Népszava, 1919. március (47. évfolyam, 52–76. sz.)

1919-03-25 / 71. szám

Márti holnapra nem lehet befejezni nem a rombolás, nam az építés munkáját. Magyar­ország elindult azonn as után, amelyen el fog érni a azoci­alizmush­oz és el akar érni akkor is, ha a Nyugaton még élő és még uralkodó imperialista­ kapitalizmus minden meglévő erejével eréssé fog ellene. Nem állunk egyedül, m­ost értse meg mindenki A forradalom lángolva terjed szerte a világ­ban és ahol tüzet fog, ott a magyar forra­dalom száguldó mozdonyát is mind tüze­sebbre fűtik. A türelmetlenség ki ne kezdje a forrada­lom vezetőinek a munkáját. Mindenki vár­jon, mindenki dolgozzon és a proletárfegye­lem hatalmas erejével álljon a Népbiztosok Tanácsa mellett. A falu népe. Az ország szívében végbement nagy válto­zást ma már tudomásul vették az ország leg­távolabbi részei is. És mind­enfelől hírek ér­­kelnek arról, hogy rendben, nyugodtan, sőt a legtöbb helyen örvendő lelkesedéssel fogad­ták a szovjet­ köztársaság megalaku­lásának a hitét és sietnek beilleszkedni az új rendbe. Ennek a kedvező fogadtatásnak az okát ifi­képen abban látjuk, hogy az ország dolgozó népe a mai kétségbeejtő helyzetből nem lát más kivezető utat, mint a kommunizmust, amelyet a proletárdiktatúra valósrt­ meg. Az ipari munkásság, a köz- és magánalkalma­ssottak majdnem kivétel nélkül, a „szabad foglalkozású"­ szellemi munkások nagy több­ségükben teljes megértéssel él, óriási lelkese­déssel nya­tlakozt­ak na­py rendhez. Abból a hangulatból pedig, amely a vidéken fogadta a proletárdiktatúra megvalósí­tását, joggal lehet következtetni, hogy már a falu népe is rén­nben megértéssel és örömmel, egészében­­véve pedig legalább is bizakodó jóindulattal niel az új rendet. Azonban mi azt akarjuk — az írgy érde­kében kell azt akarnunk —, hogy a falu népe jó mulatlanul velünk legyen, szívben-lélekben fagyé magátévá a mi itzeáljainkat és céljain­kat és küzdjön velenk együtt azok megvaló­sításáért. gtas^jssssgaasa^ Vájjon a falusi nép érdeke is kivánja-e ezt vagy csak a városié! A földmivel-szegénység eddigi helyzet© nexa sokkal különb az _ igavonó jószágénál. A földmivelő proletár rabszolga volt a múlt­ban és az még ma­ga. A termelő időszakban embertelen túlmunka, a téli időszakban mun­kanélküliség, örök­ szüntelenül borzalmas nél­külözőés anyagi és szellemi javakban, nagy­jában ez a® ő sorsa. A kisgazda-földmivelő tán csak annyiban jobb, hogy anyagiakban kevesebbet nélkülöz, mint a mai, de ezt csak még túlf­eszí­tettebb munka árán érheti el: éjjel-nappal lekötött rabszolgája a saját ter­melői „függetlenségének", százféle nyílt és rejtett formában adófizetője a kapitalista ál­lamnak, kulturális nyomorúsága pedig sem­mivel sem kisebb, mint a proletáré, a szel­lemi javakból, a nemesebb élvezetekből váló kirszketsütettsé.Ve­ti,noolyan, mint amaré, tildt­e­nt­i életük! Van-e veszíteni valójuk, ha a­ réczi világrend összeomlik és új tám­ad helyébe? Képzehető-e olyan új társadalmi rend, amely ráj­u­k nézve rosszabb lenne a mostaninál? az azi világ, amit a ma már győztes pro­letárdiktatúra fog megteremteni, kiemeli a falu népét is a raibszol­wn­iarből, az anyagi és szellemi nyomorúságból. Biztos, de nem ba­romi Thuttkét és soha nem remélt bőséget fog neki hozni. A falu népe tehát ne lásson ellen­séget a város forradalmi­­ proletariátusában, hanem szerető testvért, aki neki a. szabadsá­got és boldogságot hoz«n. A­ városi proletár­ság volt a szabadság úttörője, de biztosi­t«&l és tel.lfQve kiépíteni a MbnMf «J világ­rendjét igazán mrk ugy lehet, ha a falu népe, a földmives-wsegénynég testvéri szeretetben és egyetakarásban forr­ásra» az ipari m­un­kásságrgal és az első nagysmerfl gy­őw?!