Népszava, 1919. június (47. évfolyam, 130–153. sz.)

1919-06-12 / 138. szám

M X­­­tus komoly munkáit és komoly eredményeket követel tőlük. Ig­azi szocialisták neveléséről és igazi proletár kormányzás megalapozásá­ról van szó. Olyító feladatok, amelyek min­den­­ erőfeszítést sregéndiemeln­ek, de megköve­telnek. MMamnlMMaMMMMMBMM A szocialista pártgyűlés.­ ­ Csütörtökön megkezdődik a szocialista párt­gyűlés, amely felé feszült érdeklődéssel néznek mindazok, akik tiurták, hogy nagyon sok zavart és bajt elkerülhettünk­­volna, ha az egyesült pártok egységes vezetését is biztosítani lehetett ,volna a proletárdiktatúra alkalmazása után.­­A Szer­vezett munkásokra szakadó nagy fel­adatok azonban lehetetlenné tették az egységes szervezet megteremtését. A párt a szó legszoro­sabb értelmében­­vezetés nélkül maradt a le­zajlott világtörténeti jelentőségű átalakulás alkalmával és a szocialista proletárok be­folyása csak a miauikus- és katonatanácsok út­ján érvényesült A Forradalmi Kormányzó­tanács működése­ eddig nem állt a megfelelő,­ elkerülhetetlenül szükséges ellenőrzés alatt. Hiányzott az a szarv, amely állandó bírálatot gyakorolhat és —­ ami fontosabb —, amelynek elegendő ereje is ;v­an arra, hogy elfoglalt állás­pontját érvényesíthesse, amelynek nem kell félnie attól, hogy­ ellenforradalmi célzatokkal meggyanúsítják. A Tanácsköztársaság a legutóbbi hetekben rendkívüli módo­n megerősödött A szervezett munkásokból elővarázsolt proletárhadseregek diadalmasan nyomulnak előre és a külföldi ese­mények is olyan kedvezőek, hogy a kritika szükséges fényűzését megengedhetjük magunk­nak. A pártgyű­ítés előtt egyenesen parancsoló szükségesség, hogy egynémely dologról emlí­tést tegyünk, hogy a küldöttek ügyelmét némely bajra fölhívjuk. A szociáldemokraták és kommunisták egye­léré­se óta a párti egység kérdése állandóan napi­résiben van. Valljuk meg' ösziht0#^£y'r£iil'az egyesülés nem'történt méffQlyán'bansp'niMBS,­ amint ez kívánatos és szükséges volna. A pro­letárdiktatúra alkalmazásának helyessége fölött nincs vita, ezen a területen a párt egységes, de az alkalmazás módszerei és eszközei dolgában olyan nagyfokú eltérések vannak, hogy azokat egyszerű leintéssel vagy fenyegetésekkel el­intézni nem lehet. . Nem akarok visszatérni azokra a vitákra, amelyek a szakszervezetek szerepének meg­állapítása körül folytak. Talán ma már kiala­kult az az egységes vélemény, hogy arra illeték­telen magántudósok vetették föl ezt a kérdést és meggondolatlan kijelentéseikkel fölösleges módon okoztak zavarokat. De beszélni kell sok egyéb dologról, olyan kérdésekről, amelyekről még kevés szó esett bár­­vitatni, beszélni kellett volna róluk. Elsősorban a bírálat szabadságának kérdését kell fölvetni. Az arra illetékes tényezők, igen helyesen, azt hangoztatták, hogy a proletár­diktatúra csak az eddigi uralkodó osztályokat fosztja meg a kritika jogának gyakorlásától, azonban a szervezett munkások ezentúl is kor­látlanul gyakorolhatnak bírálatot. Ez így nagy­szerűen hangzik. A valóság azonban az volt, hogy illetéktelen tényezők úgy interpretálták a bírálat szabadságát, hogy mindent meg sza­bad dicsérni, korlátlanul szabad lelkesedni, de aki kételkedni mer az összes intézkedések nagy­szerűségében, az „ingadozó", „szentimentális", „ellenforradalmár", akit le kell lőni. Ennek tulajdonítható, hogy olyan kevesen mertek élni a kritika jogával. Nagyon sokan megijedtek a fenyegetésektől és a rágalmaktól. "Lenin ismert levelét amely az ingadozókra a halált követeli, nagy kéjjel ismételgetik, holott ők maguk is tudják, hogy az idézett mondat csak azokra vonatkozik, akik a proletárdikta­túra alkalmazását nem tartják helyesnek és a kapitalizmusra akarnak visszatérni. Avagy le­hetséges, hogy vannak olyan ifjak és öregek, akik nem tudják, hogy Lenin a kritikát egye­nesen megköveteli, hogy ő maga egyik legkér­lelhetetlenebb bírálója az orosz szovjet hibás alkotásainak? Vegye tehát mindenki tudomásul, hogy még a legszélsőbb bírálat sem jelent inga­dozást, vegyék tudomásul, hogy a fenyegetések csak azokat riasztják vissza a kritika gyakorlá­sától, akik vagy gyönge