Népszava, 1923. április (51. évfolyam, 74–97. sz.)

1923-04-01 / 74. szám

2 A szegény ember húsvéti tojása. Szörnyű tél után, gondterhes szürke napokra a föltámadás verőfényes ünnepe köszönt reánk. Ünnep van. A kereszténység, az ókor szocializmusa, a legnagyobb ünnepét üli s hogy tavaszra esik ez az ünnep, már ezért is hajlamos az ember a fölujjongásra. A szegény ember is szeretne ünnepelni. De lelke teleivódott keserűséggel. Az örökös küzdelem, amelynek eredményét semmivé teszi a krisztusi elveket hirdető, de azzal ellenkezően cselekvő hatalmasok csoportja, leverő csalódást lop bele a szegénység hangulatába — a szegény ünnepe ugyanolyan sivár, mint minden robotos hétköznapja. A szegény ember nem érzi a szeretet melegét A szegény embert nem halmozzák el a gyöngédség fölemelő jeleivel. A szegény ember húsvéti tojása sohasem is volt olyan, amelyben különös öröme telhetett volna. Az utóbbi években, amióta fennen harsognak a keresztény jelszavak, a legkevésbé örömteljes a szegény embernek juttatott osztályrész. Ha úgy elgondoljuk, hinni is alig akarjuk. Hát lehetséges mindaz, amit az idei húsvét hozott a dolgozó népnek? Lehetséges éppen most, amikor tele a levegő kenetes zsolozsmákkal s amikor a hivatalos politika homlokzatán a kereszténység és a fajvédelem jelszói díszelegnek? Bizony ugy, lehetséges. A dolgozó ember idei húsvétja szomorúbb, sivárabb, kietlenebb, mint akármelyik megelőző. Pedig azelőtt sem igen volt elkényeztetve. Uj ruha, új cipő feleségnek, gyereknek, ezek a régen elmaradhatatlan apró örömök hol maradtak vájjon? Hát a jobb ennivaló, a szerény, de a köznapinál mégis különb ünnepi lakoma? A távol ködébe veszett ábrándok! S amit kaptunk — bár ne kaptunk volna! Mesterségesen sem lehetett volna halomra gyűjteni az elkeserítő és nyugtalanító eseményeket. Valami láthatatlan, de pontosan összeegyeztetett pokoli rendezősereg rendezte a szent fény emberek számára az idei húsvéti megepetéseket? Csupán március hónapban 58% a drágulás, amit az államtól kezdve a legkisebb termelőig és árutulajdonosig mindenki eszkorptált — kivéve persze azokat, akik bérért, fizetésért dolgoznak. Húsvéti ajándék gyanánt kaptuk a drágítások egész légióját Kezdte ezt az állam, mint rendesen s folytatta a főváros. Természetes, hogy a magántőke sem maradt el a nemes versengésben. Húsvéti ajándék volt a trafikárak 100%-os, a cukorárak 80%-os, a villamosviteldíjak 66%-os emelése, a gáz, villanyáram tetemes megdrágítása. A hivatalos árdrágításokat nyomon követte a hús, a zsír, a liszt, a kenyér szemérmetlen megdrágítása. Ruháról, cipőről, kalapról, fehérneműről már nem is beszélünk, a munkájuk eredményéből ólni akarók számára ezek már csak mint elérhetetlen ideálok élnek. Ha leszakad az utolsó rongy az emberek testéről , ki tudja, mi lesz akkori... De még nincs vége. Nehogy az ünnepek hangulatát csak a már ránkszakadt nyomorúság nyomja. Töprenghetünk afölött, hogy május és augusztus elsején honnan kerítjük elő az ugrásszerűen fölemelt házbéreket. Mert a kardos "népjóléti" miniszter úr sem mulasztotta ám el a magáét Nagyon csinos és kedves húsvéti meglepetésről gondoskodott, amennyiben a házbéreket kislakásoknál május elsejétől az 1917 novemberi lakbérek 30-szorosára (3000%), augusztus elsejétől további 20-szorosára (2000%), összesen 50-szeresére (5000%) akarja fölemelni. Föl akarja emelni a boltbérek árát is 100—150-szeresre (10—15.000°/«), ami egészen természetesen megint csak a fogyasztó tömegeket fogja sújtani. Még mindig nincs vége. A kereskedelemügyi miniszter úr is résen volt: emeli a vasúti tarifát, ugyanolyan merészen, mint pénzügyi kollégája a trafik, a cukor, stb. árát és mint népjóléti kollégája a lakbéreket. A következménye ennek a nagy szorgalomnak nem kétséges: olyan drágulási folyamatba sodródunk bele, amilyennek Ausztriában és Németországban voltunk tanúi — azzal a csekélyke különbséggel, hogy Ausztriában és Németországban a drágasággal egyszerre, egyformán emelkedtek a bérek is. Ami tehát Ausztriában és Németországban simán folyt le, az nálunk egyenlő lesz a teljes gazdasági és társadalmi