Népszava, 1922. január (50. évfolyam, 1–25. sz.)

1922-01-01 / 1. szám

L. évf. 1. sz. líra 3 korona. Budapest, 1922 favua­p 1, vasárnep. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre......... SSO kor. I negyed évre..... 0­0 kor. Jul év­re 340 kor. |­­gy hóra év kor. Jugoszláviában egy giám ára 2 Jugoszláv k­oro­na, EGYES SZÁM ÁRA 5 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE­Megjelenik hétfő kivételére­ minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA L SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Ötven esztendő. Az újév napjával ötvenedik évfolyamába lép lapunk, a Népszava. Homályba vesző messzeség lehetne ez a félszázad, ha nem ró­lunk, munkásokról, nem rólunk, magyaror­szági szocialistákról és nem­ a legridegebb osztályönzést tanúsító magyar uralkodó osz­tályokról lenne szó. Az 1848—49-iki forrada­lom összetöri a jobbágyság igáját, minden ember szabad, minden ember egyenlő, nincs már nemes és pór, nincs már kiváltságos, csak egyenlő jogú polgár. És Táncsics Mihály tizenöt-húsz nappal március 15-ike után már útjára engedi a „Munkások Ujságjá"-t Az elindulás belevész a győzelmes ellenforrada­lomba, a pesti „Neugebäude", az aradi vár börtöneibe és akasztófáinak sorába, Kufstein kazamatáiba és a világ minden tája felé el­széledt magyar emigrációba. Huszonegy év után kel újból életre Táncsics munkásúj­ságja és szerkesztőjét, Sassyt, néhány hét múlva már 1 évi fogházra és 500 forint pénz­bírságra itéli a sajtóbiróság, a lap megjele­nését pedig hamarosan beszüntetik, hogy 1870-ben újra életre keljen és elvesszen; 1871-ben megint kiadják, a bíróság pedig újra perbe fogja a szerkesztőt, Policzer Zsigmon­dot felségsértésért így, ilyen szakgatottan, ilyen bizonytalanságban, ilyen veszedelmek és küzdelmek között indul el az első magyar szocialista újság és sorsa nem jobb, nem könnyebb, nem veszélytelenebb egy félszázad hosszú évtizedeinek egyetlen esztendejében sem. Sőt! Pörök, börtön, fogház és portóbírságok! Mi ez mind­ahhoz a rettentő áldozathoz ké­pest, amelynek dátuma 1920 február 17-ike és áldozata egy legnemesebb lelkű, legfenköl­tebb szocialista érzésű szerkesztő, Somogyi Béla és ifjú munkatársa, Bacsó Béla. És milyen sorsa az a magyar szocialista munkásmozgalomnak, hogy ez a gyilkosság még ma is megtorlatlan, hogy a magyar igazságszolgáltatás még ma sem teszi rá ke­zét a bűnösökre és nem oszlatja el a kételyt az igazságosztás pártatlanságába és terhet­lenségébe. Ilyen 49 év után lépjük át az 50-2k év kü­szöbét, hogy tovább­­haladjunk, tovább har­coljunk, tovább építsünk és tovább folytas­suk a szocialista nevelés munkáját — a dol­gozó proletárság boldogabb jövendőjéért. És ha sötét is a múlt, ha bizonytalan is a jelen és homályos is a jövő, mégis hittel, bizalom­mal, törhetlenséggel fogjuk állhatni és állani a harcot, mert ha lényegükben nem is változ­tak azok a körülmények, amelyek lapunk megjelenését egy félszázadon át környékez­ték, az erő, amelyet a Népszava maga köré gyűjtött, hatalmassá lett, sziklává tömörült, amelyről nem egy kemény támadás pattan ma vissza és biztosítja a lap sérthetetlen­ségét. Mi volt félszázad előtt a magyar ipar, mi volt az ipari munkásság! Céhbeli mesterek kevésszámú mester­legényeiből rekrutálódott a kicsi tábor, amely a munkásujság köré tö­mörült, idegenből ideszakadt, kevésszámú ön­tudatos munkás állott az itthoni, világot járt kevésszámú szocialista apostol mellett, hogy szóban és írásban hirdessék