Népszava, 1923. március (51. évfolyam, 48–73. sz.)

1923-03-23 / 67. szám

6 NÉPSZAVA 1923 március 186. restülete között fennállanak, csak a közöl­való tágyalás útján intézhetők el, ezért nem tárgyalhatnak nemérdekeltek közbeékelé­sével. A tanácskozást emiatt nem tartották Ilnest. * ^lk!­szülésekről a következő tudósításunk szó­ A Vasmunkásotthon ,tágas udvara szorongásig megtelt a kizárt munkások ezreivel. Sokan a szomszéd ház ud­vaírrára vagy az utcára szorultak. Négy-ötezer munkás lehetett már együitt, amikor Szász Sándor elvtárs üdvözölte a gyűlésre jött kizárt munkásokat. A gyűlés napirendjét Kabók La­jos elvtárs ismertette, aki részletesen beszámolt a négy hét óta tartó kizárás főbb eseményei­ről. Szavait gyakran szakította félbe a mun­kások elkeseredett fölkiáltása és nem ritkán percekig­ tartott, amíg az izgalom eltilt és be­szédét tovább folytathatta. Kabók, elvtárs beszéde elején utalt arra, hogy a munkások többször tettek kísérletet a kizárás elhárítására, de mindannyiszor hiába. "A munkáltatók a porig akarják alázni a mun­kásokat, hogy a négy év óta tartó diktatúrá­inkat még jobban kiépíthessék. Azért szabtak most legutoljára is olyan feltételeket, ame­lyekről már előre tudták, hogy azok teljesít-hetetlenek. A tárgyalásokon egyébként is meg­látszott, hogy a munkáltatók csak formaképen erdltek­ le a zöld asztalhoz, mert ők hosszú kizá­rásra rendezkedtek be s ettől a tervüktől senki kedvéért nem akartak tágítani. Majd a munkáltatók által szabott feltételeket ismertette Kabók elvtárs és foglalkozott a Munkáltatói blok inkvizíciós munkaközvetítő r­endszerével, amelynek segítségével a nekik nem tetsző munkások ezreinek nyomhatnak .Vándorbotot a kezébe. Azután a munkaidő meg­­hosszabbítására irányuló munkáltatói törek­s­éssel foglalkozott. Olyan időben jönnek a munkaidő meg­hosszabbításának a követelésével a gyáro­sok, amikor ezer meg ezer munkanélküli van m­inden szakmában és amikor a 8 év óta el­csigázott és rosszul táplált munkások még a rendes munkaidőt is alig bírják el. Harmadik föltételük az, hogy csak azokat veszik vissza a gyárakba, akiket akarnak. Ez a föltétel a bizalmi férfiak ellen irányul és a szervezkedést akarják vele lehetetlenné tenni. A kizárás előtti régi panaszokat sem akar­ok elintézni. Ezután a munkabéremelés kérdésével foglal­kozott. Ez a legsúlyosabb kérdés. A munkálta­tók a mai drágasági viszonyok — az 1700 koron­­­ás zsír, a 200 koronás kenyér, az 1800 koronás­­ idejében -- 15%-os béremelést ígérnek. itt élénk fölkiáltások. Percekig tartó zaj.) És ehhez még azt is hozzáteszik, hogy újabb bér-P­elésről a közeli jövőben szó sem lehet A emelés Ügyét a vasművek és Gépgyárak testilete mindig a maga belátása szerint írja elintézni. Hogy ez mit jelent azt a négy óta tartó bérdiktatúra alatt már megtanul­tak a­­munkások .(„Éhezünk!" „Nyissák ki a határokat! ) Ezután a kormány szerepének az ismertető­s­re tért át az előadó. Ha a kormány nem be-­ipeselné a munkáltatók eljárását, már régen beleavatkozott volna ebbe az ügybe és minden befolyását latba vetette volna a béke helyre­állítására és a dolgozó állampolgárok érdekei­n­ek megvédésére.