Népszava, 1922. szeptember (50. évfolyam, 198–222. sz.)
1922-09-01 / 198. szám
1922 szeptember 1. NÉPSZAVA gyűlését nem tiltották be ugyanezen az alapon, pedig akkor a földadójavaslatról volt szó.) A főkapitány betiltó végzése természetszerűen nagy izgalmat okozott az érdekeltek között, később azonban nyugodtan szétoszottak. Ami a kereskedők állásfoglalását illeti, ebben a kérdésben szigorúan disztingválni akarunk. Teljes mértékben helyeseljük, ha a hatóságok kegyetlen szigorral járnak el az árfölhajtó tisztességtelen kereskedelem ellen, azonban ezt olyan módon kell elvégezni, hogy ártatlanok ne bűnhődjenek. Nem szabad a kereskedőkön elverni a port a termelő hibájáért, illetve nem szabad a kereskedőket sújtani azért, mert a kormány nem bír a termelőkkel. A razziáknak és az uzsorabírósági eljárásnak olyan formák között kell végbemennni, amely garantálja, hogy a bűnösök elveszik megérdemelt büntetésüket, de meg kell találni a módját annak is, hogy csak a bűnösök bűnhődjenek. Ha a kereskedők ebben az irányban megfelelő javaslatokkal állnak elő, ezeket el kell fogadni, de természetesen nem szabad eltűrni, hogy ezek a javaslatok elhúzzák az eljárás lebonyolódását, mert a gyorsaság ezekben az ügyekben elsőrangú fontosságú és nem szabad elfogadni olyan javaslatokat sem, amelyek letompítanák az árdrágító kereskedelem visszaéléseinek gyors és szigorú megtorlását. Az uzsorabiróság elnökének nyilatkozata a termelőkről és a nagydrágítóitről. Az uzsorabiróság újabb ítéletei. Csütörtökön a röpülő uzsorabiróság ismét egy csomó piaci árus fölött ítélkezett. Fogd József Teleki-téri piaci árus, aki a paradicsom kilóját 30 koroméért árusította, 12.000 korona pénzbüntetést kapott. Epstein Andor Csányiutcai csemegekereskedő ügyében elrendelték a bizonyítás kiegészítését. Gerencsér Jánosné piaci árust két heti fogházra és 200 korona pénzbüntetésre ítélték és kötelezték, hogy az ítéletet elárusító bódéján féléven keresztülfüggessze ki. Bűne paradicsom drágítás volt. Bíró Dénes Vámház körúti vendéglős is az uzsorabiróság elé került, mert a dinnye adagját 75 koronáért árusította. A bíróság csak kötelességmulasztásban mondotta ki bűnösnek és 2000 korona pénzbüntetésre ítélte csupán, minthogy a felesége a kérdéses napom halt meg és így elfogadta azt a védekezését, hogy aznap nem ő állapította meg a kifogásolt árakat. Sok szóbeszéd tárgya volt az utóbbi napokban, hogy az uzssorabíróság túlnyomóan csak őszi, barack- és zöldpaprika-ügyeket tárgyal, ellenben azok az árdrágítók, akik a mindennapi szükségleti cikkeket artják indokolatlanul magas áron, továbbra is folytathatják garázdálkodásaikat. Az is föltűnt — mi is több izben kifejezést adtunk csodálkozásunknak —, hogy a termelők, a nagybankok, a trösztök képviselői minden alapos ok nélkül mindezideig nem ismerkedtek meg az uzsorabírósággal. A „Magyar Híradó" ebben az ügyben kérdést intézett az uzsorabíróság büntetőtanácsának elnökeihez, akik erre azt a választ adták, hogy ők csak azokat az ügyeket tárgyalhatják, amelyeket eléjük hoznak. Ha a rendőrség vagy az Árvizsgáló Bizottság az uzsorabíróság elé állítják a termelőket, a cukorbárókat, a sörgyárosokat, a nagybankok és trösztök exponenseit, akkor ezeknek az ügyét is nyomban letárgyalják és ezeknek az ügyében még sokkal példásabb ítéleteket hoznának, mint a kisbűnösök ügyében. Az uzsorabíróság abban az esetben, ha kisebb bűnösök ügyének tárgyalása során adat merül föl arra nézve, hogy a