Népszava, 1920. november (48. évfolyam, 259–282. sz.)

1920-11-03 / 259. szám

G is a * * A belső jogrend és a külügyi politika. A „Magyar Távirati Iroda" jelenti: A kül­ügyi bizottság kedden délután 4 órakor gróf An­drássy Gyula elnöklésével ülést tartott. Mielőtt a ratifikálásról szóló törvényjavaslat érdemi tárgyalására rátértek volna, gróf Sigray Antal kérdést intézett, hogy várjon az erntánt csakugyan fix határidőt szabott-e no­vember 15-ig a béke ratifikálására. Gróf Csárky Imre külügyminiszter ezt meg­erősítette és hozzátette, hogy az ántánt eme bejelentéséhez olyan további, kijelentéseket fű­zött, amelyek az ántánt fölhívásának komoly­ságára engednek következtetni. A külügymi­niszter ezutá­i utalt a törvényjavaslat indoko­lására, amely részletesen ki­fej­ti mindazokat az indokokat, amelyek a kormányt a ratifiká­lásra rábírják. Az ország ma kényszerhelyzet­ben van. Ugyanazok az indokok, amelyek an­nak idején az előző­ kormányt arra indították, hogy a békeszerződés aláírásához hozzájárul­jon, ma is fönnállanak. A ratifikálás megtaga­dása esetén ugyanazokkal a veszedelmekkel kellene ma is számolnunk, amelyek annak­ ide­jén az aláírás megtagadásából előállottak volna. Ilyen körülmények között a kormány nem vállalhatná a felelősséget a következmé­nyekért, ezért kénytelen törvényjavaslatot ter­jeszteni a nemzetgyűlés elé a ratifikálásról. Apponyi Albert gróf rámutatott arra, hogy a ratifikálás bizonyos tekintetben helyzetün­ket súlyosbítja, mert a ratifikáció által a nem­zetközi jog szerint befejezett ténnyé és jogálla­pottá válik az, ami eddig­ csak tényleges­ álla­pot volt. A ratifikálás azonban bizonyos elő­nyökkel­ is jár, mert együtt Magyarország szabályszerű nemzetközi jogálláshoz jut, a tö­bbi államokkal szabályszerű diplomáciai és gazdasági összeköttetésbe léphet, szó­val az európai népcsaládban elfoglal­hatja helyét és elfoglalhatja helyét bi­zonyos nemzetközi, különösen gazdasági ter­mészetű alakulatokban, amelyek a mi gazda­sági újjászületésünkre és fejlődésünkre óriási fontossággal bírnak és am­elyekből eddig ki vol­­­­tunk zárva. A ratifikálás után megnyílik a le­hetősége annak is, hogy a nemzetek szövetsé­gébe fölvétessünk, ami az egyedüli békés út egy olyan akció követésére, amely a béke reví­ziójára vezethet. Örömmel jelenti be, hogy a nemzetek szövetségének előmozdítására ala­kult egyesületek milanói összejövetelén elhatá­rozták, hogy ezeknek az egyesületeknek a föde­rációjába a nálunk hasonló céllal alakult egye­sületet is fölveszik és a legközelebbi értekez­letre m­ost is hívták, jóllehet, ennél a társadalmi jellegű föderációnál eleinte szintén az volt a fölfogás, mint a hivatalos népszövetségnél, hogy t. i. a volt ellenségek egyesületét nem ve­szik föl annak kebelébe. Igaz, hogy bizonyos remények, amelyeket a békeszerződés kísérő okmányára alapítottunk, nem teljesültek abban a tekintetben, ahogy ta­lán némelyek azt­ hitték, hogy a ratifikálás előtt fog már jönni a határkiigazító bizottság, a dolog természete szerint azonban ez a bizott­ság csak a béke ratifikálása után kezdheti meg munkáját, mert csak akkor lehet bizonyos ha­tárok részletes megállapításáról beszélni, ha azok elvileg már elfogadtattak. Külpolitikai helyzetünk javulására egyet tehetünk meg, amiben minket senki meg nem