Népszava, 1919. április (47. évfolyam, 77–103. sz.)
1919-04-01 / 77. szám
2 A forradalom martalccal. Nem engedjük veszedelembe sodorni azokat a csudálatos eredményeket, amelyeket a magyar proletárok évtizedes harcai végre kiküldöttek. Nem engedjük aláásni a Tanácsköztársaság nagy művét és nem engedjük felelőtlen, többnyire a polgári rétegekből átszűrődött indifferens elemektől kompromittálni a proletárdiktatúrát Nekünk nagy és szent dolog az, ami most Magyarországon történik, a mi álmunk, vágyunk vált itten valóra, évtizedekre visszanyúló küzdelmeinknek érett, illatos gyümölcsei mosolyognak ránk és éppen azért, mert mámoros fejjel ünnepeljük a proletárok nehéz harcainak dicsőséges győzelmét, éppen ezért minden harckészségünkkel, elszántságunkkal és proletár erőnkkel odaállunk a kialakuló új rend mellé és megvédelmezzük azt minden gonosz orvtámadással szemben. Mert orvtámadók már igen is vannak, itt bujkálnak a sorainkban és zavart, pánikot, oktalan rémületet próbálnak kelteni. Ná, ez az, amit nem engedünk meg, ez az, ami ellen az öklünkkel is harcba szállunk. Soha még a világtörténelemben példa nem volt arra, hogy átalakulás olyan zavartalanul, olyan simán és olyan szépen menjen végbe, mint a mi átalakulásunk. Hódolat és dicsőség ezért a fegyelmezett, komoly és harcedzett magyar munkásságnak, amelyiknek volt ereje a küzdelemhez, a szenvedések és üldöztetések elviseléséhez, de van ereje a győzelemhez is és van forradalmi fegyelmezettsége itt ország kormányzásához. Proletárdiktatúra van, minden hatalom a munkásoké, a munkások élnek is a hatalommal, de aki a munkásság soraiban visszaél a hatalmával, azt kilöki magából a magyar proletariátus közösségei.A Forradalmi Kormányzótanácsnak minden rendelete megparancsolja, hogy egyéni vállalkozások és hivatalos zaklatások mellőzésével kell vérehajtani azokat az intézkedéseket, amelyek a kialakuló új világ szent ügyét szolgálják. Senkinek sincsen joga megszegni ezeket a rendeleteket és senkinek sincsen joga túllépni a hatáskörétés emberek zaklatásában, rémisztgetésében, terrorizálásában perverz gyönyörűséget találni, ehhez nem adott jogot senkinek a Kormányzótanács és aki ezt teszi, az ellenforradalmár, az a forradalom martaléka és azzal épp úgy végezni kell a proletárdiktatúrának, mint a burzsoázia ezentálló aknáival. Budapesten larcdsrekvirálások folynak mostanában, ami természetes és helyes dolog, mert hiszen legfőbb ideje volt már, hogy minden proletárnak minél előbb megfelelő lakást biztosítsunk, önmagában véve a lakásrekvirálás a legtermészetesebb velejárója a forradalmi átalakulásnak és aki ezek ellen a helyes és jogos intézkedések ellen bármilyen címen ellenszegül, azt forradalmi törvényszék elé kell állítani. De forradalmi törvényszék elé kell állítani azt is, aki magánjellegű lakásrekviráló kalandokba bocsátkozik és aki mint a lakáshivatal megbízottja visszaél hivatalos hatalmával és vagy olyan intézkedést foganatosít, amire a rendeletek nem jogosítják föl, vagy a különben helyes intézkedéseket fenyegetésekkel, brutális föllépéssel és rémületet keltő terrorral foganatosítja. Az elvtársak nagyon jól tudják és vegye tudomásul az is, aki nem tudná, hogy se a Lakáshivatal nevében, se egyéb hivatalok nevében terrorisztikus módon, fenyegetődzve föllépni joga senkinek nincs. A fölösleges lakásokat el kell rekvirálni, de ugyanakkor mellőzni kell minden sértő, bántó és megalázó viselkedést tehetetlen és kiszolgáltatott öreg emberekkel, védtelen asszonyokkal és gyermekekkel és mindenkivel szemben. A munkásmozgalmakban megfedzett proletárokat nem kell erre figyelmeztetni, a mi elvtársainkat nem vakítja el az erő és a hatalom tudata, ők végzik a maguk forradalmi munkáját és sem idejük, sem kedvük egyéni zaklatásokban és zsarnló tendenciáin fenyeszetésekben nem Mikorák nem fenyegetődznek, nem gorombáskodnak, nem brutalizálnak, hamm keményert, határozottan és elszántan rtalomnak Csakhogy a forradalom első zűrzavarában becsempészték magukat a munkásság? soraiba olyan indifferens polgárt eletnek, akiknek semmi részük abban, hozy Magyarországra a dolgok forradalmi fordulatot vettek, akik a munkásmozizalomban sohasem szerepeltek a mi oblunkon, hanem még néhány hónappal ezelőtt is a mnvizselnyomás szolnai eszközpiáltak. Szélhámos és züllött álhirla,pirok, vérszomjas, nyerte katonatisztek és estvéri hason zsánerű alakok bátorkodtak a munkások közé és ezekből kerül ki az a vérszomjas társaság, amelyik most éppen olyan veszett dühvel veti magát a burzsoáziára, mint amilyen aljas és becstelen kéjjel fojtogatta a régi világban a munkásokat. Ismerünk például egy álhirtamrót, aki a háború idején a budapesti katonai rendőrség ffihadnagyaként kínozta, pofozta, gyötörte és öldökölte a keze ügyeibe akadt szegény közkatonákat és