termelő vagy nagykereskedő vagy gyáros túl drágán adta a portékáját, hivataliból is intézkedik. Az iratokat ilyen esetekben átteszi további indítványtétel céljából az ügyészséghez. íme, az uzsorabíróság megmutatta az utat az Árvizsgáló Bizottságnak és a rendőrségnek a komoly eljárásra. Reméljük, hogy mielőbb és minden tekintet nélkül eleget tesznek majd ennek a fölhívásnak. * (A tojás.) A tojáskereskedőők csütörtökön megjelentek az Árvizsgáló Bizottságnál és kérték, hogy állapítsa meg azt a legmagasabb hasznot, amit a tojás eladásánál fölszámíthatnak. * (A só.) A főváros tanácsa a szelosztó bizottsággal egyetértően szeptember 1-től kezdődő érvénnyel újra megállapította a só árát. Az új ár természetesen magasabb az eddigi 11 év, amit a helyi fuvarozási költségek emelkedésével indokolnak. Az ételsó nagybani ára 100 kilogramonként ezentúl 1170 korona, a marhasóé 870 korona. Az ételsó fogyasztói ára a kiskereskedő üzletében papírzacskó nélkül 12 korona 58 fillér, a marhasóé 9 korona 50 fillér. A zacskó fejében egy kilogramiig legföljebb 2 korona, minden megkezdett kilogram után ugyancsak legföljebb 2 korona számítható. A környékre vonatkozóan a budapestkörnyéki közellátási bizottság a nagybani árakat 1220, illetve 520 koronában, a fogyasztói árakat 13, illetve 10 koronában állapította meg. A nacska ára ugyanaz, mint a fővárosban. Írta. Xpos«y«Sft Hímre. Nem pattant ki apja fejéből teljes fegyverzettel, mint egy mitológiai isten, erős, izmosmellű embernek sem született, nem lehetett isten, embernek is gyönge — hát hivatalnok lett Flórián. És az sem mindjárt. Kezdetben cipőzsinórt árult a körúton, később egy divatárukereskedésben lett tanonc. Hivatalnok csak azután lett, hogy egy rendőr megtanította gondolkodni. Úgy történt, hogy egy márciusi napon Flóriánnak a Petőfi téren akadt dolga, egy olyan márciusi napon, amikor szitál az eső és néhány ezren azok közül, akikért a költő meghalt, gyűlést tartanak szobra előtt. Ilyenkor a térre vezető utcákat rendőri kordon zárja el és Flórián, akinek éppen ilyen utcán kellett elhaladnia, beleütközött egy rendőrbe. — Vissza! — kiáltott ez, — erre nincs átjárás — és mivelhogy Flórián, aki semmit sem értett az egészből és nagyot bámulva állva maradt, kihúzta kardjait és lapos felével jót suhintott a fiú derekára- Flórián megrémült és meg sem állt az utca túlsó végéig. Ott elnevette magát. — Nahát! — mondta, de azután melegség öntötte el arcát és keserű fájdalmat érzett. Megtapogatta sajgó derekát, csomagját még jobbam hóna alá szorította , és vállig hajtogatva, hogy az a rendőr bizonyára bolond, az izgalomtól zúgó fejjel sietett haza. A gazdája, amikor elmesélte neki a dolgot, megcsóválta a fejét, azután csak annyit mondott: — Hja, ja, persze! — De hogy a fiú még mindig méltatlankodott, rászólt: — Ugyan hallgass már, persze, hogy nem sokat teketóriáznak egy ilyen rongyos kölyökkel! — Flóriánnak mintha a szívébe szúrtak volna. Elsáradt. Ez az! — gondolta — rongyos kölyök. Ezért kontam a hátamra. És sírni kezdett. Ezen éjszaka nagyon nyugtalanul aludt Azt álmodta, valaki ígért neki két gyönyörű narancsot, ha eljön hozzá, de ő akármilyen utcán iparkodott is odjutni, mindig föltartotta egy rendőr és rászólt: — Te rongyos! — keresztül-kasul barangolta, a várost és nem talált egy utcát, ahol átengedték volna. Végre amikor már le akart tenni a reményről, hogy célhoz ér egy elegánsan öltözött fiúval találkozott. Elmesélte ennek a dolgot, azután