összeomlással — ha ugyan az utolsó pillanatban nem kerekedik fölül a jobb belátás... Hát ez a magyar dolgozó nép idei húsvétja. Telve keserűséggel, nyomorúsággal, reménytelenséggel. Ha mégis van remény, ha van lehetőség a föltámadásra, úgy azt csak magunktól, saját erőnktől, szervezettségünktől várhatjuk. Élni vagy elmerülni — ez a kérdés és a dolgozó nép élni akar, mert munkájával életet ad! Rászolgált a szépre, jóra, nemesre, amiért harcolt eddig s harcolni akar, harcolnia kell tovább, még sokkal lendületesebben, mint eddig — erre gondoljon nagyon komolyan a szomorú húsvéti ünnepel, alatt minden munkás, minden asszony, minden vevek!... A Kételkedő Tamás éneire. Hiába búgja nékem a harangok Ércajka, hogy ma föltámadt az Úr; Hiába zúgják a zsolozsma-hangok E szent hazugságot ártadamul; Hiába zengi víg collelujáit És Ölt palástot Áron gyermeke: "A cifra külső engem el nem ámít — Nagypéntek ez, nem Húsvét ünnepe! Üres koporsót hasztalan mutat már A kételyemnek Isten angyala, Beszéljen a kő, a lehullt lakat bár, Sirjon örömkönnyül a Szűz Anya, Fusson a hit szét, hogy győzött a Mester Poklok hadának szállván ellene: Én bukni láttam őt véres kereszttel — Nagypéntek ez, nem Húsvét ünnepe! Hiába fürdik a Sionnak orma Rózsás derűben: e sugár hamis! •A pokol fényét föl az égre lopta. Hogy az virradtát hígyje maga is, Hogy szent fiának harcán ne segítsen Angyalainak bátor serege, Hogy önmagában csalódjék az Isten — Nagypéntek ez, nem Húsvét ünnepe! Kövess csak, vakhit, ama sziklasírhoz, Ha vissza nem ver az üreg doha S ne hidd, Magdolna nékünk bármi hírt hoz: Káprázatával hadd fusson tova! Megmutatom, hogy e sín ajtajáról Nem volt, ki még a követ elvegye, Töretlen pecsét sem beszél csodáról — Nagypéntek ez, nem Húsvét ünnepe! Nézd őrizőit, kockáznak, röhögnek. A büszke Róma gőgös gyermeki. •A jóslatoktól nem riadnak ők meg, ha zsoldjaikat hallják csengeni Nézd, Pontiusnak vidám, lakomáján Ragyog Rajafás fényes süvege: Csak ez a sírbolt áll sötéten, árván — Nagypéntek ez, nem Húsvét ünnepe! Késik a Húsvét... Nincs talán az égnek Villáma, fénye megteremteni? Keresztrehúzott, véres gyermekének Lelkét hiába ölték sebei? Te vén, cudar föld, ne less hát csudára, Dühöngj, amig egy kő lesz másikon! Pattanj le önként — Urunk sírjára S teremts magadnak uj Istent, Sión! Farkas Antal. * * * NÉPSZAVA Húsvéti ajándék a háziuraknek: a népjóléti miniszter szétküldte az uj lakásrendelet szagét. * * A béremelésnél nem az 1814., hanem az "S91 évi grázisé?" veszi alapul. Az irodákat, raktárakat és Szieihelyiségeket mér ezbben az évben is felmondhatják. A népjóléti miniszter szerdai nyilatkozata, amelyben vázlatosan ismertette a lakásrendeletet, országszerte jogos fölzúdulást idézett föl a dolgozó tömegek soraiban. Pénteken pedig szétküldötte a nemzetgyűlés drágasági bizottsága tagjainak a rendelet teljes szövegét. Ez jó egynéhány újabb kellemetlen meglepetést tartalmaz — a lakók részére. A rendelet hiteles szövegének ismeretében még indokoltabbak azok a panaszok, amelyek a miniszter minapi nyilatkozata nyomán keltek úgy a bérek emelése, mint az üzlethelyiségek és irodák fölmondása kérdésében és most, hogy a rendelet öszszes antiszociális és drágító intézkedésivel előttünk fekszik, még inkább jogosult az a követelés, hogy a kormány ezt, az újabb lakásügyi szabályozást az életbeléptetés előtt terjessze a nemzzetgyűlési fellzultítá elé. A népjóléti miniszter alkotásának lényeges tartalmát az alábbiakban ismertetjük: A rendelet címe: „2222.1923. M. E. számú rendelet a lakásügy ideiglenes rendezése és az e téren fennálló korlátozások fokozatos megszüntetése tárgyában." Az első rész a lakásügyi közigazgatásról szól s ennek értelmében a JOOO lélekszámot meg nem haladó községekben 1923 május 1-én a lakások forgalma teljesen szabaddá válik. Ennél nagyobb községekben a szabad forgalom 1926 november 1-i hatállyal szintén visszaélluttatik. A szakasz szerint az üzleti célra szolgáló és nem lakás céljaira épült helyiségeket a háztulajdonos bejelentés és lakásigazolvány nélkül szabadon bérbeadhatja. A 10. szakasz úgy