Népszava, 1920. november (48. évfolyam, 259–282. sz.)
1920-11-03 / 259. szám
G is a * * A belső jogrend és a külügyi politika. A „Magyar Távirati Iroda" jelenti: A külügyi bizottság kedden délután 4 órakor gróf Andrássy Gyula elnöklésével ülést tartott. Mielőtt a ratifikálásról szóló törvényjavaslat érdemi tárgyalására rátértek volna, gróf Sigray Antal kérdést intézett, hogy várjon az erntánt csakugyan fix határidőt szabott-e november 15-ig a béke ratifikálására. Gróf Csárky Imre külügyminiszter ezt megerősítette és hozzátette, hogy az ántánt eme bejelentéséhez olyan további, kijelentéseket fűzött, amelyek az ántánt fölhívásának komolyságára engednek következtetni. A külügyminiszter ezutái utalt a törvényjavaslat indokolására, amely részletesen kifejti mindazokat az indokokat, amelyek a kormányt a ratifikálásra rábírják. Az ország ma kényszerhelyzetben van. Ugyanazok az indokok, amelyek annak idején az előző kormányt arra indították, hogy a békeszerződés aláírásához hozzájáruljon, ma is fönnállanak. A ratifikálás megtagadása esetén ugyanazokkal a veszedelmekkel kellene ma is számolnunk, amelyek annak idején az aláírás megtagadásából előállottak volna. Ilyen körülmények között a kormány nem vállalhatná a felelősséget a következményekért, ezért kénytelen törvényjavaslatot terjeszteni a nemzetgyűlés elé a ratifikálásról. Apponyi Albert gróf rámutatott arra, hogy a ratifikálás bizonyos tekintetben helyzetünket súlyosbítja, mert a ratifikáció által a nemzetközi jog szerint befejezett ténnyé és jogállapottá válik az, ami eddig csak tényleges állapot volt. A ratifikálás azonban bizonyos előnyökkel is jár, mert együtt Magyarország szabályszerű nemzetközi jogálláshoz jut, a többi államokkal szabályszerű diplomáciai és gazdasági összeköttetésbe léphet, szóval az európai népcsaládban elfoglalhatja helyét és elfoglalhatja helyét bizonyos nemzetközi, különösen gazdasági természetű alakulatokban, amelyek a mi gazdasági újjászületésünkre és fejlődésünkre óriási fontossággal bírnak és amelyekből eddig ki voltunk zárva. A ratifikálás után megnyílik a lehetősége annak is, hogy a nemzetek szövetségébe fölvétessünk, ami az egyedüli békés út egy olyan akció követésére, amely a béke revíziójára vezethet. Örömmel jelenti be, hogy a nemzetek szövetségének előmozdítására alakult egyesületek milanói összejövetelén elhatározták, hogy ezeknek az egyesületeknek a föderációjába a nálunk hasonló céllal alakult egyesületet is fölveszik és a legközelebbi értekezletre most is hívták, jóllehet, ennél a társadalmi jellegű föderációnál eleinte szintén az volt a fölfogás, mint a hivatalos népszövetségnél, hogy t. i. a volt ellenségek egyesületét nem veszik föl annak kebelébe. Igaz, hogy bizonyos remények, amelyeket a békeszerződés kísérő okmányára alapítottunk, nem teljesültek abban a tekintetben, ahogy talán némelyek azt hitték, hogy a ratifikálás előtt fog már jönni a határkiigazító bizottság, a dolog természete szerint azonban ez a bizottság csak a béke ratifikálása után kezdheti meg munkáját, mert csak akkor lehet bizonyos határok részletes megállapításáról beszélni, ha azok elvileg már elfogadtattak. Külpolitikai helyzetünk javulására egyet tehetünk meg, amiben minket senki meg nem akadályozhat, ami egészen a mi kezünkben van. Ez pedig az, ha minden erővel iparkodunk a külföldnek belső konszolidációs képességünkbe és kultúrfölényünkbe vetett hitet megszilárdítani. A jó rekonstrukciós belpolitika ma talán az egyedül tehetséges külpolitika. Egyébként külpolitikai téren a kormány kötelessége, hogy éber szemmel figyelje az eseményeket és minden olyan konjunktúrát ügyesen kihasználjon, amely a mi fontosságunkat, Európa szempontjából emeli. A törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja, mert bár fájlalja is, de a maga részéről nem tulajdonít a ratifikálásnak túlzott fontosságot és inkább csak formalitásnak tartja. Az általános vitában még fölszólaltak Ernst Sándor és Bethlen István úr,,akik szintén a ratifikálás szükségét hangoztatták. Andrássy Gyula gróf bizottsági elnök az általános vitát, lezárva a maga részéről is kiemelte annak fontosságát, hogy belső jogrendünk szilárd legyen. Ha a kormány ebben a kérdésben a legkérlelhetetlenebb eréllyel és bátorsággal jár el, a parlament támogatására ebben a tekintetben mindenkor biztosan számíthat. A