idegzetesők, avagy pedig örülnek annak, hogy a bajok szaporod­nak, mert ettől remélik a viszonyok változását Én a magam részéről még birom idegekkel és azért hatástalanok maradnak azok a bájos fe­nyegető levelek, amelyekkel némely ifjak név­telenül megtiszteltek. Nem félek a fenyegetések­től, mert amint nem ijedtünk meg a Tiszáék terrorjától, ugyanolyan módon visszautasítjuk azt a terrort is, amelyet a Kormányzótanács intencióival ellentétben egy kisded csoport akar a munkások nagy többségével szemben alkal­mazni. És nem hatnak rám azok a naiv gyanú­sításokkal teljes kitanítások sem, amelyeket olyan gyakran és olyan előszeretettel alkalmaz­nak, hogy „ne legyünk szentimentálisak, mert a burzsoá kegyetlen és nem kíméli aztokat sem, akik most a vérengzés ellen beszélnek". Köszö­nöm a kitanítást. A francia kommün történetét lefordítottam és nemsokára újabb idézetekkel jöhetnek azok, akik­ még nem ismerik a munká­sokkal szemben elkövetett kegyetlenségeket. Én is azt vallom, hogy mindenki őrült aki kí­méletre számít. És mégis, mindezek ellenére, jo­gom van hirdetni — amit egyebekben Kun Béla elvtárs is hangoztatott — hogy óvakodni kell az oktalan vérontásoktól, hogy le kell törni az egyéni akciókat, hogy meg kell gátolni a foszto­gatást. A proletárdiktatúra erejét óriási módon növelte, hogy a Kormányzótanács ezeket az elve­ket vasszigorral érvényesítette és nem hallga­tott azokra a beteges hajlamú „elvtársainkra", akik vérben akartak gázolni. Mert némelyek még azt is elfelejtik, hogy az a gyökeres átalakulás, amely most végbement, nem egyszerű helycserét jelent. Nem arról van szó, hogy a „burzsujt" kidobjuk a palotákból és a nagyszerű fényűzéssel berendezett lakásokba a proletárokat telepítsük be... Igen, ha minden proletár részére jutna ilyen lakás, akkor helyes volna az ilyen kellemes megoldás. Az adott helyzetben azonban csak a proletároknak egy kis töredékét lehetne ilyen módon elhelyezni. A burzsoá helyét elfoglalná a munkásarisztokrá­ti­ák töm­segek'TízeMffle sö­tét, itt&tó la­kásokban tengődnének.­­Bert a helyes­ és igazsá­gos megoldás az, hogy mindenki részére meg­felelő lakást szerezzünk. A meglévő lakások igazságos elosztása mellett, minden erővel meg kell kezdeni a termelést, hogy lakásokat épít­hessünk. Nemcsak azokat kell elhelyezni, akik közel furakodnak a tűzhöz és most nyugodtan melegednek, hanem azokról is gondoskodni kell, akik némán, hangtalanul szenvednek, akiknek nincs protekciójuk, hogy jó lakáshoz, nagyszerű bútorokhoz jussanak. Mert most is dühöng a protekció. Mert írni kell végre arról, hogy már megszületett az új bürokrácia, amely bizonyos dolgokban túltesz a régiek gyalázatosságán is. Tudom, hogy csodák nincsenek. A régi rendszer egész gépezetét át kell alakítani. Ezt a nagy munkát nem lehet néhány hét alatt befejezni. Az irányzat helyes, intelligens, dolgozni akaró munkásokkal kell elvégeztetni a proletárállam nagy feladatait. De a kivitel egyelőre nagyon gyatra. A régi rend­szer tehetségtelen alakjai — akik alkalmazkod­tak a viszonyokhoz, akik szájaskodnak és min­den meggyőződés nélkül a proletárdiktatúra lelkes híveinek vallják magukat, a legtöbb he­lyen vezetőszerephez jutottak. Ezzel szemben a komoly, tehetséges embereket, akik nem tudnak handabandázni, kiüldözik vagy meddő munkára kárhoztatják. A fiataloké a jövő és botorság volna a tehet­séges fiatalokat koruk miatt bárhonnan kizárni. Azt hiszem azonban, hogy a proletárdiktatúra túlságosan figyelembe vette azt a krisztusi mon­dást: „Eresszétek hozzám a kisdedeket". A hiva­talokban és a termelés csaknem minden ágában a tehetségtelen fiatalok rengeteg bajokat okoz­nak. Igaz, hogy a kapitalizmus lehetetlenné tette a­ tömegek nevelését De ez nem jelenti azt, hogy fontos pozíciókat analfabétákkal kell be­töltenünk. A termelés és a hivatalos iroda nem előkészítő iskola. Akad elég írni és olvasni tudó munkás azok helyébe, akik saját hibájukon kí­vül ezt a mesterséget nem tanulták meg. És a­ műveltség hiányával együtt jár az a­ tónus, amelyet számos helyen meghonosítottak. A sok fölösleges irka-firka miatt egyre jobban megduzzad az ügyeik