intézkedik, hogy lakást átruházni csak a háztulajdonos beleegyezésével lehet; a lakáscserét a Lakáshivatal köteles engedélyezni, ha a háztulajdonos ahhoz hozzájárul. A későbbi szakaszok az igénybevételre vonatkoznak. Igénybevenni csupán olyan üres lakásokat lehet, amelyekre a tulajdonos bérlőt nem jelölt ki vagy jogosulatlan egyént jelölt ki. Igénybe lehet venni oly lakásokat is, amelyek üzleti vagy irodai célokra használtatnak vagy amelyekkel üzérkedést folytatnak A 36. szakasz, értelmében igénybe lehet venni minden tsziétjük a tnf&rtlmót nem hatjlandó azon maga éottévezni. Az lakásfigytó hatóságok tekintetében általában megmarad az eddigi állapot A béremelést szabályozza a 46. szakasz, amely szerint 1923 május 1-én az 1917. évi november 1-én érvényben volt lakbérek harmincszorosa, 1923 augusztus 1-én pedig az 1917 november 1-i bérösszegnek ötvenszerese fizetendő. Tehát nem — amint az eddigi információk tévesen föltüntették — az 1914. évi bérek. hu- Hi Medard halála. Ifta Keleti JKOwtan. L — Jól zárd be az ajtót — mondta a mester —, aztán feküdj le, ne égesd a gázt soká, drága. Az órát is zárd eL Kint még megvárta, amig a zár csikorog, megnyomkodta az ajtót és hazafelé ment A templom előtt levette a kalapját, csöndes kis imádságot mondott mert istenfélő, jámbor ember volt. Reggelenként a kórusban énekelt és jó barátságban élt a főtisztelendő urakkal. Szovek mesternek volt is becsülete a környéken. Pontos, jó munkát adott szelíden, alázatosan beszélt, senkinek se tartozott s a cipői kifogástalanok voltak. Pártolta a szegényt s ha koldust látott, nem ment el mellette, hogy alamizsnát ne adott volna neki. Hildegárdot is az árvaházból vette magához, hogy derék embert neveljen belőle Valami szegény, megesett cselédlánynak volt a gyereke, nem volt senkije és Szovek mester ugy találta, hogy nagyon derék dolgot cselekedett amikor a fiút magához vette.. Enni akart. A vacsora már kihűlt, az aszszonyság délről maradt főzeléket adott neki, meg egy darab kenyeret Megkóstolta az ételt de nem evett belőle. Eszébe jutott hogy valamit eltett magának. Délelőtt cipőt vitt az ügyvédnőnek, a szakácsné megszánta s egy darab hideg hust adott neki. Eltette. Levetkőzött, fölmászott a fekvőhelyére, megette a hust a kenyeret is, aztán magára húzta a foltos, vékony takarót és először is didergett Most már hideg lett. A mester nem engedte meg, hogy estefelé is tegyenek a tűzre és ilyenkor már egészen hideg lett. A fiu a műhelyben aludt. A mester felesége nemakarta, hogy a lakásban rendetlenséget csináljon? A fekvőhelye ott volt fönt a munkahelyen. Este elhordta a szerszámokat és megvetette a vackát. Valami avult pokrócot teritett le, arra egy foltos, tarka vánkost és rongyos terítőt így aludt. Csak a takaró lenne egy kicsit vastagabb, mert ilyenkor, télvíz idején didereg alatta. Nyáron meg nagy a meleg ebben a kis kalyibában. Bizony, a mester adhatna valami jó, meleg takarót de nem adott, ő pedig nem tudott kérni semmit Ha valami nagy baja volt, lenézett a földre és hallgatott. Legjobb így, csöndesen hallgatni, az emberen keresztül rágódik a sok baj, aztán megnyugszik. Egy jó ing is kellene, meg egy jó ruha és keztyü, mert a keze nagyon fázik. Majd ha legény lesz, akkor vesz mindent és vasárnaponként beül a kávéházba újságot olvasni. Eszébe jutott az árvaház. Ott nem volt rossz. A fiukkal együtt átszhattak a nagy kertben, tanultak is, szaladgáltak, az igazgató jó ember volt, a tanító úr is, húst is kaptak vasárnap. Neki csak a nevével volt egy kis baja. A fiúk azt kérdezték, miért hívják Hildegardnak. Ezen ő is elgondolkozott. A többi fiúnak olyan szép, rendes neve volt, Péter, János, György, Márton és így tovább. Miért hívják éppen őt Hildegárdnak. Hildi, Hildi, mondták neki és körültáncolták. De ő nem haragudott rájuk. Csak az fájt neki, amikor a többi gyerekhez bejött az anyja, hozott gyümölcsöt süteményt vagy elvitték őket vasárnap délutánra. Ilyenkor alig maradtak ott az intézetben néhányan s ez olyan szomorú volt. Csönd ült a fehér falakra, visszhangzott minden lépés, ők szomorúan ültek a 1923 április 1.