Népszava, 1920. november (48. évfolyam, 259–282. sz.)

1920-11-03 / 259. szám

XL­VIII. évf. 259. szám Budapest, 1920 november 3. szerda. i 51 •" •:."/ Ép a $ korona AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: ocy t­vre........ KGO kor. I negyed évre..... 140 kor. fél évre 2SO kor. J egy hara­dO kor. Jugoszláviában egy százli ára 1 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁG! SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPON­TI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) A munkaügyi bírás­kodás új rendje/) A munkaügyi bíráskodás kérdése már régen foglalkoztatja a szakköröket. 1914 tavaszán jelent meg az első fecske, az „ipari bíráskodás­ról" szóló törvényjavaslat. Ez a javaslat lényeges átalakulásnak volt a kezdete a munkaügyi bíráskodás terén- Az akkor érvényes iparhatósági eljárás, amely egyike volt a leghosszadalmasabb eljárásoknak Európában, nem jelentett mást, mint a­ mun­kás perének elodázását. A munkásnak, mielőtt a bírósághoz fordulhatott volna, át kellett j jenie a békéltető eljárás néha évekig tartó huza­vonáin. A javaslat törvényerőre való emelkedését megakadályozta a háború. A munkaügyi bíráskodást az 1918. évi IX­ .néptörvény valósította meg, az ipari bíróságok­ról szóló javaslatnál sokkal nagyobb területen X XXXXX XXXXXX X X X X Ez a néptörvény csak november 1-ig lesz érvényben, november 1-től kezdve a kormány új rendelete szabályozza a munka­ügyi bíráskodást: a 9180/1920. ÁL E. számú ren­delet. Az új rendelet legszembeszökőbb rendelke­zése: a munkaügyi bíráskodás körének meg­­szorítása, a közigazgatási hatóságok bírásko­dási jogkörének és az ipartestületi békéltető bizottságok hatáskörének visszaállítása. A most hatályon kívül helyezett néptörvény a munkaügyi bíróság hatáskörébe utalta a magánjogi szolgálati szerződésből keletkező összes vitás ügyeket, az összes ipari munkások, gazdasági cselédek, háztartási alkalmazottak, stb. ügyeit, csak a 2000 koronánál magasabb havi fizetéses alkalmazottak ügyeit hagyta m­eg a rendes bírósági hatáskörben. Az új ren­delet a munkaügyi bíráskodás alól kiveszi az állami, törvényhatósági, községi alkalmazotta­kat, a gazdasági cselédeket, mezőgazdasági munkásokat, napszámosokat, vasútépítésnél, földmunkálatoknál alkalmazott munkásokat és a háztartási alkalmazottakat. Ezekre vonat­kozóan — a rendelet szerint — az 1918. év októ­ber hó 3. napján érvényben volt jogszabályok nyernek alkalmazást, föléled tehát a főszolgai­bíráknak­­és a rendőrkapitányoknak munka­ügyi bíráskodási hatásköre. 1020. évi november hó 1-től kezdve a főszolgabírák és rendőrkapi­tányok ítélnek az eddig munkaügyi bíróság­hoz tartozott mezőgazdasági munkásüggyekben, úgyszintén a gazdasági cselédek, háztartási alkalmazottak, út- vagy vasútépítésnél, vízi munkálatoknál, stb. alkalmazott munkások, a dohánykertészek, stb. ügyeiben. A törvényjavaslatokhoz indokolást szokott szerkeszteni a javaslatot benyújtó szakminisz­ter. Az indokolás rendszerint megmagyarázza azt, amire a javaslat szövegében nem találunk feleletet A munkaügyi bíráskodás új rendjét szabályozó jogforrás csak rendelet, amelynek nincs indokolása. Nem is tudjuk megérteni, mi vezette a kormányt a még mindig kifogás­talanul működő munkaügyi bírósá­g hatásköré­nek megszorításához és miért kellett a mun­kások egyes kategóriáinak tisrveit a kevésbé elfoglalt bíróságok hatásköréből a mai viszo­nyok között nagyon is elfoglalt közigazgatási hatóságok hatáskörébe átutalni. Szociál­politi­kai és jogászi szempontokról ne is beszéljünk. Nem tudjuk indokolás nélkül megérteni, miért kellett az ipartestületi békéltető bizottságokat éppen halottak napán sírjukból fölt­masztani, holott az ipari bíráskodásnak ez a formája már sehol a világon érvényben nincs. Igaz, hog­y a békéltető bizottsági eljárás csak fa-­­kultatív és onnan a munkaügyi bírósághoz föllebbezésnek van helye, viszont igaz az is, hogy az adós — ha hónapokig, esetleg évekig el akarja húzni a port — az ügyet a békéltető bizottsághoz vtezi! A hatályon kívül hevezet­t néptörvény sze­rint a m­unkaü­gyi bíróság a járásbíróság. Az a járásbíróság, amelynek székhelyén mun­kás?!b­iztosítási bíróéig van, ülnökök közremű­ködésével jár el. Az ülökökkel kiegészített munkaügyi bíróság rövid élet­tartama alatt nagyon szép munkaügyi gyakorlatot teremtett .