­­ A munkások a­ diktált feltételeket nem fogad­hatják el. Letörhetik a munkásokat­, csinálhat­nak az iparban is trianoni békét, de ebben nem igaz köszönet. Bejelentette ezután, hogy a segélyezés ügyét idesyen időre sikerült rendezni. A dolgozó magyar munkások a Szakszer­vezeti Tanács felhívására lelkes áldozat­készséggel sietnek a kizárt vasmunkások segítségére. rA­ Nemzetközi Vas- és Fémmunkás Szövetség ie értesítette a kizártakat, hogy az egész vas­munk­áss Internacionálé erkölcsi és anyagi tá­m­ogatásba­n részesíti a kizárt munkásokat. K Lelkes éljenzés.) Ha eddig bírták a munkások l a nélkülözést nem fognak megtörni ezután­­sem. A munkások dolgozni akarnak, de nem, mint rabizolgák, hanem mint szabad emberek. Ezután beszámolt Kabók elvtárs arról, hogy csütörtöki nap folyamán a félbeszakadt tár­gyalások újból megindulnak. Reméli, hogy a munkáltatók mögt, már komoly feltételekkel fárnak előállni. Ejtsék el a súlyos, diktatórikus­­­eltételeket és akkor meggyőződhetnek, hogy a munkások dolgozni akarnak. Ha a tisztességes, alá­skodás nélküli békére készek, akkor a munka ismét megindulhat a gyárak-Lelkes taps.) ,Ak elvtárs nagy tetszéssel fogadott be­után Szász Sándor elvtárs elnöki záró­szavában utalt arra, hogy a keresztény faj­ivédelem kormányzata alatt megtörténhetett hogy az idegen Van den Eydenek és Orfani­­deszek ilyen szomorú húsvétot rendezhettek KMIOfl magyar vasmunkásnak. A gyors végével a hatalmas tömeg lassan "Megindult a kijáratok felé. A Thököly-utat egy­estrajt a kigórt vesaronkások hatal­­ m­a 5bár­yat gyűlés. A kizárt munkások X. kerületi gyűlését Vili órakor nyitotta meg a kőbányai Munkás­otthon nagytermében Karaszi Gábor elvtárs. Ajánlatára elnöknek Grüner, jegyzőnek Geiger elvtársakat választották meg. Az elnöki meg­nyitó után a napirendet Vanczák János elv­társ ismertette. Az előadó bevezetésképen rá­mutatott arra, hogy a kapitalisztikus terme­lési rendszer a háborús iparban jutott el tö­rekvései csúcspontjára, mert a háborús szük­ségletekre való berendezkedéssel minden ál­lamban sikerült magához ragadnia a nemzetek vagyonát a gyors meggazdagodás lehetőségei teljesen megnyíltak számára és amidőn a há­ború összeomlott, nem maradt más a nyomá­ban, mint az egyik oldalon hihetetlen tőke­erősség, tőkekoncentráció, a másik oldalon pe­dig az elszegényedett lakosság. Ez a kialaku­lás a termelés és fogyasztás anarchiájához vezetett el A legyőzött államok értékes pénzei eltűntek és helyüket a vásárlóerő nélküli pa­pír foglalta el, a győztes és semleges, úgyne­vezett jóvalutáni államokban pedig ijesztő arányokban nőtt meg a munkanélküliség, a végeredmény pedig a drágaság és a nyomor, a tömegek fogyasztóképtelensége. A magyar munkáltatói blokban egyesült érdekeltség támadása az ipari munkásság ellen a legnagyobb hálátlanság és a leg­nagyobb mértékben hazafiatlan cselekmény és végül nagy butaság is, mert a kizárás fegy­vere a nyugati államok uszító munkáltatói szervezeteiben is régen elkopott és a lomtárba került. Ma már nem az a munkásság, ami volt 20—25 év előtt, a mai munkásságot amely túlnyomó részében már a szakszervezeti moz­galom légkörében nőtt föl, nem lehet meg­ijeszteni, nem lehet kiéheztetni és nem lehet letörni. Ismzetette azután a kormány kötelességét az ilyen ipari konfliktusok eseteiben, kiemelvén, hogy a munkásság nem gondol erszakos be­avatkozásra a kormány részéről, mert ilyen erőszakos beavatkozást a munkások is elhárí­tanának maguktól, de a kormány mégis csak köteles a társadalom minden rétegének az ér­dekét szem előtt tartani és a gyöngébbet a gazdaságilag erősebb féllel szemben védelem­ben részesíteni. Részletesen ismertette ezek után a munkált­­atókkal lefolytatott tárgyalások lefolyását és eredménytelenségét Végül kitartásra, bizoda­lomra és egymás támogatására kérte az elv­társakat és ezzel — az elnöklő elvtárs záró­szavai után — a mindvégig lelkes hangulatu gyűlés