Népszava, 1922. szeptember (50. évfolyam, 198–222. sz.)

1922-09-01 / 198. szám

1922 szeptember 1. NÉPSZAVA gyűlését nem tiltották be ugyanezen az alapon, pedig akkor a földadójavaslatról volt szó.) A főkapitány betiltó végzése természetszerűen nagy izgalmat okozott az érdekeltek között, később azonban nyugodtan szétoszottak. Ami a kereskedők állásfoglalását illeti, ebben a kér­désben szigorúan disztingválni akarunk. Tel­jes mértékben helyeseljük, ha a hatóságok ke­gyetlen szigorral járnak el az ár­fölhajtó tisz­tességtelen kereskedelem ellen, azonban ezt olyan módon kell­ elvégezni, hogy ártatlanok ne bűnhődjenek. Nem szabad a kereskedőkön elverni a port a termelő hibájáért, illetve nem szabad a kereskedőket sújtani azért, m­ert a kormány nem bír a termelőkkel. A razziáknak és az uzsorabírósági eljárásnak olyan formák között kell végbemennni, amely garantálja, hogy a bűnösök elveszik megérdemelt bünteté­süket, de meg kell találni a módját annak is, hogy csak a bűnösök bűnhődjenek. Ha a­ keres­kedők ebben az irányban megfelelő javasla­tokkal állnak elő, ezeket el kell fogadni, de természetesen nem szabad eltűrni, hogy ezek a javaslatok elhúzzák az eljárás lebonyolódá­sát­, mert a gyorsaság ezekben az ügyekben elsőrangú fontosságú és nem szabad elfogadni olyan javaslatokat sem, amelyek letompítanák az árdrágító kereskedelem visszaéléseinek gyors és szigorú megtorlását. Az uzsorabiróság elnökének nyilatkozata a termelőkről és a nagydrágítóitről. Az uzsorabiróság újabb ítéletei. Csütörtökön a röpülő uzsorabiróság ismét egy csomó piaci árus fölött ítélkezett. Fogd József Teleki-téri piaci árus, aki a paradicsom kilóját 30 koroméért árusította, 12.000 korona pénzbüntetést kapott. Epstein Andor Csányi­utcai csem­egekereskedő ügyében elrendelték a bizonyítás kiegészítését. Gerencsér Jánosné piaci árust két heti fogházra és 200 korona pénzbüntetésre ítélték és kötelezték, hogy az ítéletet elárusító bódéján féléven keresztül­­füg­gessze ki. Bű­ne p­ara­dicsom drágí­tá­s volt. Bíró Dénes Vámház­ körúti vendéglős is az uzsora­biróság elé került, mert a dinnye adagját 75 koronáért árusította. A bíróság csak köteles­ségmulasztásban mondotta ki bűnösnek és 2000 korona pénzbüntetésre ítélte csupán, mint­hogy a felesége a kérdéses napom halt meg és így elfogadta azt a védekezését, hogy aznap nem ő állapította meg a kifogásolt árakat. Sok szóbeszéd tárgya volt az utóbbi napok­ban, hogy az uzsso­rab­íróság túlnyomóan csak őszi, barack- és zöldpaprika-ügyeket tárgyal, ellenben azok az árdrágítók, akik a minden­napi szükségleti cikkeket artják indokolatlanul magas áron, továbbra is folytathatják garáz­dálkodásaikat. Az is föltűnt — mi is több izben kifejezést adtunk csodálkozásunknak —, hogy a termelők, a nagybankok, a trösztök képvise­lői minden alapos ok nélkül mindezideig nem ismerkedtek meg az uzsorabírósággal. A „Ma­gyar Híradó" ebben az ügyben kérdést intézett az uzsorabíróság büntet­őtanácsá­nak elnökei­hez, akik erre azt a választ adták, hogy ők csak azokat az ügyeket tárgyalhatják, amelye­ket eléjük hoznak. Ha a rendőrség vagy az Árvizsgáló Bizottság az uzsorabíróság elé állít­ják a termelőket, a cukorbárókat, a sörgyáro­sokat, a­ nagybankok és trösztök exponenseit, akkor ezeknek az ügyét is nyomban letárgyal­ják és ezeknek az ügyében még sokkal példá­sabb ítéleteket hoznának, mint a kisbűnösök ügyében. Az uzsorabíróság abban az esetben, ha kisebb bűnösök ügyének tárgyalása során adat merül föl arra nézve, hogy