bizottságt a votán részleteiben is letárgyalta és Beniczky Ödön stiláris módosításával elfogadta a javaslatot. Az amerikai elnökválasztás * Weffy Ja 'Síi versenyfutása. Egy amerikai elvtárs írja nekünk: November 2-án választja meg az Egyesült Államok népe a köztársaság elnökét. A most már végéhez közeledő választási küzdelem a legteljesebb mértékben visszatükrözi azokat a reakciós irányzatokat, amelyek úgy Amerikában, mint a legtöbb más országban is a háborúkövetkezményekép felszínre kerültek. A választóknak négy jelölt közül kell választaniuk, akik közül kettő a nagytőke képviselője. Semmit sem lehet felhozni a megkülönböztetésükre. Mind a kettőjüket a newyorki tőzsde elemei jelölték. Warren G. Harding, a republikánus párt, zászlóvivője, akit kétségtelenül meg is fognak választani, a milliomosok klubjának hűséges ügynöke. James G. Vox a demokraták jelöltje és a san franciskói konventen való jelöltetését annak köszönheti, hogy a nagytőke megbizonyosodott arról, hogy parancsait teljesítené abban a valószínűtlen esetben, ha megválasztanák. Mint Ohio államkormányzója, mindenkor hűségesen teljesítette a vasutak és egyéb vállalatok kapitalista tulajdonosainak parancsát és pályafutása a szervezett munkásság ellen folytatott küzdelem nagyon csúnya példáit mutatja Most beutazta az államokat és ő maga lovagolja Wilsonnak, urának és mesterének vesszőparipáját, a népszövetséget. Arról nea beszél, hogy Wilson egymásután áldozta föl 14 pontját és abban reménykedik, hogy a választók megfeledkeznek erről. Másrészt pedig Hardline is beutazta az államokat és hirdeti a népszövetség bukását és bizonyos a megválasztásában. Mert Amerikában a munkásosztály is, amely cs®ík most kezd osztálytudatára ébredni, ellenségesen áll a népszövetséggel szemben. Természetesen nem abban az értelemben, mint Harding, aki szerint a népszövetség nem eléggé előnyös az amerikai kapitalizmus számára, hanem azért, mert tisztára csak a kapitalisták szövetségének tekinti. Ez a külsőleg közös ellenzékiség szerencsétlenségére Hardina javára szolgál. A harmadik jelölt Barley P. Christensen, a mezőgazdák és munkások pártjának jelöltje. Ez az Egyesült Államok legfiatalabb pártja és programjának több pontjával még messzebb balra tolódik, mint, maga a szocialista párt Christensen ügyvéd, aki éveken keresztül a munkásmozgalomban játszott kiváló szerepet. Esélyei természetesen nagyon csekélyek, egyrészt pártjának fiatalsága miatt, másrészt pedig, mert a választás gépezete és a nagyvárosi sajtó a kapitalisták kezében van. Christeneennek sikerült zavarba hoznia a két nagyobb párt jelöltjeit azzal a nagyon erőteljesen kiélezett kérdéssel: „Mi fekszik jobban a szívükön: Németország nyomorgó tömegei vagy pedig milliomosai vagyonának a megmentése?" Christensen ugyanis a leghatározottabban ellenezte Amerikának a háborúiba való beavatkozását és egyetlen alkalmat sem mulaszt el annak a kimutatására, hogy az amerikai pénzvilág egy követ fut az angol és a francia pénzvilággal, hogy továbbra is elnyomja a német munkásokat.. Christensennek jelöltetése után első lépése az volt hogy táviratot küldött Hardingnak és Coxnak, felszólította őket hogy követeljék Wilsontól Debsnek, a szocialista elnökjelöltnek a börtönből való szabadonbocsátását. Táviratában ezt mondta: „Nagyon kellemetlen érzés számomra az, hogy erre a magas hivatalra jelöltettem magamat, amikor ellenfelemet szabadságától megfosztják". Cox nem is felelt neki, Harding pedig kijelentette, hogy nem csatlakozik a Debs szabadonbocsátása érdekében indított mozgalomhoz. Negyediknek említjük meg Eugen Victor Debst, a szocializmus öreg nagymesterét Harding a legkevésbé alkalmas, hogy jó közigazgatást teremtsen az igazi nép, nevezetesen a munkásosztály számára, az ő hivatása lesz, hogy mint elnök a nagytőke eszköze legyen. De Amerikában a nagytőke uralkodik, ez az osztályarisztokrácia, amelynél rosszabbat bárból is alig találhatnánk. És ezért fogják Hardingot elnökké választani. NÉPSZAVA 1920 november 10. Tisztelt olvasóin figyelmébe! A Nénszava Kiadóhivatala fokozottabb mértékben kivallja az olvasói érdekeit, kielégíteni, ezért kéri, hogy Ha valakd előfizetni akar, ha valakinek c mváltozása van, Ha korábban akarja a lapot, Ha nem kapja a lapot, Ha a kézbesítés körül panasza van, a z onnall° ° fcf)ZW@f 3ercifi! a Népszava kiadóhivatalához (Budanost Contits. 