elintézésére várók tömege. Ez természetesen­ ideges összeütközésekre, go­rombaságokra vezet Rengeteg sokan megfeled­keznek arról, hogy a proletárdiktatúra nem azért kergette el a régi rendszer embereit, hogy rosszabbakat tegyen a helyükbe, hanem az volt a célja, hogy a proletárhivatalnokokkal a gyors és igazságos elintézés, a megértés szellemét vigye az osztályuralom volt hivatalaiba. A pro­letároknak nem valami nagy vívmányt jelent ha a régiek helyett most az urak, a „proletár­testvéreik" gorombáskodnak velük és éppen ugy nem intézik el ügyeiket, mint a régiek. Sokat lehetne még írni hasonló dolgokról. A termelésről, amely azért olyan nehézkes, mert kevés megfelelő embert alkalmaztak, mert okta­lanul pocsékolnak, mert a hozzáértő technikai­lag képzett embereket elkeserítik. Az iskolákról, amelyekben a bizalmi fiúk és leányok az okta­tást lezüllesztik, a kataszterbe szedett iroda­lomról és más egyebekről. Sajnos, lapunk szűk tere nem engedi meg, hogy mindezekről bőveb­ben megemlékezzünk. A pártgyűlés van hivatva arra, hogy bizonyos kérdésekben állást foglal­jon és rendet teremtsen. Jogosan remélhetjük, hogy az új pártprogram és a szervezeti sza­bályzat továbbá a megválasztott új pártvezető­ség megteremtik a proletárok egységes pártját és kiradírozzák azokat a hibákat, amelyek a szocializmus megvalósítását hátráltatják. Weltner Jakab. ­«fi. •• MS 'jú&tfs II Munkafegyelem és munkakényszer. Magyarország gazdasági parlamentje, a Népgazdasági Tanács választmánya szerdán délelőtt tartott ülésén elsősorban az új proletár munkafegyelem megteremtésével foglalkozott. Kialakult az a vélemény, amely egyhangúlag elfogadásra is került hogy az új munkafegye­lem megteremtése a szakszervezetek feladata, mert egyedül a szakszervezeteknek évtizedes munkával szerzett erkölcsi tekintélye képes az új fegyelem megteremtésére. Hogy a szak­szervezetek kellő módon befolyhassanak a fegyelmező munkába, ehhez az szükséges, hogy, az üzemi igazgatásba befolyást nyerjenek. A termelőbiztosok kinevezése eddig is a szak­szervezetek meghallgatásával történt, ellenben az ellenőrző munkástanácsot az üzem munkásai egyedül választották és így megesett hogy nem odavaló elemek kerültek bele a tanácsba. Mivel pedig igen sok üzemben az a helytelen szokás honosodott meg, hogy a tanács tagjai nem dol­goznak, hanem csak „igazgatnak", a tanács tagjai, ha kellemes megélhetésüket elveszteni nem akarják, kénytelenek az üzem munkássá­gának minden kívánságát teljesíteni, gyakran a proletariátus egészének a rovására. Ezért a Népgazdasági Tanács elhatározta, hogy a meg nem felelő ellenőrző munkástanácsokat, ame­lyek a termelést biztosítani nem tudják vagy nem akarják, föloszlatja és új választást rendel el. Az új választás csak a szakszervezet kikül­döttének jelenlétében ejthető meg és nem vá­lasztható meg olyan egyén, aki szakszervezeti szempontból meg nem felelő. Megtörtént továbbá az első szerény lépés a munkaerő gazdálkodás megalapozására. A Nép­gazdasági Tanács eltiltotta tanoncok, illetve gyakornokok alkalmazását azokban a foglalko­zási ágakban, amelyekben a beállott változás folytán tartós munkaerőfölösleg várható. Ezek folytán tartós munkaerőfölösleg várható. Ezek: aranyműves, borbély, cukrász, kalapos, könyvkötő, címfestő, aranyozó és tapétázó, szállodai, kávéházi és éttermi alkalmazottak, továbbá kereskedelmi alkalmazottak és minden­féle magántisztviselői kategória. Fölhatalmazta továbbá a szülőket és gyámokat hogy az itt fölsorolt iparágakban fönnálló tanoncszerződé­seket a tanoncok részéről fölbonthassák. Sem a proletárállamnak, sem az egyes proletárfiának nem érdeke, hogy olyan pályára menjen, amelyen előreláthatóan tartósan munkanél­küli lesz! A munkaerővel­­ való gazdálkodás további fokozatai a pályacsere rendszeres meg­szervezése és végül a munkakényszer megszer­vezése lesz; a proletárállóan tartósan nem néz­heti el, hogy bárki is bármely címen munka nélkül élhessen.« Ha lezajlott a pártkongresszus i­s a tanács­kongresszus, nagyarányú szervező és fegyel­mes munka fog az-igéez saaeiao a szakszerv©.1

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék