Népszava, 1921. november (49. évfolyam, 244–269. sz.)

1921-11-17 / 258. szám

1921 november 17. NÉPSZAVA — ismét sorban állanak trafikért. A doh­á­­nyos embereknek már régóta ugyancsak nehéz a helyzetük, mert mind nehezebben juthatnak hozzá a füstölni valóhoz. Éveken keresztül va­lóságos kálváriát kellett járni a dohányosok­nak, amíg végre hozzájutottak a mértéktelenül­­drága, de annál komiszabb trafikfélékhez. A legutóbb történt árfölemelés után rövid ideig, mintha némi enyhülés mutatkozott volna és volt idő, amikor a dohányáradákban minden különösebb protekció és ácsorgás nélkül be le­hetett szerezni a szükséges dohánymennyiség Akkor az emberek némileg megnyugodtak azzal, hogy drága, de­ legalább van.. Azóta azon­ban megint megváltozott a helyzet és a trafi­kok előtt ismét hosszú sorok ácsorognak, hogy dohányféléhez jussanak, a legtöbbször azonban hiába. A kiosztás napján a szerencsésebbek tü­relmes várakozás után néha kapnak néhány cigarettát vagy egy csomag dohányt, de a leg­többet azzal utasítják el, hogy a dohánynem­ü­k elfogyott. A legújabb trafikinség iránt érdek­lődőknek különböző válaszokat adnak. A kis­árusok a nagytőzsdésekre hárítják ezért a fele­lősséget, emezek viszont pedig azzal védekez­nek, hogy keveset kapnak. Bizonyos azonban, hogy a legújabb trafikhiány előidézésében je­lentős része van a spekulációnak is. A hivatá­sos dohányvásárlók ismét működésbe léptek, akik előre elkészített haditerv szerint járják sorra a tőzsdéket és vásárolják össze az embe­rek elől a dohányneműeket. Így azután még rosszabb a helyzet, mint amikor jegyre adták a dohányneműeket, mert akkor legalább min­denki hozzá­juthatott a kiszabott kis dohány­mennyiséghez. A pénzügyminisztérium ezúttal is azzal vigasztalja a panaszkodó dohányoso­kat, hogy a mizériák rövidesen megszűnnek, mert­ a kőbányai dohánygyárat üzembe helye­zik és akkor lesz szívni való elég. Tudjuk azon­ban, hogy nálunk az ígéretekben nem sokat lehet bízni, mert erre vonatkozóan a múltban szomorú tapasztalataink vannak. Hegedűs pénzügyminiszter is ígérte annak idején, hogy így, meg így lesz olcsó a cukor, bús és sok más drágaság, mindez azonban csak ígéret maradt. Azt természetesen mondanunk sem kell, hogy ha egyszer valóban elegendő trafikáru lesz, akkor meg az árakat emelik föl ismét. Ahogy ez már történni szokott. — „Aranyigazságok egy pofon körül." E cím­ alatt októ­ber hó 20-án megjelent közleményünkre vonatkozóan a kö­vetkező helyreigazító nyilatkozat közlés­ét kérték tőlünk: Szatucsek János komárvárosi kereskedőt a nagykanizsai törvényszék 4500 korona pénzbüntetésre ítélte, mert engem hivatalos eljáráso­m közben inzultált. Az ügy fellebbezés folytén a budapesti ítélőtábla elé kerülvén, az itt lefolyt tárgyalásról szóló fenti cikk szerint „a tábla a védő ál­láspontjára helyezkedett, elutasította ..az ügyészi indít­ványt, megokolásában kimondotta, hogy köztisztviselő csak akkor számíthat a törvény védelmére, ha ő maga is tör­vénytisztelő. A köztisztviselő nem a köz ura, hanem a köz szolgája és joggal elvárható tő­le, hogy méltányosan és igazságosan bánjon el az ügyes-bajos