a munkásosztály fölszabadításának igéit. Ipar és ipari mun­kásság csak lassú-lassú, éveket megemésztő folyamatban gyarapodott és forrott ki kapi­talisztircos gyáriparrá, fagyiparrá és ipari proletársággá Ma az ipari munkásság hatal­mas tábor és vele van a nezőgazdsági prole­tariátus, két terrénum, amely sohasem alpad­­ká, hogy a szocialista szervező és nevelő mun­kának kimeríthetetlen talaja legyen. Ezer év sem volt elegendő, a szocialista szervező munka 50 éve sem volt elegendő ahhoz, hogy a magyar dolgozó népesség, a munkásság egyenjogú polgárává tétessék Magyarország­nak, hogy az alkotmány sáncaiba bekerülhes­sen, hogy az ország kormányzásából az őt megillető rész birtokába juthasson De azért az az 50 év, amely a magyar munkásmozga­lom és lapunk, a Népszava mögött van, töb­bet jelent a magyar munkásosztály nagy küz­delmeiben a politikai és gazdasági fölszaba­dulásért, mint az előtte lefolyt évek a hon­foglalás óta együttvéve. És ebben az emelke­désben, szellemi s számbeli gyarapodásban, a politikai és gazdasági mozgalom hatalmas kiépítésében egy félszázadon át mindenkor a Népszava teljesítette a legnagyobb, leg­fontosabb, legszükségesebb szolgálatot: a szo­cializmusra neveléssel, a harcolók lelki egy­ségbe foglalásával, a gondolatok egybeolvasz­tásával, a munkásság harcainak, küzdelmei­nek publikálásával, az ellenfelek és ellensé­gek fegyvereinek gyöngítésével és elpusztí­tásával. Mindezt a nagy küzdelmet, ezeket a nagy érdemeket a lap íróasztalainál helyet­foglalt szerkesztők és írók — akik közül már sokan régen porladoznak — áldozatkészségeit és érdemeit nem méltathatjuk ma, hanem majd a közeljövőben, amikor lapunk jubi­leumi kiadásának fog sora kerülni. Ma harcban állunk, a mindennapi élet ne­héz küzdelmei között és csak­ félig tekinthe­tünk egy rövid percre vissza a dicsőséges múltba, mert időnk, tekintetünk a jövőé, az építésé, az erők összefogásáé. Az új esztendőben sok és fontos teendőnek elvégzése vár mindnyájj­nkra. Két éve szü­netel a pártszervezetek munkája, gyűléseket nem tarthattunk és ugyanennyi idő óta, sőt — a háború idejét is beszámítva — nagyon régóta nem tarthattuk meg a szociáldemo­krata párt kongresszusát, amelynek megtar­tása ma már elengedhetetlen szükségesség. Mindenekelőtt a pártszervezetek működését kell megindítani. A nemzetgyűlés napjai meg vannak számlálva, választások lesznek és ezeken a szociáldemokrata párt minden tagjának tanúságot kell majd tennie törhe­tetlen párthűségéről, öntudatosságáról és szervezettségéről. A magyarországi szocia­lista munkásságnak nem szabad tovább kép­viselet nélkül maradnia, nem szabad enged­nie, hogy sorsa fölött róla-nélküle határozza­nak a törvényhozásban és a törvényhatósá­gokban. A pártszervezetek és nyilvános gyű­lések feladata lesz, hogy a munkásságot poli­tikai jogaina­k gyakorlására előkészítsék. A pártgyűlésre is a legfontosabb feladatok várnak. Bizonytalanság,­­gáncs, rágalom vesz körül bennünket, mert mindeddig némaságra, jórészt tétlenségre, a nagy összesség által nem ellenőrizhető munkásságra voltunk kár­hoztatva. Csak a pártválasztmány, a lap és a sds térre szoruló személyes érintkezés vol­tak a kapcsok, amelyek a párt irányítását és a munkásság széles rétegeit egybefűzték. Ez a helyzet természetszerűen vezet arra, hogy félreértések, félremagyarázások, gyanúsítá­sok keletkezzenek és gyöngítsék a mozgal­mat, gyöngítsék a munkásság együttes ere­jét, másfelől megnehezítenek minden komoly