Népszava, 1919. március (47. évfolyam, 52–76. sz.)

1919-03-26 / 72. szám

1919 március 36. NÉFSSAVA lefoglalását és leltározását. Az üzletek a lel­tározás leggyorsabb befejezése után azonnal meg fognak nyittatni és az áruk eladása a még meghatározandó módon meg fog kezdődni, vásárlási igényjogosultság megállamtás­a céljá­ból minden ház lakói házbizottságot alakítanak. Minden 51 lakás után egy-egy tag választandó a házbizottságba A házbizottság két bizalmi egyént választ, akinek neve az illetékes liszt­bizottságnál legkésőbb március 28-ig bejelen­tendő. Bizalmi egyén csak szakszerve­eti tag lehet, oly házak, amelyekben ötnél kevesebb lakás van, a szomszéd magasabb lakásszámú házzal vagy házakkal együtt alakítsák meg a házbizottságot oly módon, hogy legalább öt la­kásra egy-egy bizalmi egyén jusson. Amely ház lakói nem jelentik be bizalmi egyénüket a lisztbizottságnál, az óraelosztásnál súlyos hát­rányba kerülnek. Budapest, 1919 m­árcius 25. A szociális termelés népbiztossága. Fürdőt a proletárgyerekeknek! Az óvodákba és iskolákba járó proletárgyer­mekek ingyenes fű­ritűzése érdekében a főváros népbiztossága a következőket rendeli el: 1. Az összes fürdők tisztálkodásra szolgálók. Valamennyi helyisé­geiket minden berendezés­sel együtt hetenkint két félnapon és pedig: pénteken reggel 7 órától délután 2 óráig és szombaton déli 12 órától estig az óvónők vagy tanítók és tanítónők vezetése mellett csopor­tosan megjelenő gyermekeknek ingyenes für­detésére tartoznak átengedni. 2. Hasonlóképen igény­be vesszük a magán­lakásokban levő fürdőszobákat is hetenkint egyszer, szombaton egész napon át az iskolai vagy kisdedóvói igazolvánnyal odautalt gyer­mekek vagyones fürdetésére. A fürdőszobák birtokosai tartoznak a fürdéshez szükséges fűtőanyagot, világítást, törülközőt és szappant ingyen rendelkezésre adni­­. A fürdéshez igazolványt nem kaphatnak azok a gyermekek, akik fertőző betegségben szen­vednek. Ennek a rendeletnek végrehajtására meg­fe­lelő részletes utasításokat adunk ki A főváros népbiztossága: Preusz Mór, Vincze Sándor, Dienes László. Az ügyvédi és bírói vizsgát egyelőre fölfüggesztettél­. Az igazságüügyi népbiztosság a következőket rendeli el: Az ügyvédi és bír­ói vizsgáló bizottságok mű­ködését további intézkedésig föl­függesztem. A már befizetett vizsgadíjakat a vizsgára je­lentkező, de vizsgát meg nem tett jelölteknek vissza kell fizetni. Kelt Budapesten, 1919. évi március hó 25-én. Láday s. k., igazságügyi helyettes népbiztos. . Az autókat lefoglalják. Az ország területén bárkinek birtokában levő , automobilokat, automobilalkatrészeket autó­üzem, javító- és segédanyagokat (benzin, olaj, kenőzsír, karbid, abroncsol­ási anyagok, stb.) a hadügyi népbiztosság lefoglalja. A készletek 48 órán belü­l a hadügyi népbiz­tosság 45. osztályánál írásban bejelentendők (Had­ügyi népparancsnoksági épület). Az or­szág területén levő ipari üzemek, amelyek automobil gyártásával, illetve javításéval fog­lalkoznak vagy erre­l alkal­masak, ugyancsak fenti ügyosztálynak bejelentendők a gyártási, illetve javítási ág megjelöléséivel. A Budapest területén levő autógarázxok és autóraktárak 48 órán belül a hadügyi népbiz­tosnási­ 45. osztályának bejelentendők, amely­nek joga és felhatalmazása van a garázsok le­foglaláséra. A magántulajdonban levő személy-, terver-és egyéb gépjárművek rekvirálását, Budapest közvetlen környékét kivéve, a Katonatanács és Munkástanács közös (öttagú) autórekviráló bi­zottsága végzi, am­ely bizottság mindenütt 24 órán belül megalakítandó. A lefoglalt készle­tet a bizottságok kötelesek a hadügyi népbiz­tosság 45. osztályának haladéktalanul berjele.