Népszava, 1920. január (48. évfolyam, 1–27. sz.)

1920-01-01 / 1. szám

XLVIIL évfolyam. Budapest, 1920 január 1. csütörtök. 1^'Í^ÍM) 1 szám. AZ ELŐFIZETÉS AEA: egy évre tSO kor. fél évre so kor. neg­yed évre...... 43 k­or. egy hóra...1» kor. EGYES SZÁM AEA 60 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL* VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) A „Kurzus". Egyik tisztelt laptársunk — a „Szózat" — ilyen című cikkében arról panaszkodik, hogy azok az ítéletek, amelyeket a különböző testületekben működő úgynevezett igazoló bizottságok hoznak egyes olyan emberekről, akik a bolsevizmus érája alatt fejtettek ki valamelyes működést, nem mindig és nem mindenben felelnek meg az igazságnak. Példaképen megemlíti nevezett laptársunk egy újságírónak az esetét, aki — szerinte­— „kommunista szellemben dolgozott", holott most kimegy a békedelegációval Neuillybe, s ugyancsak megemlékszik egy „kommu­nista-korszakbeli" egyetemi tanárról, akinek most a külügyminisztérium adott külföldi megbízatást. Ezekkel szemben sajnálattal álllapítja meg a „Szózat", hogy Móricz Zsigmondot, „egyik legnagyobb és leg­magyarabb írónkat a Kisf­aludy-tár­s­aság kizárta kommunista politikai magatartása miatt". — „Az irót — mondja nagyon találóan a „Szózat" —, aki regényeket és novellákat irt,, a magyar föld termő nedvei­vel gazdag regényeket és novellákat. Az irót, aki írásaiban destruktív és magyartalan egyszerűen nem is tudna lenni, vérének, idegrendszerének, erőinek konstruktív és magyar volta miatt"... A magunk részéről az említett lapnak Móricz Zsigmondra, az íróra vonatkozó minden betűjét és megállapítását természe­tesen aláírjuk, de ugyanolyan természetes,­­hogy a cik­kben megemlített többi szereplőre vonatkozó megkülönböztetéseket nem tart­juk helytállóknak. Nem is bocsátkozunk ezeknek az eseteknek részletes vizsgálatába és elbírálásába és éppen csak nagy általá­nos­ságban rámutatunk arra a körülményre, hogy milyen nagy igazságtalanság származ­hatnék abból, ha valakinél enyhítő körül­ménynek vesszük, hogy például az illető ízó, míg a másiknál súlyosbító körülménynek tekintjük, hogy tanári vagy újságírói, vagy politikai munkálkodást fejtett ki. Lehetet­lenségnek tartjuk, hogy igazságot tudjon szolgáltatni a világnak bármilyen bírósága, ha csak a vádlott szem­élyét vagy kifejtett tevékenységét fogadná el ítélkezése egyetlen alapjául, ahelyett, hogy vizsgálná például, hogy milyen körülmények és milyen indító okok vagy kényszerítő körülmények vezet­ték a vádlottat cselekedete elkövetésénél. Ha csak ezt az egyetlen szempontot vennék ebben az itt fölmerült esetünkben az el­bírálás alapjául, akkor kétségtelen módon az derülne ki, hogy akár írói, akár tanítói, akár politikai természetű megbízásból dol­gozott valaki, a diktatúra idején ezt a meg­bízatását nem teljesíthette másképen, csak úgy, ahogy azt annak a rendszernek elő­írásai, parancsai vagy egyéb mellőzhetetlen körülményei az illetőnek diktálták. Arról persze lehet vitatkozni, hogy ezek az akkori szabályok hogyan ítélendők meg, de azt már nehéz elképzelni, hogy akadjon a világon pártatlan és igazságos bíró, aki ítéletében ezeket a kényszerítő körülményeket az ítélet alapjául szolgáló cselekménytől el akarná mellőzni. Ezekkel a megállapításokkal még azt sem akarjuk mondani, hogy mindazokban a cse­lekedetekben, amelyek a diktatúra idejéből valók, könnyű volna az ítélkezés. Bizony nem könnyű és nem is egyszerű. Még csak valamennyire könnyű volna a dolog, ha csak olyan megrovási kalandokról volna szó, mint amilyeneket a Kisfaludy-társaság vagy másvalamilyen társaság osztogat szerinte jó vagy rossz magaviseletű fiuknak. De az a bíró, aki törvények paragrafusaival, esetleg egy egész országnak vagy az egész világnak erkölcsi fölfogásával és a paragrafusokba nem is szedett törvényekkel tartozik szá­molni, az tudja, hogy mit jelenthet ítélete azonkívül, hogy emberek életéről dönt. Az igazságos bíró — ismételjük: nem tartjuk könnyűnek a dolgát — bizonyára arra fog törekedni, hogy ezeknek az említett törvény­kategóriáknak egyikét se sértse. De ha ma ezekben a borzalmasan fölforgatott­ időkben és állapotokban a legérvényesebb törvényt keresi, azt csak egyetlen egyben találhatja, abban, amelyet nem szedtek még pontoza­tokba, amelyet az egész világ sérthetetlennek tart: az emberiesség törvényében. És ha már politikai vonatkozások