Népszava, 1919. június (47. évfolyam, 130–153. sz.)
1919-06-12 / 138. szám
M Xtus komoly munkáit és komoly eredményeket követel tőlük. Igazi szocialisták neveléséről és igazi proletár kormányzás megalapozásáról van szó. Olyító feladatok, amelyek minden erőfeszítést sregéndiemelnek, de megkövetelnek. MMamnlMMaMMMMMBMM A szocialista pártgyűlés. Csütörtökön megkezdődik a szocialista pártgyűlés, amely felé feszült érdeklődéssel néznek mindazok, akik tiurták, hogy nagyon sok zavart és bajt elkerülhettünkvolna, ha az egyesült pártok egységes vezetését is biztosítani lehetett ,volna a proletárdiktatúra alkalmazása után.A Szervezett munkásokra szakadó nagy feladatok azonban lehetetlenné tették az egységes szervezet megteremtését. A párt a szó legszorosabb értelmébenvezetés nélkül maradt a lezajlott világtörténeti jelentőségű átalakulás alkalmával és a szocialista proletárok befolyása csak a miauikus- és katonatanácsok útján érvényesült A Forradalmi Kormányzótanács működése eddig nem állt a megfelelő, elkerülhetetlenül szükséges ellenőrzés alatt. Hiányzott az a szarv, amely állandó bírálatot gyakorolhat és — ami fontosabb —, amelynek elegendő ereje is ;van arra, hogy elfoglalt álláspontját érvényesíthesse, amelynek nem kell félnie attól, hogy ellenforradalmi célzatokkal meggyanúsítják. A Tanácsköztársaság a legutóbbi hetekben rendkívüli módon megerősödött A szervezett munkásokból elővarázsolt proletárhadseregek diadalmasan nyomulnak előre és a külföldi események is olyan kedvezőek, hogy a kritika szükséges fényűzését megengedhetjük magunknak. A pártgyűítés előtt egyenesen parancsoló szükségesség, hogy egynémely dologról említést tegyünk, hogy a küldöttek ügyelmét némely bajra fölhívjuk. A szociáldemokraták és kommunisták egyelérése óta a párti egység kérdése állandóan napirésiben van. Valljuk meg' ösziht0#^£y'r£iil'az egyesülés nem'történt méffQlyán'bansp'niMBS, amint ez kívánatos és szükséges volna. A proletárdiktatúra alkalmazásának helyessége fölött nincs vita, ezen a területen a párt egységes, de az alkalmazás módszerei és eszközei dolgában olyan nagyfokú eltérések vannak, hogy azokat egyszerű leintéssel vagy fenyegetésekkel elintézni nem lehet. . Nem akarok visszatérni azokra a vitákra, amelyek a szakszervezetek szerepének megállapítása körül folytak. Talán ma már kialakult az az egységes vélemény, hogy arra illetéktelen magántudósok vetették föl ezt a kérdést és meggondolatlan kijelentéseikkel fölösleges módon okoztak zavarokat. De beszélni kell sok egyéb dologról, olyan kérdésekről, amelyekről még kevés szó esett bárvitatni, beszélni kellett volna róluk. Elsősorban a bírálat szabadságának kérdését kell fölvetni. Az arra illetékes tényezők, igen helyesen, azt hangoztatták, hogy a proletárdiktatúra csak az eddigi uralkodó osztályokat fosztja meg a kritika jogának gyakorlásától, azonban a szervezett munkások ezentúl is korlátlanul gyakorolhatnak bírálatot. Ez így nagyszerűen hangzik. A valóság azonban az volt, hogy illetéktelen tényezők úgy interpretálták a bírálat szabadságát, hogy mindent meg szabad dicsérni, korlátlanul szabad lelkesedni, de aki kételkedni mer az összes intézkedések nagyszerűségében, az „ingadozó", „szentimentális", „ellenforradalmár", akit le kell lőni. Ennek tulajdonítható, hogy olyan kevesen mertek élni a kritika jogával. Nagyon sokan megijedtek a fenyegetésektől és a rágalmaktól. "Lenin ismert levelét amely az ingadozókra a halált követeli, nagy kéjjel ismételgetik, holott ők maguk is tudják, hogy az idézett mondat csak azokra vonatkozik, akik a proletárdiktatúra alkalmazását nem tartják helyesnek és a kapitalizmusra akarnak visszatérni. Avagy lehetséges, hogy vannak olyan ifjak és öregek, akik nem tudják, hogy Lenin a kritikát egyenesen megköveteli, hogy ő maga egyik legkérlelhetetlenebb bírálója az orosz szovjet hibás alkotásainak? Vegye tehát mindenki tudomásul, hogy még a legszélsőbb bírálat sem jelent ingadozást, vegyék tudomásul, hogy a fenyegetések csak azokat riasztják vissza a kritika gyakorlásától, akik vagy gyönge