Népszava, 1922. május (50. évfolyam, 99–122. sz.)

1922-05-03 / 99. szám

NÉPSZAVA — •022 május 3. A 1 A liberálisok kiírés listájába bevetjük­ Mgrosít és Szfier­szifít is. Bethlen miniszterelnök, mielőtt napokig tartó alföldi kortesútjára indult volna, vasárnapi Egerbe ráindult le, hogy az ottani egységes­ párti jelölt programbeszéde alkalmából meg­­­smertesse a közvéleménnyel nagybecsű génuai tapasztalásait. A génuai konferencián láttuk mondotta, milyen cselekvések és nyilatkozatot ártanak ennek az országnak. A külföldi propa­gandán fölül súlyosan ártanak az országnak azok a bűncselekmények, amelyeket itt elkö­­vetnek. Én ezeket elítélem és ellenük a törvény­szigorjával járok el. Még nagyobb mértékben ártanak azonban — folytatódott a kormány­elnöki okoskodás — az olyan kijelentések, mint hogyha a kormány ezekkel szemben neki akarna vagy nem merne megtorlást alkal­mazni, mert azt a­ benyomást keltik a kü­lföl­dön, hogy itt tehetetlen kormány vezeti az or­szágot. Ártalmasak még a külföldön működő férfiak tekintélyét leromboló kortesnyilatkoza­tok is. Az egri zsidó hitközség küldöttségei előtt az antiszemitizmusról beszélt Bethlen kijelentette, hogy mindent­­meg fog tenni a felekezeti béke föntartásáért és hogy a kor­mány el fog bánni azokkal a szenvedélyekkel, amelyek a zsidókkal szemben megnyilvánultak) A felekezeti türelmesség húrjait pengetvén azt a reményét fejezte ki a miniszterelnök hogy eljön az az idő, amelyben „a társadal­mak" megértik egymást... Hasonló békevágytól csöpögött Klebelsberg belügyminiszter soproni programbeszéde is amely a királykérdés és a felekezeti kérdés feszegetése ellen irányult.­­ Most már csak az a kérdés, hogy az ilyen kijelentések érnek-e annyit a kormány ált, hirtelen olyan élénken védelmezett zsidóság javára, mint amennyit ártanak az olyan csele­kedetek, amelyek a bombamerényletek tettesei nem tudják lefogni?... * A keresztény ellenzék vezérei, a legitimistái Szombathelyre és Kőszegre tettek politikai ki­rándulást. Apponyi Albert is velük ment m­eg: ő, mint Andrássy Gyula főként a királykérdés feszegették, de ennek során tükröt tartottak a kormánypolitika elébe is. Apponyi azt fejte­gette, hogy építőmunka csak tökéletes jogbiz­tonság mellett lehetséges, ennek viszont felté­tele, hogy „megszül­jenek mindazok a ki nen mondott, de szomorú tényekben nyilvános kiváltságok, amelyek bizonyos bű­ntettekre büntetlenséget biztosítanak. {Fölkiált­ások „Bombamerénylet!") Az olyan állapot, amel­yen bizonyos irányból jövő bűntények két é óta büntetlenül maradnak, vezet olyan eseny­nyékhez, mint a pokolgépes merénylet. Ilye állapotokat keresztény jelzővel illetni — istei káromlás. Szűnjenek meg végre az eltagadó, de súlyukat mindig éreztető titkos szervezetei Andrássy megállapította, hogy a kormány fo­radalmi alapon áll és forradalmi jog alapja csinál teljesen reakciós junkerpolitikát. Aki tehát akarja ezeket a, nyilatkozatok­ mindjárt válaszul tekintheti Bethlen és Ee­belsberg kijelentéseire. * A liberális tábor egységes listájára irányul tárgyalások már tengeri kígyóvá nőtték ki ma­gukat. Egyik napon megegyeztek Vázsonyik és Ransa­yék, másik napon fölborult az egy­ségük. Később meg az volt a baj, hog Ugrón Gábor és Szterényi József szorultak­­ a közös listából. A liberális front egységéne hívei erre békítési kísérletekhez láttak."A köz­vetítések sikerrel jártak és ennek eredménye­képen a következő listát állapították meg: Budapest északi kerülete:­­ Vázsonyi.