akadályozha­t, ami egészen a mi kezünkben van. Ez pedig az, ha minden erővel iparkodunk a külföldnek belső konszolidációs képességünkbe és kultúr­fölényünkbe vetett hitet megszilárdítani. A jó rekonstrukciós belpolitika ma talán az egye­dül tehetséges külpolitika. Egyébként külpoli­­tikai téren a kormány kötelessége, hogy éber szemmel figyelje az eseményeket és minden olyan konjunktúrát ügyesen kihasználjon, amely a mi fontosságunkat, Európa szempont­jából emeli. A törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja, mert bár fájlalja is, de a maga részé­ről nem tulajdonít a ratifikálásnak túlzott fontosságot és inkább csak formalitásnak tartja. Az általános vitában még fölszólaltak Ernst Sándor és Bethlen István úr,,akik szintén a ratifikálás szükségét hangoztatták. Andrá­ssy Gyula gróf bizottsági elnök az ál­talános vitát, lezárva a maga részéről is ki­emelte annak fontosságát, hogy belső jogren­dünk szilárd legyen. Ha a kormány ebben a kérdésben a legkérlelhetetlenebb eréllyel és bá­torsággal jár el, a parlament támogatására ebben a tekintetben mindenkor biztosan szá­míthat. A bizottságt a vo­tán részleteiben is letárgyalta és Beniczky Ödön stiláris módosításával elfo­gadta a javaslatot. Az amerikai elnökválasztás * Weffy Ja 'Síi versenyfutása. Egy amerikai elvtárs írja nekünk: November 2-án választja meg az Egyesült Államok népe a köztársaság elnökét. A most már végéhez közeledő választási küzdelem a legteljesebb mértékben visszatükrözi azokat a reakciós irányzatokat, amelyek úgy Ameri­kában, mint a legtöbb más országban is a há­ború­­következményekép felszínre kerültek. A választóknak négy jelölt közül kell választa­niuk, akik közül kettő a nagytőke képviselője. Semmit sem lehet felhozni a megkülönbözte­tésükre. Mind a kettőjüket a newyorki tőzsde elemei jelölték. Warren G. Harding, a republikánus párt, zászlóvivője, akit kétségtelenül meg is fognak választani, a milliomosok klubjának hűséges ügynöke. James G. Vox a demokraták jelöltje és a san franciskói konventen való jelöltetését annak köszönheti, hogy a nagytőke megbizonyo­sodott arról, hogy parancsait teljesítené ab­ban a valószínűtlen esetben, ha megválaszta­nák. Mint Ohio állam­­kormányzója, minden­kor hűségesen teljesítette a vasutak és egyéb vállalatok kapitalista tulajdonosainak paran­csát és pályafutása a szervezett munkásság el­len folytatott küzdelem nagyon csúnya példáit mutatja Most beutazta az államokat és ő maga lovagolja Wilsonnak, urának és mesterének vesszőparipáját, a népszövetséget. Arról nea­ beszél, hogy Wilson egymásután áldozta föl 14 pontját és abban reménykedik, hogy a vá­lasztók megfeledkeznek erről. Másrészt pedig Hardline is beutazta az államokat és hirdeti a népszövetség bukását és bizonyos a megvá­lasztásában. Mert Ameriká­ban a munkásosz­tály is, amely cs®ík most kezd osztálytudatára ébredni, ellenségesen áll a népszövetséggel szemben. Természetesen nem abban az érte­lemben, mint Harding, aki szerint a népszö­vetség nem eléggé előnyös az amerikai kapita­lizmus számára, hanem azért, mert tisztára csak a kapitalisták szövetségének tek­inti. Ez a külsőleg közös ellenzékiség szerencsétlensé­gére Hardina javára szolgál. A harmadik jelölt Barley P. Christensen, a mezőgazdák és munkások pártjának jelöltje. Ez az Egyesült Államok