Népszava, 1922. április (50. évfolyam, 75–98. sz.)

1922-04-01 / 75. szám

l is gépgyári musikáltatók mm akarnak tárgyalni. * * Azt kivonják, hogy a munkások előbb kezdjék meg a munkát. — Két gyárban megk­iáulk a multka, másik kettőben kitart a harc. A vas- és gépipari munkások kizárása — bi­zony unalmas és szégyenletes, hogy napról­napra ezt kell irni — változatlanul tovább tart. Az ipari főfelügyelőség máig­ sem hívta össze tárgyalásra a munkáltatók és munkások megbízottait. Nyilván azért nem, mert nem bízik az egyezkedő tárgyalások sikerében. Ez­­ugyan nem lehetne ok, mert hiszen az ipari főfelügyelőség nem indulhat el szubjektív ér­zések után, hanem me­g kell kísérelnie még a­kkor is a kiegyenlítést, ha úgy látszana is,­­hogy az eredményre nem vezet. A beavatkozás szükségességének ebből a mindennapi hangoz­tatásából azonban senki ne vonja le azt a kö­vetkeztetést, hogy erre a közvetítésre, erre a beavatkozásra a munkásoknak van szükségük. Egyáltalán nem. A munkások szilárdan állják a harcot és megbonthatatlanul egységes a ki­zártak tábora. Az országnak, a lerongyolt köz­gazdaságnak van szüksége arra, hogy ez a harc megnyugtatóan befejeződjék. Nyilvánvaló, hogy a munkáltatók ki akarják éheztetni a munkásokat, hogy azután kényre-kedvre elfo­gadtassák velük akaratukat, föltételeiket. Ez a szándék azért, hogy majd ha nagyobb lendü­lettel meg­ fog indulhatni a termelés, hogy akkor majd erőtlenül álljon velük szemben a munkásság. De számításaikból kifelejtették, hogy a kizárt munkások átlátják ezt a tervet és éppen ezért keményen kitartanak. Dr. Koiss Géza miniszteri tanácsos, az ipari főfelügyelőség vezetője, pénteken újra nyilat­kozott. Nyilatkozatában többek között a kö­vetkezőket mondja: Az eddigi tárgyalások még mindig nem hozták meg a várt eredményt, a munkásság és a munkáltatók közötti becs megegyezést. Napokig tárgyaltunk a munkásokkal és mun­káltatókkal, azonban nem rajtunk múlott, hogy nem sikerült az ellentéteiket kiküszö­bölni. A munkáltatóknak ugyanis az az állás­pontjuk, hogy a munkásság előbb kezdje meg a munkát, majd azután tárgyalnak a bérkövetelésekről. A munkásság­ viszont ad­dig nem kezdi m­eg a m­unkát, amíg nem tel­jesítik követeléseit. A kisebb üzemek vezetőségének azonban — úgy látszik — sikerül megegyezni a mun­kásokkal. A Rökk István-féle gyárban pél­dá­ul már 150 munkás újra fölvette a munkát. A többi iparágakban nincsen lényegesebb változás. Ed­dg a nyilatkozat bennünket érdeklő része. Elsiklani fölötte szó nélkül nem lehet A munkásoknak az az álláspontjuk, hogy köve­teléseik teljesítése előtt nem kezdik meg a munkát, teljesen érthető, mert hiszen, ha visszamennek a gyárakba, nyugodtan akarnak dolgozni és a termelés érdeke is az, hogy a munkások minden izgalom nélkül foghassanak munkához és dolgozhassanak. A termelésnek és a munkáltatóknak is ez az érdeke — ha ugyan a munkáltatók komolyan hajlandók tár­gyalni a követelésekről. Ha komolyan tár­gyalni akarnak a munkásokkal, akkor jobb, ha most, ülnek le a tárgyalóasztalhoz, de ha me­revségükből nem akarnak engedni, akkor az az álláspontjuk, hogy a munkások előbb kezdjék meg a munkát s azután majd tárgyalnak a kö­vetelésekről, nem egyéb üres kifogásnál. Sok­kal egyszerűbb, ha megmondják nyíltan , mit akarnak? Ebből a nyilatkozatból különben megtudhatjuk azt is, hogy a munkáltatók az egyszerű bérkérdést ha­talmi kérdéssel komplikálják. Annak, hogy a munkások nem állják útját a megegyezésnek, a munka megindulásának, bizonysága, hogy a Tendloff és Dittrich-gyár munkásaival megegyezett és hétfőn a gyárban megindul a munka. A Metropol-garage és mun­kásai között ugyancsak megegyezés jött létre. Szombat reggel itt is megindul a munka. A kizártak száma azonban még­sem csök­kent, mert a Mátyása-gépgyár és vasöntöde kizárta munkásait, a Nagytétényi Ólomárugyár munkásai pedig, számszerint 160-an, sztrájkba kényszerültek. A Felten és Guilleaume-kábelgyár szintén ama, vállalatok közé tartozik, amelyeknek ve­zetői nem szeretik a szervezett munkásokat s hogy üzetni nem szeretnek, az is köztudomás 11. A vállalat alaptőkéje 15,000.000 korona, az 1921-ben elért nyers haszon 16,500.000 korona, tehát a haszon egy év alatt 1,500.000 koronával ha­ladta fölül az alaptőkét. A vállalat tiszta nye­resége több mint 7.500.000 korona, amiből az igazgatóságnak és a felügyelő választmánynak nemkülönben a részvényeseknek nagyon szép osztalék jut, míg a vállalat telepén dolgozó munkásoknak a nyomorgás az osztályrészük. A vállalat egyébként is nagyon jól van fun­dálva. A telkei 375.000 koronáira, az épületei 1,100.000 koronára, az összes iparvágányok 1 ko­ronára, a tisztviselők lakóháza­ 283.000 koro­nára van értékelve. A tartalékszámla 4,500.000 korona rendes tartalékot, 2,800.000 korona ér­tékcsökkenési tartalékalapot mutat ki. Adót a vállalat az elmúlt évben 223.493 koronát fize­tett, így olvasható az a hivatalos lapban. Amint a példa mutatja, még­sem lehetnek olyan rosszak Magyarországon a gyártási vi­szonyok, ha a vállalat egy év alatt, a vonagló közgazdasági élet közepette, ilyen szép nyere­ségre tudott szert tenni. A fenti példa ezen­felül azt is bizonyítja, hogy a munkások ugyan elérkeztek a koplalás terén a teljesítőképesség legvégső határáig, ugyanezt azonban nem le­hetne mondani a gyárvállalatokról, amelyeknek — amint éppen ez a példa mutatja, — módjuk­ban volna munkásaikat és alkalmazottaikat jobban is fizetni. áfizetéssel dolgoznak az ipari válalatok? — Levél a szerkesztőhöz. — Amióta a vasmunkásokat kizárták, több íz­ben olvastunk arról, hogy a magyar gyárak vagy haszon nélkül, vagy olyan minimális ha­szonnal dolgoznak, hogy a munkabérek legcse­kélyebb emelése is katasztrofális hatással volna a vállalatokra. Hogy ezek az állíttá­sok, amelyeket a munkáltatók hozzájuk közel álló lapokban helyeznek el, mennyire nem helyt­állóak, legyen szabad ezt szerkesztő elvtársnak egy tipikus mérleg bemutatásával bizonyíta­nom. NÉPSZAVA „Egy udvari uniformis eladó..." * Orosz monarchist&g­yülek me­g az orosz monarchista gyilkossgk. (A Népszava berlini tudósítójától.) A berlini Filharmóniában kedden előfordult tragikus ese­mények utá­n, úgy látszik, nem indokolatlan a szovjet kormánynak az a kijelentése, hogy a génuai küldöttség személyes biztonsága aggo­dalomra ad okot. Egy csoport, fiatalember me­rényletet követett el Pavel Nikolajevics Milju­kov, az orosz liberális (kadet) párt vezére el­len, hogy, amint ezt később kiáltották, bosszút álljanak rajta­­ a cárért. Miljukov az orosz kadetpárt vezére volt a dumában. A háború alatt, amikor az orosz had­sereg súlyos vereségeket szenvedett és az or­szág gazdaságilag egyre jobban érvénybe ju­tott, a dumáiban ,a cári kormány és az udvari kamarilla tehetetlenségét leleplező éles vád­beszédeket tartott. Nemcsak az ellenzéki körök­ben talált osztatlan tetszésre, hanem a lakos­ság egészen jobboldalt álló rétegeinél is. Be­szédében hangsúlyozta Németország legyőzeté­sének szükségességét. Lelkes barátja volt az antantnak. Az ő szempontjából különösen fon­tos volt a