«t?­b«i immár eljutott negyszerű­ strolettárhacrahoz teljes erejével és lelkesedésével csatlakozik. Mi a föladata a Todmivel-szegénységnek? Legelsősorban a p»rfetárdoktam­pán«­k és nagyszerű céljainak megértése és e etilokért való hires seenrenkedés kemény fegyelem­mel. Ezzel együtt jár a legnagyobb éberség és a legkim­élet]«m­«Ma­hare minden ellen-forradalmi sz arvezkedés vagy singvnochialea ellen. Azután pedig: a mezxigaszdasági termelés biztosítása legalább is az eddigi terjedelem­ben, de lehetőleg annak fokozása, fild­m­iste­reket kell teremteni a város, az egész ország számára. A földmivelő regények Tink­es első­rendű érdeke, előezör, mert csak így lehet biztosítani az ipari termelést, így kaphat a falu népe ruházatot, szerszámot, gépet, vas­úti közlekedést, orvost,, gyógyszert, újságot, könyvet és mindent, amit az emberhez méltó élet megkövetel. Másodszor: mert ha a város­nak nincs mit ennie, ha az ipari és szellemi munkásság kezéből az éhség kicsavarja a fegyvert és a proletárság gyönyörű, világ­történelmi jelentőségű szabadságharca elbu­kik ... ez bukása, a baromi soorbanl való meg­maradása a falu népének­­. A proletárság nagyszerű, szabadságha­rcához a falu népének kell adnia a muníciót; ha nem ád, maga alatt vágja a fát. A falu népe tehát köteles élelrai­sszerfölöslegét átadni a városnak, a további termelést pedig a legnagyobb erőfeszítéssel és buzgalommal végezni. Ha ezt megteszi, nem avénllthet el a ju­talma. Az új világrend, amelyben a proletár­diktatúrán keresztül jutunk ki, szabadságot, bőséget, egészséget, kultúrát fog teremteni a falunak éppami ugy, mint a városnak; emberi életet a falu dolgo®ó embereinek éppen úgy, mint a városéinak. A földmives-szegénység ezt — erősen reméljük — gyorsan meg fogja érteni és a lehető legrövidebb idő alatt a maga egészében lelkes, legyőzhetetlen harcos táborává fog szerveződni a mi nagy, őseikt ügyünknek. pios sipoláim! vágtat amarra odább egy vonat, fájó szívvel tíreoek utána, vájjon mi­kor visz engem te hazafelé? De nini, még egy társam akadt bolyongá­somban, nagy sietséggel rohan előre, úgy látszik sietős az ujjat rákiáltok: — Hova, koma! — Megyek haza! — feleli csak úgy oda­vetve. Ejha — mondom magamban — haza!! Ez nagy szó, oda én is szeretnék menni. Most megáll rohantában, szeme fölé emeli kezét, úgy néz a messzeségbe, még neki is ágaskodik, hogy jobban lásson, majd hirte­len vetkőzni kezd, ledobja ócska blúzát, sap­káját, nagyot ugrik, elterül a homokban és nagy igyekezettel kezd nemni; fuj, zihál és rendületlenül csinálja a tempót. Fejcsóválva közeledem feléje. — Mit csinálsz itt, pajtás! — Nem látod! tfazom! -- Úszol! — A homokban? Pillanatra megáll nagy munkájában, rám ném különös, zavari tekintettel: — Homokban a fenét; nem homok ez, ha­nem viz, nagy viz, a tenger — és már tovább ősziét. Treztóban vagyok már emberemmel, ajra kérdezem: — Azután hová nssokt — Haza. Nem látod ott a túlparton a fele­ségem, mellette a kisfiam; nézd, hogy integet az eszem adta; hallod, hogy hiv: — Gyere haza, édesapám! Gyere! Gyere! — Megyek, megyek, kicsi fiam! — adja meg a feleletet önmagának, azzal tovább amik, csak úgy se akad róla az izzadság a ne­gy munkától. Mit kezdjek ezzel a szerencsétlennel. Előbb arra gondolok, hogy segítségül hiva egy pár fogoly társamat, orvoshoz viszem, de azután a—out he jut, hogy az orvosok itt úgy bánnak a megzavarodott emberrel, hogy kéretik orr­memenetü­ket. — Megállj, pajtás, várjál