Népszava, 1920. január (48. évfolyam, 1–27. sz.)

1920-01-01 / 1. szám

minisztérium részéről. Azt írja az „U. N.": „Vidéki agitációs körutakra indult, egyik vi­déki agitációs útját, amely Zalaegerszegre ve­zetett, maga a Népszava jelenti be." Vakmerő hazugság az első betűtől az utolsóig. Budapest­ről az egész diktatúra alatt ki nem mozdultam, Zalaegerszegen 1903 óta nem voltam. A Nép­szava sohasem jelentette, hogy én Zalaeger­szegre megyek. Agitációs előadást a diktatúra alatt még Budapesten sem tartottam, így mond igazat az „U. M­.", vagy így ültetik föl hazug hungársok. Kompromittáló okmánya, is van rólam az „U. 31."-nek: a vörös hadseregbeli katonai szolgá­lat alól való fölmentésem, amelyet Weltner szerkesztő aláírása alapján azon a címen kap­tam, hogy a, Népszavánál nélkülözhetetlen va­gyok. Hát az is bűn máma, hogy a vörös had­seregbeli szolgálat alól kivontam magamat? Koromnál fogva úgy is mentes lettem volna a szolgálattól, de Weltner, aki tudta, hogy mi­lyen elvi ellensége voltam a vörös hadjárat­inak, meg akart védeni minden eshetőségre a vörös hadseregbe való besoroztatástól. Nagyon sok ember van, aki úgy menekült meg­­a dikta­túrában a katonai szolgálattól, hogy nélkülöz­hetetlennek nyilvánították, ha nem is volt az. Hogy a főváros fegyelmi eljárást indított ellenem? Hát bizony, miután akadtak hazug trenunc­ánsok, akik a fönt elsorolt vádiakkal és még egy-két aljas koholmánnyal a városnál is előhozakodtak ellenem, én is fegyelmi alá ke­rintem, mint sok száz más tisztességes tanító, tanár és hivatalnok. Az eljárás során az összes konkrét vádakat megcáfoltam. Erre azután jött az új vád: másfél évtizeden át az állami, fele­jtezettelen népoktatásért agitáltam szóban és írásban. Ezt nem tagadtam és nem cáfoltam, de bizonyítottam, hogy ez a követelés, amely több kulturáltamban i­ár meg is valósult, ná­lunk már az 3£48-iki első egyetemes ta­nítógyűlésen született meg. Soha ezért az agitációért sem bírósággal, sem fölöt­tes hatóságommal bajom nem volt, ha most a régi legális eszközök mellőzésével más útán­módon akarnak engem megbüntetni elveimért: ez nekem (harminc évi nehéz, nélkülözésteljes, sikerekben gazdag és hivatalosan soha nem kifogásolt, sőt g­yakran­ elismeréssel kitüntetett közszolgálat után) fájdalmas és keserves lehet, de argumentum az én elveim helyessége ellen nem lehet. A denunciánsság és szemtelen hajsza neto­vábbja az, hogy az „ÍJ. N." már előre kimondja az ítéletet az én fegyelmi ügyemben: „az ítélet csak a főváros szolgálataiból való elbocsátás lehet". A kenyeremet, a megszolgált nyugdíjjat, a 4­10 forintos állami tanítói munkáim kései pótdíját akarja tőlem elraboltatni. Ma még nem hiszem, hogy ez a parancsa teljesülni fog. Haller miniszter úr , mikor a fölfüggesztett tanítók ügyében nála jártam, azt mondta ne­kem: ,IA meggyőződéséért, legyen bár az szöges ellentétben az enyémmel, senkit sem fogunk büntetni, hanem csak azért, ha meggyőződését a büntető törvénybe ütköző eszközökkel akarta megvalósítani." Nem hiszem, h­ogy a miniszter ezt az álláspontját denunciánsok­ uszítására megváltoztassa. Végül az „U. N." be akar csukatni. Azt mondja: már börtönben is ültem. N­a így volna, nem röstelném. Ült a miniszterelnök is, sok más magasállású férfi­ is. De én csak előzetes letar­tóztatásban voltam, kihallgattak minden elle­nem emelt névtelen és nem névtelen vádra vo­natkozóan, jegyzőkönyveket vettek föl velem és fogva tartáson­­at bizonyára nem látták meg­okoltnak, azért bocsátottak el. Mindenesetre jellemző az ,,U. N."-re, hogy be szeretné csu­katni annak a lapnak a szerkesztőjét, amely lap útjában áll az ő kútmérgező munkájának. ... Ezek után az „­­. N." — ha jól esik neki és az olvasóinak — hazudhat, rágalmazhat és denunciálhat, ara ennyit akar, leslé tengerelhet és — ugyanilyen joggal — lehazaárulózhat. én nem zavarom többé ezt a kis tiszta örömét. Somogyi Béla. Választási harc — választási marakodás. Hírt adtunk már arról, hogy a választási agitá­ció a keresztény blokban a keresztény nemzeti és a kisgazdapárti csoportok között a mandá­tumokért való marakodássá fajult el. A dél­után megjelenő keresztény lap is megállapítja, hogy ,,a két keresztény párt máig sem tudott megállapodásra jutni a jelölésekre vonatko­zóan". A két testvérpárt közös bizottsága mind­össze"«­.» kerület jelöltjében állapodott meg, holott a keresztény nemzeti árnyalat 70 kerü­letben akar paktumot, szemben a, kisgazda­párttal, amely ennél lényegesen kevesebb ke­rületre nézve hajlandó megállapodni."A testvér­pártok között az ellentétek immár annyira kit­élesedtek, hogy a keresztény nem­zetiek ultimá­tumszerű fölszólítást intéztek a kisgazdákhoz, hogy az utóbbiak bizonyos kerületekben ne ál­lítsanak nekik ellenjelöltet. A keresztény blok pártjait nagy aggodalommal tölti el az a kö­rülmény is, hogy a nemzetgyűlési választáso­kat nem előzik meg törvényhatósági választá­sok és tisztújítások, amelyek nélkül, szerintük, a munkapárti rezsim emberei tovább is helyü­kön maradnak s nem szegődnek föltétlenül az úgynevezett keresztény irányzat szolgálatába. Csehország budapesti képviselője. A „Na­xodni Politika" jelenti, hogy Hodzsa helyébe Blahanec Vencelt aki hosszabb ideig dolgo­zott már a budapesti cseh képviseleten, ne­vezik le Csehország ideiglenes diplomáciai képviselőjévé a magyar kormánynál.. („M. T. I.") Országos Rokkantpárt alakult hétfőn, amely szombaton délután már propagandagyűlést tart­ a Gólyavárban. Hogy körülbelül mely irányban történik majd a propaganda, arra m­érve némi útmutatást ad az a­­körülmény, hogy a kormány tagjai közül egyebek között Friedrich István hadügyminiszter is részt­vesz a gyűlésen és bejelentette részvételét Gsilléry András volt népegészségügyi minisz­ter is. Hogy egyébként a rokkantügynek mi­féle szolgálatot tud és fog tenni ez a politikai alakulás, az még egyelőre a jövő mélységes titka. AZ UTCAI ÁRUSÍTÓK, LAPKIHORDÓK ÉS TŐZSDÉSEK FIGYELMÉBE. A belügy­miniszter december 2-án kiadott rendelete ér­telmében a Népszava, amelynek árusítási engedélye érvényben van, mindenütt szabadon terjeszthető. Akik a lap­terjesztőket munkájukban akadályozzák, azok a belügyminiszter rendel­etév­el helyez­­kednek szembe. Minden ilyen esetről szóbeli, írásbeli vagy távirati értesítést kér a Népszava kiadóhivatala. el a lagigu­s m­a ssfifmás hagyla­­lépssava a NÉPSZAVA Régi mesék uj kiadásban* * rt Trófia és a gólya Halálra gyötörtek bennü­niket a róka és a gólya meséjével. Annak idejében el is hittük, hogy a róka ebédre hivta a gólyát és olyan lapos tálakban szervírozta neki az ebédet amikből a hosszúlábú gólya bácsi hegyi­ cső­rével egy falatot se­m tudott kihalászni és éhen­ maradt Ámde visszakapta a kölcsönt, mert az ebédre h­ivott rókát a gólya olyan keskeny­nyílású edényekből kínálgatta a legközelebbi látogatásánál, amikkel meg a róka koma nem boldogult A tanulságot már azóta elfelejtettük, csak azt tudjuk, hogy ez a história sem éppen úgy esett meg. Tegyük föl, hogy a róka és a gólya csakugyan összejöttek egymással, de nem ám az állatvilágban, mert ott nem lenne nekik tanácsos a négy szem közötti találkoz­á­s. A gólya különben sem várná be a rókát hanem fölröpülne, messze szállna. Legföljebb a rab gólya — aminek tudvalevően a szárnyát rossz emberek elmetélték — találkozhatnék a róká­val és ennek az lenne a vége, hogy a róka a gólyáit meghívná ugyan ebédre, de egyúttal meg is enné. Itt azután a mesének minden folytatás és erkölcsi tanulság nélkül vége lenne. Muszáj, hogy a róka és a gólya találkozása abban a világban történjék meg, amelyikben nem szoktá is a vendégül hívott személyeiket föl-­­­salni, ahol a sima udvariasság még a­kkor is kötelező, amikor az egymással érintkező sze­mélyek szeretnének egymás