Népszava, 1923. március (51. évfolyam, 48–73. sz.)

1923-03-24 / 68. szám

AZ ELŐFIZETÉS ARA : negyed étre 1789 kor. — külfü­ldre . 4000 kor. Egy hóra... «39 kor. - kü­lfülüre . 15»» kor. Ausztria egy kúra 3009 magyar korona. EGYES SZÁM ARA­­ Magyarországon 30 korona, Jugoszlá­liban 10 Jug. kor., Ausztriában ISOO osztr. kor. Ara SO korona SZERKESZTŐSEG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT x (Te,e'0Bi JUIBef 3~23 et Jö"*f s­*, P/l7DAWm I7KBI «»TVU /jW^^A KÖZPONTI KÖZLÖNYE 111AD0HIVATA­L: Vili, CONTI-UTCA «. SZ. / " K. .­­ .i.JUJ. luxtvuilii'tiuilh MEGJELENIK HJ5TFÖ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP (Telefon: József 3—31 és József 3—32) Erély, balra át! Mintha az ország dolgai a legideálisabb rendben volnának, olyan nyugalommal na­polta el magát a nemzetgyűlés majdnem három egész hétre. Pedig a jelek mást mon­danak. Csúcsán vagyunk egy méreteiben és kihatásaiban kiszámíthatatlan gazdasági válságnak. Az élet már nem is napról-napra, de úgyszólván percenként drágul. Aki bir­tokos, áru- vagy értéktulajdonos, kezében krétával és ceruzával, különös gondossággal lesi a zürichi gazdasági lázmérő eredményeit s ha a korona esik, fürge kezek szaporán róják az átértékelt számtételeket, a riadt fogyasztók pedig reménytelenül állapíthat­ják meg, hogy megint letört egy darab úgyis túl alacsony életszintjükről. És a ko­rona esik. Sőt zuhan, olyan megdöbbentő gyorsasággal és olyan következményekkel, hogy ebben az egy esetben valóban eltekint­hetett volna a kormánypárt a féltékenyen őrzött pártpresztizstől és meghozhatta volna a még néhány napi együ­ttmaradás áldo­zatát. A kormánypárt egyetlen tagja sem bete­gedett volna bele abba a 2-3 napos tanács­kozásba, amit a szociáldemokrata párt és az egész ellenzék javasolt, viszont az egész nem­­zetgyű­lés - és a kormány megszerezhette volna magának azt a lelkiismereti megnyugvást, hogy legalább megkísérelte a legnagyobb bajok megelőzését. Még akkor is, ha a kor­mány és a kormánypárt nem látja katasz­trofálisnak a helyzetet — ami lehet tragikus tévedés, lehet jóhiszemű rövidlátás, de lehet párturalmi konokság is —, ismételjük: még akkor is kötelessége lett volna a kormány­nak együttartani a nemzetgyűlést, ha másért nem, hát azért, hogy alkalmat adjon a torlódó problémák alapos megvitatására. Katasztrófa: relatív fogalom — ám fele­lős tényezők nem várhatják be azokat az állapotokat, amelyek már külső megnyilvá­nulásaikban és rontó hatásaikban is magu­kon viselik az összeomlás jellegzetes tüne­teit. Katasztrófa-e az, hogy 50—60.000 család, mintegy 200.000 félerc, most már ötödik he­tébe lépett a munkátlan és könyörtelen vá­rakozásnak? Katasztrófa-e az, hogy a nagy robajjal ránkzúdult drágaság a kis háztar­tások egész tömegét döntötte behozhatatlan deficitbe? Ezek az elszórt apró tragédiák, a kormánypárt fölfogása szerint, talán még nem merítik ki a katasztrófa kritériumát, noha annyit ők is tudhatnának, hogy a nagy gazdasági és társadalmi összeomlások nem önálló egészek, hanem képződmények, ame­lyek az ilyen apró tragédiákból tevődnek össze. És ha a kisembert sújtó ilyen bajokat nem tartja veszélyesnek a kormány, váljon az általános nagy bajokról is ilyen derűs nyugalommal vélekedik? A bankokrácia túl­tengése, az őrületig fokozódott börzespeku­lísció, súlyosbítva, a­­ termékeny gazdasági életből a kosztpénzes minősített uzsorába áttolt tőkékkel és a kormány elhibázott pénzügyi és vámpolitikája, bénítják és hovatovább teljesen lehetetlenné teszik a termelést; a nyerstermények, főképen