idegzetesők, avagy pedig örülnek annak, hogy a bajok szaporodnak, mert ettől remélik a viszonyok változását Én a magam részéről még birom idegekkel és azért hatástalanok maradnak azok a bájos fenyegető levelek, amelyekkel némely ifjak névtelenül megtiszteltek. Nem félek a fenyegetésektől, mert amint nem ijedtünk meg a Tiszáék terrorjától, ugyanolyan módon visszautasítjuk azt a terrort is, amelyet a Kormányzótanács intencióival ellentétben egy kisded csoport akar a munkások nagy többségével szemben alkalmazni. És nem hatnak rám azok a naiv gyanúsításokkal teljes kitanítások sem, amelyeket olyan gyakran és olyan előszeretettel alkalmaznak, hogy „ne legyünk szentimentálisak, mert a burzsoá kegyetlen és nem kíméli aztokat sem, akik most a vérengzés ellen beszélnek". Köszönöm a kitanítást. A francia kommün történetét lefordítottam és nemsokára újabb idézetekkel jöhetnek azok, akik még nem ismerik a munkásokkal szemben elkövetett kegyetlenségeket. Én is azt vallom, hogy mindenki őrült aki kíméletre számít. És mégis, mindezek ellenére, jogom van hirdetni — amit egyebekben Kun Béla elvtárs is hangoztatott — hogy óvakodni kell az oktalan vérontásoktól, hogy le kell törni az egyéni akciókat, hogy meg kell gátolni a fosztogatást. A proletárdiktatúra erejét óriási módon növelte, hogy a Kormányzótanács ezeket az elveket vasszigorral érvényesítette és nem hallgatott azokra a beteges hajlamú „elvtársainkra", akik vérben akartak gázolni. Mert némelyek még azt is elfelejtik, hogy az a gyökeres átalakulás, amely most végbement, nem egyszerű helycserét jelent. Nem arról van szó, hogy a „burzsujt" kidobjuk a palotákból és a nagyszerű fényűzéssel berendezett lakásokba a proletárokat telepítsük be... Igen, ha minden proletár részére jutna ilyen lakás, akkor helyes volna az ilyen kellemes megoldás. Az adott helyzetben azonban csak a proletároknak egy kis töredékét lehetne ilyen módon elhelyezni. A burzsoá helyét elfoglalná a munkásarisztokrátiák tömsegek'TízeMffle sötét, itt&tó lakásokban tengődnének.Bert a helyes és igazságos megoldás az, hogy mindenki részére megfelelő lakást szerezzünk. A meglévő lakások igazságos elosztása mellett, minden erővel meg kell kezdeni a termelést, hogy lakásokat építhessünk. Nemcsak azokat kell elhelyezni, akik közel furakodnak a tűzhöz és most nyugodtan melegednek, hanem azokról is gondoskodni kell, akik némán, hangtalanul szenvednek, akiknek nincs protekciójuk, hogy jó lakáshoz, nagyszerű bútorokhoz jussanak. Mert most is dühöng a protekció. Mert írni kell végre arról, hogy már megszületett az új bürokrácia, amely bizonyos dolgokban túltesz a régiek gyalázatosságán is. Tudom, hogy csodák nincsenek. A régi rendszer egész gépezetét át kell alakítani. Ezt a nagy munkát nem lehet néhány hét alatt befejezni. Az irányzat helyes, intelligens, dolgozni akaró munkásokkal kell elvégeztetni a proletárállam nagy feladatait. De a kivitel egyelőre nagyon gyatra. A régi rendszer tehetségtelen alakjai — akik alkalmazkodtak a viszonyokhoz, akik szájaskodnak és minden meggyőződés nélkül a proletárdiktatúra lelkes híveinek vallják magukat, a legtöbb helyen vezetőszerephez jutottak. Ezzel szemben a komoly, tehetséges embereket, akik nem tudnak handabandázni, kiüldözik vagy meddő munkára kárhoztatják. A fiataloké a jövő és botorság volna a tehetséges fiatalokat koruk miatt bárhonnan kizárni. Azt hiszem azonban, hogy a proletárdiktatúra túlságosan figyelembe vette azt a krisztusi mondást: „Eresszétek hozzám a kisdedeket". A hivatalokban és a termelés csaknem minden ágában a tehetségtelen fiatalok rengeteg bajokat okoznak. Igaz, hogy a kapitalizmus lehetetlenné tette a tömegek nevelését De ez nem jelenti azt, hogy fontos pozíciókat analfabétákkal kell betöltenünk. A termelés és a hivatalos iroda nem előkészítő iskola. Akad elég írni és olvasni tudó munkás azok helyébe, akik saját hibájukon kívül ezt a mesterséget nem tanulták meg. És a műveltség hiányával együtt jár az a tónus, amelyet számos helyen meghonosítottak. A sok fölösleges irka-firka miatt egyre jobban