Népszava, 1923. június (51. évfolyam, 122–145. sz.)

1923-06-02 / 122. szám

LB, évf. 122. sz.­­ Budapest, 1923 Junius 2, szombat Ura 50 korona _ ..._. I, i.iiii«»i»i ••.•••• '—r'^n'^TTÍV AZ ELŐFIZETÉS ARA: Negyed évre 20»0 kor. — külföldre . 5608 kor. Egy hóra ... 101*9 kor. — külföldre . 3080 kor. Ausztria egy hóra 1500 magyar korona. EGYES SZÁM AHA: Magyarországon SO korona, Jugoszláviában 10 jus. kor., Ausztriában 1EOO osztr. kor. Bit MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE A K­SJELE­NIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—29 és József 1-31) d­o KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3—32) Szakaszhatár - kiszállni! A visszafelé való nagy koncentrálódásban föltámadnak a múltnak már rég eltemetett módszerei a politikában, a közigazgatásban, a gazdasági életben. A főváros elől járt a ku­rzusi módszerekben mindenben s igy nem csoda, ha eljutott a régi „liberális" korszak politikai jogfosztásainak és hamisításainak magasabb szinvonalon való új életre keltése mellett a főváros közlekedésügyének a „re­formjában" is ugyanennek a korszaknak a módszereihez. Természetes, hogy szintén „magasabb szinvonalon". Amint a régi sza­vazóeltüntetések és listahamisítások közön­séges kontármunkák voltak a mai nagystilű­ szavazatirtáshoz, azonképpen nem mutatkoz­hatik a régi szakasz jegyrendszer sem a most tervbevett „magasabbrendű" közleke­dési reform mellett. Csak vissza — mindig és mindenben vissza: ez az ő jelszavuk, ez a módszerük és a sza­kaszhatárok fölállítása csak szimbolikusan juttatja kifejezésre ezt a törekvésüket. Hi­szen a szakaszhatárokat fölállították ők már uralmuknak a legelején. Amíg az emberiség nagy gondolkodói és legnemesebb harcosai azt tudták mindig a legszentebb emberi fel­adatnak, hogy az emberek között a korláto­kat lerombolják, addig ők minden erejüket arra összpontosították, hogy minél több kor­látot állítsanak föl ember és ember között. Szétszakítani az emberi kötelékeket, szem­beállítani egymással az embereket, az iskolában, az óvodában, a műhelyben, a hi­vatalban, a lakóházban: ez volt az az új er­kölcs, amelynek ők szárnyat adtak és amely folytatja végzetes munkáját mind e mai na­pig. Közben pedig állítódtak föl a korlátok, állítódtak föl a szakaszhatárok tovább. Soha ebben a városban olyan nagy ellen­tét ember és ember, polgár és polgár között nem volt, mint most. Ha valaha hitelt adott valaki annak a szándékos félrevezetésre ki­eszelt tanításnak, hogy a politikának és gaz­daságnak nincs köze egymáshoz, úgy a fővá­rosi tiszta kurzusuralom szemléltető példát nyújtott ennek a tanításnak a hamisságáról. Soha szembetűnőbben nem mutatkozott a po­litikai reakció és a gazdasági leromlás kö­zötti szoros összefüggés, mint a fővárosi kur­zusuralom mai szomorú napjaiban. A főváros dolgozó népessége mindenütt szakaszhatárokba ütközik. Át nem hágható korlátokkal védett szakaszhatárokkal talál­kozik mindenekelőtt a piacokon s minden olyan helyen, ahol valami szükségletet kel­lene beszereznie. A szakaszok nagyon szoro­san s nagyon szigorúan vannak elválasztva egymástól s a dolgozó emberek a legnagyobb erőfeszítés mellett sem tudnak áthaladni ezeken a határokon. A főváros hatósága pedig még szaporítja a korlátokat, szaporítja a szakaszhatárokat, amint azt a közlekedési „reform" tervezete olyan szimbolikusan kifejezésre juttatja. A lakosság életének könnyebbé tételére nincs soha egyetlen intézkedése sem. De van özöné­vel olyan, amely tovább nyomorítja, keseríti a lakosság életét. Nagy a drágaság, az élelmiszerárak az égig emelkednek. Látta már valaki a főváros ha­tóságát, látta már valaki a kurzusuralom vezéreit, hogy csak meg is kíséreltek vala­mit tenni a drágaság ellen, a lakosság érde­kében! Ellenkezően, inkább ők is versenyt drágítanak a többi drágítókkal. Ki tud ma már arról a városházán, hogy a községi élel­miszerüzemnek az volna a hivatása, hogy gá­tat vessen az élelmiszeruzsorának, hogy ol­csóbbá, jobbá tegye a főváros élelmezését? Ilyen feladatokat nem ismernek ma a város­házán. De azt sem ismerik föladatuknak, hogy a sok bajjal, nyomorúsággal küzködő lakosságnak az életét bármi tekintetben is kellemesebbé tegyék. A főváros üzemei csak arra valók, hogy drágítsanak, de arra nem, hogy valami előnyt juttassanak a város la­kosságának. Itt a nyár, nehéz, fullasztó levegő üli meg az ember mellét, fojtó por rakodik a tüdejére. S ha menekülni akarna egy-egy zöld oázisba, ott még nagyobb a por, ott még tűrhetetle­nebb a levegő, mint az utcán. A városnak nincs vize, hogy portalanítsa a parkokat. Ez a­ kurzusuralom szociálpolitikája. Aki nem nyaralhat a Hűvösvölgyben, aki nem mehet üdülni a külföldi tengeri fürdőkre, az pusz­tuljon csak el a budapesti porban. A bér­kaszárnyákba préselt százezrek ne kívánkoz­zanak szabad levegőre, hiszen elég jó levegőt szívhatnak egész nap a műhelyekben s egész éjjel az odújukban. Az ő szakaszuk nem ter­jed tovább, amott már másoknak a szakasza kezdődik. A bérkaszárnyák népe egyáltalán ne kí­vánkozzék túl azon a szakaszhatáron, ame­lyet a városházán megszabnak neki — gon­dolják Wolff úrék és azért egészíti ki az ő városigazgatási módszerüket a szavazatirtás bővített új kiadása. A főváros népe ezzel szemben azt mondja: elég volt már a város­pusztításból, elég volt már a népellenes vá­rosigazgatásból, a szakaszjegy lejárt, tessék kiszállni! * . Szerinte „nincs akadálya" annak, hogy a magánintézmények is meg­nlkossaraa il havonként alkalmazottaik bérének a rendezésével. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága péntek délután ülést tartott, amelyen letárgyalta „a trianoni békeszerződés egyes gazdasági rendel­kezéseivel kapcsolatos belső elszámolásról" szóló törvényjavaslatot. A javaslat tárgyalá­sát megelőzően a bizottság egyik egységespárti tagjának fölkérésére Kállay pénzügyminiszter hosszasabban nyilatkozott a külföldi kölcsön fölvételével kapcsolatos kérdésekről. Beszéde során kitért a tisztviselőkérdés rendezésének ügyére is; ugyanazt mondotta, amit e kérdés­ről kiadott hivatalos jelentés is a nyilvánosság elé tár. A pénzügyminiszter nyilatkozataihoz többen hozzászólottak, így a bizottság szocia­lista tagjai közül Várnai Dániel elvtárs is, aki a miniszternek a tisztviselőkérdésről tett nyi­latkozatához fű­zte mondanivalóit. Mindenek­előtt fölvilágosítást kért arra nézve, hogy az a törvényjavaslat, amelyet a kormány a tiszt­viselőkérdés renézéséről be fog nyújtani, a kérdés egész komplexumára kiterjed-e majd, avagy csupán a fizetésrendezés­­tekintetében akar törvényes szabályozást.