Népszava, 1920. március (48. évfolyam, 53–78. sz.)

1920-03-02 / 53. szám

53. szán. ZLV. évfolyam. Budapest, 1820 március 2. kedd. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre........ 100 kor. fél évre 80 kor. negyed évre...... 13 kor. egy hóra is kor. EGYES SZÁM ÁRA 60 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Kormányzó Úr! (V.h.) A magyar nemzet ez idő szerinti képviselői az ország legmagasabb méltósá­gára emelték főméltóságodat örökébe a ma­gyar nemzeti történelem két kimagasló alak­jának: Hunyadi Jánosnak és Kossuth Lajos­nak. Az ezeréves Magyarország népének egy év­ezreden keresztül csak kétszer — és most — adatott meg a lehetősége annak, hogy az or­szág legfőbb méltóságát maga ruházhassa arra, akiben legjobban megbízhat és akire sorsát nyugodtan rábízhatja. Kormányzó Ur­nák két nagynevű elődje lényegesen más ál­lami struktúra és más társadalmi és poli­tikai állapotok között került a kormányzói székbe. Azóta ez az ország jelentős fejlődésen ment keresztül, polgárosodott, anyagi és szellemi kincsekben megva­gyonosod­ott, anyagi és kulturális fejlődésével a nyugati államok so­rába emelkedett Ez a kulturális fejlődés volt életre hívója, szülője és mozgatója Magyarország bérmun­kásságának és ezek száma annál nagyobb lett és lesz ezután is, minél magasabbra jut az ország a művelt nemzetek sorában. Ennek a munkásságnak vagyunk mi a­ szószólói, en­nek nevében köszöntjük főméltóságodat a kormányzói erőkben, egyszerű, férfias őszin­teséggel Mások az ilyen alkalmakat föl szokták hasz­nálni arra, hogy valódi érzéseiket eltitkol­ják, hízelgő szavakkal árasszák el a hatalmi polcra emeltet. Nekünk nem kenyerünk a hí­zelgés, nem szokásunk az alakoskodás. Ezért engedje meg nekünk Kormányzó Úr, hogy azt, amit érzünk és gondolunk, elmondhassuk itt nyíltan és őszintén az egész világ előtt Átérezve a feladat nagyságát, amely itt, e megtépett, ellenségektől körülzárt, ezer seb­ből vérző hazában főméltóságodra vár, úgy érezzük, hogy a meginduló újjáépítés mun­kájából nekünk is teljes mértékben kell ré­szünket kivenni, hogy ezzel Kormányzó Ur­nak is megkönnyebbítsük a dolgát. Dolgos kezünk száma millió, a mi vállainkon nyug­szik a teremtő munka roppant súlya, nem vagyunk és nem lehetünk tehát ez ország­nak értéktelen népe, nem lehetünk azok, akik itt nem jelentenek senkit és semmit. Az újjáépítés és konszolidáció nagy fel­adatának során senki sem nélkülözheti Ma­gyarország munkásságát s elsősorban nem azt a munkásságot, amely nemcsak dolgozik ,­ mint a barom, hanem amely gondolkozik, érez és nemcsak fizikai erejét viszi küzde­lembe, hogy a pusztulás helyén új élet tá­madjon, hanem a szépet és nemeset méltá­nyolni tudó lelki és észbeli kincseit is. A szervezett magyar munkásság kincsei:­­technikai képzettség és erő, szellemi tudás és fölemelkedő akarat, mind rendelkezésére fog állani Kormányzó Úrnak, ha erre nekünk a lehetőség megadatik. E lehetőség pedig számunkra a követke­zőkben áll: Az eddigi helyzettel szemben a megbékélés irányzata a politikai életben. Aki igazán bű­nös valamiben, azt sújtsa a törvény szigora, de aki bűntelen, azt ne érhesse bántalom senki részéről sem életében, sem testi épsé­gében, sem polgári szabadságában. Akiket rendezetlen, edaotikus állapotok között, túlo­zott félelem vagy buzgóság megfosztott sza­badságuktól, azok szenvedése szűnjön meg, hogy érezni lehessen egy szebb kor hajnalá­nak engesztelő jugalmát. A dolgos polgár és nem keze munkája után élő polgár között különbség ne legyen. Ennek kifejezője az egyesülési és gyülekezési sza­badság biztosítása, e nélkül ez az ország nem egyéb, mint igen nagy kiterjedésű börtön. Mi vagyunk olyan jó magyarok, mint bárki ebben a hazában, tőlünk joggal senki sem féltheti ennek az országnak sorsát, mert ha valakire, úgy ránk, szegény emberekre áll a költő szava: „Itt élned, halnod kell." A tó a­ milliók szava és a magyar em­­ber közmondása az, hogy mondott szóból érthetjük meg egymást. Ma bennünket túl­ságosan félreértenek, ránk kennek hibákat és vétkeket,, amelyeket nem követtünk el és nem akarunk elkövetni — és mi nem véde­kezhetünk, mi nem igazolhatjuk magunkat A sa­jtó szabadsága a legértékesebb közkincs, amelyet mi féltve őrzünk és a nemzeti újjá­születésnél nélkülözhetetlennek tartunk. Tudjuk, hogy e kívánságunk és fölfogá­sunk a jövőt illetően nem mindenki részéről talál megértésre. De mi nem magunknak, nem osztályunknak kérünk kiváltságokat hanem az egész nemzetnek, az ország min­­­den polgárának. A nemzeti újjászületés és föltámadás munkájához mi minden gerinces­ségünk megtartása mellett készségesen nyújt- t­juk oda kérges kezünket békülésre, főméltó-­­ ságod bölcsességére bizzud f e kéz értékének­­ vagy értéktelenségének elbírálását. A paisleyi kerület új képviselője, Henry Herbert