nélkül az élet elképzelhetetlen, akkor hadd jegyez­zük még meg, hogy Magyarországnak ma valósággal politikai érdeke, h­ogy a dikta­túra időszakából eredő cselekedetek fölött való ítélkezésükben a bíróságok ezeket a ki­fejteti szempontokat figyelmen kívül ne hagyják. És amennyire szerencsétlenségnek kell tartanunk, ha az ítéletmondás, az igaz­ságszolgáltatás valamilyen „kurzus"­ szerint igazodik, annyira, azt hisszük, hogy ha már van politikai „kurzus", akkor legyen ez a kurzus némi politikai haszonnal járó az or­szág számára. Hiszen valójában Magyarország is most viszi a világ elé azt a nagy pert, amelyben ugyancsak életre vagy halálra szól majd az ítélet. A legyőzött Magyarországgal szemben is majd olyan „törvényekre" fognak velünk szemben hivatkozni, amelyektől — joggal — előre is borzadunk. És ha ezek a törvényei végromlást, halált fognak jelenteni orszá­gunkra, mi is az enyhítő szakaszok alkalma­zását fogjuk követelni, mi is azt kérjük majd, hogy a milliónyi mellék- és kénysze­rítő körülményt vegyék figyelembe és írják javunkra. És mi is addig megyünk és addig keresünk, amíg olyan föllebbező fórumra akadunk, amely igazságot szolgáltat majd nekünk, ha más törvény nem engedné, akkor az emberiesség, a humanizmus és az igazság meg nem írott törényei alapján. A mi fölfogásunk, a mi hitvallásunk sze­rint van ilyen föllebbezési fórum a most ítélkező világhatalmakkal szemben is. Ez a fórum a vitág most kialakuló demokráciájáé Ennek az alakuló fórumnak a törvényei nin­csenek még megírva, de mi úgy érezzük, hogy igazságosabbak lesznek és embersége­sebbek, mint azé a világé, amelynél most hasztalan keressük országun­k igazát. Igaz­ságkereső utunkon ezt az új fórumot nem fogjuk kikerülhetni. Milyen nagyszerű lenne, ha találkozásunknál arra hivatkozhatnánk, hogy nagy sorskérdések alkalmával mi már eddig is m ilyen törvények szerint ítélkez­tünk, ha élet vagy halál kérdése forgott a­ kockán. intézkedései. * Kötelező biztosítás mussicalgélküliség esetére. Az olasz szocialista pártnak a legutóbbi vá­lasztásokon elért hatalmas sikerei máris erő­teljes hatással befolyásolják az ország politiká­ját és arra késztetik, hogy sietve igyekezzék­ helyrehozni az állam évtizedes mulasztásait. Az olasz hivatalos lap rendeletet közöl, amely megállapítja a munkanélküliség esetére való kötelező biztosítás módozatait. A biztosítást tartományonként szervezik és az előzetes kik­­adásokra ötven millió órát szánnak. Ebből az összegből a helyi hatóságoknak előleget utalnak ki, hogy a közmunkák végrehajtását siettessék, a munkásokat pedig útiköltséggel, lakással és élelemmel lássák el. Ahol munkaalkalom nem kínálkozik, a munkanélküliek termelő szövet­kezetet alakítanak, amelyeket a hatóság lát el üzemi felszereléssel. Ezek a szövetkezetek egy­séges szabályok­ szerint alakulnak. Nyerészke­dés céljából nem szabad munkát közvetíteni. Biztosításra kötelezett minden bérmunkás, aki idegen üzemben dolgozik, a magánüzemek bizonyos meghatározott jövedelemnél keveseb­bet kereső alkalmazottja. Kötelező biztosítás alá nem esnek a 15 évesnél fiatalabb és 65 éves­nél idősebb személyek, otthoni munkások és háztartási alkalmazottak, az állami, tartomá­nyi és községi üzemek alkalmazottai. A napi 4 líráig terjedő Ikeresettel bíró napsz­álmosokért napi 0 centesimi, a 4—8 lírát keresőkért 12 cen­tesimi, az ennél is többet keresőknél 18 cen­tesimi járulékot kell fizetni. Ezek az intézke­dések ideiglenesek és jó tapasztalat alapján megváltoztathatók. A járulék felét a vállalkozó, felét a munkás fizeti, a vállalkozó pedig felelős­az összeg beszolgál­tatásáért. A munkanélküli se­gély a három bérosztálynál napi 1.25, 2.50 és 3.75 líra. A munkanélküliség nyolcadik napjától kezdve fizetik és évenként legföljebb 120 na­pon át. A munk­anélküli köteles valamely munkaköz-­ vetítőben jelentkezni, különben elveszíti a se­gélyre való igényjogát Kilencven napi segélyre van joga annak, aki legalább 24 kétheti járulé­kot fizetett be két év alatt, 120 napi segélyre annak, aki 36 kétheti járulékot fizetett be. Nem kap segélyt az, aki komolyabb ok nélkül kilép a munkából, a munkából való kilépés jogosul­tt­ságát a tartományi munkaügyi választmány, állapítja meg. A helyi munkaügyi hivatal, amely községi vagy paritásos, notórius munkael­e­t . Nagy küzdlumre, nagy kötelességek várnak !­á Mintoo munkás álljon a Végmu­nillát

Next