a termelő vagy nagykereskedő vagy gyáros túl drágán adta a portékáját, hivataliból is intézkedik. Az irato­kat ilyen esetekben átteszi további indítvány­tétel céljából az ügyészséghez. íme, az uzsora­bíróság megmutatta az utat az Árvizsgáló Bi­zottságnak és a rendőrségnek a komoly el­járásra. Reméljük, hogy mielőbb és minden tekintet nélkül eleget tesznek majd ennek a fölhívásnak. * (A tojás.) A tojáskereskedőők csütörtökön megjelentek az Árvizsgáló Bizottságnál és kérték, h­ogy állapítsa meg azt a legmagasabb hasznot, amit a tojás eladásánál fölszámít­hatnak. * (A só.) A főváros tanácsa a szelosztó bizottsággal egyet­értően szeptember 1-től kezdődő érvénnyel újra megállapí­totta a só árát. Az új ár természetesen maga­sabb a­z e­d­­d­i­g­i 11 é­v, amit a helyi fuvarozási költségek emelkedésével indokolnak. Az ételsó nagybani ára 100 ki­logramonként ezentúl 1170 korona, a marhasóé 870 korona. Az ételsó fogyasztói ára a kiskereskedő üzletében papír­zacskó nélkül 12 korona 58 fillér, a marhasóé 9 korona 50 fillér. A zacskó fejében egy kilogramiig legföljebb 2 ko­rona, minden megkezdett kilogram után ugyancsak leg­följebb 2 korona számítható. A környékre vonatkozóan a buda­pestkör­nyéki közellátási bizottság a nagybani árakat 1220, illetve 520 koronában, a fogyasztói árakat 13, illetve 10 koronában állapította meg. A nacska ára ugyanaz, mint a fővárosban. Írta. Xpos«y«Sft Hímre. Nem pattant ki apja fejéből teljes fegyver­zettel, mint egy mitológiai isten, erős, izmos­mellű embernek sem született, nem lehetett isten, embernek is gyönge — hát hivatalnok lett Flórián. És az sem mindjárt. Kezdetben cipőzsinórt árult a körúton, ké­sőbb egy divatárukereskedésben lett tanonc. Hivatalnok csak azután lett, hogy egy rendőr megtanította gondolkodni. Úgy történt, hogy egy márciusi napon Flóriánnak a Petőfi­ téren akadt dolga, egy olyan márciusi napon, ami­kor szitál az eső és néhány ezren azok közül, akikért a költő meghalt, gyűlést tartanak szobra előtt. Ilyenkor a térre vezető utcákat rendőri kordon zárja el és Flórián, akinek éppen ilyen utcán kellett elhaladnia, beleütkö­zött egy rendőrbe. — Vissza! — kiáltott ez, — erre nincs átjárás — és mivelhogy Flórián, aki semmit sem értett az egészből és nagyot bámulva állva maradt, kihúzta kardjait és la­pos felével jót suhintott a fiú derekára- Flórián megrémült és meg sem állt az utca túlsó vé­géig. Ott elnevette magát. — Nahát! — mondta, de azután melegség öntötte el arcát és keserű fájdalmat érzett. Megtapogatta sajgó derekát, csomagját még jobbam hóna alá szorította , és vállig hajtogatva, hogy az a rendőr bizonyára bolond, az izgalomtól zúgó fejjel sietett haza. A gazdája, amikor elmesélte neki a dolgot, megcsóválta a fejét, azután csak annyit mon­dott: — Hja, ja, persze! — De hogy a fiú még mindig méltatlankodott, rászólt: — Ugyan hall­gass már, persze, hogy nem sokat teketóriáz­nak egy ilyen rongyos kölyökkel! — Flórián­nak mintha a szívébe szúrtak volna. Elsáradt. Ez az! — gondolta —­ rongyos kölyök. Ezért kontam a­ hátamra. És sírni kezdett. Ezen éjszaka nagyon nyugtalanul aludt Azt álmodta, valaki ígért neki két gyönyörű narancsot, ha eljön hozzá, de ő akármilyen utcán iparkodott is odjutni, mindig föltartotta egy rendőr és rászólt: — Te rongyos! — ke­resztül-kasul barangolta, a várost és nem talált eg­y utcát, ahol átengedték volna. Végre ami­kor már le akart tenni a reményről, hogy cél­hoz ér egy elegánsan öltözött fiúval találko­zott. Elmesélte ennek a