legfiatalabb pártja és programjának több pontjával még messzebb balra tolódik, mint, maga a szocialista párt Christensen ügyvéd, aki éveken keresztül a munkásmozgalomban já­tszott kiváló szerepet. Esélyei természetesen nagyon csekélyek, egy­részt pártjának fiatalsága miatt, másrészt pe­dig, mert a választás gépezete és a nagyvárosi sajtó a kapitalisták kezében van. Christeneennek sikerült zavarba hoznia a két nagyobb párt jelöltjeit azzal a nagyon erőtel­jesen kiélezett kérdéssel: „Mi fekszik jobban a szívükön: Németország nyomorgó tömegei vagy pedig milliomosai vagyonának a meg­mentése?" Christensen ugyanis a leghatá­rozottabban ellenezte Amerikának a há­borúiba való beavatkozását és egyetlen al­kalmat sem mulaszt el annak a kimu­tatására, hogy az amerikai pénzvilág egy követ fut az angol és a francia pénzvilággal, hogy továbbra is elnyomja a német munkáso­kat.. Christensennek jelöltetése után első lé­pése az volt hogy táviratot küldött Harding­nak és Coxnak, felszólította őket hogy köve­teljék Wilsontól Debsnek, a szocialista elnök­jelöltnek a börtönből való szabadonbocsátását. Táviratában ezt mondta: „Nagyon kellemetlen érzés számomra az, hogy erre a magas hiva­talra jelöltettem magamat, amikor ellenfele­met szabadságától megfosztják". Cox nem is felelt neki, Harding pedig kijelentette, hogy nem csatlakozik a Debs szabadonbocsátása ér­dekében indított mozgalomhoz. Negyediknek említjük meg Eugen Victor Debst, a szocializmus öreg nagymesterét Har­ding a legkevésbé alkalmas, hogy jó közigaz­gatást teremtsen az igazi nép, nevezetesen a munkásosztály számára, az ő hivatása lesz, hogy mint elnök a nagytőke eszköze legyen. De Amerikában a nagytőke­ uralkodik, ez az osztályarisztokrácia, amelynél rosszabbat bár­ból is alig találhatnánk. És ezért fogják Har­dingot elnökké választani. NÉPSZAVA 1920 november 10. Tisztelt olvasóin­­ figyelmébe! A Nénszava Kiadóhivatala fokozottabb mértékben kivallja az olvasói érdekeit, kielégíteni, ezért kéri, hogy Ha valakd előfizetni akar, ha valakinek c mváltozása van, Ha korábban akarja a lapot, Ha nem kapja a lapot, Ha a kézbesítés körül panasza van, a z o­n­n­all° ° fcf)ZW@f 3ercifi! a Népszava kiadóhivatalához (Budanost Conti­ts. 4), Telefon József 3-31 és József 3-32 Angol-francia ellentétele. * Rendezik a konfliktust. — Gardiner Jólán politikát kiván Franciaországtól. A francia lapok londoni tudósítói jelentik, hogy a német magánvagyon lefoglalásának jo­gáról való lemondás miatt Anglia és Francia­ország­­között támadt konfliktust sikerült el­rendezni. Lord Curson állítólag sajnálatát fe­jezte ki, hogy angol részről tévedés történt. A sajátságos a dologban az, hogy a pénzüg­ymi­­nisztérium alsóbbrangú tisztviselőinek ezt az állítólagos tévedését az egész kormány meg­erősítette és hogy a már hozott döntés jog­szerűen érvényben marad. A szövetségesek most kénytelen-kelletlen követni fogják Anglia példáját, így a párisi német nagykövet már hosszabb tanácskozást folytatott az olasz nagy­követtel a jóvátétel kérdéséről és számolnak azzal a lehetőségjvvel, hogy Olaszország is kö­veti Anglia példáját. Gardiner a „Daily News"-ben nyílt levelet intéz Poincaréhoz, aki az angolok véleménye szerint a leghatalmasabb személyes befolyást gyakorolja a francia politikában. A levélben Gardiner