az elsőrendű élelmicikkek kivitele nem izmo­sítják ugyan a koronát, de annyira fokoz­zák a termelők étvágyát, hogy napok alatt majdnem 100%-kal emelkedett a busa, a liszt, a hús, a zsir áfa —• várjon ezt is olyan ártatlan dolognak tartja a kormány, ami nem igényel törvényhozási intézkedést? Úgy lehet, itt sem lát a kormány katasz­trófába torkolló veszedelmet s ezért szánta rá magát és ezért küldte a nemzetgyűlést hosszú húsvéti szünetre. Mi kívánjuk, hogy a kormánynak ne legyen igaza s ne legyenek a hirtelen oszlásnak indict gazdasági életnek komolyabb következményei, bár nem hisz­szü­k, hogy így lesz. Ezért helyénvalónak tartjuk a figyelmeztetést: fordítson a kor­mány több gondot a gazdasági problémák megoldására! Rosszul értelmezett, még ros­­szabbul alkalmazott erélyének elvonható fölösleges részét például, ha a kapitalizmus féktelenségeinek a megfékezésére és az irtó spekuláció elfojtására pazarolná, sokkal többet használna az országnak, mint jobb­felé csak hangoztatott, de balfelé ok nélkül kiadagolt erőszakosságaival. Ezekben a nehéz percekben, amikor a jobboldali sötét féktelenség nyíltan és lep­lezetlenül nyilvánvaló cél érdekében végzi a maga uszító és lázító tevékenységét — a belügyminiszter a szociáldemokrata mun­kásság megnyirbált gyülekezési szabadsá­gát akarja úgyszólván megsemmisíteni. „Bi­zalmas" rendelet ment a hatóságokhoz, a félhivatalos kommüniké szerint is, azért, hogy az ügyeletes rendőrtisztviselők „hat­hatósabb ellenőrzést gyakoroljanak", és hogy a „legcsekélyebb izgatást" is a gyűlés föloszlatásával toroljanak meg. Ennyit mond a félhivatalos , de van abban a kis bizalmasban egyéb is, ennél jóval több, amire más alkalommal és megfelelő helyen még visszatérünk. Most csak azt kívánjuk megállapítani, hogy azt a bizonyos erélyt megint rosszul adresszálták. A tányérsipkások és egyéb ébredők szabadon garázdálkodhatnak gyűlé­seiken és bejelentetlen összejöveteleiken. Ha a kormány szembeszáll velük , diplo­máciai tárgyalásokat folytat le főkolompo­saikkal. A munkásság csak jogos sérelmeit és panaszait beszéli meg a gyűléseken s most ezt akarja lehetetlenné tenni a belügy­miniszter — minden előzetes megtárgyalás nélkül! Mert a munkásság — az más. Különösen, ha szociáldemokrata és nagyon türelmes. Akkor jó Prügellinabe válik belőle, mint a mostani esetben, amikor a jobboldali randa­lírozásokért végigvág a kormány — a szo­ciáldemokrata munkásságon. Várjon az ilyen elbánás nyers alkalmazá­sában sem lát a kormány semmi aggasztót? i A szakszervezeti mogalom öt esztendeje * * A Szakszervezeti Tanács jelentése az 1917—1922. esztendősről. Aki a legutóbbi öt esztendő politikai, köz­gazdasági és kulturális viszonyait, a munkál­kodó magyar nép helyzetét s a váltakozó ma­gyar kormányoknak és kormányrendszereknek a munkássággal szemben elfoglalt álláspont­ját tanulmányozni akarja, nem nélkülözheti majd azt a füzetet, amelyben a Magyarországi Szakszervezeti Tanács a vasárnap összeülő kongresszusnak az 1917—22. esztendők szak­szervezeti mozgalmáról beszámol. Egy darab történet vonul el a szemeink előtt a dokumentumok és számadatok sűrű oszlopai­nak világítása mellett. Látjuk a munkapiac, az árak és a munkabérek alakulását a háború utolsó két esztendejében, a forradalmak idején és azóta. Látjuk a munkaviszony terén végbe­ment változásokat, a munkások életszínvona­lának alakulását, a munkásoknak a drágaság­gal való viaskodását. Elvonnl előttünk a „nemzeti újjászületés" korszakának munkás-és szociálpolitikája. A rendeletek, a panaszok, a beadványok egész tömege, amelyeknek az egyik részről az volt a céljuk, hogy meg­semmisítsék a munkások minden eddigi meg­szerzett előnyét, hogy lehetetlenné tegyék ne­kik a szervezkedés és egyesülés fegyverének a használatát, a másik részről pedig, hogy ki­védjék a munkások intézményei, megszerzett jogai és a szervezkedés lehetősége ellen inté­zett támadásokat. A munfiásse­g fíti Sborus cjidorastki. 