4), Telefon József 3-31 és József 3-32 Angol-francia ellentétele. * Rendezik a konfliktust. — Gardiner Jólán politikát kiván Franciaországtól. A francia lapok londoni tudósítói jelentik, hogy a német magánvagyon lefoglalásának jogáról való lemondás miatt Anglia és Franciaországközött támadt konfliktust sikerült elrendezni. Lord Curson állítólag sajnálatát fejezte ki, hogy angol részről tévedés történt. A sajátságos a dologban az, hogy a pénzügyminisztérium alsóbbrangú tisztviselőinek ezt az állítólagos tévedését az egész kormány megerősítette és hogy a már hozott döntés jogszerűen érvényben marad. A szövetségesek most kénytelen-kelletlen követni fogják Anglia példáját, így a párisi német nagykövet már hosszabb tanácskozást folytatott az olasz nagykövettel a jóvátétel kérdéséről és számolnak azzal a lehetőségjvvel, hogy Olaszország is követi Anglia példáját. Gardiner a „Daily News"-ben nyílt levelet intéz Poincaréhoz, aki az angolok véleménye szerint a leghatalmasabb személyes befolyást gyakorolja a francia politikában. A levélben Gardiner azt írja, hogy Páris politikája győzedelmeskedett Washington politikája fölött. A francia politikásnak egyszerű a fő célja: Németország politikai és gazdasági elpusztítása. Egyikoldalon Németországot határtalan kárpótlással fenyegeti, másik oldalon azonban el akarja rabolni azokat a közgazdsági erőforrásait, amelyek lehetővé tennék számára, hogy az igazságkövetelte, józanul mért kárpótlásoknak eleget tehessen. Három szénterülete közül elvette tőle a egyiket, Felsősziléziában pedig katonai ügynökei szakadatlanul azon dolgoznak, hogy Felsőszilézia Lengyelországnak jusson. A Ruhrterületre vonatkozóan nyíltan bevallott politikája az, hogy a Ruh-vidéket haderejével megszállja és eszközül használja föl Németország politikai szétdarabolására. A régi Ausztria német lakosságát darabokra tépték és elszegényedésre és elnyomásra ítéltéik. A kontinenst katonai missziók zajaival árasztják el a franciák. A francia politika Lengyelországot tébolyodott imperializmusra bátorította. A francia politika támogatja Wrangelt s lehetetlenné teszi Oroszországgal a békét. A nagy Skoda-fegyvergyárak francia ellenőrzés alatt állanak. A Belgiummal kötött szerződés alig különbözik egy protektorátusi szerződéstől. Nyíltan bevallott célja, hogy a Scheidet megnyissa. Ez a politika — írja tovább Gardiner — odavezet, hogy elkerülhetetlen lesz a szakadás Nagybritanniával és Olaszországgal, viszont tartósan aktív lesz a barátság a germánok és a szlávok között. Európa ügyeit nem lehet tovább vinni úgy, hogy az egyik ország elvágja a másik nyakát. Csakis úgy lehet tovább vinni, mint minden más ügyletet, ha az egyes országok között kölcsönös támogatás és barátságos szellem honol. Úgy látszik, most már Franciaország sem ragaszkodik mereven követeléseihez. Amint a „Daily News" párjából jelenti, Németországgal szemben a 800.000 tehén szállítására vonatkozó követelést 800.000-re szállítják le. A sötétség és a hideg... A Pénzintézetek Országos Egyesületének vasárnapi évadnyitó gyűlését hosszú elnöki beszéd vezette be. Ennek a beszédnek két helyéről idézzük az alábbiakat: — Állami és társadalmi intézményeinket demokratikus alapra kell helyezni, az nem kétséges. — Egy súlyos és gondterhes tél előtt állunk, amely lehet, hogy ismeretlen veszedelmeket rejt magában. A tél fő jellemvonása a természetben a sötétség és a hideg. Úgy látszik, ezek az elemek uralkodnak erkölcsi életünkben is. A szívekbe belefészkelte magát a hideg. Az elméket elborította a sötétség. Ezek az elemek nem alkalmasak arra, hogy azokból új élet támadjon. Ennek ellenére nem szabad elvesztenünk reményünket, sem bizalmunkat. Nem szabad felednünk, hogy ebben a földben és ebben a népben óriási siseró rejlik, amely a legrettenetesebb csapásokat is kiheverte. Ha pedig az állam ma nincs abban a helyzetben, hogy a szanálásból szükséges eszközöket nyújtsa, a társadalomnak kell százszorozott munkával megkeresnie a kivezető utakat s megalkotnia a szükséges eszközüket. De kérnünk kell az államot, adja meg a nyugodt ég biztos társadalmi munkálkodás '18-föltételeit, e személyi és vagyoni biztonságot s egyebekbe az elkerülhetetlen szükség mérvén túl ne avatkozzék, főleg pedig ne gátolja prohibitivan gátló intézkedések által a társadalmi erők szabadt kifejlődését