Népszava, 1922. január (50. évfolyam, 1–25. sz.)
1922-01-15 / 12. szám
1922 január 15. NÉPSZAVA ban többek között elmondotta, hogy a nyugatmagyarországi, eleinte hazafias és önzetlen felkeléshez később különböző elemek csatlakoztak, volt közöttük olyan is, akit 115 rendbeli gyilkosság és rablógyilkosság terhelt. Ezek nagy része most is Nyugatui Bergarovsáaron tartózkodik. Nem akarja kritizálni- ;aZ amnesztiarendeletet, de ha egyszerű fölkelők puszta megjelenésükért ,súlyos büntetések elengedésére méltók, akkor meg kell kérdeznie a honvédelmi minisztert, hajlandó-e intézkedni, hogy _ Ostenburg ezredes, „akinek páratlan érdemei vannak Sopron és környéke megmaradása körül", haladéktalanul szabadlábra helyeztessék? Belitska honvédelmi miniszer azonnal válaszolt az interpellációra és kijelentette, hogy-" a leghumánusabban bánnak Ostenburggal,valószínűen szanatóriumban fogják elhelyezni, de szabadlábra helyezésének jelenleg törvényes akadályai vannak. Sigray viszonválasza után elnök megállapította, hogy miután a miniszter végleges választ nem adott, határozathozatalnak nincs helye. Koller István interpellációt intézett az igazságügyminiszterhez abból az alkalomból, hogy •az igazságügyminiszter párbajt vivőit Azt kérdi, hogyan tartja ezt a konszolidációval összeegyeztethetőnek. Tomcsányi igazságügyminiszter válaszában kijelentette, hogy ő, mielőtt párbajt kellett volna vívnia, tárcáját alkormányzó rendelkezésére bocsátotta. — A választ a Ház és Kaller is tudomásul vették. Borbéky-Maczky Emil egy rokkant sérelmei ügyében interpelált. Drózdy Győző a mezőgazdasági munkások és a földbirtokosok közti szerződések tárgyában interpellált. A földbirtokosok — mondotta — elfogadhatatlan szerződéseket kínálnak a munkásoknak, akiket ily módon nyomornak tesznek ki. Konkrét panaszokat is terjesztett elő. — Mayer földmivelésügyi miniszter kijelentette, hogy a panaszok orvoslására egyeztető bizottsságokat küldött ki a vidékre, amelyek már a közeljövőben megkezdik működésüket. Esetleg választott bíróságok fognak eljárni. Drózdy ezután egy zalamegyei jegyző viszszaéléseire hívta fel a ügyeimet, amire Mayer földmivelésügyi miniszter kijelentette, hogy a jegyző ellen vizsgálatot fog indítani. Sokorópátkai Szabó azt panaszolta föl a pénzügyminiszterhez intézett interpellációjában, hogy „egy sajtótermék" azt a „valótlanságot" írta, hogy nyolcvan keresztény vállalkozás kért szubvenciókat a pénzügyi kormányzattól, de a segélyeket nem kapták meg. Interpellációban védelmet kért a keresztény vállalatok számára az ilyen „támadásokkal” szemben. Kállay pénzügyminiszter azt válaszolta, hogy a kommunizmus bukása óta összesen tíz szubvenció iránti kérés érkezett a pénzügyminisztériumba és elődje részben a Hangya, részben az O. K. H. Útján adott segítséget. Sok vállalat egyáltalán sokan részesült segélyben. Az ő pénzügyminisztersége alatt egyetlen ilyen kérés érkezett hozzá, de azt még nem vizsgálta meg. Tomcsányi igazságügyminiszter szintén válaszolt erre az interpellációra. Ha a sajtó egy része támadja a keresztény szövetkezeteket, a vádhatóság csak akkor léphet föl, ha a sajtó támadása bűncselekmény kritériumát foglalja magában. ( Sokorópátkai újabb fölszólalásában azt hangoztatta, hogy az új sajtótörvényben lehetetlenné kell tenni keresztény vállalatok megtámadását!). A miniszteri válaszokat tudomásul vették Paczek Géza kisgazdapárti a kunhegyesi főszolgabíró viselt dolgait, tette szóvá a belügyminiszterhez intézett, interpellációjában. A főszolgabíró egy ottani családos új,vígdrusítótól megvonta az árusítási engedélyt, mert árusítani ..merte" „Az Újság"-ot, a „Pesti Hirlap"-ot, a ..Magyarország"-ot és ..Az Est-et. Az árusítási engedélyt csak szóló hosszas utánjárása után adták vissza a szegény embernek. A kunhegyesi főszolgabíró ezenfölül százezreket sikkasztott... kelénk derültség. — Rasnay Károly. ..Hát miért nem tartóztatják le.?!") Ugyanez a főszolgabíró elüldözte állásából a kunmadarasi jegyzőt... (Mozgás.) Pedig a kommunizmus idején a főszolgabíró kompromittálta magát és a Kommün után mégis fehér'-nek játszotta ki magát, aki a különítményekkel lefogatta egykori társait... (Zaj az ellenzéken.) Interpellációjában vizsgálatot sürgetett a főszolgabíró ellen. Az interpellációt kiadták a belügyminiszternek. Az ülés ezzel este 11 órakor véget ért. Véres zavargások a walesi herceg tiszteletére. Madrasból jelentik. Awalesi herceg ideérkezése alkalmával súlyos zavargások történtek. A rendőrség páncélos autókkal volt kénytelen rendet teremteni, miközben több személyt megöltek. A hatóságok szigorú "elővigyázati rendszabályokat foganatosítottak. A Londoni jelentés szerint Montague indiai államtitkár és Reading lord, India alkirálya állásukról, lemondtak. Lemondásukat annak tulajdonítják, hogy awalesi herceget indiai, utazása alatt a lakosság fölöttébb barátságtalanul fogadta. Politikaijai, jól értesült körökben az angol politikának Iundiában kétségkívül bekövetkezett kudarcáért Montasmet és Reading lordot teszik felelőssé. Merne, mene, tefcel, ufarsin... # * 1t magyar Szibéria rejtelmeiből. — Szvorádindrás élete és Halála, 71 rutén Isány tragédiája. „Mene, menetekel ufarsin: megméretett, megszámláltatott és könnyűnek találtatott." Dávid könyvének elbeszélése szerint Belsacar babiloni király, aki híres volt zsarnokságáról, egyik lakomája alkalmával kéz jelent meg a falon és a föntebbi szavak i s írta a falra lángbetűkkel, amelyeknek értelmét senki sem tudta megfejteni, amíg végre Dánielt hívták elő, aki megmagyarázta, hogy a fölírás azt jelenti, hogy Bellacar uralkodásának napjai meg vannak számlálva, mivel megméretett és könnyűnek találtatott... * Szombati lapunkban az internáltak szenvedéseiről szóló cikkünkben írtunk Szvorád András internált temetéséről is. A zalaegerszegi internálótábor ügyelője az alábbiakban részletesen beszámol arról, hogy miképen történt ennek a szerencsétlen embernek a halála. Szvorád András elvtárs, tatabányai bányász, két évi kínos szenvedés után, január 9-én, 39 éves korában a zalaegerszegi internálótábor kórházdarakjában halt meg. A szerencsétlen bányászt 1919 novemberében internálták. Bűne az volt, hogy öntudatos munkás volt, aki lelkesen dolgozott társai megszervezésén. Letartóztatták, de vádat nem tudtak ellene emelni és mivel nem tudták elítélni, internálták. Megállapították róla, hogy veszedelmes az állami és társadalmi rendre és Hajdáskérre vittek, ahonnan később, az ottani tábor feloszlatásakor, Zalaegerszegre hurcolták. Akkorra már a hatalmas, erős ember roncs volt. A táborba szállításakor vékony, lerongyolódott ruhájában útközben megfázott, úgyhogy amikor rabságának újabb állomáshelyére szállították, magas láza volt és alig vánszorgott már. Megállapították róla, hogy tüdőgyulladása van és elhelyezték az internálótábor kórházában. Többé azután nem is hagyhatta el az ágyat. Két esztendőnél tovább feküdt súlyos betegen a barakkórház szalmazsákján ítélet, vizsgálat és bizonyítékok nélkül. A fegyenc, a rab, ha komolyan megbetegszik, föltételes szabadságot kap gyógykezelés végett Szvorád Andrást, akinek semmi bűne nem volt, csak az, hogy veszedelmesnek találták az állami és társadalmi rendre, nem engedték szabadon, ott kellett raboskodnia súlyos betegen az internálótábor szögesdrótjai mögött Két éven átszaladgált a szerencsétlen felesége fáhöz-fához, hivatalról-hivatalra, miközben három apró gyermeke kenyérkereső nélkül, lerongyoltan, várta haza apját. A szerencsétlen asszony egymásután intézte a fölterjesztéseket a belügyminisztériumba, a táborigazgatóság is ajánlotta, sőt a revíziós bizottság soronkívül ajánlotta a halálos betegségben vergődő szerencsétlen ember szabadonbocsátását, de hiába volt minden. A haldokló bányásznak továbbra is ott kellett raboskodnia mozdulatlanul a barakkórház szalmazsákján és várni a megváltó halált. Legutóbb már a táborigazgatóság is annyira megsokallotta a szerencsétlen ember szenvedését és a családjának borzalmas nyomorát, hogy táviratilag kérte a belügyminisztériumtól a sürgős elbocsátását Nem használt azonban semmi. Szvorád András, aki két esztendeig feküdt halálos betegen, úgy látszik, még mindig veszedelmes volt a társadalmi rendre. Neki már éde nem lehetett elhagyni a magyar Szibériát. Hiába várta a szerencsétlen ember folyton a szabadulást, amellyel társai biztatták, hiába vágyott arra, hogy újra visszakerüljön három apró gyermekéhez és feleségéhez, neki ott kellett elpusztulnia a szögesdrótkerítések mögött. Végre aztán eljött érte a halál, a sok nélkülözéstől, gondtól és a Hajmáskéren elszenvedett súlyos megveretésektől meggyötört ember január 9-én meghalt. Január 11-én temették el a többi internált, részvétele mellett az internálótábor temetőjébe, a jeltelen, besüppedt sírok közé. Amikor a halottvivők visszaérkeztek a temetőből a táborba, akkor ért oda a vasúti állomásról sírva Szvorád András özvegye, aki már csak a frissen hantolt sírt láthatta viszont és mehetett haza három árván maradt apró gyermekéhez. És a zalaegerszegi internáltak temetőjében egyre szaporodnak a sírok. Január 5-én halt meg kéthónapi szenvedés után Ditto József 23 éves cigánygyerek. Minden bűne az volt ennek a fiatalembernek, hogy a proletárdiktatúra alatt besorozták vörös katonának. Ezért, kellett két évig raboskodnia a magyar Szibériában, ahonnan aztán nem is kerülhetett ki élve. Bínó a háború alatt a harctéren szerzett sebesülése következtében tályogot kapott. Ha szabadlábon lett volna, bármelyik kórházban könnyűszerrel kigyógyítják betegségéből. Az internálótábor úgynevezett kórházában azonban, amely még a legszükségesebb eszközökkel sincs fölszerelve, nem tudták meggyógyítani. Január 13-án temették el a szerencsétlen fiatalembert. Még többen vamijik olyanok, akikre a halál már rávetette maffiát, "Akik a rabságuk ata súlyos tüdővészt szereztek és most lassan vándorolnak a sír felé. Karácsony napján halt meg Brúder-Meleg Erzsébet, 52 éves asszony, aki meghalt tüdőgyulladást kapott és háromheti ápolás után meghalt Szeptemberben halt meg Ábrahám, Mór 70 éves internált, akinek az volt a bűne, hogy lengyelországi illetőségű volt. Halála után egy héttel a lengyel követség kérte, hogy szállítsák ki Lengyelországba, késő volt. Július 31-én Klein Jenő 17 éves, biharkeresztesi illetőségű cipésztanonc halt meg, akit egy esztendei raboskodás után ragadott el a tüdővész. És a haldoklók száma egyre szaporodik... Meg kell emlékezni Paranyacsura Piroska 21 éves rutén leány haláláról is. A szerencsétlen leányt, aki nem tudott magyarul, az őrt álló csendőr lőtte agyon azért, mivel közel ment a drótkerítéshez A A vizsgálatot megindították, aminek az lett a vége, hogy a tett elkövetője ma is őrszolgálatot teljesít, sőt a leány temetésekor föltűzött szuronnyal őrködött a temetési menetben... * Meddig akarnak még várni ezeknek a rémségeknek a megszüntetésével? Oszlassák föl azonnal a zalaegerszegi internálótábort! Amint értesülünk, az internálótábor ügyeinek intézője abelügyminisztériumban Baksa János dr. rendőrtanácsos. Úgy látszik, ő mindezekkel a borzalmakkal nem törődik, mert a „Bead" című lap szerkesztése annyira elfoglalja az idejét, hogy nincsen módjában ilyen „csekélységekkel" törődni. Fölszólítjuk a belügyminiszter urat, hogy szrvntesse meg azonnal ezeket, a szörnyű állapotokat és haladéktalanul oszlassa föl a magyar Szibériát A zalaegerszegi tábor életének ismertetését pedigolytatjuk tovább ... Miért kell párbajozni? Akik eddig nem tudták, hogy miért kell a becsület reparálásához a levegőbe lyukakat lőni, avagy jól bepólyált uraknak kardokkal egymást megcsiklandozni, azok most megtanulhatják magától az igazságügyminisztertől. „A törvény sokszor nem védi meg kellően az emberek becsületét" — mondja a miniszter és még megtoldja a következőkkel: „Különösen ebben a korban a parlamentben olyan eldurvulás tapasztalható, amely szintén hozzájárult ahhoz, hogy most legújabban a politikai párbajok is megszaporodtak." Értjük. Az igazságügy miniszter, aki a törvények legfőbb őre, aki árgus szemekkel ügyel arra, hogy az érvényben levő törvényeket mind a hét és félmillió magyar kritika nélkül respektálja, aki fanatikus hirdetője a bírói függetlenségnek, önmagának fölmentést ad a törvénytisztelet alól és önmagára nézve nem tartja dogmának a bíróság függetlenségének elvét Értjük a másik indokot is. A parlament, a törvényhozó testület eldurvult. Adonismpéldaadással kellene hozzájárulni az általános műveltség szintjének emeléséhez, onnan csapszéki hangulat árad a nép közé — bár ez bizony öreg hiba, de mi azt hisszük, hogy a karddal való tréfálkozás ezen nem fog sokat lendíteni. Egészen más kell ide! A párhajmániát törvényes tilalommal nem lehet megszüntetni. Ezt példázzák: azok az államok, amelyek törvényt hoztak a párbaj ellen, de a párbajt megszüntetni nem voltak képesek. Magyarország is ezek közé tartozik. Itt is törvény „sújtja'' a párbajozókat és mégis vígan párbajoznak, amint látjuk — igazságügyminisztertől lefelé. Az úgynevezett hősi lovagkornak ezt a maradékát elsősorban társadalmi úton lehetne kiküszöbölni. Olyan atmoszférát kellene teremteni, hogy az emberek ne csak köteles udvariasságból és a megtorlástól való félelemből tiszteljék egymást, hanem a beléjük itatott kullúrérzék sugallja nekik, hogy embertársaikban a hozzájuk hasonló embert meg kell becsülniük. Ameddig az „úr és szolga*" viszonya az embereket lefele durvákká, fölfelé szervilisekké teszi, addig bizony megesik, hogy néha eltéved a goromba szó és azokba ütközik, akik nem kénytelenek a*t keserű szájjal zsebrevágni. Igazságosabb társadalmi és gazdasági rendszer, sokkal nagyobb közműveltség fogja az emberek kezéből kiütni a pisztolyt és » kardot de ha addig« segíteni akarnak a bajon, vonják a szalonbicskázást- éppen olyan elbírálás alá, mint a semmivel sem alávalóbb kocsmai vagy utcai bicskázás. Mert ameddig a párbaj címén végrehajtott gyilkossági kísérletet néhány napi barátságos álamfogházzal ,,büntetik" és hó-i mellékizzel füsserezik bizony hiába ágálnak a párbaj ellen.