megduzzad az ügyeik elintézésére várók tömege. Ez természetesen ideges összeütközésekre, gorombaságokra vezet Rengeteg sokan megfeledkeznek arról, hogy a proletárdiktatúra nem azért kergette el a régi rendszer embereit, hogy rosszabbakat tegyen a helyükbe, hanem az volt a célja, hogy a proletárhivatalnokokkal a gyors és igazságos elintézés, a megértés szellemét vigye az osztályuralom volt hivatalaiba. A proletároknak nem valami nagy vívmányt jelent ha a régiek helyett most az urak, a „proletártestvéreik" gorombáskodnak velük és éppen ugy nem intézik el ügyeiket, mint a régiek. Sokat lehetne még írni hasonló dolgokról. A termelésről, amely azért olyan nehézkes, mert kevés megfelelő embert alkalmaztak, mert oktalanul pocsékolnak, mert a hozzáértő technikailag képzett embereket elkeserítik. Az iskolákról, amelyekben a bizalmi fiúk és leányok az oktatást lezüllesztik, a kataszterbe szedett irodalomról és más egyebekről. Sajnos, lapunk szűk tere nem engedi meg, hogy mindezekről bővebben megemlékezzünk. A pártgyűlés van hivatva arra, hogy bizonyos kérdésekben állást foglaljon és rendet teremtsen. Jogosan remélhetjük, hogy az új pártprogram és a szervezeti szabályzat továbbá a megválasztott új pártvezetőség megteremtik a proletárok egységes pártját és kiradírozzák azokat a hibákat, amelyek a szocializmus megvalósítását hátráltatják. Weltner Jakab. «fi. •• MS 'jú&tfs II Munkafegyelem és munkakényszer. Magyarország gazdasági parlamentje, a Népgazdasági Tanács választmánya szerdán délelőtt tartott ülésén elsősorban az új proletár munkafegyelem megteremtésével foglalkozott. Kialakult az a vélemény, amely egyhangúlag elfogadásra is került hogy az új munkafegyelem megteremtése a szakszervezetek feladata, mert egyedül a szakszervezeteknek évtizedes munkával szerzett erkölcsi tekintélye képes az új fegyelem megteremtésére. Hogy a szakszervezetek kellő módon befolyhassanak a fegyelmező munkába, ehhez az szükséges, hogy, az üzemi igazgatásba befolyást nyerjenek. A termelőbiztosok kinevezése eddig is a szakszervezetek meghallgatásával történt, ellenben az ellenőrző munkástanácsot az üzem munkásai egyedül választották és így megesett hogy nem odavaló elemek kerültek bele a tanácsba. Mivel pedig igen sok üzemben az a helytelen szokás honosodott meg, hogy a tanács tagjai nem dolgoznak, hanem csak „igazgatnak", a tanács tagjai, ha kellemes megélhetésüket elveszteni nem akarják, kénytelenek az üzem munkásságának minden kívánságát teljesíteni, gyakran a proletariátus egészének a rovására. Ezért a Népgazdasági Tanács elhatározta, hogy a meg nem felelő ellenőrző munkástanácsokat, amelyek a termelést biztosítani nem tudják vagy nem akarják, föloszlatja és új választást rendel el. Az új választás csak a szakszervezet kiküldöttének jelenlétében ejthető meg és nem választható meg olyan egyén, aki szakszervezeti szempontból meg nem felelő. Megtörtént továbbá az első szerény lépés a munkaerő gazdálkodás megalapozására. A Népgazdasági Tanács eltiltotta tanoncok, illetve gyakornokok alkalmazását azokban a foglalkozási ágakban, amelyekben a beállott változás folytán tartós munkaerőfölösleg várható. Ezek folytán tartós munkaerőfölösleg várható. Ezek: aranyműves, borbély, cukrász, kalapos, könyvkötő, címfestő, aranyozó és tapétázó, szállodai, kávéházi és éttermi alkalmazottak, továbbá kereskedelmi alkalmazottak és mindenféle magántisztviselői kategória. Fölhatalmazta továbbá a szülőket és gyámokat hogy az itt fölsorolt iparágakban fönnálló tanoncszerződéseket a tanoncok részéről fölbonthassák. Sem a proletárállamnak, sem az egyes proletárfiának nem érdeke, hogy olyan pályára menjen, amelyen előreláthatóan tartósan munkanélküli lesz! A munkaerővel való gazdálkodás további fokozatai a pályacsere rendszeres megszervezése és végül a munkakényszer megszervezése lesz; a proletárállóan tartósan nem nézheti el, hogy bárki is bármely címen munka nélkül élhessen.« Ha lezajlott a pártkongresszus is a tanácskongresszus, nagyarányú szervező és fegyelmes munka fog az-igéez saaeiao a szakszerv©.1