­A Budapest és környékén levő készletek, re­kvirálását a hadügyi népbiztosság 45. osztálya vég­zi, amely osztály fényképpel ellátott rekvi­ráló biztoséitat küld ki, akiknek a szükséges karhatalmat a budapesti Városparancsnokság bocsátja rendelkezésre. Pogány, ha­dügyi népbiztos. A könnyű benzin lefoglalása. A hadügyi népbiztosság rendelete. Az országban található minden kincstári vagy magántulajdonban levő könnyű benzint (680—720 grammig) a hadügyi népbiztosság lefoglal. Minden katonai parancsnokság, magánszemély, illetve vállalat amelynek bir­tokában könnyű benzin van, köteles azt a had­ügyi népbiztosság légügyi osztályának (Bécsi­kaputér 4) három napon belül sürgönyileg vagy írásban bejelenteni. Aki e fontos hadügyi érdek ellen vét az for­radalmi törvényszék elé kerül. Pogány, hadügyi népbiztos. mi ii —w—pl •• m in um um ÜI­HII^mwiiihwi tm A pénzintézetek és biztosító intézetek forgalma. • * A Forradalmi Kormány­zótandós rendelete. A Politikai Hír­adó jelenti: A Ta­nácsköztár­saság hivatalos lapjában csütörtökön fog meg­jelenni a Forradalmi Kormányzótanács ren­delete, amely a pénzintézetek és biztosító inté­zetek forgalmát szabályozza. A rendelet főbb intézkedéseit a következőkben ismertetjük: A folyószámla vagy más betétből havonta a rendelet kibocsátása napján fönnálló összeg tíz százalékát, azonban legföljebb 2000 koronát lehet fölvenni; méltánylást érdemlő esetekben (betegség, stb.), ha a betét összegének tíz szá­zaléka kevesebb, mint 1000 korona, úgy az egész betétet. Munkabérekre és tisztviselők idej­­ére korlátlanul lehet fölvenni, ha a ter­melőbiztos vagy a gyári munkástanács veze­tője, vagy a bi.e n­em is ér fiaik igazolják, hogy az összegre az említett célból van szükség. A vállalatok anyag- és gépbeszerzés céljaira 20.000 koronára fölvehetnek összegeket, ugyan­csak a fentiek igazolásával. Ennél nagyobb összegeket csak a spocifik­­álás népbiztos elő­zetes hozzájárulásával lehet fölvenni. Földbir­tokosok a betét tíz százaléka, illetve 11000­ koro­nát meghaladó fölvételeihez a föld mivel­és kü­rgi népbiztos hozzájárulása szükséges. Az élelmi­szer üzemek és élelmi­szer kereskedők a közélel­mezési népbiztos fölhatalmazásával betéteiket korlátlanul föl­vehetik, s­gyancsak felvehetik betéteiket a központok is a szocializálási népbiztosnak a fölhatalmazása alapján. A biztosító társaságok sölü­l koronáig terjedő ki­fizetéseket teljesíthetnek • Ezt meghaladó ösz­szeg a fél által m­nt­ jelélendő pénzintézetnél folyósz''mlára intézendő el. Átutalások a tanác­sellenőrzés alatt álló pénzintézeteknél korlátlanul eszközölhetők. Külföld, a? és a megszállott tej-illetékre átutalá­sok csak a pénzügyi népbiztos engedélyével eszközölhetők. Akinek betétszámlája vasty be­tétkönyvecskéje van, köteles a pénzintézetnél tizennégy nap alatt személyazonosságát iga­zolni; ha a betét­­összege ötezer koronásnál ki­sebb, az igazolási határidő harminc nap. Aki az igazolásban akadályozva van és ezt bebizo­nyítja, a személyazonos ágát utólag is igazol­hatja. A korábbi, vezetőségek által alkalmazott ügy­vezető igazgatók eddigi járandóságaikat, kap­ják, de bármi címen összesen legföljebb három­ezer koronát. Mint tanácsadók továbbra is tar­tósnak munkájukat vécézni, kivéve azokat az igazgatókat akiket, a pénzügyi népbiztos irtá­si lás­ára végleg el­távoli­toltak, azonban fölvi­lágosítások megadására kötelesek. Az intézet­ben a pénzügyi népbiztos megbízottjánál föl­hívásra tartoznak megjelenni. A pénzintézetek alkalmazottainak jövedelme a pénzügyi nép­biztosok hozzájárulása nélkül nem emelhető. E rendelkezések alól kivételt a pénzügyi nép­biztosok engedélyezhetnek. Akik a kibocsátandó rendelet rendelkezé­seit, megszegik, forradalmi törvényszék elé kerülnek. A tanácsellenőrzés alatt álló intézetek név­sorát a hivatalos közlöny fogja közölni, zsupánja a legvadabb öldözésben rétesíti a sajtót Az előzetes cenzúra el nem ismerése vé­gett a Kassai Munkást előszür megbüntette, azután elkoboztatta, mig végül most betiltotta. A sajtószabadság elleni merényletéről a nm­pán a következő átirattal Artwitwte a kassai test­vér lapu­n­k­at: A