torkába harapni. Ilyen példának okáért a diplomaták világa. A róka ravasz és ragadozó állat, tehát a di­­plomaták osztályába tartozik. A gólyát a gáz­lók osztályába sorozzák, tehát könnyen csinál- • hatunk belőle kereskedelmi minisztert, a legá­zolás politikájának a képviselőjét, aki egyéb­ként­­is Dél és Kelet között élénk összeköttetést tart fönn és az összes légi pályáknak szaktu­dósa Neki két hazát adott a végzete és még csak az egyik veszett el. Kettőből, ha kivonunk egyet, marad egy. A róka a gólyát meghívja ebédre. A felesé­gének meghagyja, hogy fitesse az ebédlőt meg a szalont. A rókanő a kezeit csapkodja: — Megbolondultál? Hol veszünk fát, szenet, kokszot vagy gázt? — Már pedig valamit kell csinálni, mert tudod, hogy a gólya kegyelmes úr a melegebb éghajlathoz szokott — Hát akkor vándoroljon Palesztinába! Kitör a családi perpatvar. Hiába a vendég­látás elől nem lehet kibújni. A rókáné besza­ladgálja a vásárcsarnokokat és üres szatyor­ral tér vissza: — Üssön az istennyila a diplomáciába! — pattogja az urának — ebben a nyomorult or­szágban nem lehet vásárolni semmit, annyira tönkretettétek. Hát mit főzzünk? Én nem tu­dok kisütni sem­nit mert egy kanál zsirom sincs, hanem főzzetek ki ti valami másik világ­háborút. Máskor pedig ne hívj vendéget még az állatmesék erkölcsi tanúsága kedvéért sem. Szegény róka úr nem akar szégyenben ma­radni, hanem maga veszi a nyakába a vásár­csarnokokat és addig járja, amíg egy helyen kitűnő kecskebéka-combokat talál. Megvásá­rolja, hazaviszi. — Ez a kedvenc étele az excellenciás urnak. Ezt rántsátok ki. — Zsir nélkül? — Hát csak tegyétek­ a teprisbe és onnan rántsátok ki, így is lőn. A vendég gólyának olyan béka­comb jutott ami csak akkor kapott rántást, amikor a tepsiből kirántottá­k. A szoba is olyan hideg volt, hogy a fekete frakkban didergő gólyának egészen megvörösödött az orra. Nos aztán, a róka koma ment vizitelésbe a gólya bácsihoz, akiinek a házánál hasonló jele­netek játszódtak le. A gólyán a kegyelmes asz­szony kacsával szerette volna megtraiktálni a rókát, de nem volt annyi pénzük, hogy kacsát vehessenek. A saailonban fogadták a vendéget aki elegáns rók­aszőr bundában jelent meg. — Mindjárt ebédelünk, kérem, de előbb vesse le a bundáját — mondta a gólyázó kegyelmes asszony. A róka koma erre nem igyen vállalkozott Egyszer azt mondja a gólya:­­— Igaz az, hogy önt a kormánya visszahívja? — Ugyan hagyja — mondja rá a róka —, hiszen ez csak kacsa. — Brávó! — kiált fiát a gólyára­, — mert ezt a kacsát legalább föltalailhwttan macának, mert egyebünk ugy sincs. Morál: Azt ugyan a bolondnak­ mesélték, hogy amikor két ilyen magas állású úr egy­mással komázik, a zsebük és a gyomraik üre­­sen maradna. * * * " rA bécsi gyermekek 99 százaléka tüdő­vészgyanús. A Népszava szerdai számában cikkben foglalkoztunk a háború következté­ben világszerte támadt gyermekhalandóság­gal. Itt most részletesebben a bécsi gyerme­kek szomorú sorsát mutatjuk be, mert talán egyetlen város sem szenvedett annyit a há­borúban, mint Bécs. Amíg a háború tartott, addig a monarchia minden készletét a frontra küldték. Ennek a rettenetes következmé­nyét legjobban a bécsi gyermekek érzik. Az iskolák és óvodák kicsinyei csak a legrit­kább esetben érik el a rendes testsúlyt, az esetek 90 százalékában ez a súly mélyen alatta marad a normálisnak. Az óvodás gye­rekek rendszerint háromnegyed kilóval vol­tak könnyebbek, a 9—10 évesek, öt-hat kiló­val, a 13—14 éveseknél a súlyhián­y tíz kiló, sőt több is. Ezeket az adatokat a bécsi sajtó világgá röpítette, innen az a meleg részvét, amely Amerikából és más országokból B Bécs felé irányítja az élelmiszervonatokat Hogy a külföldi segítség milyen kevés, bizonyítja a napról-napra megismétlődő panaszos kiál­tás, amely az­ éhező gyermekek, az asszo­nyok és­ emberek érdekében a világjos lóban 1920 január 1.

Next