Népszava, 1919. március (47. évfolyam, 52–76. sz.)

1919-03-25 / 71. szám

1919 mnnökrs Ä NÉPSZAVA /Mú träfe©?] nacjsz­­tesztopB&g­us » és azért MmnmiSc. Elvtársak, ne a istartaMcokat kiszatmcsitani. áHfálafc wt§&« n&mtím ?©»s6©#a­flagKSA és ad­féfek át a rafclékat az ^sé^eknak. Iwata a proletárság tömegeinek' összeolvadá­sát. Ma­rem­ párt kormányoz, nem pártembe­rek tartják­ kezükben a végrehajtó hatalmat: a proletariátus — munkások, parasztok és ka­tonák — osztatlan tömege ragadta magához a hatalmat, hogy megbízottai­­útján ő maga kormányozzon. Elsősorban ez teszi szükségessé azt hogy a proletáregység bensőkig is­­való­ságé véljék. Ma pioofetórnak nem lehet ellen­sége proletártársa. Ma proletárok között nem meríitn­lte­k föl ellentétek­, mert hisz valar mennyien egy célt akarnak elérni és vala-. mennyien egyazon úton járauk, fia bármily «Man­­álenitátfik merölnének föl a proletárok egy»« csoportjai között, hsa bármily okból bi-Asimoc anfrág­­vagy gyanakvás fészkelné be magét as egy táborban harcolók szivébe: ngy a awtk niti 5«fent«né, hogy le tévedtünk az utonkról, hogy s»esm elöl tévesztettük készü­lődő ellenségeinket: a belső és­­külső ellenfor­radalmat Mert ha ebben a pilláim­b­an még újult tehe­tetlenségben fekszenek a burzsoá társadalom alulkerült osztályai, ha ma még fejvesztett ijedtséggel tekint is felénk az ántánt, lehet, hogy mér rövid idő múlva az ellenforradalom «üregeivel kell megóvnunk nehéz és áldozattal teli harcunkat A munka szerszámja az egyik kezében, másikban a forradalmat védő fegy­­ver; ez a proletariátus rajza. És emellett a sunkát és a harcot nem a jólét, a bőség áldásai , közepette fogjuák folytatni, hanem küzdve azkn­al a nehézségekkel, amelyet az élelmisze­rek csekélyre fogyott legyeztetétt jelentenek. Ho­gyha vallérhetitek sű­sert, hogyan tarthatjnk fetnn a proletárdiktatúrát ha nem vagyunk egységesek minden elhatározásunkban és min­ikai tettünkben? Semmi nem akadályozhatja mag győselmütnket, senki sem illbheti ki­keszünk­­ből a fegyvert amely ma ra­ntrém világ bur­noájai mellnek m szegezve, de meghoz-tactja az ellenforradalom győzemét minden el-Varfeél, amely m egységes proletártásport egy­mással ellenséges csoportokra bontja. Egy azonban bizonyos. A diktatúra erőszakot 5&len£ »tfcadet»-vel szemben, aio a proletsk­á­tam uralmát megdönteni akarná. Ám a dikta­botot, azzal zaebembe nyalok, kést keresve; peiase nem ti&lálik. — Add már ide a bics­kád, írem tudom, hová lett az enyém. — Hahaha! — kacag föl­é!cf*»n —­ a késem »karod, ugy­a?! Nem adom! Előre, hol a csó­naki Jaj neked, lm elárulsz! Bolond h­elyzet, hogy kászálok ki belőle. — Jól van, testvér, ha te nem hízol bennem, ifsa­m bízom bennned. Menj magad, én itt ma­radok, nem megyek haza. Erre gondolkozni kezd, rám mereszti sze­meit. Én mean törődve vele, leülök. Hozzám töb, mellém telepszik, kérteni kezd: — Ne haragudj ne, csak tréfáltam, már hogyne bíznék be­ned, hiszen földim vagy ... No itt a Weska, vágd le azt a vesszőt azután gyerünk... Ugy vár reám a kisfiam, nézd, hogy integet az eszemadta. Elveszem a kést, vágok futtában egy veez­ümőt, elindulunk, közben faragom a gallyat, hogy ne kelljen visszaadnom a kést. Most odaérünk az orvosi rendelő mögé. — Si,­ állj meg, testvér. — mondom — én raegnézem, van-e valaki a kunyhóban; azután elvág esti a csónak kötelét, beleugrunk és meg se állta­k a túlsó percig... Hirtelen­­nekem ugrik, megrag­ítja a latro­mat, szemeit vab­ri