­ Vaarmopl, október lapunkból helyszűke miatt maradt ki­ meg. Az új rendelet szerint (17. §­) a munka­ügyi bíróság csak akkor jár el ülnökök közre­működésével, ha azt a pörös felek kívánják és kívánságuk kinyilatkoztatásával egyidejűen­­ 20 koron­a ülnöki díjat lefizetnek. Ez a 20 korona azután minden tárgyalásért jár, an­nak fizetése alól még a szegényjogon pörle­kedő fél sem menthető föl! Az ülnöki díj a bírósági iroda általányából nem előlegezhető. Ez ismét olyan intézkedése a rendeletnek, amelyet csak általános és részletes indokolás után tudnánk megérteni . X X X X X XXXXXX X xxxxxx xxxxxx x xxxxxx xxxxxx X xxxxxx A munkaügyi bíróságok ítéleteit fellebbe­zésre való tekintet nélkül végrehajthatóknak mondotta ki a hatálya vesztett néptörvény. Az új rendelet ezt az előzetes végrehajthatóságot megszünteti és a polgári peres eljárás általá­nos szabályait emeli érvényre. Kétségkívül ez XXXXXX XXX . Az október 15-én életbelépett új b­letek­törvény — amint köz­tudomású — a törvény­kezési illetékeket 500%-kal fölemelte. A munka­ügyi pörökben vigasztalásul szolgált a régi törvény azon rendelkezése, amely a munka­ügyi bíróságok előtt folytatott per során kötött egyezségeket, úgyszintén a községi bíróság előtt ily pörökben létrejött egyezsége­ket bélyeg- és illetékmenteseknek nyilvání­tott Sőt, ha a per tárgyának értéke 1000 koro­nát meg nem haladt, a munkás a perben tel­jes bélyeg- és illetékmentesség kedvezményé­ben részesült. Az új rendeletben hiába keres­sük a bélyeg- és illetékmentességre vonatkozó kedvezményeket,­­ nem találjuk A munka­ügyi pörökben november 1-től kezdve X X XXXXXX X XXXXXX XXXXXX X xxxxxx XXXX XX XX XXX XX xxxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxxx xxxxxx x xxxxxx xxxxxx x xxxxxx XXXXXX X xxxxxx XXXXXX X XX Az angol bányászat­ mostani sztrájkja juttatta az embereket an­nak az igazságnak a tudatára, hogy az egész modern gazdasági élet a bányászok mun­kájára alapozódik. Érezzük hosszú idő óta, napról-napra érezzük ezt az igazságot. Látjuk, hogyan kényszeríti az antánt a legyőzött Né­metországot, hogy a szénből, ebből a nagy kincsből a legnagyobb mennyiséget juttassa neki Látjuk, hogyan foleytatják a békekötés után és a békeföltételek ellenére a nyílt vagy burkolt háborúskodást az értékes szénterüle­tekért — Teschenben és Felsősziléziában és másutt is — és érezzü­k most már, sajnosan, évek óta, hogy mit jelent a szénszükség a ter­melésben, mit jelent mindennapi életünkben. Éppen ezért most még inkább, mint más, ha­sonló küzdelmek idején, odafordul az egész világ figyelme a sztrájkoló bányászok felé. Mert a bányászok — nem csupán az angol bá­nyászok — szervezeti életükben éppen úgy ál­landó harcra voltak kényszerítve, amióta csak a modern ipari termelés a lábát valahol meg­vetette, mint ahogy a mindennapi életükben állandóan életveszedelmekkel kell szembeszáll­niuk . A dél walesi bányászok már 1864-ben sztráj­kolták. Hogy miért arra megtaláljuk a fele­letet Engels könyvében, megtaláljuk az an­gol szakszervezetek historikusainak,­ a We­ob­házaspárnak a munkáiban. 1841-ben már 118.233 ember dolgozott az Egyesült Királyság szén­bányáiban. 