dolgaikban hozzá forduló emberekkel". A cikk tehát úgy tünteti föl az ügy táblai elintézését, mintha Szatucsek Jánost a tábla fölmen­tette volna. Ezzel szemben megállapítom, hogy a t. szer­kesztőség előtt fölmutatott Ítélőtáblai ítélet a törvényszék ítéletét, amely Szatucsek Jánost 4500 korona pénzbüntetésre ítélte, megfelelő indokai alapján helybenhagyta és a bizo­nyítás kiegészítése iránt előterjesztett kérelmet elutasí­totta, mert a vádlott védője által bizonyíttatni célzott kö­rülmény, hogy sértett, vagyis én, a felekkel, — közte vád­lottal, Szatucsek Jánossal is — milyen hivatali magatar­tást tanúsítottam, az Ítélőtábla szerint kellőkép tiszt­ázva volt. Az ítélőtábla indokolásában tehát nem foglaltatnak a szóban levő cikkben idézett kitételek. — Baumgartner Miklós, komárvárosi állomásfőnök. — Vörheny járvány a győri iskolákban. Győr­ből jelentik: A város területén veszedelmes vörhenyjárvány ütötte föl a fejét, amelyet ed­dig megfékezni nem sikerült. Eddig több mint 70-en betegedtek meg a városban, akik közül fele iskolásfiú. A­ főgimnáziumban 9, a főreál­iskolában pedig 5 volt a megbetegedések­­ száma. A betegségek lefolyása meglehetősen súlyos, a gimnázium tanulói közül ezideig már ketten haltak meg. — Az „Invalidus" szövetkezet hiénái. A főkapitányságra nagyon sok följelentés érkezett az „Invalidus" hadirok­kantak beszerző és áruelosztó szövetkezete ellen. A föl­jelentők azt panaszolják, hogy az „Invalidus" ügynökei fára, szénre és élelmiszerre nagyobb előlegeket vettek föl, azonban az ígért árut nem szállították és az előlegeket sem­­fizették vissza. A rendőrség megindította a­ nyomozást és az „Invalidus" két igazgatójánál, Neumann Hugónál és Fleischmann Istvánnál házkutatást tartott, mert a két igaz­gató megneszelte a följelentéseket és eltűnt a fővá­rosból. Az eddig megállapított kár másfélmillió koronára rúg, amely óráról-órára szaporodik, mert a följelentések száma napról-napra nő. A detektívek ke­resik a két igazgatót. — Ki tud róla? Feigl György, aki annak idején a 32-ik gyalogezredben szolgált, 1915 márciusa óta nem adott élet­jelt magáról. Jablonkánál állítóan orosz fogságba esett. Ha valaki tud róla, értesítse bátyját, Feigl Mihályt, Kis­pest, üllői­ út 7, ajtó 4. (Zürichi devizazárlat. — November 16.) Berlin 2.50, Hol­landia 18.31,­ New­-york 5.29, London 21.01, Paris 38.37, Milano­ 22.00, Prága 5.50, Budapest 0.50, Zágráb 1.90, Bukarest 3.50, Varsó 0.15, Bécs 0.17, osztrák bélyegzett 0.12. (Budapesti valutapiac.) Húszfrankos arany 3600—3400, an­gol font 4100-3950, dollár 1032—970, francia frank 77.00— 73.50, evi­gyel márka 0.20%—OMO'i, német márka 4.14—4.11­, lira 42.50—39.50, osztrák korona 0.19—0.17-?i, rubel 0.59-0.49, lei 6.19—6.10, szokol 10.45-10.30, dinár 13.30-13.00, — Gyermektanulmányi előadások. A Magyar Gyermektanulmányi Társaság ez évben is nép­szerű előadássorozatot rendez a­­ gyermektanul­mány köréből. A kitűzött előadások a követ­kezők: Dr. Bartucz Lajos egyetemi magán­tanár előadása: „A gyermek testi fejlődésének • törvényei és főbb jelenségei, különös­ figyelem­mel a magyar gyermek testi fejlődésére." Ja­nuár 