1917 augusztus 19 és 20-án tartották a ma­gyarországi szakszervezetek legutóbbi rendes kongresszusukat. Az ország közgazdasága ak­kor már teljesen a háborús viszonyok hatása alatt állott. Nem volt termelés, csak a háború részére, minden gondoskodás a háború szükség­leteinek szólott. A drágaság folyton emelke­dett, a szükség egyre nagyobb lett, a munká­sok mindig többet és többet voltak kénytele­nek nélkülözni. A háborús termelés bevonta a gyárakba a nők és a fejletlen gyermekek ezreit, akik testi épségük és egészségük töme­ges elpusztításával fizették meg a nagyipar háborús konjunktúráját. A jelentés közli az Országos Pénztár baleseti adatait s ezekben 1914-től 1917-ig folyton emelkedő számok mu­tatják a nők és gyermekek háborús áldozatait. 1914-ben 1905, 1915-ben 2422, 1916-ban 3547, 1917-ben 3310 nőmunkás balesetét jelentették be. A fiatalkorúak baleseti arányszáma ugyan­csak folyton emelkedik. 1914-ben 10.000 tag kö­zül 21.1 fiatalkorút ért baleset, 1915-ben 32.9-et, 1916-ban 36.0-at, 1917-ben pedig 34.3-et. A Szakszervezeti Tanács már a háború elején fölterjesztést intézett a kormányhoz a­ drága­ság korlátozása és a népélelmezés megjavítása érdekében. A háború folyamán ismételten több izben fordult ezekben a kérdésekben a kormányokhoz. 1918 május 25-én rendkívüli kongresszust tartottak a magyarországi szak­szervezetek, amelyen a népegészségügy szörnyű leromlásának ellensúlyozásán­ a munkásbiz­tosítás kiterjesztését, a segélyek és kártalanítá­sok fölemelését, az állami egészségügyi szolgá­lat s az anya- és csecsemővédelem megszerve­zését s a lakásügy rendezése érdekében az építkezések lehetővé tételét kívánták. A lakás­ügyet azóta is folyton „rendezik", de az épít­kezés megindítására még most sem történt semmi. A Szakszervezeti Tanács fölhívta kellő idő­ben a munkáltatók szervezeteit, hogy tegyék meg az előkészületeket a háborús termelésről a béketermelésre való átmenetre s a leszerelő katonák elhelyezésére. Ez nem történt meg. Sem a kormány, sem a munkáltatók testü­letei nem tették meg idejekorán a szükséges intézkedéseket. A Gyosz 1918 októberében kez­dett tárgyalásokat a Szakszervezeti Tanáccsal a háborúból visszatérők elhelyezése ügyében. De akkor már késő volt. A hadihelyzet föl­borulásával egyidejűen fölborult az országban a gazdasági helyzet is. Nemcsak a háborúból visszatérőket nem fogadta a régi munkahelyük, de a gyárak az addig munkában levőket is tö­megesen elbocsátották. A későbbi zavarokhoz ez is sokkal hozzájárult. A 3z octabsti­x fonfaelaiom­nesis, ezt fián a szakszervezetek és az akkori kormányzat köl­csönösen igyekeznek a­ munka lehetőségeit és a munka folytonosságát biztosítani. A munka­nélküliekről is gondoskodnak. A szakszerveze­tek „népszerűekké" válnak s védekezni kell nekik a betódulok ellen. Mindenki szervezkedik s akik azelőtt leg­idegenebbül állottak a szervezkedés gondola­tával s a szolidáris önsegítség elvével szemben, azok most a leghangosabbak. A közalkalma­zottak szervezetének néhány hét alatt 80.009 tagja lett, a városi alkalmazottak szervezeté­nek 30.000 tagja volt. A leghangosabbak, a leg-

Next