Fekete-tengeri szorosok és Konstanti­nápoly meghódítása és az a körülmény, hogy Németország keleti politikájának kiindulópont­jává Törökországot tette, külön ok volt arra, hogy Németország ellen föllépjen. Különösen élesek és rendkívül hatásosak­­voltak 1917 februárjában tartott beszédei, amelyek nagy­ban hozzájárultak ahhoz, hogy a duma egy­időre a közvetlenül azután bekövetkezett forra­dalom központja lett. A 63 éves Miljukov történelemtímár. Mint tudós és szociológus, a tudományban tartós ér­tékű mű­veket alkotott, így különösen is­mertek Nagy Péter államgazdaságáról szóló munkái, továbbá az orosz kultúra történetéről írt mun­kája A cári korszakban kénytelen volt kiván­dorolni és külföldi főiskolákon tartott előadást. Az 1915-iki forradalom után visszatért Orosz­országba és kiváló részt vett a kadetpárt (az alkotmányos demokrata párt) megalapításában. Ugyanakkor kiadója volt a „Rrees" című nagy, liberális újságnak. Az első ideiglenes kormányban Miljukov kül­ügyminiszter volt és minden erejével az an­tant oldalán való háború folytatása mellett szállt síkra. Ez volt az oka annak, ho­­y az első idei­glenes kormány 1917 májusában megbukott és a Kerenszkij-kormány foglalta el a helyét. Miután a német csapatok elfoglalták­ Ukraj­nát, Miljukov Kievbe utazott és ott­ kitűnt, hogy radikálisan megváltoztatta a fölfogását. Ettől fogva az volt a véleménye, horgy Orosz­ország üdve a Németországgal való együtt­haladásban rejlik. Az emigrációiban Miljukov lassanként arra a meggyőződésre jutott, hogy a beavatkozás politikája csak szerencsétlensé­get jelent Oroszországra A demokrácia fej­lesztésének alapjára jutott és a legnagyobb erővel védelmezte azt az álláspontot, hogy az orosz ügyeidbe való minden külső beavatkozás csak káros lehet. Kedden tartott előad­ásaiban Miljukov leg­utóbbi amerikai utazásán szerzett benyomá­sait ismertette. Azt mondta, hogy amíg az an­tanthatalmak Oroszország kizsákmányolására törekszenek, addig az Egyesült Államok demo­krata rétegei Oroszország szabad, önálló föltá­madását pártolják. A cannesi követelések n­yentenek egyebet, minthogy az antántkap­ták különös előjogokhoz jussanak. Ebben kintetben egészen másként formulázzák , sevistákkal szemben való követeléseket,­lyek a szabad kezdeményezés és az orszá­erőinek kifejlesztésére irányulnak. Mil, kimutatta — és itt mint történelmi tanár, jobb oldaláról mutatkozott be —, hogy­­ országban a monarchia el van intézve, pedig főként azért, mert nyomába ke­l következnie a régi nagybirtok-rendszerne parasztság azonban az ötesztendős forra után ezt t­ö­bbé nem engedheti meg. Miljukov Oroszország újjászületésének reménységét demokrata erők, főként pedig a parasztság megerősödésében látja. A megölt Vladimir Dimitrijevics Nabokov főnemesi családból származott Pétervárott jog­tanár volt abban az iskolában, a amelybe csak a diplomáciai pályára készülő főnemesi fiúk járhattak. Az udvarnál nagyon korán ellenszen­vessé tette magát liberális fölfogásával. Ezért csakhamar fölmentették hadapródi állásától. Általános föltűnést­ keltett ezután egy péter­vári lapban megjelent hirdetés, amely szerint: „Egy udvari uniformis eladó, mert használa­tára nincs szükség." A ,,Pravo" (A Jog) című hetilap kiadója lett, amely Oroszország liberá­lis köreiben nagy tekintélyt és jó hírnevet él­vezett. Az első dumába Pétervár küldte képvi­selőnek. A kadetpárt tagja volt. A duma meg­nyitása után megtartott programbeszédében , következő kijelentést tette: „A végrehajtó hatalomnak alkalmazkodnia kell a törvényhozó hatalomhoz." Ezek a szavak váltak az első duma tevékenységének a programjává. Az 1917 febru­á­r—márciusi forradalom kitörése után a kormány állam irodájának a főnöke lett. Ké­sőbb a krími kormányban miniszter volt.