Népszava, 1922. június (50. évfolyam, 123–145. sz.)

1922-06-25 / 142. szám

10 — Haviár Dániel volt képviselő öngyilkos lett. Szarvasról jelentik: Haviákr Dániel­­ volt országgyűlési képviselő pénteken délután 73 éves korában főbelőtte magát. Hátrahagyott leveleiben azt írja, hogy betegsége miatt az életnek csak terhét érezte és nem akar mások­nak segítségére rászorulni. Az elhunyt 1884— 1910-ig a szarvasi kerületnek volt képviselője,­ rövid megszakításokkal a függetlenségi párt vezetője, majd Irányi idejében alelnöke volt.­­ Az automobil halálra gázolt egy embert. Szombaton délben a Pongrácz-út 7. számú ház előtt egy sebesen robogó gépkocsi elgázolt egy 40 év körüli embert. Amire a mentők a szeren­csétlenség színhelyére értek, az elgázolt férfi meghalt. Zsebeiben semmiféle h­ást nem talál­tak, így tehát még nem tudják, hogy kicsoda az autó áldozata. A rendőrség megindította a vizs­.­­ A hadirokkantak ellátási igényei. A hadi­rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák katonai ellátási igényeinek megállapítását a népjóléti miniszter kormány r­en­d­e­­­e­zt­e április 1-étől vá­rosonként, nagyközségenként és községenként (Budapesten kerületenként) működő igény meg­állapító bizottságokra ruházta át. Ezért az igénylők katonai ellátásukkal kapcsolatos min­den kérésükkel az igénymegállapító hatósá­gokhoz forduljanak. A népjóléti minisztérium ezentúl nem foglalkozik az ilyen beadvá­nyokkal. — Visszaélés Szeder elvtárs nevével. C­s­­törtökön este Offy idősebb férfi összeszólalkozott az Állatkert sétányán levő dohánytőzsde tulajdonosnőjével és azt hangosan szi­dalmazta. Amikor botrányos magatartásának indokai felől érdeklődtek... kijelentette, hogy ő Szeder Ferenc nem­zetgyűlési képviselő. Megállapítjuk, hogy az illető vissza­élt Szeder elvtárs nevével, aki különben már néhány­­­dik fővárosban. NÉ 3PS 5&AVA 1922 június 15. S^egdeSaSsent© vádak a reakálások ellen. — A munkásság és gsaSgárság a ki­s társalást vétreíira­sra. — & bip©3la3mi gysiSés gsfässa. (A tudósítás eleje a 8. oldalon.) (Berlin, junius 24. — Wolff.) A birodalmi gyűlés délután 3 órakor Bathenau emlékére gyászülést tartott. A meggyilkolt miniszter helyén gyászfátyollal bevont csokor feküdt. A miniszter szakát is gyászfátyol takarta. A kabi­net valamennyi tagja jelen volt. Amikor Helf­ferigh helyére megy,­­balról ilyen kiáltások hangzanak föl: — Gyilkos! Ki vele! Amikor Löke elnök beszélni kezdett, a kép­viselők és a karzati közönség fölemelkedtek helyükről. Lebe elnök ezeket mondja: Borzasztó, kegyet­len­ és brutális bűncselekmény történt. Meggyil­kolták azt az embert, aki magánéletével szakí­tott, hogy a német köztársaságot szolgálja. A német haza, a német nép sorosz kockán, diáldemokrata pártnak megbízható értesülései vannak arról, hogy a ma elkövetett gyilkosság jel volt a német köztársaság megbuktatására. A miniszter meggyilkolását követő első éj­szakán a monarchista és militarista összeeskü­vőknek minden további értesítés nélkül akcióba kellett volna lépniök. Müller-Franke (szociáldemokrata) azt indít­ványozza, hogy a birodalmi kancellár beszédét az egész német nemzet számára a köztársaság költségén plakatírozzák. Hoffmann Adolf (független szocialista) ezt az indítványt Löbe elnök beszédére is kiter­jeszteni kívánja. Az indítványokat a német nemzeti pártiak és a német néppárt többségének szavazatai el­lenében elfogadták. Az ülés ezzel véget ért. A birodalmi kormány fölhívása. (Berlin, június 24. — Wolff.) A birodalmi kormány fölhívást bocsátott ki, amely többek­­között ezt mondja: Rathenau -j meggyilkolása le­leplezte azt a veszedelmet, amely Németorszá­got a belpolitikai izgatások folytán fenyegeti, összeesküvések hálózata a köztársaság béke­művét megzavarni szándékozik. A gyilkosság a köztársaság ellen irányuló, gondosan előkészí­tett merényletek láncolatának csupán egy szeme. Az egyre növekedő terrorral, a nihiliz­mussal szemben, amely gyakran a nemzeti ér­zés palástjába burkolódzik, nem szabad tovább elnézőknek lenni. Ennek a fölkiáltásnak a lakosság valamennyi szabadságszerető rétegét egyesítenie kell. A késedelem veszélyes, ezért gyorsan kell csele­kedni. A birodalmi kormány ezért azt javasolta a birodalmi elnöknek, h­ogy alkotmányos jogai­val éljen és megfelelő rendeletekkel az állam védelmét és képviselőinek veszélyben forgó éle­tét biztosítsa. Haladéktalanul megtörténnek az előkészületek, hogy törvényes lépésekkel meg­akadályozzák azt a pusztítást, amely az államot alapjaiban akarja megingatni. A rendőrfőnök hirdet­(Berlin, június 24.)­ményt adott ki, amely szerint a gyilkosok kéz­reker­ítésére kitűzött díjat 1.000.000 márkára emelik föl. (,,M. T. I.") — A régi bűnöket nem lehet a mozival jóvá­tenni. A népbetegségek elleni küzdelem — a­­tüdővész,­ a nemi betegségek, az alkoholizmus és a csecsemőhalandóság ellen folytatott harcot foglaljuk össze e szavakba — külföldön már mindenütt igénybe vette a mozgófényképet. A küzdelem egyik nagyon fontos része ugyanis a nagy tömegek fölvilágosítása e bajok miben­­létéről, okairól és a megelőzés módjairól. Szó sem fér hozzá, hogy a mozi nagy népszerűsége folytán kiválóan alkalmas e propagandamunka elvégzésére, azonkívül a mozi útján való taní­tás sokkal kényelmesebb, tehát eredményesebb is, mint akár a rövidrefogott, népszerűen meg­írt­ tanító iratoké vagy röpcédul­áké. Helyesnek­ tartjuk tehát azt a tervet, amelyről az egyik esti lap ad hírt, hogy magyar film készül, amely a nemibetegségek elleni küzdelem cél­jait fo­gja szolgálni. A nemibetegségek nemze­dékrontó veszedelme azonban sokkal intenzí­vebb munkát igényel, semhogy azt egy pro­paganda-filemmnel el lehetne intézni. Ezen a té­ren az államot és közegészségügyi intézmé­nyeiket súlyos mudasztások terhelik. A háború megsokszorozta a nemibetegségben szenvedők számát, minden egyes beteg ember pedig nem­csak saját magának és születendő gyermekei­nek átka, hanem terjesztője is a betegségnek. A nemibetegségek elleni küzdelem nem ismer­het pénzügyi akadályokat, hiszen a jövő nemzedék életképességéről van­­szó. Az az ország, amely nem eszmél e kérdés fontosságának tudatára, az menthetetlenül a degenerálódás lejtőjére került Németország, amelyet pedig pénzügyileg szintén sújt a vesz­tett háború, már 1918-ban nekilátott­ a nemi­betegségek elleni harc megszervezésének. Az állam a beteszsegélyző pénztárakkal karöltve valósággal behálózta a birodalmat nemibeteg­gondozó intézetekkel, ahol mindenki ingyen gyógykezelésben és kitanításban részesül, ter­mészetesen a köteles diszkréció megóvása mel­lett. Ezt a példát nem volna nehéz követni, csak közegészségügyi szempontból kellene nézni a közegészségügyet és intézményeit és — nem, pártpolitikai szempontból. A propaganda­film hasznos kiegészítője egy szerves akciónak, de a filmpropaganda egymagában alig jelent többet, mintha valaki szakácskönyvvel akarja az éhségét csillapítani. — Városi Színház. Szombaton kezdte meg több­ estére tervezett vendégjátékát néhány német, és osztrák opera­énekes alkalmi társulata. Bizet „Carmen"-jét játszották. Carmennek minden operaszínpadon megvan a maga — sok­eszt­endős tapasztalásból — kialakult játékstílusa, amely csak lassan módosul, formálódik át az énekesek fajsúlya, temperamentuma