­ 2. Tigl­­on. 3. Sándor Páll. 4. Szterényi. 5. Bródy Ernő. Déli kerület: 1. Bárczy. 2. Rassay. 3. J Rupert. (Esetleg Bárczy és Rassay helyet cse­rélnek.) Budai kerület: Benedek János, Szilágyi K­­ároly Budapest kör­nyék lajstromos kerületében i­mokraták állítanak jelölteket, itt a ift­assay párt részéről nem lép föl senki. ­ A külföld tül jutottunk el Marxhoz, Bessuet abbé gon­­dolkodásmódján beszélünk, aki minden törté­nésben egy magasabb célszerűséget keresett! Minden ütés, minden To fás, minden piszkálo­­dás és nyálfröccsenés csak arra jó, hogy még erősebbek legyünk a hitünkben. Köszönet érte páter, hogy a hálás gyermek könnyeivel áldoz­hattunk Marx emlékezetének. A jezsuita páter délutáni kurzuslapja egyik zavaros kis írását mifelénk adresszálja. A csöndes szemforgatás és a keretes­kedés, ahogy ez már páterünknél nem szokatlan, mindenre elszánt, eszközökben nem válogatós gyűlöletet takar a maga utján alálló, harcos szociáldemokráciával szemben. Nem ez a jezsuita volna az első ellenségünk, akinek, vállat vonva, odamondjuk Lessing sza­vait: „trass mich so viel du willst!" Magyarán: fütyülünk a gyűlöletedre. Elmennénk szótalan e kitörés mellett, ahogy nem zavartatjuk ma­gunkat általuk máskor sem. Munkástársaink­nak nem kell őket bemutatnunk, tudják amúgy is, mit várhatnak onnan. És nem maradnak adósok. E kivételes alkalommal egy szóra, ha mégis megállunk páterünk írásánál, csak azért tesz­szük ezt, hogy megint megmondhassuk. Rá­ismer­tünk arra a bizonyos „stílus"-ra. Egy cikkről van szó, amelyben a marxi megismerésről mond el a cikkíró annyit, amennyit tud róla. Leginkább mégis a szociál­demokrácia feje fáj neki. Egy kicsit kivégez bennünket, ahogy már a burzsoázia és a feudalizmus íródeákjai időnként szokták. Amolyan májusellenes kérődzésnek indul, csöndesen bugyborékol mindvégig. De nem a végéig. Ott megmutatja magát, Förtelem. Ahogy kapóra belekeveri a rólunk mondottakba annak a különös és még sok irányban tisztá­zásra váró, úgynevezett ..Icaszárnyarobbantás" dolgát. Igen, ez az ő „stílus"-uk. Ezt a cudar­ságot meg kell ismertetnünk a szenvedő, a minden oldalról megrugdosott magyar prole­társággal, amiközben nagy építőmunkáját végzi, hallgasson ide és ne felejtsen semmit. És akik al­nyi érzékenységet sziszegnek ki ma­gukból, ha valaki még oly csinyyán érinti is az ő hagyományaikat, ne felejtsék el a páte­reknek, ahogy ők a miénkre nyelvelnek. Marx Károly, a tudós, aki az emberiséget a megváltó gondolatok egyik legnagyobbikával ajándékozta meg, máig is sértetlen áll a kritika pergőtüzében. Egy ellensé­ges világ arányaihoz méltó koncentrált támadásban föl­vonult ellene évtizedek óta a tudás, a toll és a szó minden ereje, csak egyre, acélosabb, egyre szikrázóbb lett, akár ,csa­k Wot­an kardja az ifjú­­ Siegfried kezében. Marx Ká­rolyhoz, a tudóshoz, a jövendőbe látóhoz kala­pot emelve közeledtek mindenkor a legna­gyobb ellenfelei is. Marx Károly nekünk több már, mint a tudós. A mi lelkünkben lehul­lottak róla a napi harcok, a tételek, nekünk­­ egy egész világot jelent, éltető hitet és törté­nelmi magasságokat. Páterünk nyelvet öltöget feléje és tettestársul hívja pörbe nyavalyás választási trükknek a különös „kaszárn­ya­robbantás''-hoz. Nem, e csúfság mellett nem megyünk el szótlanul. Ezt a szívességet