1919-ben 1.175.000 volt a bányában dolgozók száma, ebből 904.277 tagja volt a bá­nyászok szövetségének. A bányamunkások között azonban 1­ 5—7 éves gyermekek dolgoz­ta­k és pedig nemcsak a fe­lszínen, hanem lent a bányában is. A kisebbek az átjáróknál vi­gyáztak, a nagyobbak a kifejtett szenet szál­lították a kocsiúthoz. Ehhez a munkához, mert nagyobb testi erőt­ kívánt, 14—16 éves leányo­kat is alkalmaztak. A szabályszerű munkaidő 11—12 óra, a skótországi bányákban 14 óra is volt Kendv s­zerint azonban 24—36 órát is dol­goztak egyfolytában. A munkaviszony sokkal inkább volt jobbágyságnak mondható, mint szerződéses munkaviszonynak. A munkást nemcsak az éves szerződés, de a truck-rendszer és a teleplakás is odaláncolta a vállalathoz. A fizetést pedig a mérlegcsalás szabályozta. Előbb azért kellett harcolniok a munkásoknak, hogy amint a szenet a vállalatok suly szerint adják, ugy fizessék őket is suly szerint és ne cs­illesztiimra. Amikor ezt elérték, akkor a vál­lalatok nem tartották méltóságukon alul való­nak, hogy a mérésnél csalják meg a munká­sokat ISGO-ban törvényt hoztak, hogy a munkások­nak joguk van a mázsázáshoz ellenőröket ki­küldeni, de csak az üzemben dolgozó munká­sok köréül. A vállalatoknak könnyű dolguk volt ezt a törvényt, kijátszani, elbocsátották a m­áz­sellenőröket. És a törvénynek csal, akkor­lett foganatja, amikor 1887-óen­­-,tehát 27 évvel később — oda módosították,, hogy mázsaellenőrnek a munkások bárkit alkalmaz­hatnak. A munkaidő és a bér kérdése váltotta ki azokat az időről-időre kitörő nagy küzdelme­ket, amelyek a világ figyelmét időnként az angol bányamunkások felé irányították. 1908-ban a parlament törvénybe iktatta a 8 órai munkaidőt Nem azt amit a bányászok állan­­dóan sürgettek: a le- és felszállást is beszámí­tott 8 órát, hanem csak az „effektív" 8 órai munkát A vállalatok erre rekompenzációt kö­veteltek. Vasra járuljanak hozzá a munkások a bérleszállításhoz, vagy csináljanak minden műszaknál egy külön órát, avagy csináljanak naponként három műszakot Nem volt olyan törvény, amelyet a bánya­vállalatok lojálisan végrehajtottak volna. Amikor már a trnek-rendszert meg kellett szüntetni, akkor a telepen levő­­ kereskedőket kényszerítették, hogy vonják meg a hitelt a „kellemetlenkedő" munkásoktól. A bányászokat a vállalatok magatartása figyelmeztette nap­ról-napra, hogy csak egy dologban bízhatnak: a saját erejükben, az összetartásukban. A legutolsó nagy sztrájkot — a mostani előtt — 1912-ben vívták az angol bányászok. A minimális munk­bérért vagyis helyeseb­ben a minimális napibérért folyt a harc. A minimális bér rend­szere meg volt már előbb is. De csak az akkordbér minimuma volt meg­áll­apí­lva és pedig változóan, a szén eladási árának az alakulása szerint. Garantált bére azonban nem volt a bányásznak. A munkások tehát azt kívánták, hogy minden munkásnak a minimális keresete biztosítva legyen, tekintet nélkül arra, hogy jó vagy rész munkahelyet kapott-e. Mert — m­ondották — mindaddig, amíig a termelés rizikója a munkást sújtja, addig a vállalatokat semmi sem ösztönzi arra, hogy javítsák az üzemi berendezéseket és úgy igyekezzenek fokozni a termelést Ugyan­ezért akarták megszüntetni azt is, hogy a munkabér a szén eladási árainak az alakulásától függjön, öt teljes hétig sztráj­kolt 800.000 munkás ezekért a követelésekért és a vállalatok még­sem járultak hozzá. Végül törvénnyel vetettek véget a harcnak, amely elismeri a bérminimumot és bérbizottságokra bízza a bérek megállapítását Most ism­ét csak a kormány közbelépése után voltak hajlandók a válala­tok a klauzula nélküli béremelést megadni. Pedig most ismét a bányászok kép­viselik a közösség érdekeit Aki így elvonultatja szemei előtt a bányá­szoknak majdnem évszázados küzdelmét az emberi életért; aki tudja, ho­­y az angol bá­nyászok mostani vezetői között is vannak még olyanok, akik nyolc esztendős korukban már lent dolgoztak a bányában; akik tudják, hogy a biztonsági intézkedésekért is milyen hosszú, évtizedekre terjedő harcot kellett vívniok ezeknek az embereknek, a­kik minden nap a hal­­ál torkába szállnak le, az meg tudja érteni, hogy ha szívósan ragaszkodnak ahhoz, amit a maguk érdekében szükségesnek f­öli­saner­ték. Naergom alantas tehát az a fölfogás, amely ebben a nagy, komo­ly küzdelemben is csak apró, pártpolitikai csalafintaságot lát és asz­e­rint akarja azt megítélni. Csak­ a wiss és taftoSI !©§&•& vSBág ffaSé!

Next