Népszava, 1922. november (50. évfolyam, 249–273. sz.)

1922-11-01 / 249. szám

L. évf. 249. ss. Budapest, 1922 november 1. szerda •) Mv­ a - MiU.'*'".! n'yi' U' x.-tC­ y AZ ELŐFIZETÉS ÁRA : negyed évre 56» kor. — külföldre .. Ilii kor, egy hóra ... 20» kor. — külföldre .. 69» kor. EGYES SZÁM AHA: Magyarországon 10 korona, Jugoszláviában 6 jug. korona, Ausztriában 1000 osztr. korona. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP korona SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCAI. SK. (Telefon: József 3—23 és József 3—38) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3—32) MUNKASOK! ELVTARSAKI Vasárnapig tart a Népszava agitációs hete. Fogjon össze hűség és dac, akkor az eredmény nem marad el! Halottak napján - az élőkről ­kell irni. Az élőktől, akiknek minden nap meghozza a maga ujabb terhét s ai­ket épp e napon a terhek olyan ujabb virágcsokrával ajándékoznak meg, hogy számukra a halot­tak napja az élőhalottak napjává változik át. A drágaság letörése helyett ujabb drágítá­sok körforgását inditjá­k­ meg és amíg az egyik oldalon üldözik a drágaság kis parazi­táit, addig a nagy dúvadak kényelmesen folytatják tovább munkájukat. A nyomorúságát természeti csapásnak te­kintik a mi földi gondviselőink é­s a minisz­terelnökre, aki még a nyáron bejósolta a súlyos telet, most ráduplázott a főváros ta­nácsának hivatalos szónoka, aki kijelentette, hogy­­ „a télen még fokozódni fog a nyo­mor". Noha a próféciák hitel© az újabb idő­ben nagyon leromlott, ezek a jóslások, sajnos, nagyon szigorú pontossággal látszanak­ be­következni. A szükség és a nyomor valóban napról-napra­­fokozódik. A megélhetés nap­ról-napra nehezebb azok részére is, akik dol­goznak, emellett azonban a gazdasági hely­zet egyre, romlik, a munkára való kilátás egyre sötétebb és komorabb s bizony, ha ma a munkanélküliség réme beköszönt, akkor az a legsötétebb pusztulásnak a képét festi a falakra. Nem jó dolog ilyenkor jóslásokkal foglal­kozni: a helyzet kívánalmainak az felelne meg inkább, hogy bízó, reményt keltő szava­kat — de még sok­k­al inkább ilyen tenden­ciájú cselekedeteket — küldenének a felelős helyen állók azok felé, akiket a pusztulás réme fenyeget. Ilyen cselekedeteket nem látunk, de in­kább olyanokat, amelyek alkalmasak arra, hogy a jóslások bekövetkezését minél inkább gyor­sítsák. November 1-én újabb drágítási lavina indul meg, amely meg sem áll addig, amíg a legutolsó darab szöget és cérnaszálat is meg nem drágította, amit a szegény embernek a háztartásához vásárolnia kell. Egyelőre „csak" a­ posta, a távíró, a telefon, a gyufa, az útlevél és a lakásügyi illeték drágul meg. A posta, a távíró és telefon megdrágítása persze nemcsak azoknak szól, akik azt közvetlenül igénybe veszik, hanem ez is áthárítódik, amint áthárítódik a vasút meg az útlevél megdrágítása is mindenre, kezdve a tejtől és a krumplitól egészen a tüzelőig, meg a harisnyáig. „A nyomor még fokozódni fog" — jelen­ti ki a főváros tanácsának a képviselője és erre másnap megjelenik a hivatalos kommüniké, hogy a tej árának a fölemeléséről tárgyal­nak, mert a termelők és a közvetítők csa­k úgy tudnak megosztozkodni a nyereségen, ha legalább 90­ korona egy liter tejnek az ára. A krumpli áráról­ pedig nem­ is tárgyalnak. Az egyszerűen úgy belesüppedt a szabolcsi sárba, hogy hat ökörrel vagy annak az árá­val sem lehet onnan kihúzni és sokkal taná­csosabb Csehországból behozni drága szoká­sokért, mint a Szabolcsból való szállítási költségeket megfizetni. Kint a Váci-úton, a Csikágóban és a József­város zsúfolt kislakásaiban, meg a magyar vidék szegényeinek szomorú házaiban pedig sorvadnak és pusztulnak a gyermekek, mert nemcsat­ tejet nem tudnak nekik adni a mártíranyák, de még krumplit és elegendő kenyeret sem. Ma pusztul a nemzet legérté­kesebb kincse, a munkaerő tulajdonosa, mert minden erejének megfeszítésével sem tud annyit keresni munkájával, amennyi az élet föntartásához okvetlenül szükséges. Pusztul az emberi élet, pusztul az egyének és az állam gazdasága s közben az állam minden erejét arra összpontosítja, hogy a „rendet" meg ne zavarja senki és semmi. És halottak napján eszünkbe jut: mily szomorú rend az, amelynek a védelmére annyi rengeteg erőt pazarolnak el. A temető­ben nem kell rendet tartani: a halottak tisz­tességtudó nyugalomban pihennek s leg­följebb csak az élők zavarják nyugalmukat, akik fájdalmukat, keservüket, zaklatottságu­kat mennek elpanaszolni a csönd birodal­mába. Akik azzal jöttek, hogy új életet teremtenek a romokon, csak nem ilyen csöndet,, nem ilyen nyuga­lmat, nem ilyen rendet akarnak az élők között is? De a mai állapotok ehhez vezetnek. Mi azon­ban az életet akarjuk. Mi azt akarjuk, hogy az életnek az országa terüljön itt el s ne az élőhalottaké. Azt akarjuk, hogy azok, akik felelősségteljes helyen állanak, ne jö­vendöljék be a nyomort és a szükséget, ha­nem cselekedjenek ellene. Ne kövessenek minden drágaságot újabb drágítással, hanem próbálkozzanak meg más módszerekkel. Próbálják meg a drágaságellenesi működést egyszer, ott, ahol az visszafelé gyakorolhatná azt a hatást, amit eddig a drágaság irányá­ban gyakorolt. Ma már tudják, hogy meny­nyivel emelte a kenyér megdrágítása az államháztartás deficitjét; számítsák ki, hogy mennyivel csökkenne ez a deficit, ha a kenyér­ára leszállana s mennyivel tehermentesíthet­nék az egész vonalon a fogyasztási, forgalmi, fényűzési adó, kincstári illeték, közüzemi pótlék, meg ki tudja még miféle terhek alatt nyögő embereket. Hadd peregjen már az a film egy kicsit visszafelé! Adják­ meg az élő embereknek is a nyugalmukat, adják meg az élethez való kedvüket és az élet föntartásához szükséges eszközöket, állítsák vissza a munkának az értékét és mindenkinek a szabad élethez való jogát. Akkor nem kell az élőkre a temető csöndjét ráparancsolni, akkor az élők nem fogják az életet tehernek tekinteni s nani fogják irigyelni azokat, akiket nyugalmuk­ban már senki sem zavar. Aki­k a nyomorról jósolnak s a nyomornak dolgoznak, azok az élőhalottak birodalmát készítik elő: pusztítsák el a nyomort, vágják el a pusztulásnak az útját, akkor az életnek dolgoznak. költségvetés helyett megint indemnitás. A­z utóbbi négy hónapban több mint 1 milliárd az államháztartás deficitje. — Meghosszabbították a földadó kedvezményes lerovásának határidejét. — Egy­séges csatasorban az ellenzéki szövetség. — A mezőgazdaság bérmegállapítá­sáról szóló törvényjavaslat előkészítő tárgyalása. Már csak két ház van a nemzetgyűlés össze­illéséig is a téli évszak is közeledik a maga problémáival, a kormány tájékán mégis a leg­angyalibb nyugalommal néznek a történendők elé. Az ország sorsának felelős irányítói nem tartják szükségesnek, hogy ném­ikép tájékoztat­nák a szorongó közvéleményt, mit szándékoz­nak tenni a legrettenetesebbnek jósolt tél fe­nyegető rémeivel szemben. A november 15-én összeülő parlament munkarendjét is homály fedd, legföljebb a különböző fajtájú „rendvédő" javaslatokból kaptunk ízelítőül miniszteri (Ra­kovszky) és államtitkári (Koszó) nyilatkoza­tokat. Egy h­í­ szerint a nemzetgyűlés elé ter­jesztendő javaslatok között elsősorban szerepel az új felhatalmazási javaslat, az indemnitás. December 15-én ugyanis lejár a kormánynak a nemzetgyűlés összeillésekor adott pénzügyi fölhatalmazás­t — szem előtt tartva az ellenzéki szövetség harckészségét — jóelőre gondoskodni kívánnak, újabb parlamenti fölhatalmazásról, nehogy az államháztartás továbbvitele — és persze a kormány­ pozíciója — körül fönnakadás essék. A Bethlen-kormány költségvetés h­elyett ezúttal is indemnitással próbál operál­a és ezt az eljárást azzal igyekszik mentegetni, hogy „a korona alacsony zürichi árfolyama­­miatt nem lehet költségvetést fölállítani", költ­ségvetést csak tavaszra bírnak összeállítani, amikor is sok tételt redukálni lehet majd... Az ellenzéki szövetség bizonyára módját ejti, hogy kitanítsa a kormányt: elég volt már a költségvetés- és zárszámadás nélküli vircsaft­ból... Hogy pedig az állami gazdálkodás kö­rül mennyire elkél a­ fokozott ellenőrzés és az okszerű­­takaréko­sság, az kitűnt az országos­ pénzügyi tanács keddi ülésén. A tanácsnak Teleszky János elnöklésével tartott ülésén meg­beszélték az államháztartás helyzetét és a pénzügyminiszter előadása alapján megállapít­­ották, hogy az állam­ kiadásai a legutóbbi négy hónap­ban 5,2 milliárddal haladták meg a folyó bevételeket. Ezen az ijesztő deficiten nem változtat a ta­nácsnak az a további megállapítása, hogy a hiány egyrészt a drágulásnak (!), másrészt annak a következménye, hogy szeptemberre és októberre esik a közalkalmazottak szükségle­teinek födözésével fölmerülő költségeknek (!) és az állami beszerzési költségeknek jelen­tékeny része... Ezek a körülmények — úgy­mond a tanács jelentése — a legközelebbi hó­napokban is éreztetni fogják hatásukat s be­ál­lanak majd olyan hiányok, amelyeknek fö­dözésére fölhatalmazást adtak a pénzügy­miniszternek, hogy az év végéig államjegyek­­ben 5 milliárd összeget vehessen igénybe az állami jegyintézettől.­­ Számtalanszor rámu­tattunk már, hogy ilyen pénzügyminiszteri zsonglőrösködéssel nem lehet rendbehozni az államháztartás szénáját. A pénzügyi tanács szerint ,a pénzügyi leromlásnak két szülőoka van: a drágaság és a tisztviselő-probléma. Ezen a két ponton kell kiirtani a bajok gyöz kereit. A pénzügyi tanácsban különben arra­ is számítanak, hogy a milliárdokra rugó defi­citnek egy része fedözhető lesz a fölemelt föld­adóra történt befizetésekből. Egyelőre azon-

Next