nem tesszük meg a páternek. Megkérdezzük: Micsoda címen nyivákolja jogait a törpeség, hogy a nagyságba kapasz­kodhassék. A fenkölt — a nemtelennel, a szép — a rúttal, a rajongásra forraló — az undorkataszttával nem mérhető. De a silány odatolakodik a ne­mes mellé, hogy észrevétesse magát, hogy ki­élje a maga hiábavaló létét, akár az élősdi fo­lyondár a büszke lombokon ... A keresztény­ség nevében nyáladzik az emberiség egyik leg­nagyobb jótevőjére e szavakkal: „Londoni zsidó emigráns!" Páter, ha Krisztust ismer, csínján a „zsidó emigráns"-sal. Ezt a Názá­rethinek: a szegények, az elhagyottak, az el­nyomottak, az üldözöttek, a vérzők, a szenve­dők názárethi atyjának ugyancsak odamondták a pénzváltók és a farizeusok. Akiiben a keresz­ténység élő valóság, az megérzi, hogy Marxban az ígéret beteljesedése foglaltatik. A Marxot másképen látja. Bailhache, az angol bíró, most vasárnap délután a Hackneyben (London) tar­tott nagygyűlésen beszélve jelentette ki, hogy a biblia, a világ legforradalmibb könyve. — Két mondás van benne —­ mondotta —, amit ha megvalósítanának, fölforgatná a vilá­got és azt a legjobb emberek szám­ára is lak­hatóvá tenné. Az egyik azt mondja: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat", a másik pe­dig azt: „Ne tedd másnak, amit magadnak nem kívánsz". Ebben a két mondásban több forra­dalom van — mondotta a bíró —, mint Karl Marx összes írásaiban! A marxi gondolat ezt az utat ágyazta ki, hogy céljukhoz, azon járva, bizton eljuthassa­nak­ a dolgozóknak. És rajtuk keresztül, akik az élet kovászai lettek, az egész emberiségnek. Magbántottságunkban hódolattal emeljük föl szívünket Marx Károlyhoz ezekben az órákban, amikor a világ minden zugában, ahol él a­ hit és az akarat, az ő nevét zengi himnuszokban millió és millió alak. Nekünk itt, az áldott örökséggel lelkünkben, apró kígyókkal kell ve­rekedni, sajgó korbácsütéseket és fröccsenő nyá­lat összeszorított fogakkal tű­rni és várni! Erő­sek vagyunk és méltók mesterünkhöz, mert tudjuk, hogy mért vagyunk itt, mit akarunk, mivel tartozunk önmagunknak, gyermekeinknek és késő unokáinknak. Mivel tartozunk a szen­vedő embercsaládnak, amely szerte e világon készül már kiemelni az embert a véres posvány­ból. „Zsidó emigráns." Jól van ez így? Stílsze­rűek akarunk lenni, ha, már a páteren keresz­ m­ustkjáfisá­g­ának május elseji ünnepéről egye­lőre polgári források nyomán számolhatunk be. Ausztria, Németország, Franciaország, Olaszország, Oroszország, Bulgária és Jugo­szlávia munkásságának ünnepléséről érkeztek be hiányos és részben tendenciózus jelentések. Ausztriában, amint a „M. T. I." jelenti, a szociáldemokrata munkásság májusi ünnepe incidens nélkül, teljes nyugalomban, folyt le. Bécsben a város­házáin ta­rtott nagygyűlésen, amelyen 70—80.000 ember vett részt, több beszéd hangzott el. El­fogadtak egy határozati javaslatot, amely a köztársasághoz való hűségüket hangoztatja és kijelenti, hogy a munkásság politikai és gazdasági vívmányainak megvédelmezését te­kinti legfőbb feladatának. Az eddig beérkezett jelentések szerint Ausztria egyéb városaiban is nyugodtan folyt le május elsejének meg­ünneplése. Más, ugyancsak polgári forrásból jelentik, hogy a városházi gyűlésen több, mint 150.000 ember vett részt, akik előtt a nemzet­gyűlés szociáldemokrata tagjai 18 helyen tar­tottak beszédet. Különösen nagy lelkesedést keltett Reumann