ketten együtt haladtak tovább. A rendőr megint elébük állt, d© csak Flóriánt kergette vissza, a másikat átengedte. — Tessék, ifiút! — szólt és szénen szalutált a fiúnak, aki mosolyogva haladt el előtte és azután átvette a narancsokat, de nem jött vissza, hanem éppen az ellenkező irányba ment el velük. Flóriánt elöntötte a harag. Fölemelt egy követ, hogy utána hajítsa, de a rendőr lecsirkefogózta és megkergette. Rettenetes hajsza következett, rohant, mint az őrült, de végül is elfáradt, szíve vadul dobogott, leroskadt és újból érezte a merev, sivító pengét a hátán. Reggel szomorúan ébredt. Az arca még sápadtabb, a szeme még feketébb volt, az ajkai mintha összefagytak volna. Táj ember lett. De mint ahogyan az eredeti sínek megmaradnak és tovább kalandoznak a vésztelen városban, bár a villamos a váltónál új útra tér. Flórián is, amikor uti irányba, a kiművelődés útjára lépett - amely végül is hivataliba juttatta —, érezte, hogy az egykori út kitörölhetetlen emléke szerves összefüggésben tartja azokkal, akik közül kivált. A gondolat sebet mart lelkébe, amely sohasem gyógyul, hanem egyre fájdalmasabb mélységekbe szakad. Il .milliőbe került, az igaz, de ez csak ruházatán segített valamelyest, az életén semmit... Társai léha, hiú uracsok voltak, akiket nagyon büszkévé tett már az is, ha szépen írtak vagy ha jól tudtak számolni. Rengeteget fecsegtek a nőkről és hatalmas erőfeszítéssel voltak azon, hogy üres zsebük dacára rendkívüli úriembereknek látszanak. Flóriánt, aki nagyon szorgalmas és csöndes volt és aki ezenfölül elég ügyetlen volt néhány szót elejteni a nyomorúságról, meg a cipőzsinórkereskedésről — őszintén megvetették. Ezért nagyon szenvedett. Fájt a nagy elhagyatottság és az egyedüllét sorvasztó érzése végül is a szomorú emberek utolsó menedékére - az írásra hangolta. Sok érzéssel és kevés meggondolással irt. Dalaiban a rongyos kabát, cipőzsinór története furcsán keveredett össze egy végtelen ragyogású gazdagság gondolatával, amely mindenkihez jó. Az egyszerű napszámost lelke háborgása a kocsmába kergeti, a kissé kiműveltebb hivatalnokot beteges álmodozásba sodorja. Vad sóvárgás szállotta meg a Szép után, csillogó kékségű egekről álmodott, amelyek alatt vidámlelkű emberek érlelik a boldogságot. Tisztelt olvasóink figyelmébe! A Népszava kiadóhivatala fokozottabb mértékben kívánja az olvasói érdekeit kielégíteni, ezért kéri, hogy Ha valaki előfizetni akar, Ha valakinek címváltozása van, Ha korábban akarja a lapot, Ha nem kapja a lapot, Ha a kézbesítés körül panasza van a Népszava kiadóhivatalához (Budapest, Conti u. 1). Telefon József 3-31 és József 3-32. 3 Háborús állapot — háború nélkül. Pontosan 46 hónappal ezelőtt fejeződött be ténylegesen a háború, de a formális békekötés törvénybe iktatása óta is elnult már vagy két kerek esztendő, a háborús kivételes rendelkezések ellenben még mindig itt terpeszkednek a nyakunkon, meggátolva a békés, normális állapotok kialakulását. . Az indemnitási törvényben a kormány kapott ugyan fölhatalmazást arra, hogy a kivételes hatalom alapján elrendelt intézkedések közül néhányat még föntartson, a kormány azonban ezzel a fölhatalmazással nem él, hanem egyszerűen visszaél. Nemrégen olvashattuk a hivatalos közlönyben azoknak a kivételes rendeleteknek a lajstromát, amelyeket, a kormány hatályon kívül helyezett. Ezek egytől-egyig jelentéktelen, többnyire gazdasági vonatkozású rendeletek voltak, amelyeket az élet már régen