dolgot, azután ketten együtt haladtak tovább. A rendőr megint elé­bük állt, d© csak Flóriánt kergette vissza, a másikat átengedte. — Tessék, ifiút! — szólt és szénen szalutált a fiúnak, aki mosolyogva ha­ladt el előtte és azután átvette a narancsokat, de nem jött vissza, hanem éppen az ellenkező irányba ment el velük. Flóriánt elöntötte a harag. Fölemelt egy követ, hogy utána hajítsa, de a rendőr lecsirkefogózta és megkergette. Rettenetes hajsza következett, rohant, mint az őrült, de végül is elfáradt, szíve vadul dobo­gott, leroskadt és újból érezte a merev, sivító pengét a hátán. Reggel szomorúan ébredt. Az arca még sá­padtabb, a szeme még feketébb volt, az ajkai mintha összefagytak volna. Táj ember lett. De mint ahogyan az eredeti sínek megmaradnak és tovább kalandoznak a vésztelen városban, bár a villamos a váltónál új útra tér. Flórián is, amikor uti irá­nyba, a kimű­velődés útjára lépett - amely végül is hivataliba juttatta —, érezte, hogy az egykori út kitörölhetetlen em­léke szerves összefüggésben tartja azokkal, akik közül kivált. A gondolat sebet mart lel­kébe, amely sohasem gyógyul, hanem egyre fájdalmasabb mélységekbe szakad. I­l .milliőbe került, az igaz, de ez csak ruházatán segített valamelyest, az életén semmit... Társai léha, hiú uracsok voltak, akiket na­gyon büszkévé tett már az is, ha szépen ír­tak vagy ha jól tudtak számolni. Rengeteget fecsegtek a nőkről és hatalmas erőfeszítéssel voltak azon, hogy üres zsebük dacára rend­kívüli úriembereknek látszanak. Flóriánt, aki nagyon szorgalmas és csöndes volt és aki ezen­fölül elég ügyetlen volt néhány szót elejteni a nyomorúságról, meg a cipőzsinórkereskedés­ről — őszintén megvetették. Ezért nagyon szen­vedett. Fájt a nagy elhagyatottság és az egye­düllét sorvasztó érzése végül is a szomorú em­berek utolsó menedékére - az írásra hangolta. Sok érzéssel és kevés meggondolással irt. Da­laiban a rongyos kabát, cipőzsinór története furcsán keveredett össze egy végtelen ragyo­gású gazdagság gondolatával, amely minden­kihez jó. Az egyszerű napszámost lelke hábor­gása a kocsmába kergeti, a kissé kiműveltebb hivatalnokot beteges álmodozásba sodorja. Vad sóvárgás szállotta m­eg a Szép után, csillogó kékségű­ egekről álmodott, amelyek alatt vidámlelkű emberek érlelik a boldogságot. Tisztelt olvasóink figyelmébe! A Népszava kiadóhivatala fokozottabb mértékben kívánja az olvasói érdekeit kielégíteni, ezért kéri, hogy Ha valaki előfizetni akar, Ha valakinek címváltozása van, Ha korábban akarja a lapot, Ha nem kapja a lapot, Ha a kézbesítés körül panasza van a Népszava kiadóhivatalához (Budapest, Conti­ u. 1). Telefon József 3-31 és József 3-32. 3 Háborús állapot — háború nélkül. Pontosan 46 hónappal ezelőtt fejeződött be ténylegesen a háború, de a formális békekö­tés törvénybe iktatása óta is elnult már vagy két kerek esztendő, a háborús kivételes ren­delkezések ellenben még mindig itt terpesz­kednek a nyakunkon, meggátolva a békés, normális állapotok kialakulását. . Az indemnitási törvényben a kormány ka­pott ugyan fölhatalmazást arra, hogy a kivé­teles hatalom alapján elrendelt intézkedések közül néhányat még föntartson, a kormány azonban ezzel a fölhatalmazással nem él, ha­nem egyszerűen visszaél. Nemrégen olvashattuk a hivatalos közlöny­ben azoknak a kivételes rendeleteknek a laj­stromát, amelyeket, a kormány hatályon kí­vül helyezett. Ezek egytől-egyig jelentékte­len, többnyire gazdasági vonatkozású rende­letek voltak, amelyeket az élet már régen ér­vényte­lenített. A hivatalos lap csütörtöki száma újabb so­rozatot közöl: ezúttal azokat a rendeleteket sorolja föl a közlemény, amelyek továbbra is érvényben maradnak. Ezek között is vannak gazdasági vonatkozású rendelkezések, köztük olyanok is, amelyeknek szükséges voltáról le­het vitatkozni. De ezek között szerényen meg­lapulnak azok a­ politikai vonatkozású rende­letek is, amelyek mellett a békés kibontakozás lehetetlen, így hatályban maradnak: az őrizetbevételről, az internálásról, a rend­őri felügyeletről, a postai, távirdai és tele­foncenzúráról, az egyesületi és gyülekezési jog korlátozásáról, „egyes" belföldi időszaki­ lapok megjelenésének és terjesztésének el­tiltásáról, a külföldről érkező sajtótermé­kek ellenőrzéséről, az esküdtszéki bírásko­dás felfüggesztéséről, a rotációs újságpapír forgalmáról, a rögtönbíráskodásról, stb. szóló rendeletek. Vagyis szó szerint bekövet­kezett az, amit a szociáldemokrata parlamenti csoport szónokai az indemnitási vita során megjósoltak: a kormány eltörölte a jelenték­telen rendeleteket, de továbbra is hatályban tartja, a­ szabadságjogokat korlátozó és meg­szüntető rendelkezéseket és ezzel mintegy ok­trojálja az ország népére a háborús állapo­tokat. A kormánynak ebből az eléggé el nem ítél­hető eljárásából mindenekelőtt az tűnik ki, hogy fütyül a nép szabadság- és békevágyára. Ideges, túlérzékeny lett, csöndes lelke finom, törékeny ábrándokkal telt meg. Többnyire hallgatag volt, de ha vitázott, az indulatok lángja meggondolatlan erővel tört ki szavai­ból. A legkisebb igaztalanságra szilajon lobo­gott föl benne az elnyomottak fájdalma és ha ilyenkor leült inni, villogó szemű Krisztust hívott életre, aki­ nehéz kardot suhogtatva in­dul rohamra az Élet bűnei ellen. Lassanként hasznavehetetlen lett. Egy délelőtt történt azután, hogy főnöke gorombán leszidott e­gy munkást és ő ennek védelmére kelt. Minden látható ok nélkül, csu­pán a komiszság fölötti keserves dühében fele­selni kezdett, egyre hevesebben,­ amíg végre már ő volt a­ leghangosabb. A főnök berohant az igazgatóhoz, azután Flóriánt hivatták. — Flórián úr, maga egy altruista bolond — szólt az igazgató és elbocsátotta állásából. Most nehéz napok következtek. Tél volt, ilyenkor a Duna jegén fehér sirályok repes­nek és az utcasarkokon gesztenyesütők álla­nak, amelyek mellé a futkározó kutyák oda­térnek melegedni. Flóriánnak nem volt hol melegedni. Nem volt lakása, nem volt pénze, tulaj­donképen nem volt semmije sem. Laká­sából már két napja kitették és már egy egész napja, hogy nem evett semmit. Állást nem ka­pott, tétlenül ődöngött az utcáikon. Elbámult a kirakatokon, félórákig álldogált a könyves­boltok előtt, nézegetve az élő és halott költők­ neveit. Legtovább Andersen nevét nézegette. Ez eszébe juttatta a gyermekeket Mi is egy szegény gyermek? — gondolta — kis pihe, amit ide-odadob az Élet lehelete. Ebből azután verset kerekített. Kis manóról szólt az ének, aki megáll a város közepén és csillogó, finom hópihéket dobál az emberekre. Azután les. Várja, melyik ruhán olvadnak el a pihék, mert az tiszta, jó szivet takar. Az ilyeneknek kis gügyögő babát adna— De hiába vár. A pihék mindig még keményebbre fagyva hullanak a földre, a Világ nem érdemli meg a gyerme­ket... — Csinos lesz — gondolta, azután tovább ment. Most mit csináljon? Fázott, már nagyon éhes is volt, de hát nincs pénze. Ekkor jó esz­méje támadt. Megírja a verset, azután föl­viszi egy szerkesztőségbe. Egész biztos, adnak valami pénzt is érte.

Next