Népszava, 1923. március (51. évfolyam, 48–73. sz.)

1923-03-21 / 65. szám

jó hajóskapitány, utolsóként akar a sülyedő hajóról a habokba ugrani. Lehet , de ez mit­sem változtat a lényegen, ezzel nem vesz, nem vehet a dolgok menete jobb irányt. Lehet az is, hogy a kormány még mindig Bécs és Berlin felé kémlel és azzal vigasztalja magát, hogy azok pénzét sokkal alacsonyab­ban értékelik Zürichben. Úgy gondolják talán, hogy Ausztria és Németország pénze rosszabb a miénknél, a drágaság tehát még nagyobb, ameddig tehát van „csúszási alap", addig nem lehet baj. Ennek a fölfogásnak a miniszter­elnök több izben kifejezést is adott. Csakhogy ez az, elmélet hamis, a belőle merí­tett vigasz tehát értéktelen., Mert igaz, hogy Ausztria és Németország pénze még rosszabb, a drágaság számai is magasabbak. Ezekkel a számokkal azonban a gazdaság egész területén egyenlőrangú számok kerülnek szembe. Ausztriában és Németországban tervszerűen állítják helyre, folytatják és fokozzák a ter­melést. A vállalkozást nem kötik meg avatat­lan koponyák halvaszületett terveivel, a gaz­dasági életet nem telítik izgató anyagokkal. A pénz zürichi árfolyamát nem növelik mes­terséges eszközökkel, nem használják föl és nem hurcolják ki erre a célra a nép szája elől a falatot és főképen: lehetővé teszik, hogy a munkabérek, fizetések, kötött jövedelmek gyorsan arányba kerüljenek a megélhetés szükségleteivel, míg nálunk vagy az ellenke­zője történik vagy, legjobb esetben, néma semlegesség nyilvánul meg a kormány része­iről a lét föltételeivel irtózatos küzdelmet vivő tömegekkel szemben. Ez a különbség közöttünk és az említett má­sik két ország között. És ennek a különbség­nek elégnek kell lennie ahhoz, hogy a kor­mány komolyabban vegye a zürichi intőjelet, ami ma csupán egy adott szám, de hogy holnap mivé válik, azt senki sem tudhatja. A gazdasági munk­abérek szabályo­zásáról szóló törvényjavaslatot kedden délután együt­tes ülésen tárgyalták a nemzetgyűlés földmű­velésügyi, munkásügyi, közigazgatási és pénzügyi bizottságai. Az együttes bizottsági ülésen a szociáldemo­krata párt részéről Szeder Ferenc és Farkas István elvtársak vettek részt, akik kijelentet­ték, hogy a földmunkások munkabéreit, meg­állapító bizottságokra rendes körülmények között nem­ volna szükség. De mivel a háború alatt e téren a munkások kárára beavatkozás történt és ennek következtében olyan nyomo­rúságos napszámbérek alakultak ki, amelyek a földmunkások számára még a nyomorúsá­gos tengődést is szinte lehetetlenné teszik, a helyzet helyrebillentése érdekében meg kell védeni a munkáltatók uzsorájával szemben a nagybirtoknak kiszolgáltatott munkásságot. Hiszen ma nem tartozik a ritkaságok közé a 200 koronás napszám. Ha a munkások rende­sen, éppen oly szabadon társulhatnának, mint a munkáltatók, akkor maguk kellően meg tud­nák védeni érdekeiket és ugyancsak nem volna szükség törvényes szabályozásra, bérmegálla­pító bizottságokra. Mivel azonban a földmun­kások szervezkedését lehetetlenné teszik, a mezőgazdasági robotosoknak más védelemre van szükségük. A földművelésügyi miniszter javaslata azonban nem teszi, kötelezővé a munkabérek megállapítását, csupán bizonyos esetekben mondja ki ennek szükségét. Ez a javaslat így nem teljesítheti hivatását A földmunkások munkabéreinek megállapítását kötelezővé kell ten­ni, másrészt pedig szüksé­ges, hogy pártatlan bíró legyen az elnöke ama munkabérmegállapító bizottságoknak, ame­lyeket két munkásból és két munkáltatóból alakítanak. Szeder és Farkas elvtársak végül kijelentették, hogy a javaslatot csak az emlí­tett pótlásokkal, illetve módosításokkal fo­gadhatják el.­­ A javaslathoz ezután egri Nagy János, Lu­kács György, gróf Bogos Miksa, Patacsi Dé­nes, Szily Tamás és Förster Elek szólt hozzá. Nagyatádi Szabó földművelésügyi miniszter felszólalása után a bizottság a javaslatot ál­talánosságban elfogadta. Mayer Jánosnak a tőzeg-üggyel kapcsolatos összeférhetetlenségi ügyében kedden délután ült össze a nemzetgyűlés összeférhetetlenségi bizottsága, amelynek tagjait a délelőtti ü­lés folyamán sorsolás útján választották meg. A bizottság többsége kimondotta, hogy Mayer János ügyében nem lát fönforogni összeférhe­tetlenséget. , Munkások ! Hajtotok, a T­épszava ér­de­kében agitáljatok mindenfelé, ahol megfordultok. Követeljétek mindenütt a Népszavát ! NÉPSZAVA 1923 március 21. m I­mm Kelé szüntetni a főszolgabírói rendszert Negsicvacah a gazdasági munícisházak ésalításéröl és államó támo­gatásáról szóló javaslatot. — Szeder ©SvSárs a fSSdmosnkássájg n$f®mo* ráról és pusztulásfiröl. — A mezőgazdasági pSros figyeki­en bírósági személyekre kell bízni az elnüklést.