szerint. Az­ ily gyorsan összeverődött társulástól természetesen nem várhatunk minden részlet­ben kidolgozott, egybefogó „Carmen"-előadást, de amit kaptunk, az nagyjában kielégítő volt. Az első felvonásban tapasztalt bátortalan tapogatózás után egyre erőteljesebbé­s lendületesebbé vált a művészek éneke és játéka, az előbb homályban maradt mozzanatok, értékek mindinkább ki­bontakoztak, végül mindenki megtalálta a helyét és hang­ját. Kimagasló, nagy művész, operai csillag nincs ugyan a vendégek között, de a legtöbb használható, derék éneke®. Tino di Pattiera (Don José), aki nemrég tű­nt föl és még fiatal ember, érces, üde tenorral rendelkezik. Kisebb hibá­kat leszámítva, fejlett énektudása elég jól állta a próbát és a harmadik fölvonás befejező, nagy jelenetében a hely­zet drámaiságát megkapó módon fölfokozta. Debieka Hed­vig (Micaela) értékes szopránja ugyancsak a harmadik fölvonásban kapta meg erejét, fényét. A női szereplők között, joggal őt illeti meg az elsőség. Carmen szerepét Banden Aline énekelte. Hangja eléggé meleg és hajlékony, ének­kultúrája is jelentékeny, de uralkodni a színpadon nem tud. Hiányzik belőle .A kacér spanyol cigányleány rugalmassága, hódító fölénye. Escan­­illo szerepe kicsi idegen a különben kiváló Jerger számára. Mozdulatai géry szerű­ek voltak. A ki­sebb szerepeket Stehmann, Madin, Kuhn,­­Toanno­-ie és Kittel énekelték. A zenekarból színe­sen, elevenen hangzottak ki Reiche­nberger Hugó pálcája nyomán Bizet forró melódiái. B.t. — A drágaság és a valuta stabilizálása. Az egyre fojtogatóbb drágaságért bizonyos körök kizáróan a kereskedőket éspedig jórészt a kiske­reskedőket igyekeznek felelőssé tenni. A buda­pesti kereskedelmi és iparkamara ezzel az egy­oldalú felfogással szemben a kamara legköze­lebbi teljes ülése elé terjesztendő memorandu­mában azt igyekezik bizonyítani, hogy a ke­reskedők is csak szenvedő alanyai a­ drágaság­nak, a drágaságot letörni egyáltalán nem is lehet, csupán a drágulási folyamat megállítá­sáról lehet szó. A drágaság letörésének pedig egyetlen módszere a valuta stabilizálása, vagyis a magyar korona értékének állandósí­tása. A kamarának kétségkívül igaza van abban, hogy a­ korona, folytonos ingadozása je­lentős tényezője a különböző, főképen a kül­földről behozott szükségleti cikkek drágulásá­nak, nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a kereskedők az árak megfelelő emelésével módja van a maga nagyobb kiadá­sait áthárítani a fogyasztóra és ezzel mentesül a drágaság terhétől. A fogyasztó azonban utolsó állomása, a javak forgalmának. A fo­gyasztó vagy fizet, vagy éhen hal. — A szombathelyi remelés-n­fy- A Szombathelyen meg­jelenő „Kiv- cin­i” napilap szerkesztője, Szász Ernő at kö­vetkezők közlését ídéri: A Népszava ismertette azt a cikket, amelyet Line­nner Albin nemzetgyűlési képviselő a „Hir" ügyében írt és bár név nélkül, de bántóbb formában közölte azt, amit a konkurrens Langauer cikkében előatdott. Többek­ között azt írta a Népszava, hogy Lingauer ismertette a „Hir"­ „különböző pálfordulásait, amelyekben Língauer szerint a pénznek nem éppen lényegtelen szzerepe jutott". Ezt a­, állítást még Lingauer sem kockáztatta meg, mert nagyon jól tudta, hogy a „Hir" tulajdonosa soha sem fogadott el, sem párttól, sem kormánytól elved­­ett egy fillért sem és ebbe­n a tekintetben Iiingauer Hinea is sikertelenü­l kísérletezett nála. A „Hir" az igazságtala­nul üldözött munkásság mellé állott, akkor is, amikor Lin­gauer és társai a legvadabb hajszát indították ezek ellen. A ,,Hir" mindig az igaszas utján igyekezett járni és ha találkozott egyik-másik párt fölfogásával, ezért a tulajdo­nosa sem a pártoktól, emn a kormánytól soha támogatást nem kért és nem kapott. Ugyanezt Lingauer nem il mond­hatjta el magáról. A gyilkosoknak segítőtársaik vannak, cinko­sok, a gyilkosok szervezete áll a hátuk mögött, akik őket tartják és támogatják. .Ez a szék — az elnök Rathenau bársonyszékére mutat — a kormányférfiak ellen folytatott féktelen és lel­kiismeretlen izgatások nélkül most nem állana úgy­­előttünk. A sajtó bizonyos részének a keze van a játékban és ez ellen, úgy látszik, nincs védelem. Egyik barátunk a másik után dől ki mellőlünk. A gyilkos fegyver most olyan fér­fiút ért, aki nagytehetségű volt és alkalmasnak látszott arra, hogy ismét összefűzze azokat a kapcsokat, amelyeket a háború széjjeltépett és aki ebben a tekintetben az első sikereket érte el. Az elnök szavai után a baloldalon fölhang­zik ez a kiáltás: — Éljen a köztársaság! Ezt a kiáltást az egész baloldal ismételte. A szélső baloldalon ezt kiáltották: — Le a gyilkosokkal! Ezután dr. Wirth birodalmi kancellár emel­kedett szólásra. Beszéde bevezető részében Rathenaunak Génuában elért eredményeinek erkölcsi sikerére mutatott rá. Azután igy foly­tatta: — Nem csak nemzetéért, az emberiség kien­gesztelődéséért esett el De jaj azoknak, akik­ a nemzetek nagy művét ezzel a gyilkossággal megzavarják. A nagy műnek nem szabad félbe­szakadnia. Ez a mű­ nemzetünk és egész Európa megmentésének műve. Rathenaunak attól a keresik pillanattól kezdve, hogy a nemzet szolgála­tába állt, halálos ellenségei voltak. (Fölkiál­tások: „Helfferioh!") Azokban a viharos hetekben, amikor káosz lebegett fejünk fölött, a munkásság senkinek a hajaszálát sem görbítette meg, aki a régi államformához hű maradt. Azok ellen a férfiak ellen, akik az új állam­művet szolgálták, milliókra menő pénzösszegek­kel mérget csöpögtetnek a nép szívébe. Kö­nigsbergtől Konstanzig gyilkosok izgatása fe­nyegeti hazánkat. Elhunyt barátunk még teg­nap délben is föltétlenül visszautasította azt az oltalmat, amelyet neki újból fölajánlottak. (Halljuk, halljuk!) Ami eddig volt, nem tarthat tovább. (Hosszantartó viharos helyeslés.) Ezt a közsza­badságot, mihelyt a külföldi nyomás rólunk elmúlik, szociális szellemben fogjuk kifejlesz­teni. Mindazokat, akik az igazi szabadság vé­delmére készek, fölhívom a köztársaság és drága német hazánk védelmére. (Hosszantartó viharos helyeslés a baloldalon, a centrumban és a karzatokon.) Dittmann (független szocialista) a házszabá­lyokhoz kér szót és ezután ezt mondja: A cen­trumnak, a független szocialistáknak és a szo­ A köztársaság veszélyben van­ gyilkosokat. * * A bombarobbantók személylerrása. a re­ndőrség jelentése. A rendőrség éjszaka kiadott jelentésében megállapítja, hogy a többször említett autó semmiféle kapcsolatban­ nem volt a bomba­robbanással. Azután így folytatja: Az egyik tanú által említett két gyanúsan viselkedő férfi után, akik a robbanás pillanatá­ba­n gyors futással menekültek a tett színhelye tájékáról a nyomozás tovább folyik. A leadott személyleírás szerint az egyik körülbelül 20—23 év körüli, középtermetű, sovány, dús, szökés, oldalt választott hajú, teljes,­i borotvált a­rcú fiatal férfi, jobb arcán forradásszerű piros folt­tal. A másik hasonlókorú, alacsony, szélesvállú, tömz­si, barnahajú, teljesen borotvált arcú férfi. Mind a kettőn szürkésbarna, va­salatlan ruha, kihajtott széles fehér inggallér volt. Fölkéret­nek mindazok, akik a fenti személyleírás alap­ján a­­két férfira vonatkozóan közelebbi adato­kat tudnak nyújtani, jelentkezzenek a főkapi­tányság II. emeleti 137. számú szobában.

Next