­­ Az emigrációban Nabokov a kadetpárt jobb­szárnyának a nézeteit képviselte, amelyet fő­ként az jellemez, hogy a Wrangel-hadseregben látta az orosz ügy megtestesülését. Nabokov a mérsékelt monarchistákkal együtt megalakí­totta a­ nemzeti szövetséget. Narbokov közbeugrása megmentette Milju­kovna­k, politikai ellenfelének, az életét és ilyen módon a tragikus véletlen áldozata lett. * A berlini lakosság körében erő­teljes vissz­hangot keltett az oroszoktól oroszokra leadott lövések dörrenése. Általános megbotránkozás tört ki a gyilkos cselekmény miatt. Ennek a politikai merényletnek a természetes elítélése­ihez hozzácsatlakozik az a­ tiltakozás is, hogy külföldiek, akik Németország szíves vendég­szeretetét élvezik, azt arra használják föl, h­ogy­ fegyverrel a kezükben intézzék el belső ügyei­ket. Jellemző természetesen az is, hogy ez a merénylet is reakciós részről indul ki. A gyalázatos gyilkosság előkészítői reakció­" sok. Két cári hadnagy esküdött össze, hogy vé­res bosszút álljanak Miljukovon. Szellemük az egész nemzetközi reakciós gyilkos társaság szelleme, amely Európá­ban a Rajnától Keletre folytatja küzdelmeit. Szimbolikus, h­ogy ezek a reakciós gyilkosok is a müncheni fészekből rö­pültek ki. Természetesen a külföldiekkel szem­ben tanúsított vendégszeretetnél nem­ lehet kü­lön­bséget tenni a vendégek politikai fölfo­gás­a között De bizonyára nem véletlen az sem, hogy München lett a gyűjtőmedencéje min­den német és orosz ultra reakciónak. Mert hát München is a­z a hely, ahol a reak­ciós összeesküvők és merénylők a legjobban és a legbiztosabban érzik magukat. Német poli­tikai körök elérkezettnek látják az időt arra, hogy Bajorországban és magában München­­ben behatóan kifürkésszék ennek az épp any­nyira feltűnő, mint elvitathatatlan jelenségnek az okait Az angol munkáspárt újabb győzelmet ara­tott. Londonból jelentik: A koalíció a leicesteri pótválasztásoknál vereséget szenvedett. A mun­kásjelölt 14.062, a koalíciós liberális 8760 és a független liberális 3825 szavazatot kapott. Az 1918. évi választásnál a koalíciós liberális 18.024, a munkásjelölt pedig 6697 szavazatot kapott A német kormány helyzete megerősödöt. Abból az alkalomból, hogy a birodalmi gyűlés­­bizalmat szavazott Wirth birodalmi kancellár­nak, a berlini lapok elismeréssel szólnak a né­met néppárt magatartásáról, üdvözlik a józan­ság diadalát és megállapítják, hogy a kormány végre nagy többséget szerzett. Ezt a jobboldali sajtónak is el kell ismernie, bár az csak fel­té­teles bizalomról beszél. A „Tägliche Rundschau" szerint a génuai konferencia után elkerülhetet­len lesz a végérvényes leszámolás Wirthel és politikai rendszerével. A „Germania", a centrum lapja, reméli, hogy mindenütt el fogják is­merni, hogy Wirth kormánya szilárd talajon áll, kezdetben rendkívül nehéz helyzete hónap­ról-hónapra erősödött és céltudatosan halad azon az úton, amelyen a pártpolitikában széj­jelszakadozott német népet jövője biztosítá­sára egyesíteni lehet és tartósan egyesíteni is fogják. A „Berliner Tageblatt" hangsúlyozza, hogy a birodalmi gyűlés csütörtöki ülésén ki­derült hogy a parlament az egyes kérdésekben mutatkozó nézeteltérések ellenére egyöntetűen visszautasítja az ántant végrehajthatatlan és elviselhetetlen jegyzékét. 1922 ápri­­lii

Next