­­ Farkas elvtárs megállapítja, hogy minden szociális intézkedés előtekitzető a munkásság szabad szervezkedése. A nemzetgyűlés keddi ülésén a gazdasági munkásházak építése és állami támogatása tárgyában kiadott régebbi rendeletnek a ki­egészítéséről szóló javaslatot tárgyalták. En­nek során Szeder Ferenc elvtárs felszólalásá­ban rámutatott arra, hogy a hatóságok bűnös könnyelműsége folytán, illetve megfelelő kor­mányintézkedések hijján hogyan pusztulnak, hogyan hullanak el a sokat hangoztatott faj­védelem idején a magyar föld robotosai. Rá­mutatott arra is, hogy a nagybirtokosok nem tesznek eleget ama törvényes kötelezettségük­nek, hogy cselédlakásokat építsenek. A javas­latot egyébként általánosságban és részletei­ben is megszavazták. Ezután a gazdasági munkaviszonyból fölme­rülő ügyekben a közigazgatási hatóság hatás­körébe tartozó eljárás szabályozásáról szóló javaslatot vették tárgyalás alá. Szeder Ferenc elvtárs megállapította e javaslatról, hogy a mezőgazdasági bíráskodás terén nem hoz lé­nyegesebb változást, amennyiben az ilyen ügyekben továbbra is a főszolgabírónak, il­letve másodfokon az alispánnak akarják a döntést biztosítani. Követelte, hogy ne köz­igazgatási személy, hanem bíró legyen az el­nöke az ilyen pörös ügyekben határozó bizott­ságoknak, mert az eddigi tanulságok kellően meggyőzhettek mindenkit arról, hogy a fő­szolgabíró, még ha akarna, sem tudna elzár­kózni a fölülről diktált osztályszem­pontok elől. Végül követelte, hogy harmadfokon ne a földmivelésügyi miniszter, hanem a közigazga­tási bíróság döntsön a pörös ügyekben. N­a a javaslatot nem módosítják e követeléseknek megfelelően, akkor azt általánosságban sem fogadja el. • Farkas István elvtárs kifejtette, hogy ez a javaslat sem visz be megfelelő szociális szel­lemet a munkásbíráskodásba, mint ahogy min­den komoly szociális intézkedésnek az előfelté­tele, hogy az érdekelt munkások szabadon szer­vezkedhessenek. Farkas elvtárs is rámutatott arra, hogy a javaslatot teljesen át kell alakí­tani, ha komolyan azt akarják, hogy hivatását teljesíthesse és ne csak amolyan tessék-lássék törvény legyen belőle. Megállapította, hogy a magyar földmunkásság a legelmaradottabb viszonyok között él és hiába honosítja meg a javaslat az ülnökökkel való bíráskodás rend­szerét amikor a birtokosokkal szemben a munkásságnak nincs meg az a lehetősége, hogy a maga rátermett embereit vigye be ülnökök­nek, mert hiszen a földmunkásság számára le­hetetlenné teszik a szervezkedést. Egyébként Farkas elvtárs is hangoztatta, hogy a mező­gazdasági bíráskodás terén a közigazgatási hatóságok helyett bírói személyekre kell bízni az elnöklést. Az ülést délelőtt­­/112 órakor nyitotta meg Szcitovszky elnök, aki bemutatta az amerikai magyarok táviratát, amelyben közlik, hogy emlékiratot nyújtottak be a washingtoni sze­nátushoz és Harding elnökhöz, amelyben Ma­gyarország mai helyzetét, fejtették ki. Közölte továbbá az elnök, hogy Csillén András Wolff­párti és Benedek János ellenzéki a március 15-iki tüntetések ügyében az összkormányhoz, Grieszer Miklós keresztény-ellenzéki pedig a komáromi választás ügyében a belügy- és kultuszminiszterhez intézendő sürgős interpel­lációra kértek és kaptak engedélyt. A sürgős interpellációkat délután és 3 óra után terjesz­tik elő. Ezután harmadszori olvasásban elfogadták az országos erdészeti alapról, az erdőbirtok­hitelről, valamint a hágai ópiumegyezményről szóló javaslatokat. Következett napirend sze­rint XLVI. tc. alapján munkáscsaládok házakhoz jutottak, ezeket a házakat meg is tarthassák s ha néha a pillanatnyi szükség kényszerítené is őket arra, hogy házukat eladják, ezt legalább addig, amíg a törlesztés határideje tart, ne tehessék Hiszen elég sok