Asquith, egyike azoknak a nagyon ritka polgári politikusoknak, akik nem csu­pán a választások előestéjén és néha nem csupán taktikai okokból törődtek a munkás­osztály, jogos köve­delései-jel. " M­adri­me vette maga mellé belügyminiszternek hu­szonnyolc év előtt aránylag még ismeretlen, fiatal párthívet. Gladstone­­ az angol bur­zsoáliberalizmus híres szónoka, aki nagy esz­méket hirdetett, de az eszmék megvalósítá­sánál csak addig a határig ment el, amíg ez a politika nem követelt anyagi áldozatokat a polgári osztálytól. Asquith győzte meg az akkor már 84 esztendős miniszterelnököt arról, hogy az angol polgári politikának leg­alább óvatosságból és egészséges önzésből kell a szociálpolitika területén egyet-mást tennie, és saját pártjával vívott nehéz har­cok után Asquith keresztülvitt néhány nem egészen hatástalan rendszabályt a gyári m­unkások testi épségének és egészségének védelmére, valamint a munkások lakásviszo­nyainak javítására. Azután tíz esztendeig az ellenzék padjain ült Asquith és a konzer­vatív többség megbuktatására összeková­csolta az angol munkáspárt és a liberaliz­mus szövetségét. A győzelem nem feledtette el vele ígéreteit és így Asquith nevével for­rott össze az a törvény, amely legalább egy nagyon szerény létminimumot biztosít a munka rokkantjainak Angliában. Ezekre a politikai cselekedetekre hivatko­zott jóformán minden nap a választás küz­delmei alatt Asquith a paisleyi munkások előtt , és a munkáspárt sem vonta kétségbe, hogy Asquith törvényei voltak a szociális lelkiismeret fölébredésének első jelei az an­gol parlament életében. Asquith azonfelü­l választási beszédeiben magáévá tette és pe­dig őszintén, föntartás nélkül magáévá tette az angol munkásosztály két nagy külpoliti­kai követelését: a­ teljes semlegességet Orosz­országgal szemben és a párisi békekonferen­cia igazságtalan döntéseinek megváltoztatá­sát. Ezért sok oly szavazat esett Asquithra, amely különben a munkáspárt jelöltjének jutott volna, noha Biggar, mint már emlí­tettük, még így is 4104 szavazattal többet pett, mint ötnegyed év előtt, amikor nem Anglia egyik legnagyobb szónokával és ma legnépszerűbb polgári politikusával, hanem csak egy jelentéktelen szürke tucat-jelölttel állott szemben. A munkáspárt veresége gyanánt állítják be sokan a­ paisleyi választás eredményét, de az angol munkáspárt csak elégtétellel ve­heti tudomásul, hogy az angol polgári osz­tály nagy győzelem gyanánt ünnepli meg azt ha egy kerületet — nem hó­dít el a polgári pártoktól a munkásosztály. Ez annyit jelent, hogy az angol pótválasz­tásokon a munkáspárt győzelme a szabály és­­ a­ fel­vétel, ha az egyik vagy a másik pol­gári párt kétségbeesett erőfesz­ítéssel és min­dig csak igen szerény többséggel megment egy mandátumot.­­ Nagy eredmény és nagy fordulat az angol politikában a munkáspárt diadalmas előre-, törése, hiszen 1918 decemberéb­en az általá­nos választásokon még csupán 15 mandátuu­mot tudott megszerezni a munkáspárt az összes kerületek egytizedrészét. Ez részben a választási rendszer és a kerületi beosztás következménye volt, mert a leadott szava­zatok számaránya szerint nem 65, hane itt 100-nál több hely járt volna a munkáspárt­nak az angol alsóházban. De még így is csupán a szavazatok nem teljes 20 százaléka esett a munkáspártra. Az 1919 tavaszától a paisleyi „vereségig" lejátszódott 17 pert­választáson azonban alig 20 százalékról 43 százalékra szökött föl a munkáspárt sza­vazatainak arányszáma, pedig a 17 kerület közül 9-ben most állított először jelöltet a munkáspárt A nagy ellentétek a koalí­ciós többség jobbszárnya " és balszárnya között, az ország hangulatának a pótválasz-­ tások útján kifejezett teljes megváltozása és Asquith visszatérése az alsóházba, elkerül­hetetlenné teszik az új választások kiírását néhány hónap, esetleg néhány hét el­tel­tévék Az alsóház tanácskozásainak megkezté­nél, a múlt év elején, az angol kormány­­­460 képviselőjével csupán a munkáspárt és a független liberálisok 28 képviselői számított ellenzék gyanánt, mert az alsót többi kisebb pártja támogatta a kormán­y­politika minden fontos kérdésében, "s­ok 93-an vették föl a harcot a koalíciós többség 460 szavazatával szemben és ez a hatalmas többség alig egy év elteltével szinte már letette a fegyvert a kis ellenzék előtt. Az pedig bizonyos és ma a konzervatív angol lapok sem tagadják többé, hogy az új vá­lasztások után a m­unkáspárt­ lesz az angol alsóház legnagyobb pártja, sőt sok esélye van arra, hogy megszerzi az abszolút több­séget és teljes hatalommal veheti át Angol­ország kormányzását. Nagy tanulság van ebben a fordulatban: az 1918 decemberében lejátszódott választások nagy csalódást hoz­tak az angol munkáspártnak, de a munkás­­párt nem vesztette el hitét, és lankadatlan, kitartással, megnövekedett energiával fuls-

Next