csak, megyek én is veled, ketten majd jobban birjuk. Megáll, rám néz, zavaros szemében némi öröm csillámlik meg. — Gyere no, de vigyázz, nagyon mély a viz. Tadils­e usaolt — Tudok, hogyne tudnék — és már ott fek­szem mellette és ketten szeljük a homokha­l-lámokat. — Erre gyere, pajtás — szólok neki — nézd ott egy sziget, megpihenünk egy kicsit. — Jó lesz, jó, mér nagyon fáradt vagyok. Szabályszerűen kikapaszkodunk a partra, fölálltlök, társam megrázkódik, rázza magá­ról a vizet, mellé zihál a kimerültségtől, majd újra kémleli a sz­lsó partot, keresi a felesé­gét, meg a kis fiát! ~~ Látod, látod? Ott állnak ni, ott egy nagy fa alatt. — Kicsoda? — Hát a feleségem, meg a kis fi­am. Hogy integet kis» kezecskéjével!... Az asszony meg csak sir, nézd, hogy törölgeti a szemeit. — No ne sirj szentem, megyek már, megyek! — és mié­r feküdne neki az úszásnak. — Megállj, pajtás! —­ mondom neki —, ott egy halászkunyhót látok, gyerünk csak oda, ott meghalunk, hiszen röár este van, kipihen­jük magunkat, reggel pedig tovább úszunk friss erővel. — Nem, nem, én nem várok, már kipihen­tem magam, reggelre ,odaát lessünk, azzal beleveti magát a finom homokba és fevídi a tempót. Mi az ördögöt csináljuk már vele. —­ Hopp! — kiáltok rá -- megállj csak egy kicsit, amott egy csónak, üljünk bele, én nem birok már úszni, jobb let­z azon átevezni, de rám se hallgat, csak úszik tovább. — Hallod-e, pajtás, hát ez a bajtársi be­­csület? Együtt issdnltemílt­al, csak roean fogiffl itt hagyni, nézze meg az emberi Kedvetlenül áll meg: — Jól van no, gyerünk csónakon, minek indultál el, ha nem tudsz assenit — Azzal sietve elindul, még szalad is. — Hova szaladsz! — A csónakhoz! — A csónakhoz a fenét, nem arra van az, hanem amott ni, a halészkunyhónál,­­nem látod! — No jó, gyerünk hát arra, de siessünk, ne várjon hiába a feleségem­, meg a kisfiam. Így igyekmem elcsalni a sz­orvexú rendelő felé. Egyszerre megáll, mereven néz rám ki­fejezéstelen, zavaros, hideg, léleknélküli sze­mei­vel: — Hov® vezetsz! ... Ki­­rigy te! ... — mondja szaggatottan. — Áruló! — ordit, szinte bőmből. — Áruló! Tőrbe akarsz csal­ni!... De jaj neked — és ezzel kést vesz elő. — Áruló! — Ha te... engem... elárulsz — mondja minden szót megnyootom "— evel a késsel veszem ki a szivedet... Meghalsz! Meghalsz! — üvölti és magasra emeli a kést. — Ne bolondozz, pajtás, — mondom neki nyugodtságot erőltetve, mire a testem lúd­bőrös lesz — csak nem gondolod, hogy az egyik­­ magyar ember elárulja a másikat! — Hát te is magyar vagy! — Nem is muszka! Hát nem ,merem! — No jó — mondja kissé megnyugodva — gyerünk hát a csónakhoz! A kést azonban nem teszi el, és aggaszt; bolond fővel még rám támad. — Nézd csak, pajtás, milyen nép ez a szi­get, mi­lyen gyönyörű fák varrnak auta,­jó volna átplántálni a falunk alá. Rám se hallgat, csak ösztönöz: —• Siessünk ! Siessünk! — Jó no, csak hadd vágok »n­igamiytk egy 10 NÜFS NAVA 1919 március 30. Proletáregység. A magyar prtm­etarián­s a sok (rh­iwed** deksa után végra rtlléphetett arra aa wtre, amely %ptrwtkuval a MMtaltaaraabas v»wwt. A most aljevesidő idők m&iskája és­­tefeláldozás'.i fogja a munka társadalmát fölépitvni, ahol Blinden hatalom a dobásért tettességének hir totálissa vas*. Nem holnap, aas» ta egy hét múlva lean a *»oc!a2la»«iaba­ v»ióaá«, de eohmeaa kiiet, ba aktoa meg: aa a i«*p­roctoeabb fanéitek?i m proteián&y*ég! A iwxi4«tárissy*ék­ JriUxóUa megrtt­funM sor­ban a pfflaxiaibatt, anxiat&a aa oáé.ljtt párttasze­tek ÖMBemnlottnk, amiaifia mirr-ishn 21-ike ..

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék