Népszava, 1921. április (49. évfolyam, 69–93. sz.)

1921-04-09 / 75. szám

XLI­0. évf. 75. szám, Budapest, 1921 április 9. szombat. J1Pa korona AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre SSO kor. 1 negyed évre..... 110 kor. fél évre nao kor. | egy bor?­SO kor. Jugoszláviában egy szám ára 2 Jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-00) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ (Telefon: József 3-31 és József 3-32) ii „van, de nincs" válság megint el fog simulni egy időre valamilyen olcsó kompromisszum árán. Csütörtökön még széles alapon, látszóan a parlamenti válság felé hömpölyögtek a kavarodás hul­lámai, m­ára azután­ annyira összezsugoro­dott az eset, hogy m­ég a kormányválság szirtjeit is elkerülte és úgy látszik, egy-két tárcacserével megint szerű­ lesz a béke a kvantitása révén kormányképes két párt között — legalább is addig, amíg újra rá­eszmélnek a közöttük fönnálló ellentétekre. Egyáltalában nem emelünk kifogást a vál­ság gyors és sima lebonyolítása ellen, hi­szen országos érdek, így a munkásság érdeke is, hogy válság ne legyen, vagy ha már el­kerülhetetlen, legalább gyors és rázkódtatás­mentesen folyjon le. De éppen azért, mert mi komolyan szeretnők látni a válságment­es kormányzást, kell szóvá tennünk a készülő legújabb kompromisszumot, amely megint csak arra lehet jó, hogy a válságot rövidebb­hosszabb időre elodázza. A két párt ebben a pillanatban alku­viszonyban van egym­­ással. A kisgazdapárt követel, a miniszterelnök és a másik párt mérlegeli ezeket a követeléseket és mint­hogy a kisgazdapárt a maga követeléseiben nagyon szerény, a kormányelnöknek és a kereszténypártnak sem nehéz a helyzete, amidőn a követelések fölött döntenek. Le­hetne ugyan megfordítva is, úgy tudniillik, hogy­ a kisgazdapárt van birtokon belül és ő kerül abba a mindenesetre kényelmesebb helyzetbe, hogy a kereszténypárt nyújtja be őhozzá a maga követeléseit. A helyzetnek ugyanis most állandóan két kulcsa, van, mert mindkét párt majdnem egyformán erős és így egyik a másik nélkül nem vállalhat kormányt. Ez azonban a kisgazdák dolga: ha nekik jó ez az örökös alárendelt szerep, nekünk ugyan nincsen ellene kifogásunk. Van azonban kifogásunk a kisgazdák ama határozata ellen, amelynek alapján hajlan­dók tovább együtt kormányozni a keresz­ténypárttal. Az öt pontból álló határozat h­árom csoportból áll. Az egyik csoport ki­záróan pártszervezeti szempontból kíván en­gedményeket: több miniszteri tárcát követel a kisgazdapárt részére, mint amennyi fölött eddig rendelkezett­. A második csoport sem feszíti szét a pártérdekek szűk kereteit: kö­veteli a pártprogram — természetesen a kisgazda-pártprogram­ — pontjainak, külö­nösen a mezőgazdasági termények és termé­kek szabad forgalmának haladéktalan meg­valósítását és a földbirtokreform, sürgős végrehajtását. A harmadik csoportban tisz­tán közjogi követelések, szerepelnek. Így ki­jelentik, hogy a kisgazdapárt a királykér­désben a szabad királyválasztás elvi alapján áll és ennek megfelelően a királykérdést ki­kapcsolandónak tartja. Követelik ebben a csoportba®, a­ most tárgyalás alá került pénzügyi javaslatokkal váltakozva az alkot­mányjogi javaslatok letárgyalását és meg­állapítják a sorrendet is. Alapjában véve nem lehetne kifogást emelni ezek ellen a követelések és törekvé­sek ellen, ha ezek kísérői és kiegészítői vol­nának valamilyen közös értékű, nagyvonalú programnak, olyannak, amely nemcsak arra fordít gondot, hogy a kisgazdapárt vezér­karának személyes ambícióit, a kisgazda­érdekeltség gazdasági osztályérdekeit és az együttesnek a zavartalan kormányzással a nyugodt­ emésztést biztosítsa, hanem arra is súlyt helyezne, hogy az ország és az ország népének egyetemes nagy érdekei is kielégí­tést nyerjenek. Mert nemcsak kisgazdapárt, nemcsak kisgazdaérdekek vannak a­ világon: egy olyan párt, amely a haladás lobogójával ment bele a választási küzdelembe, amely,­­ jelentéktelen számú kis csoportoktól vagy egyesektől eltekintve, a demokratikus szelle­met van hivatva ébren tartani s érvényre se­gíteni, egy párt, amely feladatai szerint nem­csak a máért és a ma pillanatnyi előnyeiért van, egy ilyen pártnak kötelessége minden alkalmat és minden törvényes eszközt föl­használni arra, hogy programját valóra váltsa. Nemcsak közjogi kérdések és nem­csak partikuláris pártérdekek kielégítése kell ma az országnak: szélesen megalapo­zott, általános érdekű gazdasági politika, amely például sürgősen és gyökeresen elébe vág a most bontakozó ipari és kereskedelmi válságnak; a közszabadságok helyreállításai és biztosítása, a függő helyzetben levő, dol­gozó tömegek egyesülési, gyülekezési, szer­vezkedési szabadságának, a sajtószabadság­nak restituálása, a megbékélés és felenyess­telődés szellemének gyakorlati példákkal való bizonyítása, ezeket várja az ország közvéleményének túlnyomó többsége a kis­gazdapárttól. És mindezeket meg is tudja valósítani ez a legnagyobb parlamenti párt — persze csak úgy, ha akarja. Tegyük föl, hogy akarja: ebben az esetben­ nem kell egyebet tennie, mint azt, hogy egy­szerűen nem adja ki a zsebéből a nála lévő egyik „helyzetkulcsot", amivel kényszeríteni tudná a másik pártot ilyen irányú enged­­ményekre is. Ez nagy hasznára válna az or­­szágnak, a népnek és a kormányzatnak egyaránt, mert ez volna az a megoldás, amelynek alapján tartós kormányzás re­mélhető. Minden országban nagy gondot fordítanak arra, hogy a munkapiac állapotát ismerjék. A munkanélküliek számáról hétről-hétre közöl­nek kimutatásokat mindenütt és nagy igyeke­zetet fejtenek ki hogy e­zek a kimutatások meglehetősen pontosak legyenek és híven tük­rözzék vissza a munkapiac mindenkori állapo­tát.. Nem kedv­telésből és nepi­ra számok szere­tete miatt történik ez, hanem azért, mert min­denütt tiszában vannak, azzal, hogy az­ ország közgazdaságának, de nemcsak a közgazdaságá­nak, hanem egész közéletének egyik legfonto­sabb kelléke az, hogy mindenki, aki dolgozni tud és akar, valóban kaphasson is munkát. Aki dolgozik, az értéket termel a köz javára és biztosítja — legalább így kellene lenni — a maga és családja megélhetését. Aki munka nélkül van, az passzív tényezője az ország közgazdaságának. Ezért figyelik mindenütt aggódó gondossággal a munkapiac állapotát, mert ez a közgazdasági élet barométere, erről lehet leolvasni, hogy jó vagy rossz időt lehet-e várni a közgazdaság és az államélet területén. A munkanélküliség fájdalmas megrázkódta­tásokat idéz elő a munkások életében. Egy-két hónapi munkanélküliség évtizedek munkájá­nak eredményét teheti tönkre a munkásember háztartásában. Nehezen megszerzett holmik vándorolnak el a szegényes lakásból. A holmik után megy a család nyugalma, békessége. Sok, sok család nyugalmának, békességének az el­tűnése azután megnyilvánul az életben min­denütt. A keresetnélküliség lefokozza az embe­rek önérzetét, becsvágyát, megállítja a kultúr­törekvéseket, az ereges emberek nyomorúsága a­ tömegek nyorvor­­ságává, az egyesek nélkü­lözése a tömegek életszínvonalának a­ sülyedé­sévé szélesedik. Ezért vizsgálják a munkapiac állását és ha a­ barométer depressziót mutat­, akkor nem elé­gednek meg azzal, hogy ezt a­ figyelmeztetést tudomásul veszik, hanem intézkednek, hogy a rossz idő veszedelmeit, amennyire lehetséges, mérsékeljék A munkapiac állandó figyelemmel kísérése és a munkanélküliség ellen val­ó intézkedések mindenütt együtt járnak. Az egyik a másik érdekében történik, az egyik kiegészíti a má­sikat Nálunk sem a munkapiac nyilvántar­tása nem olyan, hogy komolyan megérdemelné ezt a nevet, sem a munkanélküliség ellen nem történik semmiféle intézkedés. Ami ebben a tekintetben történik, úgy a munkanélküliek nyilvántartása, mint segélyezésük dolgában, az csak a szakszervezetek részéről történik. Az állam nem vesz tudomást arról, hogy az or­szág közgazdaságának milyen rettenetes kára az, ha sokezer vagy talán sok tízezer munkás­kéz pihen, ha az ország lakosságának egy része fogyasztóképtelenné válik, egy másik része pe­dig elvonatik a termelő munkától és tétlen­kedő életre kényszerül. , A munkanélküliség pusz­tító hatásairól és az ellene való intézkedés szükségességéről írtunk már. Hogy ma ismét ezzel a kérdéssel kell fog­lalkoznunk, annak a magyarázata a mostani közgazdasági helyzetben­ és egynémely újabban fölmerült jelenségben található. A korona ja­vulása és a beígért olcsósági hullám nagyon veszedelmes közelbe hozta egy „munkanélküli­ségi hullámnak" a veszedelmét. S rettenetes még elgondolni is: ha hirtelen nagyobb munka­nélküliség veszedelme zúdulna a magyar mun­kásosztályra, ha hirtelenében azok is munka­nélkülivé válnának, akik eddig abban a ki­vételes szerencsében részesültek, hogy dolgoz­hattak, a kereset nélkül maradt munkások sehonnan sem kapnának semmi segítséget és csak a szakszervezetük segélye mentené meg őket az életnek. A napokban írtunk arról, hogy a Weiss Manfréd-gyárban ismét szünetelniük kellett a munkásoknak néhány napig, szénhiány miatt. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy meg­állapíthassuk, kinek a hibájából állanak elő az ilyen szünetek. A háború alatt ismerték a .,szénsegélyt". Ha a munkásoknak szünetelniök kellett azért, mert a gyár nem kaphatott sze­net, akkor megtérítést­ kaptak a szünetelés ide­jére... A megtérítés részben az állam, részben a vállalat terhére történt. És ez teljesen, jog­szerű is. A teljesen szabad gazdálkodás mel­lett az olyan kárért, amely a munkást a mun­káltató hibájából vagy munkasatásából látt,­tt munkáltató felelősséggel, illetve kártérítéssal tartozik. Ha­ a gyáros nem rendelkezhetik tel­jesen szabadon — mint a háború alatt —, akkor a kárért az állam is szavatol. Most azonban semmiféle rendelkezés nincs, hogy az ilyen esetekben ki kártalanítsa a munkásokat. A munkapiac minden esélyének minden koc­kázatát a munkás viseli. A kockázata teljes, de a fedezetre semmit sem kap. Ez az igazsá­gosságtól olyan messze van, mint a munka-­ eredmény elosztásának egész mai rendszere. A munkanélküliekről azonban valamely mó­don mindenütt gondoskodnak. Magyarország, az egyetlen állam ma Európában, ahol sem­ a munkanélküliség elleni biztosítás, sem vala­melyes módja a munkanélküliek állami vagy községi segélyezésének nincs. Nincs értelme, hogy most ismételten fölsoroljuk: hol milyen­ intézkedések vannak érvényben. De rá ke® mutatnunk arra, hogy rettenetes könnyelmű­. Minden dolgoxé esmfier is les gyermeke a szocializmusnak.

Next