5-én és 12-én dr. Nógrádi­ László közép­iskolai tanár előadása. ..A csecsemő testi és lelki élete, megfigyelésének szempontjai és módja." Január 19-én és 26-án dr. Tuszkai Ödön főorvos előadása: „A serdülőkorú gyer­mek élet- és lélektana, nevelésének főelvei." Február 9-én és 16-án Ságody Ottmár zene­tanár előadása: „A gyermek muzikalitásának fejlődése, a zenei nevelés célja és főbb elvei." Február 23-án és március 2-án dr. Kármán Elemér törvényszéki bíró előadása: „A gyer­mek erkölcsi életének rendellenességei és ke­zelésük módja." Március 9-én és 16-án Nemerné Müller Márta a Családi Iskola igazgatójának előadása: „A munka szerepe a gyermek neve­lésében és oktatásában." Egy-egy előadás be­lépődíja 10 korona, a társaság tagjainak, pe­dagógusoknak, főiskolai hallgatóknak és mun­kásoknak 5 korona. Az előadásokat a Fővárosi Könyvtárban tartják meg minden hét csü­törtökjén este 6—7-ig. — Itt eenlítjük meg a téves utakra került kultúrpolitikánkra oly jel­lemző tényt, hogy a szóbanforgó, értékes mun­kát végző társaság anyagi támogatását a kor­mány megszüntette. A társaságot emiatt anyagi válság fenyegeti. A Gyermektanul­mányi Társaság egyébként e hó 20-án, vasár­nap délelőtt 11 órakor a Tudományos Akadé­mia termében közgyűlést tart.­­ A nevelőintézet 40.005 koronája. Czeglei György, az esztergomi tábor fiatalkorúak nevelőintézetének nevelője Budapestre akart utazni bevásárlás céljából. Egy 17 éves növendékét is magával akarta hozni és mielőtt elutaztak volna, átadott a fiúnak 50.000 koro­át azzal, hogy adja át Kovács Aladár Márk­altisztnek. A fiú Kovácsnak 10.000 ko­ronát át is adott, 4­0.0­00 koronával Budapestre jött, hogy itt a pénzt elmulassa. A rendőrség keresi a bűnös fiatalkorút. — A repülés fejlődése. Párisból jelentik. A francia tudományos fejlődés társaságának kongresszusán Breguet kijelentette, hogy oly repülőgépet sikerült szerkesztenie, amelynek készítése néhány évbe kerül majd ugyan, de körülbelül a legtökéletesebb lesz a maga nemé­ben. A Paris—Buenos Aires-i (Délamerika) utat 2—3 nap alatt megteszi, méretei: 1200 lóerő. 250 méter holdfelület,# 130 tonna súly. 250-300 kilométer kezdősebesség. Próbaútjára Breguet 20 utast, 1 tonna Illát hát, 7 kísérőt és 4 tonna benzint óhajt magával vinni. Reméli Breguet, hogy a kezdő sebességnek kétszeresét is el­érheti. — Földrengés. Az egyetem földrengési ob­szervatóriumának műszerei november 15-én, kedden éjjel 21 óra­­13 perc és 28 másodperckor körülbelül 200­0 kilométer távolságról katasz­trofális földrengést jeleztek. — Gyerm­ekelőadás a Városi­­Színházban. Az Országos Gyermekegészségü­gyi Társaság, amely beteg gyermekek gyógyításával foglalkozik, segélyakciójának javára novemm­brr 26-án, szom­baton délután 3 órakor változatos műsorral gyermek előadást rendez. Jegyek a jegyirodában és a színház pénztáránál kaphatók. — Életuntak. O. Mária 18 éves háztartásbeli alkalmazott a Szondy­ utca 58. számú házban leugrott a III. emeletről. A mentők életvesze­delmes állapotban vitték a Rókusba. — B. Gi­zella háztartásbeli alkalmazott az István­ út 7. számú házban lévő szolgálati helyén