forgatja: — Ide a kést! Kérlelni kezdem, nyugo­­oa meg, de nem tágít, hörögve, sziszegve ismétli: — A kést! A kést? Aggódva nézek körül, wbnl senki. Mit tri­­náljak vele már most. Torkon ragad, birokra kelek vele, a kést közben eldobom­, — észreveszi, utérra akar rohanni, ne­m engedem. Nagymehetyen legyű­röm a földre, leszorítom, de értem­, nem so­káig bírom, beszélek hozzá. — Jól van, pajtás, odaadom a későd, ölj meg vele, ha akarsz, de igérd meg, ha át­úszod a tengerit, m­ígmondod a feleségem túra erejét és megdönthetetenségét csupán a proletariátus egységes forradalmi akarata adhatja meg. Ma minden proletárnak egész meggyőződésével, forradalmi elszántságával a diktatúrát kell akarnia. Ma minden proletár­nak a megrettent, meglapuló polgárságot kell figyelni­, ma minden proletárnak föl kell ké­szülnie azokra a küzdelmekre, amelyeket az el­lenforradalommal és az élelmiszerhián­nyal kell meg­küzdenünk. Ez pedig csak akkor le­hetséges, ha­ a legteljesebb harmónia uralkodik a proletársság tömegein, ha nem a múltba te­re­ntgetn­ek vissza, hogy az ellentétekhez anya­got keressenek, de rendületlen hittel, igaz test­véri szerettel tekintenek a mi jövőnk felé, ha egymást oktatva, segítve haladunk a m­­­últun­kon. Csak ez szilárdíthatja meg a prolet- -iátis belső egységét m Országház-tiren. * * Tffi&fj­sx&vvxeív ember vett részt a Sxociffilista vasárnapi nagyejeizésén. Megint százezrek léptei alatt dübörgött Budapesten a föld vasárnap délután. Ilyen dübörgés, amelynek nyomában földrengés jár majd mindenütt, nem volt még itt soha. Neon a régi fölvonus is volt már ez többé, amikor még csak kértünk, követeltünk, a­mikor ide­gen arcok, idegen emberek, gyűlölődő tekin­tetei figyelték a proletár­seregek lépteit a pa­loták abl­­­káiból, amikor puskacsövek, szu­ronyok és gépfegy­verek várták a fölvon­u­ló­kat az utcasarkokon, az Országház­ téren. A nagy kerék, amelynek küllői között csak min­ket morzsoltak eddig, egészen megfordult és a dumaparti cncortornyú cifra palota, a régi úri gonosz gőgnek dölyfös megtestesítője va­sárnap már a netté' volt' egyérűen. Nem volt ott más szín, más hang, más érzés többé, csak egy: a proletároké. Az első és utolsó nagy seregszemle volt ez. Az első, amelyet zavar­talanul csak mi magunk tarthattunk, mert nincs itt többé más sereg, csak a proletároké Az utolsó a döntő ütközat előtt, amikor még egyszer szétnézünk, hogy együtt vagyunk-e mindannyian s­z utolsó legnagyobb harcra. Mindnyájan ott voltunk. Ott volt a meg­testesült Egység és az életitő­kert Erő. Az nek, azért nem mentem ho­za, mert te útköz­ben megöltél. Megígéred? Erre — úgy látom — megnyugszik, mert már nem ellenkezik; nyugodtan fekszik a földön, ma,id zikálva mondja: — Nem bántalak, csak eressz el, tartsd meg a kést, nem kell. Csak friess, siess, mert vár a feleségem, hív a kis­fiam. Eleresztem. — Húzódj meg itt és ha intek, gyere — mondom neki. — Azzal, félszemmel rá­figyelve, megkerülöm a lapostetejű házikót beszólok az ablakon, pár szóval elmondom az esetet, kijön az orvos, meg egy ápoló. Sin előre megyek: — Gyere, testvér, itt vannak a halászok, jó emberek, átvisznek a túlsó partra. Gyanakodva néz felénk: az orvos és ápoló karonfogják, invitálják vacsorára, szegedi halászlét főznek, olyan lesz, hogy még a vi­cispán se essik különbet. V­acsora után csó­nakba ülünk és meg se állunk hazáig. Erre nem szólhat semmit, húzódozva bár, de elindul velük, folyton hangoztatva, hogy neki sietős