­­ A másik kérdésem, mondotta Várnai elv­társ, ettől messzebbmenő és a kormánynak arra az elhatározására vonatkozik, hogy ezután gyakrabban és intenzívebben kíván a tis­zt­viselőkérdéssel foglalkozni. Hírlapi közlemé­nyek szerint, amelyeket közben minden tekin­tetben megerősít a kiadott hivatalos kommü­niké, a kormány minden hónap második mi­nisztertanácsán automatikusan láván foglal­kozni a tisztviselőkérdéssel s amennyiben a változott viszonyok és a drágaság emelkedése úgy kívánnák, akkor a megfelelő intézkedése­ket meg fogja te­nni a tisztviselők illetményei­nek emelésére. Bármiként nevezze a kormány ezt az elhatározását, ez semmi egyéb, mint az indexrendszer alkalmazása a közalkalmazottak fizetésé­nek rendezésénél, az indexrendszer alkalmazása annál is inkább, mert hiszen a kormány a most már rendelke­zésre álló hivatalos ár- és bérstatisztika anya­gát és a drágaság emelkedésére vonatkozó ada­tokat is föl kívánja használni a tisztviselői fizetések havonként való rendezésénél. Szük­ségesnek látom tehát, hogy a pénzügyminiszter úr nyilatkozzék arra nézve, hogy ő és a kor­mány hajlandó-e ennek az elhatározásn­ak a konzekvenciáját levonni és azt a rendszert, amelyet ezután a tisztviselői illetmények ren­dezésénél követ, a munkásság és a magánalkal­mazottak bérének, illetve fizetésének rendezé­sére is alkalmazásba vétetni. Világosan föl­téve a kérdést: hajlandó-e­­a kormány az indexrendszer áltatlános bevezetését elrendelni? Kállay pénzügyminiszter a kérdések első csoportjára vonatkozóan kijelentette, hogy a benyújtandó törvényjavaslatban a kormány a tisztviselők részére fizetést fog megállapítani az eddigi különböző rendes és rendkívüli segé­lyek helyébe! Ezt a fizetést kívánja rendezni minden hónap második minisztertanácsán. A kormány nem akar változtatni a tisztviselői kategóriák eddigi rendszerén, de szükségesnek tartja, hogy a különböző segélyek bonyodal­maiban a fizetés megállapításával teremtsen rendet, természetesen figyelembe véve az eddigi fizetési osztályokat. A kormánynak az az el­határozása, hogy minden hónapban foglal­kozni fog ezzel a kérdéssel. Leginkább azért, hogy megnyugtassa a közalkalmazottakat és az a véleménye, hogy ezt a módszert vagy rendszert nem lehet az indexrendszernek te­kinteni. Neki az indexrendszerről nincs jó vé­leménye, szerinte az index nem mutatja pon­tosan a drágaság arányait és éppen em­iatt sem ő, sem a kormány nem kívánják az indexrendszer bevezetését. Várnai Dániel: Akárminek nevezi is a mi­niszter úr, a kormány új módszere mégis csak indexrendszer. Kállay pénzügyminiszter: Egyáltalában nem mondhatom, hogy ez indexrendszer volna. Ami pedig a minisztertanács elhatározásának a „privátokra" való alkalmazását illeti, szerin­tem semmi akadálya annak, hogy magánintéz­mények is foglalkozzanak havonként alkalma­zottaik fizetésének, illetve bérének rendezésé­vel. Én csak azt jelenthetem ki ismételten, hogy a külföldi tapasztalatok alapján sem vagyunk abban a helyzetben, hogy az indexrendszer be­vezetéséhez hozzá­jár­ódjunk. A pénzügyi bizottság a miniszter kijelentése után áttért a napirenden lévő törvényjavaslat tárgyalására. Ezúttal magunk sem kívánunk bővebben foglalkozni, a pénzügyminiszternek — a kormány nevében is tett elutasító nyi­latkozatával; módunkban lesz erre már leg­közelebb visszatérni és a nemzetgyűlés fóru­mán is alaposan megvitatni, amidőn majd tár­gyalásra kerül az ebben a kérdésben beter­jesztett szocialista indítvány. Csak azt kíván­juk megjegyezni, hogy ami szükséges és lehet­sértés a köztisztviselőkre, az ugyanolyan mér­tékben szükséges és lehetséges a munkásság és magánalkalmazottak életfeltételeinek védel­mére is.

Next