elvtárs, volt szociáldemokrata polgármester beszéde, aki a városháza szociál­demokrata többségének nevében üdvözölte a munkásságot és azt hangoztatta, hogy a szo­ciáldemokráciának a termelés szocializálása a fő feladata. Az egyes képviselők beszédében különösen nevezetes volt az a passzus, ahol azt fejtegették, hogy Ausztria és Bécs minden­ben egyetértenek. A szónoklatok után a nép­gyűlés határozati javaslatot fogadott el, amely­ben hangsúlyozzák, hogy Ausztria szociáldemo­kráciája az In­ternacio­ne­léhez tartozik. Az ünnep a város külső képén is megnyilvánult. Németországban május elsejének megünneplése nyugodtan folyt le. Berlinben a zuhogó eső ellenére mintegy 300.000 főnyi tömeg vonult ki a Luftgarten­ba. A munka szünetelt. Lipcsében a munkások és diákok között az egyetem előtt vére® összeütkö­zés volt. Az egyetemen a kormány intézkedé­sére a birodalmi köztársasági zászlót tűzték ki, amelyet diákok eltávolítottak és helyébe az egyetemi zászlót félárbocra, eresztve tették. Amikor a munkások ezt észrevették, benyomul­tak az egyetem épületébe, szétszakították az egyetem zászlaját és újra kitűzték a köztársa­sági zászlót. Néhány munkást, aki bent rekedt az épületben, a diákok véresre vertek. A ki­vonult rendőrök kénytelenek voltak fegyverü­ket használni. A sebesültek számát nem lehe­tett még megállapítani, azonban annyi bizo­nyos, hogy több köztük a súlyosan sebesült. Fran­ciaországb­an is általános volt az ünneplés. Párisi lapjelenté­sek szerint a különböző munkásszervezetek va­sárnap tömeggyűléseket rendeztek, amelyeken a háború ellen tiltakoztak. Tobta szónok élesen elítélte Poinoaré kihívó politikáját és fölhívta a­ munkásságát, hogy fegyveres konfliktus ese­tén tagadják meg az engedelmességet. A moszk­vai irányzathoz tartozó szakszervezetek Paris egyik külvárosában rendeztek gyűlést. Amikor a gyűlésen résztvevők visszaindultak Parisba, összeütközés támadt a rendőrséggel. Olaszországban május elseje nyugodtan folyt le. Rómában zárva tartották az összes üzleteket, a villamo­sok, bérkocsik és automobilok nem közlekedtek. Vidékről érkezett jelentések szerint a nap le­folyása ott le csöndes volt. Számos helyen gyű­lést tartottak, amelyek szintén simán mentek végbe. Mindazonáltal a­ faseisták és szocialis­ták közt több helyen összeütközésre került a sor. Miglendinoban, Pádua mellett, két faseis­tát megöltek, egyet pedig haldokolva szállítot­tak be a kórházba. Bolognában egy faseistát megöltek, kettőt pedig haldokolva vittek a kór­háziba. Pjarma mellett szintén megöltek egy faseistát Oroszország. Moszkvából jelentik: Moszkvában ünnepé­lyesen ülték meg május elsejét Trockij a csa­patszemle alkalmával beszédet mondott a gé­nuai konferenciáról, amelyről azt mondta, hogy közönséges vásár és ezen a vásáron azt követelik Oroszországtól, hogy még külön űzes­sen is meg azért a sok vérért, amelyet az im­perialista h­á­ború szolgálatában ontott ki. " Bulgáriában lejátszódott eseményekről mindössze az a ten­denciózus hír érkezett, hogy Szófiában egyik gyűlésen a rendőri beavatkozásra bombával három rendőrt megsebesítettek. A város egyéb­ként nyugodt, Jugoszláviában az Avala-ügynökség jelentése szerint május elseje az ország egész területén a legtökélete­sebb rendben és nyugalomban folyt le. „ , Mum&dsohl Hajtó, JWépszmwm érdekében a&itáljatoti mlrz^enfeU^, a fit megfordultait. Követeljétek a Népszavát /

Next