akit éppen ezért el is vittek Budapestről a front mögé, oda, ahol hóhérszeregben hódolhatott vérszomjas ösztöneinek. Ez a közkatonákat öldöklő „elvtárs” a tegnapi napig a Lakáshivatal alkalmazottjaként járta be a főváros lakásait és ott ugyanolyan arcátlan módon, ugyanolyan vérben forgó szemekkel tépott föl, mint ahogy azelőtt a közkatonákkal szokott. Nőket, öregeket, gyerekeket kegyetlen módon megkínzott a forradalomnak ez a sötét előéletű kalandora és olyan rémület és pánik volt mindenütt a nyomában, hogy azt egy pillanatig sem lehetett tovább tűrni. Értesülésünk szerint néhány ilyen militarista hóhérból hirtelen szocialistává, kommunistává, sőt anarchistává átvedlett zavarosfejű csirkefogó visz véghez most olyan fölbőszítő garázdálkodást, ami komolyam veszélyezteti azt a nehéz és nagy munkát, amit a mi elvtársaink önfeláldozó módon, fáradtságot nem ismerve, végeznek. Hát ezeket a semmiháziakat, ezeket a vérszomjas, zsaroló föllépésű „elvtársakat" sürgősen ki kell rúgni minden hivatalból és kipróbált, régi, a mozgalomban megedzett munkásokat kell foglalkoztatni az egész vonalon. Ezek majd nem esnek hatalmi őrületbe, ezek céltudatos, fegyelmezett, komoly munkát tudnak végezni és amerre ők megfordulnak, mindenfelé megnyugvás kél a nyomukban. Igenis a munkásmozgalom tisztítótüzében megnemesedett, meggyőződéses munkásokat küldjenek mindenhova és nem ezeket a konjurktúralovagokat, a forradalomnak ezeket a kártékony szélhámosait, akik esztelen szereplésükkel kompromittálják a proletárdiktatúrát és szítják, tenyésztik az elemforradalmat. Mert ez az igazi ellenforradalom, amelyik a forradalom rendjét és fegyelmét ilyen módon igyekszik kompromittálni, hiszen más ellenforradalmi hajlam ma itt mukkanni sem mer. A forradalomnak ezeket a züllött martalócait tehát törvényszék elé kell állítani és az egész vonalon meg kell tisztítani tőlük azt a gyönyörű, építő munkát, amelyet az egész világ csodálatára ma végez Magyarország ezernyi mártíriumot megszenvedett munkássága. WIFSZAVA till® ápHlist. Állami közoktatás.. A proletárdiktatúra kemény , ökle egy hatalmas csapással szétzúzta a kapitalista világ egyik legrégibb és legerősebb várát, a felekezeti oktatást. A kapitalista rendszer szolgálatában álló egyháznak elsőre vdit hatalmi eszköze volt az iskola, amely a fejlődő emberesemetét átitatta, csontjáig-veléjéig megmérgezte a maga uralmának kedvező eszmékkel. Ennek a hatalmi eszkö-nek most vége, a Forradalmi Kormányzótanács XXII. rendelete megsemmisítette. A polgári társadalom „reformárculatai" évtizedeken át tartó óriási erőfeszítésekkel sem bírták az iskolát kicsavarni az egyház kezéből. Még Franciaországban is megmaradt az általános államosítás után a felekezetek iskola fen tartási szabadsága ,s ezzel a szabadsággal a papok olyan ügyese® tudtak élni, hogy húsz év alatt megkétszereződött a felekezeti iskolákba járó gyermekek száma. Nálunk pedig még annyi eredménye sem volt a polgári társadalom keretében folyt reformtörekvéseknek, hogy a felekezeti iskolákat magániskoláknak nyilvánították és az állami anyagi támogatásától megfosztották volna. Állami pénzen — a fölszabadulásért élet-halál harcot vívó proletárság keserves pénzén — tartották fönn a papok népbutító intézeteit és e® ellen hiába volt minden küüzdelem, mert egyetlen polgári párt sem akart komolyan véget vetni az esegházak rendszeres butító munkájának. Nyilvánvaló tehát, hogy ebben a kérdésben sincs helye megalkuvásnak vagy kíméletnek abban a pillanatban, amikor a proletárság megszerezte magának a teljes államhatalmát. A kérdést úgy kellett megoldani, ahogy a Forradalmi Kormányzótanács megoldotta: a Tanácsköztársaság valamennyi nem állami nevelési és oktatási intézetet kezelésébe veszi és azoknak minden ingatlan és ingó vagyonát köztulajdonná nyilvánítja; az iskolában oktató egyházi személyeket — ha nem akarnak világi személyekké lenni — a szolgálatból elbocsátja; „a munkásság művelődésének emelésére minden eddigiinél nagyobb szabású oktató és nevelő munkát végez". Senkinek nem lehet kétsége az iránt, hogy a szocialista állam valóban képes is lesn ezt a programját megvalósítani, a munkásság műveltségét a legmagasabb fokra emelni, a dolgozó rétegekben rejlő drága emberi tehetségeket fölébreszteni, kifejleszteni és az egész dolgozó társadalom javára értékesíteni. Megbecsülhetetlen kincsek hevernek a proletárlelkek mélységeiben, mint drágakövek a föld sötét méhében. A kapitalista rend nem "iparkodott ezeket a kincseket napfényre kőzni és ragyogóra csiszolni, sőt inkább minden berendezésével estik hátráltatta, elnyomta a proletártehetségek érvényesülését. Nagy ritkaságképén esett meg csak, hogy milió és millió proletárgyermek közül egy kiemelkedett és kiválóvá lehetett a tudomány vagy a művészt valamely ágában.