Ka**ai Munkát szerkesztőségének Kv**a. A Kassai Munkás eiusti politikai hetilap to­vábbi megjelenését betiltom. Igy kellett határoznom, mert a azerkuvítő cég a­z évi február hó 27-én köilélt rendeleten/ megszegésével c. Kassai Munkás március S­iki számát engedelem nélkül terjesztette. Emiatt a szerkesztőség felelősségre vonva, kijelentette, hogy a Munkástanács határozata folytán fönti rendelkezésemnek nem veti magát alá. M mert azon figyelmeztetésem dacára, hogy fönt hi­vatkozott rendeletem ismételt megszegése ese­tén a lap tov­ábbi megjelenését betiltó», a szer­kesztőség a Kassai Munkás március 15-iki szá­mát újból engedelem nélkül terjesztette « a lapnak a zsupá­n­­ hivatal részére való mtíftfe­lelő kézbesítéséről nem­ gondoskodott, illetve a lapot a zsupán­ hivatalt egyenesen sértő mó­don kézbesítette; végül, mert március havában 10. ss. a lapjának egy különki­adását „To the Members of fa­­e Entente-Comit­e" ciműi cikket kiadta­, azt­ fönti rendelkezésem megszegésével be nem mutatta és engedély nélkül a demarká­ciós vonalon túlra kicsempészni m­egkisérelte. Jelen rendeletem betartásáért Surányi szerkesztő urat, személyesen teszem felelőssé. Kassa, 1919 március 19. Dr. Lekác, zsupán. A cseh-szlovák zsupán egyidejűen á­tir­a­tot in­tézett az összes kassai nyomdákhoz, amelyben elrendeli a röpcédulák előzetes bemutatását A rendelet betartásáért a nyomda tulajdonosát teszi felelőssé a zsupán. E merénylettel a kassai Munkástanács csü­törtök esti, rendkívüli ülésén foglalkozott és elhatározta, hogy a kassai zsupán garázdálko­dása ellen úgy a pozsonyi, mint a prágai kor­mánynál fölterjesztéssel él. ­ A csehek betiltották a „Kassai Munkás"-t * Hogyan dolgoznak a „fölszaftabktok," Kassa, március 20. (A Népszava tudósítójától.) A felet-magy­arországi nagy sztrájk idején a sajtószabadság visszaállítását is követelte a munkásság. A követelésekre adott válaszban Lehovsky szociális referens kiemelte, hogy a „Szlovenszkán" teljes sajtószabadság uralko­dik. Ennek ellenére a cseh-sz­­ovákok kassai i It Aki Lep, rabol vagy fosztogat, az meggyalázza a proletánaktaturát és ezért halálai bfl­hfftffk. Elvtársak, ne segítsétek a marfalécokat kiszabadítani. ANyártok wtját »winde« fosztoga­tásnak és adjátok át a rablókat az őrségeknek. LEGÚJABB * * # Az orosz vörös hadseregek győzelmei. A vörös északi hadsereg március 19-én a következő jelentést adta ki: Szovjeti­­apatok Tukkum irányában elöre­nye­midink. Megszállottuk Engazt és Anlint. Dibenko-hadsereg törzse Wolnewack­a állo­m­­ás bevételét jelenti. Az ellenség menekül Mariupoli felé. A vörös csapatok elfoglaltál a Gubjevkánál levő Bag­hidat és Anatoljevka falut. Nyugati front. Egy lett csoport Marien­j hm * ' felől Werro fele előre­.P pusul és útjában­­ letör minden ellent állást. A horesovka-ndesz­szai vonalon elért győzelem minden reménye­ket fölülmúl- Az ellenség Odessza felé mene­kül megszámlálhatatlan anyag hátrahagyá­sával. Az orosz szovjet március 21-én az alábbi ka­tonai jelentést tette közzé: Északi front. Az ellenség megkísérelte, hogy minket Balsoj Ozserszkiből elűzzön, azonban szétvertük. Nyugati front. Elkeseredett harcok a pet­sori vasúti vonal mentén. Déli front. Bevettük Nikola,ievszkojet és Krutakot. Keleti front. Trojc­k irányában bevettük Vilseje Jelszavetinszkojet, délkelet­re ut­áról bevettük Nikolszkojét. I * * * Győznek az ukrán seregek is. Az ukrán szovjetköztársaság március hó 20-ról az alábbi katonai jelentést adta ki: Vinnicában több vonat számottevő anyag­gal kezeinkbe került, közöttük teherautómo­bilok és repülőgépek. Rovno irányában a vö­rös csapatok megverték az ellenséget, amely megfutott és levették Miropol állomást. Va­pujary irányában nehéz harcot vívtunk. Zsmerinkát a szovjet,csapatok bevették. Az ukrán szovjetköztársaság márjus h­ó 21-én ezt a jelentést adta ki: Litin elfoglalásánál (irány­kapsk.uif?ri­egs

Next