véget ért. A kizárt munkások e csoportjánál a lehan­goltságnak vagy türelmetlenségnek nyomát sem lehet találni és ha így van az egész vona­lon, a munkáltatók erőszakoskodása teljesen hiábavaló lesz. Csepelen a Munkásotthon tágas udvarán tartottak gyű­lést az ottani gyártelepekről kizárt munkások. A hatalmas munkástömeg azonban nem fért el az udvaron, nagyon sokan kiszorultak a környező utcákra s onnan hallgatták meg a központ kiküldöttjének beszédét. A gyűlést a csepeli munkásdalárda lelkes éneke vezette be. Majd Czékly János elvtárs, a gyűlés egybe­hívói nevében kérte föl a szövetség kiküldöttét, hogy ismertesse a Vasművekkel folytatott tár­gyalásokat. Erre Schmidt Vilmos elvtárs közel kétórás beszédben, amelyet számtalanszor sza­kított meg a hallgatóság lelkes éljenzése és tapsa, számolt be a hetek óta tartó harc egyes fázisairól. Annak az érintkezésnek, amely a kereskedelmi minisztérium közvetítésére jött létre a munkások és a munkáltatók között, édes-kevés az eredménye. Az úgynevezett munkáltató bloknak az első „fényes" tette a mostani kizárás. A Vasművek képviselői a március 16-iki tárgyalás alkalmával a leg­agresszívebben viselkedtek. (Felkiáltások: „Le velük!" „Abcúg Kende Tódor!") A tárgyaláson a Vasművek nevetségesen csekély béreme­lést ajánlottak föl, ellenben a munkásság szószólóit szerették volna egyszers minden­korra kirekeszteni a gyárakból. Fölállították a túlórázás követelményét ugyanakkor, amikor arról panaszkodtak, hogy nincs elég lehetőség exportra. A tősgyökeres magyar és keresztény munkásokkal szemben olyan „fajmagyar" gyárosok állottak, mint: Van den Eyden, Orfanides és Dunkel urak. Ezután a hallgatóság állandóan megismétlődő fölháborodása mellett ismertette az előadó azo­kat a feltételeket, amelyek mellett a gyárosok hajlandóknak nyilatkoztak a kizárt munkások fölvételére. A meghosszabbított munkaidő azért is kellene a nagytőkéseknek, hogy a mun­kásnak ne jusson ideje tanulásra, gondolko­dásra és rabszolga helyzetének fölismerésére. (Fölkiáltások: „Éljen a nyolcórai munkaidő!") Pedig a forradalmi vívmányok közül ez az egyetlen, ami megmaradt. A vasmunkásszövet­ség nem járulhatott hozzá ahhoz a föltételhez sem, amely a gyárosoknak lehetővé tette volna, hogy bérharcok esetére sztrájktörőket biztosít­­sanak maguknak s ártalmatlanokká tehessék a munkásság bizalmi sorvait. Ha a mostani harcban a munkásság alul is maradna s az éh­ség súlya alatt fölülkerekednének a kapitalis­ták, ne örüljenek a „győzelemének, mert az ilyen győzelemnek következményeit meg fogja érezni a termelés. Az elkeseredett ember mun­kájában nincs köszönet. Kishitűségre nincs ok. A külföld vasasai már üzenetet küldtek, hogy nemcsak erkölcsileg, hanem anyagi­lag is támogatják a kizártakat. A más szakmákban dolgozó munkások szin­tén segítségére sietnek kizárt testvéreiknek. Ha a munkásság továbbra is oly egységesen kitart a harcban mint eddig, úgy a győzelem­ is biztos. , Lelkes taps és éljenzés követte Schmidt elv­társ beszédét. Czékly elvtárs biztosította a vas­munkásszövetséget, hogy a csepeli munkásság teljesíti kötelességét és azon lesz, hogy a maga erejével is megszüntesse a Vasművek diktatú­ráját. A gyűlés bizakodó hangulatban, a mun­kásdalárda gyújtó hatású énekének hangjai mellett ért véget . Erzsébetfalván a Vasasotthon hatalmas, szorongásig megtelt termében gyűltek össze a kizárt vas- és fém­munkások. Elkeseredés és dacos önbizalom su­gárzott át a munkásságon, férfiakon, nőkön egy­aránt A nehézipar árja és szíriai vezérei nem így képzelték