légkőol­datot ivott. Súlyos sérüléssel vitték a Rókusba, amelyek között több oldalról azt a nyomatékos követelést támasztják, hogy a karlsbadi gyűlés határozatai értelmében hívják össze a proletár­kongresszust, vagyis alkossák meg a cseh szo­ciáldemokratákkal együtt a köztársaság szo­cialista frontját. („M. T. I.") Az olasz szocialista párt és a III. Inter­nacionálé. A moszkvai végrehajtó bizottság — amint a „Magyar­ Távirati Iroda­" jelenti — az olasz szocialista pártot végérvényesen ki­zárta a III. Internacionáléből, minthogy a milanói kongresszus „megtagadta a szociális forradalmat és az opportunizmus rabszolgá­jává szegődött". A pártvezetőség tekintettel arra a háborús veszedelemre, amely Európa szociális válságaiban rejlik, elhatározta, hogy részt vesz a szociális kérdések nemzetközi meg­beszélésében. I * * A Fercőgalla—Tatabánya-i pártszervezet ve­zetősége fölkéri a hátralékban levő párttago­kat, hogy hátralékaikat rendezzék a hivatalos órák alatt. Ugyanakkor új tagok beiratkozhat­nak. Hivatalos órák minden szerdán 0—3 óráig és vasárnap délelőtt 9—11 óráig. Ma, csütörtökön, az alább fölsorolt kerületi pártszerve­zetekben tartanak összejöveteleket. VII—VIII. választókerület, Visegrádi-utca 40, 5—7-ig. IX. választókerület, Svirály-utca 52, I. emelet, este 6—7 óra között. Újpesten: I. körzet: P­ocskay- és Ontca sarok, Bányász­vendéglő. II. körzet: Váci­ út 18. Fischer-vendéglő. V. kör­zet: Gyár-utca 41, Munkásotthon. VII. körzet: Rózsa- és Ősz-utca sarok. Asztalos-vendéglő. VIII. körzet: Rózsa- és Lőrinc-utca sarok. Szalkay-féle vendéglő. IX. körzet: Csokonai- és Nádor-utca sarok. Czabány-féle vendéglő. X. körzet: Váci:«t 80. Szitka-féle vendéglő. Mindenütt este (¡—S-ig. Ugyanezen idő alatt j\'t'/‡».?›rca-előfizetések is fölvétetnék. A fönt közölt helyiségekben és hivatalos érák alatt uj beiratások és tagjárulékok befizetései eszközöltetnek. Ugyanezeken a helyeken uj Népszava-előfizetések is föl­vétetnek. A csehországi német szociáldemokraták sür­getik az egységes szocialista frontot. A cseh­országi német szociáldemokrata stárt végre­hajtó bizottsága javaslatokat terjesztett be. % . A B. E. V. V. vasút műszaki munkásainak bizalmi férfiai e hó 17-én, csütörtökön este is 6 órakor jelenjenek meg a titikár hivatalos he­lyiségében. A fővárosi víz- és gázművek munkásai e hó 18-án, pénteken este 6 órakor az újpesti Mun­kásotthonban (Gyár­ utca 41) értekezletet tar­tanak. A budapesti asztalosok bizalmiférfi testülete e hó 18-án, pénteken este Vi 7 órakor ülést tart. A cipészmunkások összbizalmiférfi testülete pénteken este 6 órakor az egyesület helyiségé­ben ülést tart. Napirend: A vezetőség beszá­molója az árszabályrevízió tárgyalásáról. A fodrászipari alkalmazottak e hó 17-én, csü­törtökön a régi képviselőház termében nyilvá­nos szakgyűlést tartanak. A budai és óbudai­ cipészműhelyekben dol­gozó cipészmunkások a munkaviszonyok meg­beszélése ügyében a budai befizető helyiségben (II. Margit­ körút 20. szám alatt levő vendéglő) csütörtökön este 6 órakor szakmai értekezletet tartanak. A vas- és fémipari gyárak és műhelyek fő-, vezető- és osztálybizalmi férfiai a szervező bizottságokkal egyetemben e hó 17-én, csütörtö­kön este Vi6 órakor Thököly­ út 56. szám alatt értekezletet tartanak. A Ganz-törzsgyár munkásai e hó 17-én, csü­törtökön este 6 órakor a Margit-körút 20. szám alatt levő Nagypipa-vendéglőben értekez­letet tartanak. A festőmunkások bizalmi férfitestülete e hó 18-án, pénteken este 6 órakor ülést tart. Pon­tos megjelenést kér a szervező bizottság. A debreceni vas- és fémmunkások helyi­csoportja e hó 20-án, vasárnap délelőtt 9­ óra­kor tartja rendes havi taggyűlését a Munkás­otthon (Margit-fürdő) dísztermében.­ A taggyű­lésre ezúton hív meg minden vas- és fémmun­kást a vezetőség. Budapesten és környékén dolgozó fémcsiszolók és galva­nizálók e hó 19-én. S­zombatom délután V-8 órakor jelentkez­zenek a fém­csi­szólók befizetőhelyén szövetségi és védelmi könyvükkel ellenőrzés szem­pontjából. Később jelentkezőket nem vesznek figyelembe. Az épületlakatosok és rokonszakmák 15 éven fölüli tagjai­nak jubileumi ünnepélye e hó 19-én lesz. Akik a részvételre jogosító emléklapot még nem vették át, azok jelentkezze­nek a szakma irodájában Szász Sándornál. SSstsiás a saahcssrweacSsiflsasi, A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületében e hó 19-én, szombaton este 7 órakor dr. Benedek Marcel tan­ár előadássorozatot kezd „A modern francia irodalom" címen. # # Milltós Zs előadás Kfc. • Csütörtökön, november 17-én: Élettani ismeretek. A könyvkötök szakegyletében, Lövölde­tér 2. Tananyag: A szervezet elemi élő egységei. A sejtek élettana. A szervezet formálódása. A viszonos­ság törvényei. A vegyi kölcsönhatás. A hormonok. Vitalizmus és mechanizmus. Kezdete este­­17 órakor. A művészi élmény. Előadó: Dr. Supka Géza. A kereske­delmi alkalmazottaknál, Andrássy-út 67. Tananyag: Bevezetés. Anyag és technika. Kezdete este 18 órakor. Négy fejezet a német irodalom történetéből. Előadó: Dr. Trosztler József. A magántisztviselőként, Eskü-tér 5, Tananyag. A német világérzés legrégibb költői em­lékei. A hősi eposz anyaga, kialakulása: Niebelung­ének, Gudrun. A lovagi költészet nemzetfölöttisége tartalomban, formákban. A német irodalom első fény­kora: Hartmann von Aue, Wolfram von Eschenbach, Walter von der Vogelweide. Kezdete este Vi­ órakor. Szociológiai alapismeretek. (Ideiglenes. Társadalmi pro­blémák.) Előadó: Dr. Czabó Ambró. Kőbányán, Marti­novics-tér 3. Kezdete Vár órakor. Darwinizmus. Előadó: Ildóz Gyula. A famunkások Váci­ út 53 alatti helyiségében. Tananyag: A fejlődéstan tör­téneti előzményei és Darvin élete. Kezdete este 7 órakor. Szakszervezeti mozgalom. Előadó: Irády Sándor. A vegyé­szeti munkások helyiségében, Kun­ utca 11. Tananyag: Harmadik rész. Kezdete este 7 órakor. MWWWWWWWWWWW./WWWWWW. ^n/wwwwwwwwww VEGYES A kispesti munkások figyelmébe. A Korzó-mozgóban hir­detett előadás pénteken este 7 órakor a Munkásotthonban (Szigligeti­ utca 11. szám) lesz megtartva. Elveszett egy polgári és kereskedelmi iskolai bizonyít-­­vány Arany Erzsébet névre kiállítva. Miután nélkülözhe­tetlen okmány, kérik a becsületes megtalálót, hogy a Népszava szerkesztőségében adja le.

Next