azt írja, hogy Páris politikája győze­delmeskedett Washington politikája fölött. A francia politikásna­k egyszerű a fő célja: Német­ország politikai és gazdasági elpusztítása. Egyik­­oldalon Németországot határtalan kár­pótlással fenyegeti, másik oldalon azonban el akarja rabolni azokat a közgazdsági erőforrá­sait, amelyek lehetővé tennék számára, hogy az igazságkövetelte, józanul mért kárpótlások­nak eleget tehessen. Három szénterülete közül elvette tőle a egyiket, Felsősziléziában pedig katonai ügynö­kei szakadatlanul azon dolgoznak, hogy Felső­szilézia Lengyelországnak jusson. A Ruhr­területre vonatkozóan nyíltan bevallott politi­kája az, hogy a Ruh-vidéket haderejével meg­szállja és eszközül használja föl Németország politikai szétdarabolására. A régi Ausztria német lakosságát darabokra tépték és elszegényedésre és elnyomásra ítél­téik. A kontinenst katonai missziók zajaival árasztják el a franciák. A francia politika Lengyelországot tébolyodott imperializmusra bátorította. A francia politika támogatja Wrangelt s lehetetlenné teszi Oroszországgal a békét. A nagy Skoda-fegyvergyárak francia el­lenőrzés alatt állanak. A Belgiummal kötött szerződés­ alig külön­bözik egy protektorátusi szerződéstől. Nyíltan bevallott célja, hogy a Scheidet megnyissa. Ez a politika — írja tovább Gardiner — oda­vezet, hogy elkerülhetetlen lesz a szakadás Nagybritanniával és Olaszországgal, viszont tartósan aktív lesz a barátság a germánok és a szlávok között. Európa ügyeit nem lehet to­vább vinni úgy, hogy az egyik ország elvágja a másik nyakát. Csakis úgy lehet tovább vinni, mint minden más ügyletet, ha az egyes orszá­gok között kölcsönös támogatás és barátságos szellem honol. Úgy látszik, most már Franciaország sem ragaszkodik mereven követeléseihez. Amint a „Daily News" párjából jelenti, Németországgal szemben a 800.000 tehén szállítására vonatkozó követelést 800.000-re szállítják le. A sötétség és a hideg... A Pénzintézetek Országos Egyesületének vasárnapi évadnyitó gyűlését­ hosszú elnöki beszéd vezette be. En­nek a beszédnek két helyéről idézzük az aláb­biakat: — Állami és társadalmi intézményeinket demo­kratikus alapra kell helyezni, az nem kétséges. — Egy sú­lyos és gondterhes tél előtt állunk, amely lehet, hogy ismeretlen veszedelmeket rejt magában. A tél fő jellemvonása a természetben a sötétség és a hideg. Úgy látszik, ezek az elemek ural­kodnak erkölcsi életünkben is. A szívekbe belefészkelte magát a hideg. Az elmék­et elborította a sötét­ség. Ezek az elemek nem alkalmasak arra, hogy azokból új élet támadjon. Enn­ek ellenére nem szabad elvesztenünk reményünket, sem bizalmunkat. Nem szabad felednünk, hogy ebben a földben és ebben a népben óriási siseró rejlik, amely a legrettenetesebb csapásokat is kiheverte. Ha pedig az állam ma nincs abban a helyzetben, hogy a szaná­lásból szükséges eszközöket nyújtsa, a társadalomnak kell százszorozott munkával megkeresnie a kivezető utakat s megalkotnia a szükséges eszközüket. De kérnünk kell az államot, adja meg a nyugodt ég biztos társadalmi munkálkodás '18-föltételeit, e személyi és vagyoni biz­tonságot s egyebekbe az elkerülhetet­len szükség mérvén túl ne avatkozzék, főleg pedig ne gátolja prohibitiv­an gátló intézkedések által a társadalmi erők szaba­dt kifejlődését

Next