az útja... Könnyes szemmel nézem, m­int visszik a sze­re­ncsétlent a kórházba... Kéts­zer-háromszor meglátogattam még, ott úszott vagy evezett a kórház udvarán fá­radh­atatlan­ul; közben folyton kiabált: — Megyek! Megyek! kic*i fiam, éden Me­s­égem! Mikor utoljára meglátogattam, már bor­zasztóan ocs volt, nem birt mozdulni az ágyán; ereje végkép elhagyta; Iztsa vitsz­sárga, csak a szeme, lázas, villogó, zavaros szeme égett túlvilági fényben. Utolsó lélek­zetéig úszta a tengert. Fegyverre rikintett hörögni.: — Segítség! Sesita­r! Megfntok! Fümorfi­lök' Édes feleségem, kis fiam, Funtarriám! Nemsokára átúszott a túlsó par­ton, egész embertenger ott a Népháza körül egy volt lélekben, szándékban, erőben és tettben azokban a világtörténelmi pillanatokban, amikor üzenetünket, szétküldöttü­k a világnak mind a négy .-Birka felé: íme itt vagyunk, mi már indulunk a megálmodott döntő ütkö­zetre, álljon talpra minden proletár, vi'ág proletárjai egyesüljetek! Ment az i­zer.--, és jött az üzenet Moszkvából, fts ' 'mi fog majd Párisból, Rómából, Ixondonból, Berlin­ből és a világ proletárjai egyelni ii fognak. Mintha a sokszor elálmodott és a k­épzelet erejével vászonra vetett kép öltött volna ele­ven képet vasárnap ott az Országfház-téren. Hogy xm elnyomottak, az igábanscartettak­, a kisemmizettek fölfednek majd egyszer, hogy diad­alüzenetet tartsanek, hogy ítéljenek, h­ogy számonkárjenek mindent Fölvowottu­k „fri­­rtwló aawear, fúros zészlókkal és a zászlókon eme .«went jelszóval: Világroa^bad­ág". mennye rgött a nemrég még has indulónak valóra és diadalsnafffá vált valamije: „Miénk lesz a jövő." A magyar proletáruralom avatóár­nnepe volt a vasárnapi A folvonalán. Vasárnap délután 3 órára volt hirdetve a Magyarországi Szocialista Párt nagygyi Már a korai délutáni órákban meg er­­ötlött a tömegek özön­lése az Országház­ térre. Az idefutó utcákból mindenfelől emberfolyamok hömpölyögtek, piros jelzőtáblákkal, piros zászlókkal, énekelve a szocialista forríidalni indulót és éltetve lelkese® a proletár forra­dalmat, diktatúrát és proletáruralmat Három órára több mint 100.000 ember hul­lámzott már a téren és még mindig új töme­gek jöttek. És az óriási embertenger fölött piros zászlók egész erdejét lengette a tavaszi szél. Fönt a parlament homlokzatán is piros zászló volt csak, amelyet, amikor kitűztek oda az elvtársak, az óriási tömeg dörgő éljenzék­sel fogadott A rablólovagok ódon vára, fekete szine pirosra festődött egészen. A tömeg egészen addig, amíg a Forradalmi Kormányzóta­nácsnak a gyűlésre kiküldött tagjai meg nem érkeztek, még mindig egyre nőtt. Előrelátható volt, hogy az óriási tömeg­nek kevés lesz egy helyről, az Országház lép­csőjéről beszélni. Beszéltek is szónokok nem­csak itt, hanem a tér minden részes, bent a tömegben és fent az igazságügyi palonca első emeleté­ről, valamint a földmívelő figyi pa­lota tiigy erkélyéről' Az Országház téjicső,jén. ' Három óra előtt pár percsel érkeztük a ke­rti­lés sztohelyé­re Belányi elvtárs, Tft&r.a G­a­l. nwjd. Kun Béla. Szántó Béla és Sz­.rmuely Ti­bor elvtársak. Fölharsant an Intercrio­­u­r dala, utána a Marseillaise, rausre rfcenk­iát retu­­rn arferyalfoan és lefWyésáb»n pára ItoittI im­powfens Bsigj^lgytO^, Surrwtl Sánit»»r efután per psreeei 3 év* után, amikor r«% f;v­­• rmk tizesrei már szmültig megtQLtSfcék az aik- l m * folyv^t luecsöjaie em^ tio^uiatúU a 9 ha MM fe-t

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék