Népszava, 1921. június (49. évfolyam, 117–141. sz.)
1921-06-11 / 126. szám
Ül II misztiks tantényalkotás i módszerével készítik elő a legszélesebb rétegeket érintő törvényeket, amelyeknek előzetes ismertetésére és az érdekeltekkel való megtárgyalására, igen nagy szükség volna, itt van például az állítólag készülő választójogi törvény. Sürű homály fedi a törvényjavaslat előkészítő munkálatait s még maguk a kormányt támogató pártok is teljesen tájékozatlanok ebben a kérdésben. Még inkább természetesen a parlamenten kívül állók — noha ez a kérdés, amely az ország jövő életére döntő hatású, nagyon szözelről érdekli az ország népét. Ez a módszer csöppet sem alkalmas a bizalom fölkeltésére s fölötte kárt, az ily módon előkészített s majdan törvényerőre emelkedő alkotás végrehajtásának szempontjából is. Sokkal egyszerűbben, simábban vihető át a gyakorlat terére az olyan törvény, amely már előzetesen is átszűrődik a legszélesebb kritikai megvitatás rostáján, mint az, amelyet hat lakat alatt őriztek s csak az utolsó pillanatban fait accompliként adnak át a nyilvánosságnak s hogy keresztülhajszolhassák, pártkérdéssé teszik. Különösen a szociális vonatkozású törvények igénylik az érdekeltekkel való előzetes és alapos megvitatást, még akkor is — vagy pláne éppen azért —, ha az érdekeltek a parlamenti tárgyalásokba azután nem folyhatnak be. Idetartozik például az ipartörvény. A ma érvényben lévő ipartörvénn— az 1884. évi XVII. tc. — egyike a legelavultabb törvényeknek. Akkor készült, amikor a magyar ipar még túlnyomóan kisiparjellegű volt s a köteles szociális szellem, a gazdaságilag gyöngébb fél védelmének gondolata még nem érlelődött meg, különösen nem Magyarországon, ahol a munkásoknak nem volt közvetlen befolyásuk a parlamentre. Azóta nagyot haladt a világ: a magyar ipar is fejlődött, a kezdetleges kézműipar közép- és nagyiparrá, alakult át s bár a törvényhozás szociálpolitikai szelleme semmiben sem változott, legföljebb hátrányosan, az erőteljesen szervezkedő mimká®ok.vs£afrs2ervefesei mégis modern alapokra fektették a munka- és bérviszonyt s amennyire tőlük tellett, a szociális szellemet is ápolták és népszerűsítették. A 37 évvel ezelőtt készült ipartörvény tehát elavult. Másikra van szükség, egészen természetesen olyanra, amelyik szellemben, szociálpolitikai, munkásvédelmi, iparjogi és iparfejlesztési szempontból messze fölötte áll az előbbinek — különben igazán kár a fáradságért, mert megint olyan épületet emelnek, amelyet senki sem fog lakhatni és amelyet hamarosan el kell majd takarítani: újabb anakronizmusra igazán nincsen semmi szükség. A tervezetet első szövegezésében ismerjük. Ez időszerűtlen, egyszerűen reakciós, nemcsak hogy haladást nem jelent, de visszaveti a magyar ipart a mélykorszakba. Ha a javaslatot ebben a szellemben — teljesen közömbös, hogy egy-két apróbb módosítást végeztek-e rajta vagy sem — sikerül keresztülerőszakolni, ez a magyar ipar halálát jelentené, az iparosok és ipari munkásokpedig elmehetnének a gerskit pontozni. Azért mondjuk ezt föltételes formában, mert az nem lehetetlen, hogy a javaslatot keresztülhajtják, hogy azonban a való élet, a reális követelmények és szükségletek ellenére végre is tudják hajtani — az már azután lehetetlen. Felda rá a ma érvényes ipartörvény, amelynek háromnegyed részét maga az élet már régen módosította. Azt is tudjuk, hogy valamikor tavaly egy lármás zűrzavarba fulladt „ankét" is foglalkozott a javaslattal, arról ellenben nem tudunk, hogy azóta mennyit változtattak rajta. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az említett ankét kielégített volna bennünket. Korántsem: az ankét maga sem végzett hasznos és érdemes munkát és ha mindazt, amit az ankéten jelenlévők mint jót fölhoztak, figyelembe is vették, a javaslat akkor is a papírkosárba sajló. Mindenekelőtt kifogásoljuk a tervezet szociálpolitikai hiányosságait A kricai munkaidő, a modern egyeztetési eljárás, a sztrájkjog, a munkások érdekképviselete, a munkásvédelem, ideértve a balesetvédelmet és elhárítást és az általános ipari higiéniát és a nők és gyermekek védelmét, a tanonckérdés rendezése, a továbbképzés kérdése, a világszerte hódító üzemi alkotmány kérdése, az ipari bíráskodás, mind olyan fontos kellékei a modern ipari termelésnek,amelyeket mellőzni, amelyek fölött észrevétlenül elsiklani nem lehet. Mindezek a kérdések elintézetlenül maradnak a készülő ipar.A törvényben, amely tehát már embriójában szembehelyezkedik az élettel és a szükségletekkel. De mindezt el sem kellett volna mondani .— igazán csak a teljesség okából fanyalodtunk rá — mert maga az az egyetlen körülmény, hogy a javaslat erősen megszorítja az iparszabadságot, még a bírálatra is alkalmatlanná teszi. A technika, és a kapitalizmus mai fejlettsége mellett" csak a "legteljesebb iparszabadság képes a nagy világversenyben érvényesülni. Ha a magyar ipart, a tervezett mértékben és formában gúzsba kötik, a magyar ipar nem lesz versenyképes, nem fog igazi nagyiparrá kifejlődni és szűkégszerűen a visszafejlődés stádiumába kell jutnia, meg kell majd elégednie cipőfoltozásokkal, apró tatarozásokkal, a nagy szükségleteket pedig a fölénybe kerülő külföldi ipar fogja okkupálni. Pedig a jövőben nemcsak arra kell törekednünk, hogy az egész belföldi piacot jól és olcsón ellássuk: súlyt kell helyeznünk az exportra is, amely nélkül a magyar ipar erőteljes fejlődésére nincs kilátás. Az iparszabadság szempontjából elég, ha utalunk Amerikára és Angliára, amelyek éppen az iparszabadságnak köszönhetik, hogy az ipari termelés és export szempontjából az egész világon magukhoz ragadták a vezető szerepet. Hivatkozhatnánk még Németországra, ahol szintén szabad tere van az érvényesülésnek s amely állam, amint tudjuk, szintén dominált a világpiacon. Furcsa, hogy ezt nekünk kell megállapítanunk, akik élesen szemben állunk a kapitalizmussal, szemben azokkal, akik tulajdon kénen képviselői a kapitalizmusnak. A mi részünkről ez számvetés a fejlődés törvényszerű szükségleteivel, a túlsó részen lehet hozzá nem értés, de lehet tudatos porhintés is a munkások szemébe, akikkel el akarják vitetni, hogy valamennyire önálló iparos lehet. Hiszen jó volna, ha így volna, könnyen lehetne menekülni a kapitalizmus elelő karjai közül. Sajnos, nincs így. És ez a reménytelenség minden gépüzemű nagyiparnál ott áll a munkás előtt, mint ledönthetetlen akadály. Kispolgár gyártásnak sem jó a módszer, mert néhány százkispolgárt lehet így létrehozni, de ennek ellenében sok ezer ipari munkást tesznek kenyörtelenné s kényszerítenek ki az országból T XLIlX. évf. 12Sx se» Budapest, 1928 junius 11. szombat. Üra 2 korona AZ ELŐFIZETÉS ARA: fpy é-vre 15GO kor. , negyed évre ..... 14. kor. fél évre.. apo kor. psy hor SO kor. Jugoszláviában egy szám ara 2 jeoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) !*? Magyarország legnagyobb veszedelme a tüdővész, ezt olvasatjuk a közúti kocsikban elhelyezett plakátokon, amelyek adakozásra hívják föl a főváros népét. Ez a mondás szomorúan igaz. De még szomorúbb az, hogy csak az adakozásra szólító plakátok hirdetik ezt az igazságot és nem a kormány, a főváros és minden egyéb hivatalos szervnek a cselekedetei. Mert a tüdővész ellen cselekedni kell és a tüdővész elleni védekezést nem lehet és nem szabad kizáróan a magánjótékonyságra bízni. Ezt a cselekedetet pedig nem látjuk sehol, noha tudni kellene felsőbb helyeken is, hogy a tüdővész elleni védekezés igazi nemzetmentő munka volna A hivatalos statisztika számai mondják, hogy Magyarország a legtüdővészesebb országa Európának. Amíg a tőlünk nyugatra fekvő országokban az 1906—10. évek átlagában 1000—2000 tüdővészben elhalt esett 1 millió lakosra, addig nálunk 3714. Még Szerbiának az adatai is jóval kedvezőbbek voltak a mi adatainknál. Amíg a háború előtti Németország 70 millió lakosából 19.000, addig Magyarország 20 millió lakosából 60.000 halt meg egy év alatt tuberkulózisban. A háboru alatt pedig — ezt mindenki tudja — az állapotok még rosszabbakká lettek. A Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztárban 1913-ban 25.000 tüdőbeteg tagot gyógykezeltek, 1914-ben már 32.000-et. Az Országos Pénztár 1916—17. évi jelentésében pedig ezt olvashatjuk: „Az 1916—17. év a betegforgalom szempontjából szomorú képet mutat Növekedett a betegségi esetek, a betegségi napok, a beteg tagokszáma." De nem növekedett a betegségek elleni védekezés, nem növekedett a betegségek leküzdésére irányuló tevékenység intenzitása A budapesti kerületi pénztár 1913-ban 1392 beteget küldött gyógyhelyre, 1920-ban pedig 43-at. Ha pedig azt keressük, hogy mit tesz az állam, mit tesznek a magyar városok, elsősorban a főváros a néppusztító betegségek ellen, akkor szomorúan kell megállapítani, hogy alig valamivel többet a semminél. Bizonyos helyről szemünkre vetik, hogy az állami költségvetés bírálatánál kifogásoltuk az improduktív kiadásokat és nem neveztük meg, hogy mely tételeket tartjuk azoknak. Mi ezzel szemben egyszerűen rámutatunk arra, hogy a tuberkulózis elleni védekezésre 1.018.170 korona van fölvéve az 1920—21. évi költségvetésbe a rendes kiadások között a rendkívüli kiadások között pedig 4.000.000 koronát találunk „tüdőbeteggondozó intézetek létesítésére és gondozására". Ez az egész a 29 milliárdos költségvetésben, amelynek — hogy egynéhány tételét kiragadjuk — a II. fejezet 2. címe alatt 18,733.440 korona, a III. fejezet 3. címe alatt 1,185.588 korona, a XI. fejezet 3. címe alatt 2,400.000, a XII. fejezet 5. címe alatt 2,880.000 korona kiadást találunk — a tüdővész elleni védekezés szerény tételével szemben. Hogy mit akar a kormány azzal az 1.618.000 koronával kezdeni, amit a tuberkulózis elleni védekezésre állítottak be a költségvetésbe, azt aligha tudná valaki megmondani. Egy gyönge vízcsöpp ez a szenvedések és nyomorúságok tűztengerében. A tüdőbeteggondozó intézetekre fölvett 4.000.000 korona pedig csak a jövőre való vigasztalás. A tuberkulózis ellen pedig azonnali, pozitív intézkedések kellenek. Mindenekelőtt szanatóriumok, erdei üdülőtelepek, ahová a betegeket el lehet helyezni. Azután pedig a népélelmezés és a lakásviszonyok gyors és alapos megjavítása. A tüdővész lakásbetegség. Ez ma már elismert igazság. És éppen ilyen elismert igazság az is, hogy a tüdővész legjobb ellenszere a jó táplálkozás. Végeredményben, amikor mi a költségvetésben a munkát és jólétet biztosító produktív kiadásokat sürgetjük, azt a négy nemzetmentő munkát követeljük, amelyik nem szaval, nem A mi ellenséüeink, az Emberiség