munkát Ettől a lidércnyomástól meg kell szabadítanunk a pártot és tiszta helyzetet kell teremtenünk a mozgalom egész terüle­tén. A munkásmozgalom nemzetközi vesz­tékein is rések üttettek, mi sem lehetünk ez­irányban tisztában a helyzetünkkel és itt nem lehet lemondanunk arról, hogy a ma­gyarországi szociáldemokrata párt legális képviselete jelölje ki az utat, amelyen a mozgalomnak haladnia kell. Minden erőnek, sikernek és haladásnak egyedüli biztosítéka az egység és a tiszta helyzet. Ezt a biztosító-,­két pedig csak a párt többségének állásfog­lalása adhatja meg és fogja megadni a párt­gyűlésen, amelynek megtartása elé már re­mélhetően nem fognak akadályok gördülni. Addig azonban, amíg ennek az ideje el­érkezik, ne teljék tétlenül az idő. Mindenki dolgozzon, mindenki számára van tér és teendő és aki szocialista, öntudatos munkás, az tudni fogja a kötelességét. Szerkesztői bevezető a „Szocializmus"új megindulásához.*­ A Szocializmus újra útnak indul és mi, akik itt állhatunk ennél az új elindulásnál, ma is csak azt mondhatjuk, amivel 15 esztendővel ezelőtt útnak indítottuk: lapunk programja lapunk címében van — Szocializmus! S ha ehhez hozzá kell tennünk valamit, az csak annyi lehet, hogy m­a tízszerte súlyosabb fel­adatok előtt állunk és szolgálatukhoz tízszerte kevesebb eszközök állanak rendelkezésünkre. Azonban van valami bennünk, ami nem hogy visszariasztana e feladatok vállalásától, ha­nem egyenesen ösztönöz velük szeantem­ a mun­kára: lelkesedésünk, erkölcsi erőnk és szocia­lista kötelességtudásunk. Az idő sürget, a­ magyarországi szocialista munkásmozgalom szükségletei parancsolnak: mi nem várhatunk, nem leshetjük távoli csillagok fölragyogását, oda kell állnunk a munkához, azoknak, akik legközelebb vagyunk hozzá. A feladatok nagysága, súlya és történelmi komoly jelentősége leginkább abban a három esztendőben mutatkozik, ami lepergett életünk mögé A Szocializmus háromesztendős kény­­szerű szüneteléséből nem vonunk le semmit azoknak az eseményeknek a megérthetésére, amelyek e három esztendő keretében torlódó egymásutánban csaptak rá a magyar munkás­mozgalomra és számtalan részesére egyaránt egy tudományos folyóiratnak, bárha a szocia­lista mozgalom rengeteg területére gyakorlati útmutatásokkal is rávilágít rendszerint teore­tikus jelentősége van csupán. Az események tehát minden valószínűség szerint ránk törtek volna akkor is, ha a Szocializmust éppen a leg­válságosabb időben be nem szüntetik. A föltarthatatlanul száguldó politikai és társadalmi orkán nem hagyta érintetlenül Európa egyik olyan államát se­m, amelyik alul maradt a véres világmérkőzésben: a szocia­lista pártok kerültek mindenütt a kormányzás élére és szükségszerűségek következtében vál­lalnia kellett ezt a rengeteg erőpróbát a ma­gyar pártnak is. S mindenütt minden egyes háború vesztes országban romhalmazok tetejére kellett állania a proletariátus pártjainak. Az összeomlás robajában roncsokat vettek á­t, háborgó, viharos tengeren gyönge lélekvesztő­kön állva kormányoztak és mások bűnei miatt a győzelmes ellenfél égő gyűlöletének leszámo­lásával kellett szembeállaniok. S mégis, a tör­ténelmi elhivatottságnak, a szervezés művésze­tének és a kormányzásra érett erős tehetség­nek a legtöbb helyen olyan csodálatraméltó fegyvertényeit láthattuk, amelyeket csak a szocializmusra nevelés évtizedes SZÍVÓS & ki­tartó munkája produkálhatott. Nem mindett *) A Szocializmus janu­ár 1-én meg­jelent 1. számából.

Next