el a négyhetes kizárás hatását — Köszönjük a gyárosoknak — mondották a munkások egymás között —, hogy régóta meg­tanítottak bennünket nyomorogni és éhezve — Amikor dolgoztunk is éheztünk — mond­jjá­k mások. — Ezrek és ezrek állottak a diktatúra után, nyolc hónapon keresztül munka nélkül, az is jó iskola volt — hangzik el ismét más csopor­tokban. — Csak győzelemmel megyünk vissza. Pró­bálják meg a vasművek szakmunkások nélkül megindítani a verklit — Itt a tavasz, könnyebben birjuk. — Útlevelet adjanak... Igy zsong a nagy tábor a gyűlés kezdetéig. Utána feszült figyelem. Egyre fokozódó izga­lom. Hol elkeseredett zaj, hol lelkes taps sza­kítja félbe az előadót Wilner Károly elvtárs, a gyűlés elnöke üd­vözölvén a harcban álló munkásságot átadta a szót a központ kiküldöttének, Spitalszky Károly elvtársnak, aki részletesen beszámolt a vasművek hadjáratának előzményeiről. A kizárást megelőző harcokat a munkáltatók — úgymond — meghatározott tervek szerint pro­vokálták azzal, hogy a fojtogató drágaság eny­hítésére irányuló minden kívánságot elutasí­tottak. A szervezet igyekezett lefékezni az in­dulatokat (Zajos közbekiáltások: „Elég baj! ), de a nyomorgásnak van határa. Bármennyire iparkodott is a szervezet elhárítani az országról s a munkásságról ezt a küzdelmet nem lehe­tett, mert a gyárosok így akarták. (Közbekiál­tások: „Még nincsenek Zalaegerszegen!") Több gyárban egyenesen redukálták a munkabéreket hogy provokáljanak. Ahogy a kizárás megtörtént, akcióba lépett a szociáldemokrata parlamenti frakció. (Éljen­zés.) A kormány részéről a kereskedelemügyi miniszter megkezdte a közvetítést, amely több szakmára sikerrel járt. De a vasműveknél nem, mert az állam az államban, fumigálja a kormányt és csinálja a maga diktatúráját (Óriási, hosszantartó zaj.) Ismertette a vasmű­vekkel lefolytatott tárgyalásokat, amelyeknél csak lassanként bújt elő a vasművek igazi áb­rázata. Kende­­r fölajánlotta a 15%-ot, nőkre a 20%-ot (Közbekiáltások: „Kötélre sem elég!") ugyanakkor, amikor az átlagos munkabér a szakmunkásoknál 135 korona, a napszámosok­nál 76 korona és a nőknél 54 korona és 1 kilo­gram kenyér 200 korona, a zsir 1700 korona. (Viharos zaj.) A harmadik tárgyalásnál „munkaszabadság" címén követelték a vasművek munkaközvetí­tőjének elismerését amelyben minden dolgozó élete indexen van és aki meg mer mukkanni, annak nem jut, többé kenyér, legföljebb útlevél. Követelték a 2 órás túlmunkát, amelyből a 10 órás munkaidőt akarják „kifejleszteni". Tet­szésük szerint akarják visszavenni a munká­sokat feketelistájuknak megfelelően. Ha mindezt a szövetség írásban garantálja, úgy a kizárás után hajlandók megvizsgálni a pana­szokat. (óriási zaj.) A 15%-on túl nem mennek és a mindenkori béremelés idejét és mértékét a Vasművek akarja megszabni. Azt hiszik a gyárosok, hogy a munkásságot a kizárás meg­töri és odaomolnak majd kényre-kedvre a gyá­rak kapuiba. (Közbekiáltások: ,,Nem, nem, soha!" — Zaj. — ..Mi is kimegyünk sétálni az Andrássy-útra.") A hallgatóság lelkes tapsai közepette ismertette az előadó a vasasinter­nacionálé áldozatkészségét a magyar vasmun­kásság iránt. Bejelentette még, hogy a tárgya­lásokat tovább folytatják a vasművekkel és kérte, hogy várják be ezek eredményeit nyu­galommal. (Közbekiáltások: „Ameddig lehet!") Csak tisztességes feltételek mellett megyünk vissza a gyárakba! Hosszantartó éljenzés tv- mas tömege. A villamoskocsik megállottak és a munkások ezrei a kocsiutat, járdákat ellepve, a MarseUkitset énekelve indultak a város felé.

Next