szerencsétlenség szár­mazott már abból, hogy a kedvező konjunktú­­rák alakulása következtében, pillanatnyi szük­ség hatása alatt, munkások eladták házaikat s azután az a kis tőke, amely momentán segített, rajtuk, megsemmisült, ugy hogy valósággal kicsúszott a kezük közül az a kis hajlék. Bár az előadó kimutatása szerint több mint 1000 kislakás épült az 1907. évi XLVI. tév alapján, ez az akció megakadt. Van egy törvényünk, amely a nagybirtokosokat kötelezi arra, hogy cselédlakásokat építsenek, de ennek a törvény­nek rendelkezéseit mindezidáig nem hajtották végre. Már nem egyszer szóvá tettem itt a mezőgazdasági munkások hihetetlenül rossz egészségügyi viszonyait és statiszti­kai adatok tömegével mutattam ki, mily mérhetetlen módon pusztul a magyar mun­kásság. Ennek oka, hogy a munkás egészsége tönkre­ment a háború következtében s a háborút kö­vető nyomorúság még inkább lerontotta a munkásság egészségügyi viszonyait. Ezért pusztul a­ magyar földmunkásság. Nyomorult kis odúkba vannak összezsúfolva a munkás­emberek családjukkal együtt és ez az állapot is nagymértékben befolyásolja a gyermek­halandóságot és a munkások halandósági táb­lázatának kialakulását. Már csak erre való te­kintettel is milyen ideális állapot volna, ha a beterjesztett költségvetések improduktív tételei lakásépítési célokra fordíttattak volna! („Igaz!'' „Úgy van!" — balfelől.) Ez az állapot megköve­teli, hogy a nagybirtokosokat kötelezzék, hogy végre­valahára a rendelkezéseknek megfelelően építsék föl a cselédlakásokat. Még nem is olyan régen láttam cselédlakáso­kat, amelyekben össze vannak zsúfolva­ egész családok s ahol teljesen lezüllött egészségügyi viszonyok között élnek az egyes családok tag­jai. Csoda-e, ha ilyen körülmények között a tüdőbetegség és egyéb betegségek olyan mér­tékben pusztítanak a mezőgazdasági munká­sok, a béresek és a cselédek között mint ahogy még soha Magyarországon nem pusztítottak. Nagyon szerettem volna, ha nemcsak ez a tör­vényjavaslat kerül a nemzetgyűlés elé, hanem ha elhangzott volna az a kötelező ígéret is, hogy az 1907. évi XLVI. tc. rendelkezéseinek megfelelően újra megkezdődik a cselédlakások építése, vagy legalább is erre nézve ígéretet, vártam a földművelésügyi minisztertől. Egyéb­ként a javaslatot általánosságban és részletei­ben elfogvadom. Kiss Menyhért ébredő után nagyatádi Szabó földmivelésügyi miniszter beszélt röviden. Azt fejtegette, hogy korlátozni kellett a mun­káslakásoknak eladási lehetőségét, de mód van arra, hogy ha a szükség kívánja, a mun­kás értékesíthesse az állami támogatással föl­épített házát. A nagybirtokosok nincsenek „rózsás" helyzetben. (Dénes István: „A kül­földre viszik a gabonát!") Ma már 50.000 ház­helyet osztottak ki, az építkezés föllendülésé­nek nincs semmi akadálya. A pénzügyminisz­ter 100.000.000 koronát adott erre a célra, az építési anyag beszerzése már könnyen megy. A nemzetgyűlés a javaslatot általánosságban és részleteiben megszavazta. Kállay pénzügyminiszter beterjesztette az Országos Pénzügyi Tanács működéséről, az 1922. évi XII. törvény alapján előirányzott 1000 milliós építkezési költségről és a háború előtti kölcsönök rendezéséről szóló jelentéseket. Következett a gazdasági munkaviszonyból fölmerülő ü­gyekben a közigazgatási hatóság hatás­körébe tartozó eljárás szabályozásáról szóló javaslat tárgyalása. Az előadó elfoga­dásra ajánlotta a javaslatot Utána Szeder­ Ferenc elvtárs bírálta a javaslatot. Szeder Ferenc: Az 1898. évi II. törvénycikk és mindazok a törvények, amelyek a­ mezőgaz­dasági munkások és munkáltatók közti jogvi­szonyt szabályozzák, az ítélkezést elsőfokon a szolgabirákhoz, másodfokon az alispánhoz, harmadfokon pedig a földmívelésügyi minisz­terhez utaljak. Aki fig­yelemmel kisérte a md- a gazdasági mzunkásházak építése és állami támogatása tárgyában kiadott 2020. évi rendelet kiegészí­téséről szóló javaslat tárgyalása. Az előadó ismertető szavai után Szeder­ Terenc elvtárs szólalt föl. Előre is kijelentem — kezdte Szeder elvtárs beszédét —, hogy az előterjesztett törvény­javaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadom. Magam is helyesnek tartom, hogy ha a körülmények alakulása folyton az 1907. évi

Next