érvénytelenített. A hivatalos lap csütörtöki száma újabb sorozatot közöl: ezúttal azokat a rendeleteket sorolja föl a közlemény, amelyek továbbra is érvényben maradnak. Ezek között is vannak gazdasági vonatkozású rendelkezések, köztük olyanok is, amelyeknek szükséges voltáról lehet vitatkozni. De ezek között szerényen meglapulnak azok a politikai vonatkozású rendeletek is, amelyek mellett a békés kibontakozás lehetetlen, így hatályban maradnak: az őrizetbevételről, az internálásról, a rendőri felügyeletről, a postai, távirdai és telefoncenzúráról, az egyesületi és gyülekezési jog korlátozásáról, „egyes" belföldi időszaki lapok megjelenésének és terjesztésének eltiltásáról, a külföldről érkező sajtótermékek ellenőrzéséről, az esküdtszéki bíráskodás felfüggesztéséről, a rotációs újságpapír forgalmáról, a rögtönbíráskodásról, stb. szóló rendeletek. Vagyis szó szerint bekövetkezett az, amit a szociáldemokrata parlamenti csoport szónokai az indemnitási vita során megjósoltak: a kormány eltörölte a jelentéktelen rendeleteket, de továbbra is hatályban tartja, a szabadságjogokat korlátozó és megszüntető rendelkezéseket és ezzel mintegy oktrojálja az ország népére a háborús állapotokat. A kormánynak ebből az eléggé el nem ítélhető eljárásából mindenekelőtt az tűnik ki, hogy fütyül a nép szabadság- és békevágyára. Ideges, túlérzékeny lett, csöndes lelke finom, törékeny ábrándokkal telt meg. Többnyire hallgatag volt, de ha vitázott, az indulatok lángja meggondolatlan erővel tört ki szavaiból. A legkisebb igaztalanságra szilajon lobogott föl benne az elnyomottak fájdalma és ha ilyenkor leült inni, villogó szemű Krisztust hívott életre, aki nehéz kardot suhogtatva indul rohamra az Élet bűnei ellen. Lassanként hasznavehetetlen lett. Egy délelőtt történt azután, hogy főnöke gorombán leszidott egy munkást és ő ennek védelmére kelt. Minden látható ok nélkül, csupán a komiszság fölötti keserves dühében feleselni kezdett, egyre hevesebben, amíg végre már ő volt a leghangosabb. A főnök berohant az igazgatóhoz, azután Flóriánt hivatták. — Flórián úr, maga egy altruista bolond — szólt az igazgató és elbocsátotta állásából. Most nehéz napok következtek. Tél volt, ilyenkor a Duna jegén fehér sirályok repesnek és az utcasarkokon gesztenyesütők állanak, amelyek mellé a futkározó kutyák odatérnek melegedni. Flóriánnak nem volt hol melegedni. Nem volt lakása, nem volt pénze, tulajdonképen nem volt semmije sem. Lakásából már két napja kitették és már egy egész napja, hogy nem evett semmit. Állást nem kapott, tétlenül ődöngött az utcáikon. Elbámult a kirakatokon, félórákig álldogált a könyvesboltok előtt, nézegetve az élő és halott költők neveit. Legtovább Andersen nevét nézegette. Ez eszébe juttatta a gyermekeket Mi is egy szegény gyermek? — gondolta — kis pihe, amit ide-odadob az Élet lehelete. Ebből azután verset kerekített. Kis manóról szólt az ének, aki megáll a város közepén és csillogó, finom hópihéket dobál az emberekre. Azután les. Várja, melyik ruhán olvadnak el a pihék, mert az tiszta, jó szivet takar. Az ilyeneknek kis gügyögő babát adna— De hiába vár. A pihék mindig még keményebbre fagyva hullanak a földre, a Világ nem érdemli meg a gyermeket... — Csinos lesz — gondolta, azután tovább ment. Most mit csináljon? Fázott, már nagyon éhes is volt, de hát nincs pénze. Ekkor jó eszméje támadt. Megírja a verset, azután fölviszi egy szerkesztőségbe. Egész biztos, adnak valami pénzt is érte.