy az ország első főisko­láján a régi világfelfogás emberei az új Ma­­gyarország ellenségeivé neveljék a főiskolai ifjúságot Ha az egyetemi tanács áll­ás­foglalásáról szóló újságközlemények megfelelnek a való­ságnak, akkor a budapesti egyetem tanácsa nyíltan kibontotta az ellenforradalom zász­lóját mert ezzel a határozattal az első olyan közhatósággá vált az egyetemi tanács, amely a forradalom előtti időből származó jogel­vekre támaszkodva, megtagadja a forra­dalom jogán alakult kormány rendele­tének végrehajtását Az egyetemi tanács — lehet hogy joggal, lehet hogy jog nélkül, ez a kérdés e pillanatban nem érde­kel engemet — nyíltan szembeszáll a kor­mánnyal, amelynek egész léte, hatalma nem az elmúlt világ törvényein, hanem a forrada­lom jogán alá viszik. A forradalomnak ez a szerve, amelynek a győztes forradalom után, úgy tudom az egyetemi tanárok is hűséget fogadtak, a Nemzeti Tanács az egész állami főhatalmat a kormányra ruházta. Ezen ha­talom alapján fejezte be a kormány a há­borút kötött fegyverszünetet törölte el a királyságot oszlatta föl a képviselőházat szüntette meg a főrendiházat, tiltotta el mű­ködéstől a törvényhatósági bizottságokat hozott törvényeket a választójogról, a sajtó szabadságáról, az egyesülési és gyülekezési jogról, a russzia és német autonómiáról és töménytelen más dologról. Azt hiszi várjon a budapesti egyetem tanácsa, hogy a kor­mány és a mögötte álló forradalmi Magyar­ország meg fog hátrálni vagy kapitulálni fog a budapesti egyetem tanácsa előtt? Azt hiszik az egyetemi professzorok, hogy az ő kiváltságaikat amelyekkel egyesek tudomá­nyos dolgokban épp oly vészes politikát űz­tek, mint más kiváltságaikkal a magyar ural­kodó osztályok más területen, hajlandó lesz a forradalom kormánya respektálni. Meg vagyok róla győződve, hogy az egye­tem jogi karának állásfoglalása áltudomá­nyos és jogi formulák köntösébe öltöztetett politikai támadás a kormány és a fog­a­dalmi Magyarország ellen. Én minden erőm­mel azon leszek, hogy ez a támadás úgy ve­zessék vissza, ahogyan az efféle akciókkal szembe kell szállania a forradalomnak, ha élni akar és ha céljait meg akarja valósí­tani. Arról is meg vagyok győződve, hogyha hét konszreganistát vagy nacionalistát ne­vezne ki ily módon a kormány, akkor a jog és államtudományi kar megtalálná azokat az érveket amelyekkel az ilyen kinevezése- NÉPSZAVA 1919 januáer 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék