Népszava, 1922. január (50. évfolyam, 1–25. sz.)

1922-01-15 / 12. szám

1922 január 15. NÉPSZAVA ban többek között elmondotta, hogy a nyugat­magyarországi, eleinte h­azafias és önzetlen fel­keléshez később különböző elemek csatlakoztak, volt közöttük olyan is, akit 115 rendbeli gyilkosság és rablógyilkosság terhelt. Ezek nagy része most is Nyuga­tui Bergarovs­á­aron­ tartózkodik. Nem akarja kritizálni- ;aZ amnesztiarendeletet, de ha egyszerű fölkelők puszta megjelenésükért ,súlyos büntetések el­engedésére méltók, a­kkor meg kell kérdeznie a honvédelmi minisztert, hajlandó-e intézkedni, hogy _ Ostenburg ezredes, „akinek páratlan ér­demei vannak Sopron és környéke megmara­dása körül", haladéktalanul szabadlábra he­lyeztessék? Belitska honvédelmi miniszer azonnal vála­szolt az interpellációra és kijelentette, hogy-" a leghumánusabban bánnak Ostenburggal,­­való­színűen szanatóriumban fogják elhelyezni, de szabadlábra helyezésének jelenleg törvényes akadályai vannak.­­ Sigray viszonválasza után elnök megállapította, hogy miután a mi­niszter végleges választ nem adott, határozat­hozatalnak nincs helye. Koller István interpellációt intézett az igaz­ságügyminiszterhez abból az alkalomból, hogy •az igazságügym­­iniszter párbajt vivőit Azt kérdi, hogyan tartja ezt a konszolidációval összeegyeztethetőnek.­­ Tomcsányi igazság­­ügyminiszter válaszában kijelentette, hogy ő, mielőtt párbajt kellett volna vívnia, tárcáját alkormányzó rendelkezésére bocsátotta. — A választ a Ház és Kaller is tudomásul vették. Borbéky-Maczky Emil egy rokkant sérelmei ügyében interpelált. Drózdy Győző a mezőgazdasági munkások és a földbirtokosok közti szerződések tárgyában interpellált. A földbirtokosok — mondotta — elfogadhatatlan szerződéseket kínálnak a mun­kásoknak, akiket ily módon nyomornak tesznek ki. Konkrét panaszokat is terjesztett elő. — Mayer földmivelésügyi miniszter kijelentette, hogy a panaszok orvoslására egyeztető bizott­sságokat küldött ki a vidékre, amelyek már a közel­jövőben megkezdik működésüket. Esetleg választott bíróságok fognak eljárni. Drózdy ezután egy zalamegyei je­gyző visz­szaéléseire hívta fel a ügyeimet, amire Mayer földmivelésügyi miniszter kijelentette, hogy­ a jegyző ellen vizsgálatot fog indítani. Sokorópátkai Szabó azt panaszolta föl a pénz­ügyminiszterhez intézett interpellációjában, hogy „egy sajtótermék" azt a „valótlanságot" írta, hogy nyolcva­n keresztény vállalkozás kért szubvenciókat a pénzügyi kormányzattól, de a segélyek­et nem kapták meg. Interpelláció­ban­ védelmet kért a keresztény vállalatok szá­mára az ilyen „támadás­okkal” s­zemben. Kállay pénzügyminiszter azt válaszolta, hogy a kom­munizmus bukása óta összesen tíz szubvenció iránti kérés érkezett a pénzügyminisztériumba és elődje részben a Hangya, részben az O. K. H. Útján adott segítséget. Sok vállalat egyáltalán sokan részesült segélyben. Az ő pénzügyminisz­tersége alatt egyetlen ilyen kérés érkezett hozzá, de azt még nem vizsgálta meg. Tomcsányi igazságügyminiszter szintén vá­laszolt erre az interpellációra. Ha a sajtó egy része támadja a keresztény szövetkezeteket, a vádhatóság csak akkor léphet föl, ha a sajtó támadása bűncselekmény kritériumát foglalja magában. ( Sokorópátkai újabb fölszólalásá­ban azt hangoztatta, hogy az új sajtótörvényben lehetetlenné kell tenni keresztény vállalatok megtámadását­­!). A miniszteri válaszokat tudomásul vették­ Paczek Géza kisgazdapárti a kunhegyesi fő­szolgabíró viselt dolgait, tette szóvá a belügy­miniszterhez intézett, interpellációjában. A főszolgabíró egy ottani családos új,víg­drusítótól megvonta az árusítási engedélyt, mert árusítani ..merte" „Az Újság"-ot, a „Pesti Hirlap"-ot, a­ ..Magyarország"-ot és ..Az Est-et. Az árusítási engedélyt csak szóló hosszas utánjárása után adták vissza a szegény ember­nek. A kunhegyesi főszolgabíró ezenfölül száz­ezreket sikkasztott... kelénk derültség. — Ras­nay Károly. ..Hát miért nem tartóztatják­ le.?!") Ugyanez a főszolgabíró elüldözte állásából a kunmadarasi jegyzőt... (Mozgás.) Pedig a kommunizmus idején a főszolgabíró kom­promittálta magát és a Kommün után mégis fehér'-nek játszotta ki magát, aki a különít­ményekkel lefogatta egykori társait... (Zaj az ellenzéken.) Interpellációjában vizsgálatot sür­getett a főszolgabíró ellen. Az interpellációt kiadták a belügyminiszter­nek. Az ülés ezzel este 11 órakor véget ért. Véres zavargások a walesi herceg tisztele­tére. Madrasból jelentik. A­­walesi herceg ide­érkezése­ alkalmával súlyos zavargások történ­tek. A rendőrség páncélos autókkal volt kény­telen­ rendet teremteni, miközben több személyt megöltek. A hatóságok szigorú "elővigyázati rendszabályokat foganatosítottak. A Londoni jelentés szerint Montague indiai államtitkár és Reading lord, India alkirálya állásukról, le­mondtak. Lemondásukat annak tulajdonítják, hogy a­­walesi herceget indiai, utazása alatt a lakosság fölöttébb barátságtalanul fogadta. Politikaijai,­ jól értesült körökben az angol po­litikának Iundiában kétségkívül bekövetkezett kudarcáért Montasm­et és Reading lordot te­szik felelőssé. Merne, mene, tefcel, ufarsin... # * 1t magyar Szibéria rejtelmeiből. — Szvorád­i­ndrás élete és Halála, 71 rutén Isány tragédiája. „Mene, mene­tekel ufarsin: megméretett, megszámláltatott és könnyűnek találtatott." Dávid könyvének elbeszélése szerint Belsacar babiloni király, aki híres volt zsarnokságáról, egyik lakomája alkalmával kéz jelent meg a falon és a föntebbi szavak i­ s írta a falra láng­betűkkel, amelyeknek értelmét senki sem tudta megfejteni, amíg végre Dánielt hívták elő, aki megmagyarázta, hogy a fölírás azt je­lenti, hogy Bellacar uralkodásának napjai meg vannak számlálva, mivel megméretett és könnyűnek találtatott... * Szombati lapunkban az internáltak szenve­déseiről szóló cikkünkben írtunk Szvorád András in­ternált temetéséről is. A zalaegerszegi in­ternálótábor ügyelője az alábbiakban részle­tesen beszámol arról, hogy miképen történt ennek a szerencsétlen embernek a halála. Szvorád András elvtárs, tatabányai bányász, két évi kínos szenvedés után, január 9-én, 39 éves korában a zalaegerszegi internálótábor kórházdarakjában halt meg. A szerencsétlen bányászt 1919 novemberében internálták. Bűne az volt, hogy ön­tudatos munkás volt, aki lelke­sen dolgozott társai megszervezésén. Letartóz­tatták, de vádat nem tudtak ellene emelni és mivel nem tudták elítélni, internálták. Meg­állapították róla, hogy veszedelmes az állami és társadalmi rendre és Hajd­áskérre vittek, ahonnan később, az ottani tábor feloszlatása­kor, Zalaegerszegre hurcolták. Akkorra már a hatalmas, erős ember roncs volt. A táborba szállításakor vékony, lerongyolódott ruhájá­ban útközben megfázott, úgy­­hogy amikor rabságának újabb állomáshelyére szállították, magas láza volt és alig vánszorgott már. Meg­állapították róla, hogy tüdőgyulladása van és elhelyezték az internálótábor kórházában. Többé azután nem is hagyhatta el az ágyat. Két esztendőnél tovább feküdt súlyos betegen a barakkórház szalmazsákján ítélet, vizsgálat és bizonyítékok nélkül. A fegyenc, a rab, ha komolyan megbeteg­szik, föltételes szabadságot kap gyógykezelés végett Szvorád Andrást, akinek semmi bűne nem volt, csak az, hogy veszedelmesnek talál­ták az állami és társadalmi rendre, nem enged­ték szabadon, ott kellett raboskodnia súlyos be­tegen az internálótábor szögesdrótjai mögött Két éven át­­szaladgált a szerencsétlen felesége fáhöz-fához, hivatalról-hivatalra, miközben há­rom apró gyermeke kenyérkereső nélkül, le­rongyoltan, várta haza apját. A szerencsétlen asszony egymásután intézte a fölterjesztéseket a belügyminisztériumba, a táborigazgatóság is ajánlotta, sőt a revíziós bizottság soronkívül ajánlotta a halálos betegségben vergődő sze­rencsétlen ember szabadonbocsátását, de hiába volt minden. A haldokló bányásznak továbbra is ott­ kellett raboskodnia mozdulatlanul a ba­­rakkórház szalmazsákján és várni a megváltó halált. Legutóbb már a táborigazgatóság is annyira m­egsokallotta a szerencsétlen em­ber szenvedését és a családjának borzalmas nyo­morát, hogy táviratilag kérte a belügyminisz­tériumtól a sürgős elbocsátását Nem használt azonban semmi. Szvorád András, aki két esz­tendeig feküdt halálos betegen, úgy látszik, még mindig veszedelmes volt a társadalmi rendre. Neki már éd­e nem lehetett elhagyni a magyar Szibériát. Hiába várta a szerencsét­len ember folyton a szabadulást, amellyel tár­­sai biztatták, hiába vágyott arra, hogy újra visszakerüljön három apró gyermekéhez és fe­leségéhez, neki ott kellett elpusztulnia a szö­gesdrótkerítések mögött. Végre aztán eljött érte a halál, a sok nélkülözéstől, gondtól és a Hajmáskéren elszenvedett súlyos megve­retésektől meggyötört ember január 9-én meghalt. Január 11-én temették el a többi internált, részvétele mellett az inter­nálótábor temetőjébe, a jeltelen, besüppedt sírok közé. Amikor a­ halottvivők visszaérkez­tek a temetőből a táborba, akkor ért oda a vasúti állomásról sírva Szvorád András öz­vegye, aki már csak a frissen hantolt sírt lát­hatta viszont és mehetett haza három árván maradt apró gyermekéhez. És a zalaegerszegi internáltak temetőjében egyre szaporodnak a sírok. Január 5-én halt meg kéthónapi szenvedés után Ditto József 23 éves cigánygyerek. Minden bűne az volt ennek a fiatalembernek, ho­gy a proletárdiktatúra alatt besorozták vörös kato­nának. Ezért, kellett két évig raboskodnia a magyar Szibériában, ahonnan aztán nem is kerülhetett ki élve. Bínó a háború alatt a harc­téren szerzett sebesülése következtében tályo­got kapott. Ha szabadlábon lett volna, bár­melyik kórházban könnyűszerrel kigyógyítják betegségéből. Az internálótábor úgynevezett kórházában azonban, amely még a legszüksé­gesebb eszközökkel sincs fölszerelve, nem tud­ták meggyógyítani. Január 13-án temették el a szerencsétlen fiatalembert. Még többen vamijik olyanok, akikre a halál már rávetette maffiát, "Akik a rabságuk a­ta súlyos tüdővészt szereztek és most lassan ván­dorolnak a sír felé. Karácsony napján halt meg Brúder-Meleg Erzsébet, 52 éves asszony, aki meghalt tüdőgyulladást kapott és három­heti ápolás után meghalt Szeptemberben halt meg Ábrahám, Mór 70 éves internált, akinek az volt a bűne, h­ogy lengyelországi illetőségű v­­olt. Halála után egy héttel a lengyel követség kérte, hogy szállítsák ki Lengyelországba, késő volt. Július 31-én Klein Jenő 17 éves, biharkeresztesi illetőségű cipésztanonc halt meg, akit egy esztendei raboskodás után raga­dott el a tüdővész. És a haldoklók száma egyre szaporodik... Meg kell emlékezni Paranyacsura Piroska 21 éves rutén leány haláláról is. A szerencsét­len leányt, aki nem tudott magyarul, az őrt álló csendőr lőtte agyon azért, mivel közel ment a drótkerítéshez A A vizsgálatot megindítot­ták, aminek az let­t a vége, hogy a tett elkövetője ma is őrszolgála­tot teljesít, sőt a leány temetésekor föltűzött szuronnyal őrködött a temetési menetben­... * Meddig akarnak még várni ezeknek a rém­ségeknek a megszüntetésével? Oszlassák föl azonnal a zalaegerszegi­ internálótábort! Amint értesülünk, az internálótábor ügyei­nek intézője a­­belügyminisztériumban Baksa János dr. rendőrtan­ácsos. Úgy látszik, ő mind­ezekkel a borzalmakkal nem törődik, mert a „Bead" című lap szerkesztése annyira elfog­lalja az idejét, hogy nincsen módjában ilyen „csekélységekkel" törődni. Fölszólítjuk a bel­ügyminiszter urat, hogy szr­vntesse meg azon­nal ezeket, a szörnyű állapotokat és haladékta­lanul oszlassa föl a magyar Szibériát A zala­egerszegi tábor életének ismertetését pedig­olytatjuk tovább ... Miért kell párbajozni? Akik eddig nem tudták, hogy miért kell a becsület reparálásához a levegőbe lyukakat lőni, avagy jól bepólyált uraknak kardokkal egymást megcsiklandozni, azok most megta­nulhatják magától az igazságügyminisztertől. „A törvény sokszor nem védi meg kellően az emberek becsületét" — mondja a miniszter és még megtoldja a következőkkel: „Különösen ebben a korban a parlamentben olyan eldurvu­lás tapasztalható, amely szintén hozzájárult ahhoz, hogy most legújabban a politikai pár­bajok is megszaporodtak." Értjük. Az igazság­ügy miniszter, aki a tör­vények legfőbb őre, aki árgus szemekkel ügyel arra, hogy az érvényben levő törvényeket mind a hét és félmillió magyar kritika nélkül respek­tálja, aki fanatikus hirdetője a bírói függet­lenségnek, önmagának fölmentést ad a tör­vénytisztelet alól és önmagára nézve nem tart­ja dogmának a bíróság függetlenségének elvét Értjük a másik indokot is. A parlament, a tör­vényhozó testület eldurvult. Adonism­­­példa­adással kellene hozzájárulni az általános mű­veltség szintjének emeléséhez, onnan csapszéki hangulat árad a nép közé — bár ez bizony öreg hiba, de mi azt hisszük, hogy a karddal való tréfálkozás ezen nem fog sokat lendíteni. Egészen más kell ide! A párhajmániát törvényes tilalommal nem lehet megszüntetni. Ezt példázzák: azok az ál­lamok, amelyek törvényt hoztak a párbaj ellen, de a párbajt megszüntetni nem voltak képe­sek. Magyarország is ezek közé tartozik. Itt is törvény „sújtja'' a párbajozókat és mégis ví­gan párbajoznak, amint látjuk — igazságügy­minisztertől­ lefelé. Az úgynevezett hősi lovag­kornak ezt­ a maradékát elsősorban társadalmi úton lehetn­e kiküszöbölni. Olyan atmoszférát kellene teremteni, hogy az emberek ne csak köteles udvariasságból és a­ megtorlástól való félelemből tiszteljék egymást, hanem a beléjük itatott­ kullúrérzék sugallja nekik, hogy ember­társaikban a hozzájuk hasonló embert meg kell becsülniük. Ameddig az „úr és szolga*" viszo­nya az embereket lefele durvákká, fölfelé szer­vilisekké teszi, addig bizony megesik, hogy néha eltéved a­ goromba szó és azokba ütközik, akik nem kénytelenek a*t keserű szájjal zsebre­vágni. Igazságosabb társadalmi és­ gazdasági rend­szer, sokkal nagyobb közműveltség fogja az emberek kezéből kiütni a pisztolyt é­s » kar­dot de ha addig­­« segíteni akarnak a bajon, vonják a szalonbicskázást- éppen olyan elbírá­lás alá, mint a semmivel sem alávalóbb kocs­mai vagy utcai bicskázás­. Mert ameddig a párbaj címén végrehajtott gyilkossági kísérle­tet néhány napi barátságos á­l­amfogházzal ,,büntetik" és hó-i mellékizzel fü­s­serezik­ bizony hiába ágálnak a párbaj ellen.

Next